2012. szeptember 30., vasárnap

A varázsfésű

Ezt a mesét szombaton délelőtt meséltem a Lucinak, hogy nem legyen rossz kedve az erdőben sétáláskor...
Messze messze, az Óperenciás tengeren is túl, de ott még az Üveghegyen is túl, volt egy ország. Nagy és szép ország volt, temérdek erdeje, földje. Tengerein hajók mentek, bányáiban arany és drágakő. Nagy volt a gazdagság, az ország királya és királynéja mégis mindig szomorú volt, mert nem volt gyermekük.Buzgón kérlelték a Jóistent, adna nekik bár csak egy kicsiny kis babácskát, de nem történt semmi. 
Teltek múltak az esztendők, s egy őszi hajnalon egy ősz öreg ember kopogtat a palota kapuján. Kérdi az ajtónálló, hogy mit akar? Mondja az ősz öreg ember: "A király, s a királyné buzgó könyörgése meghallgatásra talált, s küldetett nekik egy ajándék. Olyan ajándék, ami megpróbálja az ő szívük jóságát, s hűségét, s ha kiállják a próbát, lesz nekik gyermekük." 
Adott az öreg az ajtónállónak egy dobozt.
"Ebben a dobozban egy aranyfésű van. De nem akármilyen aranyfésű, mint amelyik akármelyik királynénak van, mert ez varázsfésű! Reggel, amikor a királyné ezzel a hajár fésüli a tükör előtt, ha kíván valamit, az valósággá válik. Ha a király rá tudja venni a feleségét, hogy azt kívánja, hogy szülessen gyermekük, akkor az úgy is lesz. De a fésű csak három kívánságot teljesít, s a királynénak semmiképpen sem szabad megmondani, hogy hogyan s mint van a fésűvel és a kívánságokkal, mert akkor szörnyű szerencsétlenség szakad a királyra s királynéra."
Szalad az ajtónálló, viszi a dobozt a fésűvel a királyhoz, s mondja, mit s hogyan hallott az öregtől. A király szalajt a kapuhoz, de az öregnek bizony csak hűlt helyét találták. No, hitte is a király, meg nem is, amit hallott, de a fényes szép aranyfésű ott volt a dobozban. 
Este, nagy ünnepély volt a palotában, mert a királyi pár épp aznap ünnepelte az esküvőjük évfordulóját. Az ünnepi vacsora közben a király elővette a dobozt, s odaadta a feleségének.
"Drága királyasszony feleségem, ez az ajándék, bár szerény talán, boldogságot hozhat királyságunkba, s családunkba. Fogadd hát, s használd jól, ahogy a szíved súgja."
Furcsállta ezt a beszédet a királyné, de szép volt az aranyfésű, drágakövekkel szépen kirakott, jó szívvel fogadta hát...
Másnap borongós novemberi napra ébredtek. Az őszi nap vastag felhőtakaróba burkolózott, s fázósan tekingetett le a ködökkel takart mezőkre. A királyné bánatosan nézegetett kifelé a palota ablakából, mert nagyon nem szerette a hűvös, ködös őszi reggeleket. S most még az eső is eleredt. Üzent is a királynak, hogy ő egy ilyen napon inkább visszamászik az ágyba, és átalussza az egész napot, ki se dugja az orrát, ne is számítsanak rá. Csakhogy jött is a szobalány vissza, hogy szó se lehet ilyesmiről, a szomszéd országból érkezik a Fekete Király látogatóba, s a királynénak bizony fogadnia kell a kedves vendégeket. 
Felkelt hát nagy borongós hangulatában a királyné, s odaállt fényes tükre elé. A szeme megakadt az aranyfésűn, melyet jó királyurától a minap kapott, és bontogatnia kezdte fényes aranyhaját.
"Jön hát a Fekete Király vendégségbe, muszáj, hát muszáj. De legalább a nap kisütne, mindjárt jobb kedvem lenne a vendégek fogadásához!" 
Ahogy ezt kimondta, felragyogott odakünn a nap, az aranyos fény beragyogta a palotát, a fákon a sárguló falevelek csak úgy ragyogtak, mintha az egész világ fénybe öltözött volna. A királyné ennek úgy megörült, majd kiugrott a bőréből. Szaladott is mindjárt a királyhoz, és lelkendezve újságolta:
"Jaj, lelkem, királyi párom! Képzeld mi történt! Olyan rossz kedvvel keltem, hogy alig akaródzott kibújni királynéi nyoszolyámról. De midőn a szép aranyfésűvel fésülködtem, amit tőled kaptam a minap, az mondtam, bárcsak szép idő lenne, mindjárt megjönne a jó kedvem! S mintha csak varázsütésre teljesülne a kívánságom, egyből jött a borúra derű. Hát nem csodálatos ez?"
Hej, édes Istenem, elszomorodott a király. Az ő felesége ilyen haszontalanságra fecsérelte a varázsfésű első kívánságát. Mi lesz így, ha a maradék két kívánság is így semmivé lesz? Csodálkozott a királyné is, hogy hát az ő kedves ura vajon miért nem örül vele az ő jó kedvének?
De szót már nem válthattak, mert harsona harsant, s bejelentették a Fekete Királyt, érkezett kíséretével a kedves vendég.
Este, az ünnepi vacsoránál szó szót követett, s a két király összeszólalkozott. A Fekete Király kijelentette, hogy az országaik határán álló Üveghegyet magáénak akarja tudni, s ha a király nem adja át szépszerével, akkor ármádiával jön, s erővel elfoglalja, de nem csak az üveghegyet, hanem az egész országot.
