Ma igen mozgalmas és sokszínű napunk volt. Reggel kényelmesen indultunk, hiszen mindössze kétszáz kilométer autóút várt ránk. Még reggel, Pellotól tán húsz kilométernyire ismét átléptük a Sarkkört, s később elhagytuk Lappföld adminisztrációs területét is. Útközben megálltunk Ylitornioban kirándulni. Kinéztünk egy alig hat kilométeres könnyű kis kirándulást egy szépnek ígérkező turistahelyen. Sajnos alig indultunk neki, egy kiadós kis zápor szakadt a nyakunkba. Hiába a jó kis esőkabátok, hiába iszkoltunk vissza az autóhoz ahogy csak tudtunk, alaposan megáztunk. Ezek után inkább autóztunk tovább a Tornio folyó völgyében, mely itt Finnországban híres természeti látványosság. Tornio fölött megnéztük a híres vizeséket, mely a tábla szerint Európa legnagyobb természetes vízesése a három és fél kilométeres hosszával és tizennégy méteres szintkülönbségével. Nos, lehet, ámbár nem volt igazán látványos szerintem, azért csináltunk pár képet. A legérdekesebb az volt, hogy halászok nagy kézi hálókkal fogták a jó nagy lazacokat, a közönség lelkes szurkolása mellett.
Tornioban kis keresgélés után megtekintettük a fatemplomot mely Finnország utolsó még használatban lévő fatemploma a 17. századból. Ezt ebéd követte, ismét junk fooodot ebédeltünk a helyi Rax pizzázóban. Utunk a tengerparton folytatódott,, s később kiderült, hogy hibásan kerestem ki a Google Maps-ben a célállomásunkat, és nem a Simo-beli Leiritie-t kell keresnünk, hanem az Oulu-belit. Ez további ötven kilométernyi autózást jelentett, de nem nagyon bántam, mert holnap ennyivel is kevesebbet kell majd vezetnem a nagy úton hazafelé.
Ouluban az autóból kiszállva egy sokkoló élmény fogadott. Eleinte arra gyanakodtam, hogy elromlott a kocsi külső hőmérője, de hamarosan realizálnom kellett, hogy szó sincs ilyesmiről, valóban 33 fok van odakünn árnyékban. A kempinget megtalálván viszont kellemes meglepetés ért. A hely internetes honlapja alapján valami békebeli úttörőtábor jellegű dolgot vártam, e helyett egy modern faházas kemping vrt, tiszta szobákkal, nagy ágyakkal, zuhannyal (internettel). Egyszóval mindennel, amit egy megfáradt utazó csak kívánhat. Gyorsan lepakoltunk hát, s kiruccantunk egyet fürdőzni a tengerpartra, ami a házunktól talán száz méterre található. Bevallom, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer Olulunál fogok fürödni a tengerben, de ez is eljött. Igaz, a víz hideg volt, mint a fene, harminchárom fok odakint ide vagy oda, de azért nem hagyhattam ki, ha már ennyire adódott az alkalom. A tengerpart amúgy szép homokos, valóságos beach, a nap is szépen sütött, a távolban hatalmas szélerőművek forogtak.
Már hazaértünk, s a gyerekeket is az ágyba tereltük. Most készítem a lelkemet a holnapi hatszáz kilométeres autóútra, mellyel végre hazaérhetünk Kangasalába.
Tornioban kis keresgélés után megtekintettük a fatemplomot mely Finnország utolsó még használatban lévő fatemploma a 17. századból. Ezt ebéd követte, ismét junk fooodot ebédeltünk a helyi Rax pizzázóban. Utunk a tengerparton folytatódott,, s később kiderült, hogy hibásan kerestem ki a Google Maps-ben a célállomásunkat, és nem a Simo-beli Leiritie-t kell keresnünk, hanem az Oulu-belit. Ez további ötven kilométernyi autózást jelentett, de nem nagyon bántam, mert holnap ennyivel is kevesebbet kell majd vezetnem a nagy úton hazafelé.
Ouluban az autóból kiszállva egy sokkoló élmény fogadott. Eleinte arra gyanakodtam, hogy elromlott a kocsi külső hőmérője, de hamarosan realizálnom kellett, hogy szó sincs ilyesmiről, valóban 33 fok van odakünn árnyékban. A kempinget megtalálván viszont kellemes meglepetés ért. A hely internetes honlapja alapján valami békebeli úttörőtábor jellegű dolgot vártam, e helyett egy modern faházas kemping vrt, tiszta szobákkal, nagy ágyakkal, zuhannyal (internettel). Egyszóval mindennel, amit egy megfáradt utazó csak kívánhat. Gyorsan lepakoltunk hát, s kiruccantunk egyet fürdőzni a tengerpartra, ami a házunktól talán száz méterre található. Bevallom, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer Olulunál fogok fürödni a tengerben, de ez is eljött. Igaz, a víz hideg volt, mint a fene, harminchárom fok odakint ide vagy oda, de azért nem hagyhattam ki, ha már ennyire adódott az alkalom. A tengerpart amúgy szép homokos, valóságos beach, a nap is szépen sütött, a távolban hatalmas szélerőművek forogtak.
Már hazaértünk, s a gyerekeket is az ágyba tereltük. Most készítem a lelkemet a holnapi hatszáz kilométeres autóútra, mellyel végre hazaérhetünk Kangasalába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése