2008. augusztus 25., hétfő

Boti szülinapja

Az elmúlt hét elég nyugalmasan telt. Nagy esemény, hogy Luci elkezdte átaludni az éjszakát, bár cserébe reggel korán kel. Azért ez így is nagy könnyítés, és persze megpróbáljuk leszoktatni az öt órás kelésről is. A munkában továbbra is ment a nagy hajtás, de most már lecsengeni látszik a roham, lassan elkészült az utolsó cikk is, amire még nyelvi ellenőrzés vár, aztán azt is be fogom küldeni. Közben ismét ráakadtam az EU FP7 (a hetedik tudományos keretprogram) egyik pályázatára, amit már két éve is beadtam, sikertelenül. Most idén megint meg szeretném próbálni. Remélem, tanultam az előző próbálkozás során elkövetett hibáimból, és össze tudok állítani egy olyan pályázatot, ami nyerő. Nagy a csábítás, mert ha sikerülne, akkor teljes öt évre önálló lehetnék, sőt alighanem egy saját PhD hallgatóm is lehetne, ami remek továbblépés lenne a pályán. A hely maradna, és nem kéne minden évben aggódni, hogy lesz e pénz hosszabbításra.
Csütörtökön volt nyolcadik szülinapja. Szokás szerint reggel köszöntöttük. Ajándékba egy elektromos kísérletezős készletet kapott, amit szombaton délután avattunk föl. Jönnek a rosszidős délutánok, remélem ezekkel a kísérletekkel majd jól töltjük az időt a fiúkkal.
Szombaton délelútt vásárolni voltunk Tamperében a három nagy gyerkőccel. Vettünk Virágnak rózsaszínű balettruhát, Balázsnak pedig csinos ruhát cipővel. (De övet sajnos nem kaptunk neki, pedig az volt a nagy vágya. Na, majd legközelebb.) Este pedig megnéztük a Karib tenger kalózainak harmadik részét. Hát, összességében véve nagy csalódás volt ez a film, az egész sorozat. Valahogy koncepciótlan volt az egész, és a végkifejlet sem igazán hozta az elvárt jó érzést. (Egy ilyen limonádétól elvárná az ember, hogy hepiend legyen a vége nem igaz?) Kicsit az volt a benyomásom, hogy összelapátoltak egy csomó kalózlegendát, de nem sikerült összedolgozni őket egységgé. Azért is sajnálom, mert szeretnék egy házimozi rendszert, de komolyan elgondolkozom azon, hogy érdemes e, mert hiába tudunk jó kép és hangminőségben mozit nézni, nincsenek igazán jó filmek, amikért érdemes lenne az egészet kiépíteni. Persze kényes az ízlésem, de ha tud valaki jó filmet ajánlani, az ne fogja vissza magát.
Vasárnap a misére eljött Meli és anyukája, Margó néni, hogy meglátogassák a gyerkőcöket. Kedves, hogy olyan messziről is kíváncsiak rájuk. Délután eljött Móni Lilivel és Danival. Jót játszottak a gyerekek, kimentünk a játszótérre is.
A héten mindenfélék lesznek. Kedden Vica balettozik, szerdán meglátogatjuk Meliéket az új lakásukban. Csütörtökön Botinak szülői értekezlet, pénteken pedig a szülinapi bulija. Szóval alakulnak a „csendes” hétköznapok.

