2009. szeptember 30., szerda

Dühös vagyok

Merthogy a hivatal mindig kitalál valamit. Adódott, hogy pénzt kellene átutalnom a magyarországi számlámról a finnországira. Szép kis feladat, egyszerűnek tűnik. Persze mi sem egyszerűbb, mint beballagni a legközelebbi OTP fiókba, kitölteni a megfelelő cédulát, és a többit már a Bank intézi. A bibi, hogy a legközelebbi OTP fiók kétezer kilométerre van ide, és valahogy szerettem volna megúszni a hazarepülést. Hogy miért? Elsősorban anyagi megfontolásokból. Az egynapos oda vissza út esetében ugyanis a repülőjegy ára háromszázezer forint magasságában mozog, amire még a finn álomfizetésemből se futja csak úgy. A légitársaságok filozófiája: ha csóresz vagy, ne akarj sietni. A legolcsóbb turistaosztályú jegy meg csak három éjszakás budapesti tartózkodástól kezdődik, de az is kábé százezer magyar forint körül van. Nos, hát ezek a piszkos anyagiak, amiket szerettem volna megspórolni. Második lehetőség, hogy az interneten keresztül adom le az átutalási megbízást. Ez nagyon szép, de értékhatár van, és a szóban forgó hatalmas összeg már bőven túllépi azt a határt, amit még átutalhatok az interneten keresztül. (No nem kell megbotránkoztatni, az átutalandó összeg nem haladja meg a napokban publikált állami vezetők egyhavi fizetését, ez csak nekünk, egyszeri középosztálybelieknek olyan nagy összeg, másoknak egy fél nyaralás ára se....) Mit tehet hát az egyszeri kuncsaft? Hirtelen felindulásból felhívja az OTP ügyfélszolgálatát, ugyan mondják már meg, hogyan kell innen a távolból adott paraméterekkel elindítani egy átutalást? A telefonban a kisasszony nagyon kedves és segítőkész. Elmondja, hogy semmi probléma, írjak egy meghatalmazást valaki Magyarországon élő rokonomnak, írassam alá két tanúval, a megbízás tartalmazza ezt és ezt az adatot, a megbízott fáradjon be bármely deviza ügyekkel foglalkozó OTP fiókba, és az ügy el leszen rendezve. Nos, legyen. A papírt megírtam, aláírtam, elpostáztam az öcsémnek, aki befáradt egy megfelelő OTP fiókba. Itt ért az első meglepetés. Az ottani ügyintéző már nem volt olyan kedves és rugalmas mint a telefonos alteregója, ő közölte, hogy a meghatalmazás nagyon szép, de így nem fogadhatja el. Legyek szíves a finnországi magyar nagykövetség konzulátusán hitelesíttetni az aláírásomat. Egyébként is, az ilyen ügyet nem ám akármelyik fiókban, hanem csak a számlavezető fiókban lehet intézni, úgyhogy legközelebb ott kellene próbálkozni. No, szép, megint olyasmibe kezdtem, amiről fogalmam sincs.... Email ment a konzulátusra, hogy hogyan kell egy ilyen megbízást hitelesíttetni. Válasz jött, hogy személyes megjelenés szükségeltetik, és akkor a konzul előtt aláírhatom a papíromat, és ő 30 euró (nagyjából nyolcezer magyarországi forint) befizetése ellenében ellenjegyzi az aláírásomat, tanúsítván, hogy valóban én adtam a meghatalmazást. Egyébként pedig fogadóóra kedden és pénteken délelőtt. Remek. Pénteken szabadnap kivéve, jómagam autóba ültem, elszáguldottam Helsinkibe a nagykövetségre (cirka 180 km), ahol a megbízást aláírtam, harminc eurótól fájdalmas búcsút vettem, az aláírásomat ellenjegyezte a konzul, hazaautóztam, a meghatalmazást postáztam expressz-ajánlva az öcsémnek. Közben drága jó édesanyám kiderítette helyettem, hogy hol is van a számlavezető fiókom, mert a hely, ahol régen nyitottam a számlát már rég megszűnt, illetve átköltözött az Astoria mellé. Szóval kedden öcsém (immáron rutinosan anyuval felszerelkezve) beballagott a számlavezető fiókomba, ahol a papírt meglátva faxolgatásba kezdtek. Kiderítették, hogy ácsi, ez így nem jó, mert a mellékelt meghatalmazás magánokirat, a ilyen meghatalmazást viszont csak közokirat formájában fogadják el, amit csak közjegyző állíthat ki, ügymenet stornózva. Remek. Miután közjegyző nem akad a helsinki magyar nagykövetségen, ezért fáradjak Budapestre, hogy kiállíthassak egy megfelelő megbízást, amit már elfogad a Bank. Nos hát, ezzel be is zárult a kör. Alighanem kénytelen leszek szándékom ellenére Magyarországra repülni, ahol közjegyző helyett befáradok a számlavezető fiókomba, és saját becses kis kacsómmal kitöltöm az átutalási cédulát, és az ügy el leszen intézve. (Hacsak ki nem talál a Bank valamit, amivel meggátolhat eme cselekedetemben.) De az is biztos, hogy amikor kilépek a Bank ajtaján még a port is lerázom, ami odabent a cipőmhöz tapadt. Egyébként ha odafönt kicsit is adnak az egyszeri középosztálybeliek kívánságára, akkor az ítélet napján Szodoma és Gomorra lakóinak elviselhetőbb lesz a sorsuk, mint a magyar jogrendszer megalkotóinak. Annál rosszabb csak a Bank ügyintézőinek lesz, akik háromszor háromfélét tudnak mondani egy ügy elintézésével kapcsolatban, amiből persze egyik se működik....
Ja, ez volt a századik bejegyzésem a blogomban.