Azzal nagy dérrel dúrral felugrott, otthagyta a fényes lakomát, s hazavágtatott fekete paripáján.
Hej, nagy félelem szállta meg a palotát, de az egész országot is. Nem tudták mire vélni a dolgot, hisz a két ország között emberemlékezet óta jó barátság, sőt, szövetség uralkodott, s az országok királyai mindig is jó barátságban voltak. A háborút meg aztán végképp nem ismerték a világnak ebben a szerencsés szegletében, nem is volt hadsereg, nem is tudtak hadakozni. Remegve várták hát, hogy mit hoz  holnap.
Balázs és Luca
A palotában a királyné lakosztályában is nagy volt a bánat, a királyné maga is félve kérdezgette, mi lesz most? Hogy lesz most? Reggel ismét bánatosan fésülködött varázslatos aranyfésűjével a tükör előtt. Ragyoghatott most odakünn a nap, mégis távol maradt a királynétól a vidámság, s ahogy nézi magát a tükörben, nehéz sóhaj szakadt föl a kebeléből.
"Bárcsak elmúlna országunk fölül a háború réme, bárcsak megenyhülne a Fekete Király szíve."
Abban a minutában zörgetnek a palota kapuján, levél érkezett a Fekete Királytól. Szaladnak a királyhoz, aki olvassa az üzenetet.
"Ne haragudj kedves szomszéd király a minapi faragatlan viselkedésemért. A vendégségben, a lakomán nagyon fájt a fogam, ezért mondtam amit mondtam. Dehogy is kell nekem az Üveghegy, dehogy is kell nekem az országod, meg aztán senki katona az országomban nem is menne ellened, hiszen emberemlékezet óta békességben s barátságban élünk, atyáink jó barátsága is kötelez. Megkövetlek hát viselkedésemért, és hogy megengeszteljelek, elküldöm hozzád kedves ékszerkészítőmet, lássa el királyi feleségedet a legszebb ékekkel, s gondoljatok jó szívvel felőlünk."
Nosza, lett nagy öröm! Ünnepelt az udvar, de a király is nagyon. Szalajt a feleségéért, s mondja a nagy újságot! Megfordult a fekete király szíve, elmúlt az országról a háború veszélye! Meglepődik a királyné a nagy változáson és mondja az urának.
"Reggel a tükör előtt fésülködtem, és akkor kívántam hangosan felsóhajtottam, hogy bárcsak csoda történne  és megváltozna a Fekete Király szándéka. Éppen akkor hozta a futár tőle a levelet."
Bizony, kifutott a király arcából a vér. Egyik szeme nevetett, hogy elmúlt a vész az országról, de a másik szeme az bizony sírt, mert a felesége megint nem gyermeket kívánt a varázsfésűtől. Szólni nem lehetett, de mi lesz, ha harmadjára is valami más lesz a kívánság? Szép idő, vagy békesség?
Csodálkozott a királyné eleget, hogy így megsavanyodott a király szájában az uborka, de beszélni nem lehetett, mert bejelentették a Fekete Király ajánlásával érkező ékszerkészítőt. De a királynénak nem volt már a trónteremben maradása, nagy zokogva a szobájába vonult.
Jött hát az ékszerkészítő a királyhoz, és mondta.
"Felséges királyom, életem, halálom, engemet a Fekete Király küldött, hogy ezt a szépséges gyémánt nyakéket a felséges király asszonynak ajándékozzam, és néki miden ékszert, amit csak kell, elkészítsek."
Az ékszerkészítővel ott volt az ő leánykája is, egy amolyan négy öt éves forma kisleány, éppen, mint a mi Lucánk. Meglátta a király, és gondolkodóba esett. Mert, hát ugye itt ez az ékszerkészítő, gyémánt nyakékkel, meg a leánykájával, amott a szobájában meg a kedves királyné felesége az aranyfésű utolsó kívánságával. Az nem lehet, hogy ez az utolsó kívánság is hiába essen, de nem lehetne vajjon valami okosságot tenni? És mondta az ékszerkészítőnek.
"Köszönöm az irántunk tanúsított nagy figyelmességedet, és fogadom is szívesen, csak egy kérésem volna. Ezt a szép gyémántos nyakéket a leánykád vigye a királyné elé, holnap reggel, miközben a tükre előtt fésülködik."
Úgy is lett. Reggel a leánykát megfürdették, kicsinosították, s szépen felöltöztették szebbnél szebb ruhákba, hogy olyan szép lett, mint a cseppentett méz. Épp, mint a mi Luca lányunk, amikor vasárnap felveszi a misére menős ruháját, és mindenki a csudájára jár. Bevitte a gyémántos nyakéket szép bársonypárnán a leányka, és kínálja a királynénak.
Nézi nézi a királyné, tetszik is neki erősen az ékszer, de csak rápillant a leánykára, s még a lélegzete is benn szakadt, könnye is kicsurrant, úgy sóhajtott fel.
"Hajj, ha nekem egy ilyen szép kis leányom volna..."
Abban a pillanatban mozgást érzett a szíve alatt, s tudta már, hogy ő is gyermeket vár. Ki tudja, talán egy olyan szép leánykát, mint a cseppentett méz, talán éppen olyat, mint a mi Luca lánykánk az Üveg hegyen, s az Óperenciás tengeren innen.