2008. augusztus 18., hétfő

Munkás hét

Hát elkezdődött az új tanév. Botond elkezdte a második osztályt, Balázs az eszkarit (iskola előkészítő év az oviban), Virág pedig a második évét az oviban, és most már nem is a legkisebbek között. Zsuzsinak (és Lucinak) újra itt vannak a csendes otthon ülős hétköznapok, nekem meg a munka. Az elmúlt héten ott folytatódott a hajtás, ahol a nyaralás előtt abbamaradt. Két cikket kellett befejezni, ami elég nagy kihívás volt, de sikerült. Már csütörtökön beküldtem az egyiket, a másik pedig elkészült péntek délutánra, bár a beküldés hétfőre csúszott. Ezzel már csak két cikk van, amit a közeljövőben be kell fejezni, és akkor vissza lehet zökkenni a szokásos ügymenetbe, őt, netán a kutatási munkához is hozzájutok majd.
A hétvégén megpróbáltunk kímélő üzemmódba kapcsolni, több kevesebb sikerrel. Péntek óta Luci már nem kap éjjel szopizni, ami azt jelenti, hogy én megyek át, ha éjjel sír. Ez persze nem csökkenti a kialvatlanságomat, de talán hosszú távon. Én bízok...
Múlt szombaton megnéztük A Karib tenger kalózai első részét, (A Fekete Gyöngy átka), most szombaton pedig a második részt (Holtak kincse). Hát, nem olyan jó, mint vártam, de azért nézhető. Helyenként túl stresszes, de a végére már kissé elfogytak az ötletek, szerintem a második rész végére kissé leült a film. Kíváncsian várom a harmadikat (talán jövő szombaton - A világ végén). A verkfilmben azt ígérték, hogy az volt a cél, hogy minden idők legjobb kalózfilmjét csinálják, ami után már senki nem akar ilyet forgatni. Hát, annyi biztos, hogy eddig előszedték az összes kalózokkal kapcsolatos motívumot (a Bolygó Hollandi, a hajókat lehúzó kalmár), és hiper realisztikusan belerakták a filmbe, de hogy ettől lenne minden idők legjobb kalózfilmje? Na, majd meglátjuk. A vasárnap délutáni esőszünetben pedig sor került a Három testőr klasszikusra is. A gyerekek nagyon lelkesedtek, bár a kicsik persze még nem tudnak követni egy ilyen átfogó történetet. Még az is kérdés, hogy a Boti tudja e.
Az új hét ismét mozgalmasnak ígérkezik, kedden a főnök búcsúpartija lesz, ugyanis egy évre Angliába távozik sabbatical évre. Csütörtökön pedig Boti szülinapja, és még nem csináltam meg neki a meghívóit. És emellett persze a szokásos munka.

2008. augusztus 11., hétfő

Nyaralás

Az idei nyaralás igen mozgalmas volt. Július 29-én kedden érkeztem haza, és egyenesen Tárnokra mentem. Másnap reggel Létavértesre utaztunk Nagymamihoz, ahol a rokonság apraja – nagyja összejött. Bevallom,kissé tartottam ettől az utazástól, tekintve hogy Luca alvását minden ilyesmi fölborítja. Apa autóval vitt Zsuzsit, Virágot, Lucát és jómagamat, míg a fiúk anyuval vonatoztak. Sajnos a négyes utat baleset miatt lezárták, így nagy kerülőre kényszerültünk, minek köszönhetően a vonatos különítmény egy jó órával előttünk ért Nagylétára. Ott már folyt a vigalom, és találkoztam rég nem látott unokatestvérekkel és családjaikkal. Érdekes volt például Török Laci bácsival, meg a fiával Lacikával beszélgetni. Szerintem életemben összesen nem beszéltem velük annyit, mint ezen a délutánon. A vacsora remek volt, szerintem aki nem ült még körbe a nagycsaládjával a sült húsos lábas körül, az el se tudja képzelni, milyen is egy ilyen lakoma. Az alvás sajnos tényleg zűrös volt, mert két ágyban aludtunk mind a hatan, bár még így is királyi helyünk volt azokhoz képest, akik a folyosóra szorultak. A vendégség gyorsan eltelt, és már rohantunk is haza. Pénteken délelőtt némi ruhavásárlást tartottunk, majd délután találkoztunk jó öreg barátaimmal, Auréllal, Krisztiánnal és a családjaikkal. Remek kis parti volt, Aurél háza nagyon klassz, kissé irigykedtünk is. Szombaton szabadnap volt, amikor is apu számítógépét igyekeztem friss, ropogós használható állapotba hozni. Sajnos már elég régi darab, de magához képest egész derekasan működik.
Vasárnap délelőtt tartottuk Luca keresztelőjét Piliscsaba-Klotildligeten a plébániatemplomban, ahol a többi csimotát is kereszteltük. Luca védőszentjének svéd Brigittát választottuk, aki itt északon egy nagyon népszerű szent, továbbá egyéb emlékeink is fűződnek hozzá, ráadásul (állítólag) ferences is. Abban az évben, amíg Lucust vártuk, minden nap imádkoztuk a Brigitta imáját, így kapta a Brigitta Luca keresztnevet a leány. Sajnos hoztuk a szokásos formánkat, és kb tíz perc késéssel érkeztünk meg a keresztelési misére, kisebb izgalmat keltve az arra fogékonyakban. A keresztelő és az agapé után átköltöztünk az Ábránd utcába Zsuzsi szüleihez.
Hétfőn este a Boti és Virág keresztszüleit látogattuk meg a gyerkőcökkel, míg pénteken a piliscsabai Pio közösséggel találkoztunk. Klassz élmény volt meginjt misét hallgatni a nagy ház pincéjében található kápolnában, aminek felújításában annak idején még én is részt vehettem, és ahol olyan sokat szunyókáltunk az esti mise alkalmakkor.
Szerdán Vácra mentünk meglátogatni Benit és Adrit, Luci keresztszüleit. A szűkös autóhelyzetre való tekintettel megint kétfelé váltunk, és mi kocsival Szentendre felé kompozva mentünk. Beniék lakása nagyon tetszett, olyan fiatalos, szép színes. Csütörtökön szabadnap címszóval én a városban jártam könyveket és filmeket vásárolni, míg Zsuzsi csomagolt, Vica pedig megkapta a harmadik oltását „kullancs ellen”. Sajnos Luci is belázasodott, így őt is orvoshoz kellett vinni.
Pénteken felvirradt az utazás napja. Tulajdonképpen egész nyugisan megúsztuk a dolgot, főleg ahhoz képest, hogy Luci lázasan jött a repülőn, gyógyszerrel csillapítva. Miután megérkeztünk a tamperei repülőtérre, legnagyobb bosszúságunkra azt tapasztaltuk, hogy az ott parkoló kocsink aksija lemerült. Szerencsére Gabiék a szomszédos Pirkkalából a segítségünkre tudtak sietni, ugyanis ők is aznap érkeztek haza. Miután így „bebikáztuk” a kocsit, már semmi sem állt az utunkba hazáig. Sajnos Luci ezt a fél órát bírta a leg rosszabbul, és végig bömbölt. Estére már kijöttek rajta a pöttyök is.
A szombat a csendes pakolással telt, meg azzal, hogy megpróbáltuk kiheverni a Lucinak dedikált álmatlan éjszakát. Vasárnapra virradólag a helyzet csak fokozódott, de legalább láz nem volt. Vasárnap délután egy nagy családi tollasozással (az esőszünetben) búcsúztunk az idei kissé kimerítő nyaralástól.