2009. szeptember 28., hétfő

Egy nehéz hét nehéz hétvégéje

Beindult tehát az élet! Zsuzsi fél kilencre jár a nyelvtanfolyamra, ezért a napirendünk alaposan átalakult. Én viszem a lányokat az oviba nyolc körül, aztán vagy elkísérem Balázst az iskolába, ha Boti nem akkor megy mint ő, vagy elindítom a fiúkat. Sajnos Luci egyelőre nem szeret oviba járni, és minden reggel nagyon sír, hogy ne hagyjam ott. Pénteken már akkor elkezdte a zokogást, amikor Zsuzsi elrohant a buszához. Mit ne mondjak, ez nagyon megvisel. Még szerencse, hogy virág napsugaras jó kedvével sokat segít és kompenzál ebből. Azért az óvónők azt mondják Zsuzsinak, hogy azért, miután elmentem, nem szokott már sokat sírni Luca baba, szóval elképzelhető, hogy csak így mutatja ki nekünk a rosszallását. Mert ráadásul a dackorszakkal is kulminál ez az ovikezdés, így a hét végén nem aludt délutánit, és este is órákon át bőgött, és semmi sem volt neki jó. Ráadásul este sokáig fönt maradunk, valahogy elcsúszik a menetrend, és tizenegy után kerülünk ágyba, akkor meg hamarosan már lehet is kelni Lucához. Mindehhez adódik még, hogy átsöpört a lányokon egy megfázás jellegű kórság. A gyerekeknek csak az orruk folyik, de Zsuzsi igazán rosszul volt, fájt a torka, hőemelkedése volt, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Szóval a hét vége eléggé katasztrófa hangulatban telt, de szerencsére itt az új hét, új kihívásokkal.
Kedden Balázst a kórházba kell vinni felülvizsgálatra, ha jól emlékszem, a légzésével, ami mostanában eléggé problémás. (Influenza szezon van, ködös, párás, hideg idő.) Mindez mellé a szokásos ügymenet: szerdán cserkészet a fiúknak, természetesen külön időpontban, nem egyszerre, pénteken meg balett a Virágomnak. A csütörtöki tájfutás lassan véget ér, pedig azt nagyon szerettem, ha úgy alakult én is futottam Botival. Múlt csütörtökön éjszakai tájfutás volt, nagyon élveztük mindketten. Balázs rossz periódusát éli. Pénteken beírást kapott, hogy minden nap verekedett az iskolában. Kénytelen voltam egy nagy lelki beszélgetést tartani vele ebben a témában. Mellékhatásként letiltottam neki a számítógépezést addig, amíg azt nem halljuk az iskolából, hogy megtanult rendesen viselkedni. Elszomorító dolgok ezek.
Pénteken az élet könnyítésére hitelesíttetnem kellett egy megbízást. Sajnos ezt csak személyesen a nagykövetségen lehetett megtennem, így le kellett fáradnom Helsinkibe. Ez péntek délelőtt a gyerekek indItása után négyszáz kilométer vezetésbe és harminc euró konzuli díjba került. Ha már ott voltam, elindítottam néhány egyéb konzulátussal kapcsolatos ügyet, úgymint Luca hamarosan lejáró útlevelének cseréjét. Szerencsére a konzul hölgy nagyon kedves és segítőkész volt, így hamar túlestem a hivatalos papírmunkán. Hazafelé megejtettem a hétvégi nagy bevásárlást, és még éppen időben értem haza, hogy a hitelesített papírokat feladhassam a kangasalai postán, aztán meg, hogy Virágot elfuvarozzam balettozni.
A munkában szépen haladgatnak a dolgaim. Végre, a harmadik revízió után, elfogadták a cikkünket, ami az öröklött immunodeficiencia betegségek számítógépes osztályozásáról szól. Egy nagyon jó újságban ment el az anyag, nagyon sok és jó munka van benne, csak kár, hogy nem én vagyok az első szerző. Eléggé úttörő jellegű a munka több szempontból is, valószínűleg magas idézettsége lesz. Közben kaptunk egy felkérést egy könyvfejezet megírására filogenetika témában. Miután éppen van egy kapcsolódó témánk, ezért a felkérést elfogadtunk, most elsősorban ezen dolgozom. A kutatási anyag már nagyjából összeállt ehhez, most az írás fázisban vagyok. Szerencsére a határidő november végén van, de addig még sokat kell ezen a kéziraton is dolgozni, és egyéb határidőim is vannak addig.

