2011. január 26., szerda

Egy zsák mindenféle

Sok mindenről kellene írni, és természetesen idő semmi, úgyhogy inkább csak témamegjelöléseket teszek ide. Vicces dolog Tampere környékén élni. Valahol itt húzódik az a láthatatlan mezsgye, ahol a délnyugati enyhe, nedves, tengeri légtömegek összecsapnak az északkeleti hideg, száraz, szibériai rokonaikkal. Idén nem sikerült egyiknek sem legyőzni a másikát, s ezért a frontvonalak észak és déli irányba ingáznak. Ez jól követhető a hőmérséklet alakulásában. Átlagosan nincs hideg, úgy mínusz tíz körül, de tegnap reggel még éppen csak fagyott, s valami ködszerű nyálka szitált, addig ma mínusz húszra ébredtünk. Így megy ez, két nap enyheség, négy nap hideg, egy nap nagyon hideg. S a hőmérséklet egy éjszaka hajlamos húsz fokot kilengeni. Sokan nem bírják ezt, s Virágnak is csak folyton fáj a feje tőle. Meg az influenza is kerülgeti a családot.
Megkezdődtek az előadásaim az egyetemen. Most, a harmadik periódusban (azaz januártól márciusig) az evolúció nagy átmeneteiről tartok inkább csak ismeretterjesztő előadást, aztán a negyedik periódusban, a tavaszi szemeszter második felében, jön a filogenetika. Néha kicsit visszahőkölök magamtól, amikor az előadásokat tartom. Vajon mit szólna Szathmáry Eörs akadémikus, hogy az ő könyve alapján okítom a fiatalságot? Csak remélni tudom, hogy nem botránkozna meg túl gyakran azokon, amiket mondok. Mindazonáltal a hallgatók szeretik ezt a tárgyat, és bár nem kötelező (a filogenetikával ellentétben), évről évre egyre többen veszik föl. Idén több mint huszonöten, ami elég jó, tekintve, hogy a teljes évfolyam harminc fő körül van. Az előadásokat videóra rögzítik, hogy a turkui diákok is meghallgathassák, és majd vizsgázhassanak belőle.
A mai előadás témája az RNS világ, és ami nyomokban megmaradt belőle az élővilág biokémiájában. Szathmáry tanár úr kérem, én készültem, remélem, a hallgatók is élvezni fogják!
A múlt héten volt a születésnapom (35.). Megünnepeltük, Botond sütött nekem tortát, Zsuzsi islert. Anyukámtól kaptam pólót, a nagylányom és Balázs pediglen rajzoltak nekem.
Zsuzsival esténként könyvet olvasunk. Helyzetünkből adódóan könyvtárunk kicsiny és szegényes, ezért gyakran olvasunk elektronikus könyveket. Ezúttal Orson Scott Card Ender sagája van soron. Nagyon szeretem Card könyveit, bár elismerem, nem könnyű olvasmányok. Maguk, a történetek is sodróak, de sokszor hoz fel filózós témákat az „élet nagy kérdéseiből”, és azok kapcsán gyakran beszélgetünk Zsuzsival. Ami nagyon jó.
Szóval Ender saga, amiből már az utolsó kötetnél járunk. Angolul olvassuk, egyrészt mert így van meg nekem, másrészt mert a történet vége tán nem is jelent meg magyarul. Én amúgy már másodjára olvasom, s most sem kisebb élmény, mint elsőre. Kedvencem a sorozatból a második kötet (A holtak szószólója), de a jelenleg terítéken lévő utolsó részben is vannak gyöngyszemek. Minap például szerepelt egy fél mondat az apaság mibenlétéről, miszerint az apa feladata meglátni és megérteni, hogy a gyerekeinek mire van szükségük, és azt az igényt ki kell elégíteniük. Tehát nem arra kell reagálniuk, amit a gyerekek kérnek, hanem amire valóban szükségük van. Jó kis életprogram, nem?