Nyári olvasmányok

Véget ért a nyaralás, ami igen zsúfolt és kissé kimerítő volt, de azért nagyon jó. Ennek eseményeiről majd később számolok be, addig írok pár sort a friss olvasmányélményeimről. Mint korábban írtam, sci-fi fronton Stephen Baxter művei vannak terítéken. Ezúttal a Manifold trilógiából a második kötetet nyúztam, aminek címe Space (Tér). Egyébként a trilógia mindhárom független része a Fermi-paradoxonra próbál tudományosan is emészthető magyarázatot találni. Ez a paradoxon röviden így foglalható össze: „Hol vannak a többiek?” Ebben a részben az derül ki, hogy az intelligens élet minden lehetséges környezetben a lehető leggyorsabban kifejlődik Univerzumunkban, de a galaxisunk magja környékén rendszeresen lejátszódó „hipernóva” robbanások nagy energiájú részecske zápora körülbelül milliárd évenként sterilizálja a galaxist, amiért is az élet visszakényszerül a tengerek mélyére, és ez a „reboot” rendszeresen újraindítja az erőforrásokért zajló versenyt, mely gyakran fajok közötti intersztelláris háborúkban manifesztálódik. Az emberiség jelen formájában egy ilyen periódus elején van, de nem vezető helyen a csillagközi versenyben, ugyanis két faj is megjelenik a Naprendszerben akik „máshonnan” jöttek kitermelni a rendszer különféle erőforrásait. Az egyik faj (a Gajin) tulajdonképpen nem rosszindulatú, segíti az emberiséget, bár valójában technológiájuk nem sokkal fejlettebb a mienknél. A másik faj (a Crackerek) viszont kifejezetten agresszív, napvitorlásokkal közlekedik a csillagok között. A gyors haladás érdekében amint megérkeznek egy rendszerbe, a lehető legtöbb vitorlást építenek egy belső bolygó anyagából, majd nóvává alakítva azt a fény nyomásával távoznak a rendszerből, nem törődve azzal, hogy a bennszülöttek (ez esetben az emberiség) megsínyli ezt a tevékenységüket, mondhatni kipusztul. Már nem mintha rászorulnánk az idegenekre, mert hogy a saját jól ismert problémáink amúgy is a tönk szélére juttatja fajunkat. A könyv közepe rendkívül depresszív, szépen felvázolja, hogy rövid távú vállalati illetve politikai érdekek mentén hogyan packázzuk el fajunk hosszú távú jövőjét, egyfajta karikatúrája a jelen kori világpolitikának. Viszont a Gajin faj megoldást talál a könyv szerint az egyik hipernova elodázására, ami lehetővé teszi, hogy azok az értelmes fajok, amelyek képesek kinőni az expanzió háborús szakaszát, túlélhetik a galaktikus sterilizációt, ezzel megmentve az intelligenciát az idők végezetéig. Csakhogy a Gajin faj robotszerű, és hiányzik belőlük valami, amit az emberiségben találnak meg, a hitet és az önfeláldozást. Ezért az évmilliókig tartó projectet csak az emberek segítségével tudják befejezni, ahogy kiderül a végére, a fajok közötti összefogással sikerül legyőzni a természet vak erőit.
Hát ennyi a sztori. A könyv nagyon tetszett, de sajnos pont az alaptézissel van bajom. Ugyanis a galaktikus sterilizáció itt leírt formájához csak a Tejút magja környékén elég nagy a csillagsűrűség. Ez viszont azt jelenti, hogy egy bármekkora hipernóva robbanás részecskezáporának egy részét leárnyékolná maga a galaxismag, ami ugye egy fekete lyukat is tartalmaz. Ezért a teljes galaxis totális sterilizációja szerintem nem valósulhat meg.
A másik könyv, amit viszont láblógatásként olvastam, az Kristin Gore Kampányszerelem című szösszenete. Előre bocsátom, hogy ez a könyv valahol a harmatgyenge és a futottak még kategória közé esik nálam. A főszereplő, egy Bridzsit Dzsonsz stílusú üresfejű liba, aki huszonpár éves kora ellenére egy tekintélyes amerikai szenátor egészségügyi tanácsadója. Persze egyből ex egészségügyi miniszterünkre asszociáltam (gy.k. Horváth Ágnes), úgy látszik, az egészségügyi politikát a világ szerencsésebb részén is ilyen pancserek viszik. A könyv egyébként nagyjából arról szól, hogy ki kit hányszor és kivel csal meg. Az egyedüli érdekesség az amerikai politikai kampánygépezet leírása volt, amit a szerző alighanem testközelből ismer, lévén hogy ő Al Gore legutóbb meg nem választott elnökjelölt leánya. Ugyanakkor a tartalomhoz méltó formába öntötték a kötetet, lévén hogy az egyik ívet kifelejtették a kötésből, így vagy húsz oldal hiányzik a közepéből, egyáltalán nem zavarva a történet érthetőségét vagy folyamatosságát.