2009. szeptember 19., szombat

ITLAPD

-Arrgh,feszítsétek a kötelet szárazföldi pattkányok! Szorítsd a szelet, rrepedjen az az orrvitorrla!

Ahoj kedveseim! Ma van a méltán híres Nemzetközi Beszélj Úgy Mint Egy Kalóz Nap! Ezért ma a Kapitány, nejével, meg az Első Tiszttel, a Hajósinassal, a Papagájával és Véreskezű Jillel papírsárkányt eregettek. Bár szél az nem nagyon volt, így a sárkány sem lebegett magasan az árbocok fölött, volt sok rohangálás, és remekül is szórakoztak.

-Ehh, mit nekünk szél, rumot ide, nem kisebb lett a világ, csak kevesebb!

Heten a halott ládáján -
Yo-ho-ho, meg egy üveg rum!
A többit megölte a rum s a sátán -
Yo-ho-ho, meg egy üveg rum!

2009. szeptember 17., csütörtök

A könyv, amit utoljára olvastam: Isten gépei

Augusztusban az interneten barangolva olvasásra érdemes könyveket kerestem, és ráakadtam egy oldalra, ahol kortárs magyar sci-fi szerzők könyveiről voltak kritikák. Szemmel láthatólag sokak nem értik, hogy mi a különbség a science-fiction azaz a tudományos-fantasztikus műfaj és a fantasy azaz a fantáziavilág között. Ez utóbbiban nyugodtan operálhat a szerző természetfeletti jelenségekkel, varázslatokkal, míg az előbbiben erről szó sem lehet, hiszen minden tételnek, eszköznek tudományos alapon levezethetőnek kell lennie. A fantasy regények jobbára puszta kalandtörténetek, ellenben a sci-fi írások inkább valamilyen tudományos vagy társadalmi problémakört mutatnak be a történetükön keresztül. Fantasyra (számomra) kiváló példa Herbert Dűne regényfolyama, a sci-fi-re pedig Brandon Hackett (Markovics Botond) Isten gépei regénye, melyre a fent említett honlapon akadtam rá. A magyar szerzőnek nem ez az első tudományos fantasztikus írása, elsőként az A poszthumán döntés címet viselő korábbi könyvének recenziójára akadtam rá, és már az is jó benyomást tett rám. De aztán a szerző saját blogján azt olvastam, hogy ő maga is jobban sikerültnek tartja az Isten gépei-t, amit az értő publikum Zsoldos Péter díjjal jutalmazott. Nosza, irány hát a bookline, megrendeltem a kötetet néhány lányregény és gyerekdal CD társaságában. Az elmúlt héten a buszon blogírás helyett könyvolvasással töltöttem el az időmet a, ezért is csúszott annyit az előző blogom. Az Isten gépei-t olvastam.
Maga a történet a technológiai szingularitás témakört járja körbe, és örömömre nagyon érthetően mutatja be a kérdéskört. Bár a párhuzamos Földek említésével kicsit megijedtem, hogy már megint egy vacak fantasy-t akarnak sci-fi címkével eladni, de aztán tovább olvasva a történetet, megkönnyebbülésemre kiderült, hogy erről szó sincs. A központi témáról, tudniillik a technológiai szingularitásról már hallottam, bár a témába vágó könyvet még nem olvastam. Hozzávetőlegesen arról van szó, hogy egyes nézetek szerint a technológiai fejlődés üteme egyre gyorsul, olyannyira, hogy valamikor a 21. század közepe táján a fejlődés úgy elszalad, hogy a jelen trendek extrapolálásával