2011. január 8., szombat

Kis karácsony, nagy karácsony

Definíció: Karácsony akkor műlik el végleg, amikor elfogy a karácsonyfáról leszedett utolsó szaloncukor is. Nos, mifelénk már a vége felé járunk.
Pedig az idei Karácsonyunk igazán különleges volt. Bő egy évtized elmúltával ismét együtt töltöttem szüleimmel és testvéremmel az ünnepeket. Nálunk jártak, tehát volt nagy ünneplés, s természetesen volt lé, meg lé (hát még a hús nélkül való lé!). Ez a rövid tíz nap igen eseménydús volt. Természetesen a legfőbb esemény a Karácsony maga volt. A gyerekekkel rövid szerepléssel készültünk a Szentestére, volt „fiúkórus”, „gyerekkórus”, Botond verset mondott, s természetesen meghallgattuk az első Karácsony történetét is. „Gyermek született nékünk.” Éjszaka Zsuzsival kettesben mehettünk el az éjféli misére, ifjú házas korunk óta először. Karácsony napjának reggelén megjöttek az ajándékok is. Volt ott minden, amit gyerek csak kívánhat. Korcsolya, legó, társasjáték, baba. Azért a felnőttek is örülhettek, én réges-régen vágyott könyveket kaptam.
Szilveszterig sok vidámság volt. Zsuzsinak sajnos szabadság híján be kellett járnia, de azért sikerült a hétfőt olyan rövidre fognia, hogy délután elmehettünk Sappeeba, síelni. Egész estig síeltünk. Nekem ugye ez volt a második alkalom, hogy lesikló síléc volt a lábamon. Több mint tíz évvel ezelőtt ugyanis Zsuzsival egy hetet a Tátrában töltöttünk, s ott volt síoktatás is. No, ott tanultam meg síelni. Az ottani oktatók jó munkáját dicséri, hogy most, egy évtized múltán néhány bemelegítő kislejtő után felmerészkedtem a középhaladó pályákra is, s egész estéig felvonón fel, lejtő le. (Na, azért egyszer sikerült esni egy kapitálisat, amibe belerendült májam vesém. Azért túléltem.)
A másik fő műsorszám a korcsolyázás volt. A gyereksereg kapott egy széria hokiütőt (én is!), és a korong után rohangáltunk majd minden nap, sőt, néha naponta kétszer is. Még Luci is egész jól beletalált a korizásba, már az első napon, amikor felkerült a lábára a penge, siklott is. Balázs és Virág nagyot fejlődött tavaly óta, velük is egész elégedett vagyok. A korcsolya annyira sikeres volt, hogy még Apu is megpróbálta, és ment egy kört. Zotyó is egész jól belejött végül, s a családi hokizások mindig jó hangulatban teltek.
Az esték nagy társasjátékozással teltek. A Baboskártya szokás szerint napirenden volt, Anyunak ez nagyon jól ment. De a legjobb mégiscsak a Catan meccsek voltak. Zoli és Apu is belejöttek, s jó néhány egész estés csata lement, ezúttal a négy szereplős nagy pályákon. Szilveszter estét is ezzel töltöttük, de természetesen megtekintettük a környékbeli tűzijátékot is. Meg kellett állapítanunk, hogy a gazdasági válság az ellődözött rakéták csökkent mennyiségében is megmutatkozott. Amit, bevallom, nem is nagyon bántam.
Sajnos hamar elérkezett másodika, amikor is Anyu, Apu és Zotyó elrepültek. Szokás szerint levittem őket Helsinkibe a reptérre, s Boti is velünk jött. Hazafelé Boti CD sorozatából a Ravel részt hallgattuk. Lúdanyó meséi, A bohóc hajnali szerenádja, a Boleró. Jó volt, végig beszélgettük az utat.
A következő héten Zsuzsi ismét dolgozott, s mint hallottam, jó kis eredményei lettek. Én otthon voltak a négy csibével. Érdekes, hogy mások azt hiszik, nekem ez olyan „nehéz” dolog volt, pedig remekül töltöttük a napokat. Reggel sokáig aludtunk, pihentünk, és játszottunk. Néha kint is voltunk, meg főztem, de a délutáni alvás mindenkinek kötelező volt, ezért én mindig aludtam is. Szerencsére a gyerekek megtanultak szép halkan nemaludni, így mindenki vidáman várta este a hazatérő Zsuzsit. Hatodikán, vízkeresztkor errefelé munkaszüneti nap van, hiszen olyan nehéz munka lebontani a karácsonyfát. Ennek örömére délután vendégeket fogadtunk, Maria jött át gyerekeivel a szomszédból.
S ezzel véget is ért a téli szünet, a jövő héten már vár a munka. Legalább három félbemaradt projektemet kell majd folytatnom, s szerdán már indul az egyik előadásom is az egyetemen. És jól is van ez így, elég már a pihenésből, annyi érdekes munka vár még, aminek egy ekkor pihenés után vidáman neki lehet látni. Éljen 2011, amikor új dolgok várnak ránk. Boldog új évet mindenkinek, aki olvassa!