2012. szeptember 23., vasárnap

A mesék Wiener Zolija

Wiener Zoli egyetemi évfolyamtársunk volt feleségével Emőkével együtt. Miután az utóbbi pár esztendőben Helsikniben dolgoznak, ezért évente háromszor négyszer családostól összejövünk, és gyerekeink remekül játszanak az ő, nagyyjából a mieinkkel egyidős Marcival, Balázzsal, és a kicsilány Boglárkával.
Lucánál Zoli nagyon nagy tekintélyre tett szert. Két hete lányocskánknak kiesett az első foga, és azóta rágja a fülünket, hogy Skypeon ezt elmesélhesse Zolinak. És miután ez ilyenolyan okokból nem igazán akar sikerülni, ezért egyre gyakran kéri Zsuzsit, hogy ne tündérekről, se nem pillnangókról, hanem Wiener Zoliról szóljon az esti mese. Előkerültek hát az egyetemi emlékek, az azót történt találkozások, és kicsit igaz, kicsit kitalált történetek szólnak már nálunk e legendás figuráról.
A mai nap jutottunk el oda, hogy már a misére autózás közben is Zoliról kellett mesélni. Miután kifogyóban volt éppen a mesetárház, mondtuk Lucinak, hogy neki kell először elmesélnie a saját történetét. Íme, így szólt:
"Ez még azelőtt történt, hogy Boglárka megszületett volna. Wiener Zoliék családja és a mi családunk elsétáltunk a varázserdőbe. A varázserdőben varázsfüvet gyűjtöttünk együtt, s a varázsfűvel tündérszárnyat varázsoltunk magunkra. Wiener Zoliék tündérekké változtak, és elrepültek Tündérországba, azóta is ott laknak, sőt született nekik egy Boglárka tündérjük is. Szerencsére nekünk is van tündérszárnyunk, és időnként meglátogatjuk őket Tündérországban, de néha ők is eljönnek. Most éppen ők a sorosak...."