megjósolhatatlanná válik miden folyamat. A szingularitás egyes gondolkodói szerint a kritikus pont az általános mesterséges intelligencia (artificial general intelligence) kifejlesztése lesz, amely képes lesz majd saját magát tökéletesíteni, vagy magánál tökéletesebb mesterséges intelligenciákat alkotni. Az így létrejövő „szuperintelligenciák” által szalad majd annyira el a tudományos technológiai fejlődés, hogy annak ütemét az emberiség nem képes követni, így áll be a szingularitás. Az elmélet szerint négyféle kimenetele lehet egy ilyen folyamatnak. Legegyszerűbb eset, ha megerősödnek az antitechnológiai mozgalmak, és a neoludditák erőszakkal visszavezetik a társadalmat egy pre-technológiai korba, ezért a szingularitás nem következik be. A második verzió szerint a fejlődést az emberiség elitje képes kontroll alatt tartani, így a fejlődés nem pörög fel kontrollálhatatlanul, és nem jönnek létre szuperintelligenciák. A harmadik úton a szingularitás előtt létrejövő embernél intelligensebb gépek véletlenül vagy rosszindulatból elpusztítják az emberiséget, míg végül a negyedik változat szerint jóindulatúan viseltetnek az emberiség, mint szülő faj iránt, és azzal mintegy szimbiózisban élnek majd. Nézetem szerint a negyedik a kívánatos út, de a valóságban a második valósul majd meg, nem annyira az emberiség józan kontrolljának köszönhetően, sokkal inkább azért, mert technológiai kényszerek nem teszik majd lehetővé az embernél intelligensebb gépek kifejlesztését.
Ami magát a könyvet illeti, valóban remek írás, bár néha, főleg a történet elején az volt az érzésem, hogy nagyon vázlatosak a párbeszédek, valahogy nem gördülékenyek, nem is kidolgozottak. Olyan, amilyet én is tudnék írni, valahogy kezdő benyomását kelti. Ráadásul időnként olyan klisék jelennek meg, amitől én már élőszóban hallva is kiütést kapok: "Ez is egyfajta magyarázat volt." Aztán a közepe táján eltűnik ez, utána már nem volt ilyen érzésem, a végére meg már annyira felgyorsul a sztori, hogy teljesen profinak tűnik a stílus. Egyetlen, számomra nagyon zavaró momentum van, nevezetesen, hogy az egyik szereplő a történet első harmadában rendkívül trágár módon beszél. Gondolkodtam rajta, hogy ennek oka van e, de semmi elégséges indokot nem találtam, ezért ez a momentum egy hatalmas fekete pont nálam a szerzőnek, szükségtelen feketebeszédért, reméljük ilyen stilisztikai baklövést nem követ a későbbiekben el.
A történet hangulata egyébiránt eléggé furcsa. Se nem egyértelműen optimista, mint a klasszikus sci-fi, se nem végletesen pesszimista, mint a cyberpunk. Miután számtalan kérdést szándékosan nyitva hagyott a szerző, így olvasás után még hosszú ideig gondolkodtam az érintett témákon, ilyen értelemben ez a könyv nagyon jó. Összességében az Isten gépei-t (újra)olvasásra érdemesnek jelöltem meg a képzeletbeli könyvlistámon, a szerzőt pedig figyelni fogom, ha új könyvvel jelentkezik, akkor megfontolom majd annak beszerzését.