2008. augusztus 1., péntek

Utazás

A két hét a család nélkül nagyon hosszú volt, és lassan telt el. Igaz, hogy sokat aludtam, és talán bepótoltam a sok hiányt, mégis nehezen telt el ez az idő. Minden nap beszéltünk Zsuzsival és néha a fiúkkal is szkájpon, de persze ez nem az igazi. A munkahelyemen elég jól haladtam, csaknem sikerült megcsinálni a kitűzött feladatokat. 18-án pénteken betörtek a szerverünkre és az egyik munkaállomásunkra. Ez nekem és Jouninak egy csomó extra munkát jelentett, mert mind a főnök, mind a rendszergazda éppen szabadságon volt, így nekünk kellett helyreállítanunk a keletkezett károkat. Bár maradandó kár nem keletkezett a kiesett munkaórákat leszámítva, köszönhetően a rendszeres biztonsági mentéseknek, bevallom, izgalmas volt részt venni egy ilyen betörés felderítésében. Igazán bevethettük minden tudásunkat a témában, ami persze nem valami sok, lévén hogy nem ez a fő profilunk.
Amíg otthon voltam, több filmet is megnéztem, és sikerült hozzájuk magyar feliratot halászni az internetről. (Félreértések elkerülése végett, a filmek eredetiek, csak nem tudtam magyar felirattal megvenni őket.) Az egyik film a „When Harry met Sally...” volt. Már többször hallottam erről a filmről, például hogy a főszereplő Meg Ryan első nagy sikere volt, ezért nagyon kíváncsi voltam. Persze csalódtam, mert szerintem nem sokkal több egy egyszer megnézhető limonádénál, egy két momentumot leszámítva. A másik film a „Notting Hill” volt, amit már harmadjára láttam. Ez a film ha lehet még a másiknál is gyengébb, viszont Julia Roberts a kedvenc filmszínésznőm, úgyhogy nem bántam. Ezeken kívül megnéztem még a Pio atyáról szóló maratoni három órás filmet is. Ez tulajdonképpen tetszett, csak nagyon hosszú volt és az utolsó fordulat, ahol a vallató pap „áttér” Pio atya oldalára, az nem tűnt igazán hitelesnek.
Ma végre felvirradt az utazás nagy napja. Persze már én is, meg a többiek is nagyon várják a találkozást. (Most a repcsin ülve írom ezt a bejegyzést valahol Krakkó fölött.) Helsinkiben az átszállásnál volt egy kalandom. Sétálgatással ütöttem agyon a várakozás egy óráját, amikor hallom ám, hogy az információnál egy hölgy hevesen magyaráz magyarul. Mondja, hogy eltévedt és nem talál vissza az induló gépéhez. Mondtam, hogy én majd segítek neki. Ugyanis ilyenkor két gép indul Budapestre negyed óra különbséggel, és ő rossz kapuhoz ment. Ebből is nagy tanulság, hogy rizikós dolog nyelvtudás nélkül messzire utazni.