2012. szeptember 20., csütörtök

Munka árja, he elönt

Itt van az ősz, itt van újra, és az ősszel az iskolaév rutinja. Elmentek a szülők, véget ért a lazítós időszak, megkezdődött a rohanás és évközi programok. A nagzok elkezdték az iskolát. Botond igazán legnagyobbhoz méltó komolysággal kezte az iskolaévet. Szorgalmasan részt vesz az iskolai munkában, hozza is a dicsérő zöld bejegyzéseket rendszeresen. A minap már a tizennyolcadikat kapta idén, és ehhez csak két kék bejegyzés járul, ami leckeelfelejtésért jár, szóval igazán elégedett vagyok. Mindemellett elkezdett úszni is, aminek nagyon örülök, hiszen ráhér a mozgás a sok agytorna mellett.
Balázs már jóval lazább. Bizny, az év elején rendszeresek voltak a leckeelfelejtések, és így a kék bejegyzések az elektronikus naplóban. Nagyon rendszeres leckeellenőrzést kellett bevezetni ahhoz, hogy megszűnjön ez a jelenség, de még így is be becsúszik egy egy elfelejtés. Viszont megjelentek a rendszeres dicséretek is, így javuló tendenciának tudom be az alső pár hetet. 
Virágom élvezi a sulit, ügyesen dolgozik. Szépen írogatja a leckéket, gyakorolja az írást és olvasást finnül és magyarul is. Nála összesen csak arra lehet panasz, hogy lassúcska a lelkem. Tanulásban, öltözeésben, evésben, és sportolásban sem kapkodja el a dolgokat.
Luca élvezi az ovit, bár mostanában gyakran kel bal lábbal, s ilyenkor csak kellő kötélidegzettel felszerelkezve érdemes megközelíteni, és néha füldugó se árt. Azért jól boldogulunk, ha nem is mindig könnyen.
A sulikezdés óta lassan átesünk az első enyhe megfázás vagy influenza járványon. A lányok kezdék, most a felnőtteken a sor, s majd meglátjuk, a fiúk is benne lesznek e. Szerencsére nem súlyos, csak pár napos torokfájás és rossz hangulat a tünetek. A torokfájás személyre szóló, a rossz hangulat nem mindig.
Szeptember a pályázatok hónapja. Egyrészta Finn Akadémiánál van a hónap végén pályázatleadási határidő. Ez főleg Zsuzsit érinti, aki nagyon dolgozik egy anyagon, hogy ezzel biztosítani tudja a jövő évekre a helyét. Másrészt az EU idén is hívott Marie Curie pályázatokat bírálni, úgyhogy én meg azokat olvasom és pontozom. Októberben meg irány Brüsszel, hogy megtárgyaljuk a többi bírálóval, kik lesznek az érdemesek, hogy megkapják a két éves szerződéseket.
Közben lányaink járnak balettra. Sajnos idén szombatra kerültek a balettórák, így a hét végi szabadnapokból egy se maradt, ami jelenleg nagy bánatom. 
Az ősz bizony esőt és sötétet is hoz, s ezt nem mindenki tudja egykönnyen ignorálni. A nyomott hangulat elleni harc jegyében gyakran nézünk este Zsuzsival filmet. Szeretem az igaz történetekből készített filmeket, s így került terítékre az utóbbi időben a We bought a ZOO, az A dolphin tale az Intouchables filmek is. Tegnap este egy igazi gyöngyszem került sorra: An American Rhapsody, azaz Amerikai rapszódia. Hihetetlen, hogy az otthoni médiában szinte nulla visszhangot keltett ez a film. Engem nagyon megérintett, és külön tetszett, hogyhíres amerikai színészek mmagyarul beszélnek a film kulcs pillanataiban. Ja, és a bemutatott élethelyzet miatt is érdekes volt számomra a történet.
A következő napokban se várható a nyomás enyhülése munka vonalon. Cserében október közepén jön hozzánk Anyukám, amit máris mindenki nagyon vár. Addig is itt vannak az ősz szépségei, mint amilyenek a színes falevelek az utcán, a szobában pedig a gyerekek által festett színes pillangók.