2009. szeptember 16., szerda

Őszi változások

Harmatosak már a reggelek, és bizony, hűvösek is. Megjött az ősz, ragyogó napsütéses délutánjaival, meg a gombákkal és piros áfonyával. Az elmúlt két hétben alaposan összetorlódtak az események. Apuék elrepültek egy esős délutánon, azóta a gyerekeknek beindult az ovi és megy az iskola is. Balázs elkezdte hát az első osztályt, és eddig nagy lelkesedéssel jár, és délutánonként szorgalmasan írogatja a leckét. Eddig még csak egy beírást hozott, hogy verekedett a szünetben. Hogy kivel? Hát Botonddal, kivel mással? Botinak az iskola jóval nehezebb lett, mint eddig volt. Elkezdődtek a szakórák, bejött az angol nyelv is. Azt hallottuk, hogy idén már osztályozás is lesz, amit kissé izgatottan várunk. Tegnap hozta haza első angol szódolgozatait. Büszkén mutatta, hogy teljesen hibátlanok! Nagy nagy dicséretet kapott érte. Amúgy is nagyon tetszik neki az angol tanulás, jót tett neki a nyári előkészület. Reméljük, lelkesedése sokáig megmarad még. Virág gond nélkül illeszkedett vissza az oviba, nagy örömmel jár, néha haza se akar jönni délután. Tegnap Luci is először volt az oviban óvodásként. Még Zsuzsi is ott maradt vele, és csak pár óra volt az egész, de ma már ott kell aludnia délután. Kicsit izgulunk, hogy hogy lesz, mert Luci mostanában amúgy is nyűgös. A foga is jön, nem is eszik jól, éjjel is gyakran fölsír. Reméljük, azért ügyesen átvészeli majd a kezdeti nehéz korszakot.
Aztán a közelmúltban sorakoztak a kisebb nagyobb események. Szülői értekezletek, tájfutóedzések, Virág balettórái a hétköznapokban, minden második vasárnap pedig magyar játszóház. A játszóház most Sanyinak köszönhetően új helyen van Tamperében, a Messukylä-i evangélikus egyházközség közösségi házában, szép kultúrkörnyezetben. Már kétszer is volt alkalom idén, és egyre több magyar család látogat el az alkalmakra, ami szerintem nagyon örvendetes. Sok kisbabás család jön, sokk kis magyar gyermek született a közelmúltban erre felénk.
Aztán a nagy esemény. Zsuzsi felvételizett a nyelvkurzusra, amit már júliusban is megpróbált, és értesüléseink szerint ezúttal fel is vették, úgyhogy jövő hétfőtől alaposan átalakul az életünk. Zsuzsinak ez az öt hónapos, ösztöndíjas intenzív nyelvkurzus minden délelőtt fél kilenctől délig között programot jelent, plusz délután egy csomó önálló tanulást. A kurzus végén nyelvvizsga lesz, és esetleg lehetőség a további öt hónapos haladó kurzuson való részvételre. Annak a végén állítólag már csaknem anyanyelvi szinten beszélnek finnül a páciensek. Mindezen programok következtében át kell alakítanunk a hétköznapi menetrendünket. Alighanem reggel én fogom indítani a gyerekeket, és Zsuzsi fogja fogadni őket délután. Balázs napközibe fog járni, Boti viszont már önállóan érkezik majd haza, és egyedül kell majd nekiülnie a leckeírásnak. Sok változás, nagyy felfordulás az eddigi megszokott menetrendhez képest, de azért örülök mindennek, hiszen nem árt néha egy kis változatosság. A naptárunk előjegyzési rovata tele van kisebb nagyobb programokkal a következő hetekre, szóval unatkozni biztosan nem fogunk mostanában.