A nagy csövezés. 7. felvonás: Végre, vége!

Bizony, ez is elkövetkezett! Az utolsó csempéket is felrakták, az utolsó réseket is kifugázták, beszerelték a lámpákat, föltették a plafont. És bejelentették, kész, lehet visszaköltözni! Hurrá, hurrá! Zsuzsi már pénteken nekiállt visszahordani a ruhahalmokat, s szombaton érzékeny búcsút vettünk a Lepokoti szőke nénijétől, átadtuk a kulcsokat, autóba pattantunk, s elrobogtunk kis lakásunk felé. A hétvégénk ennek megfelelően a takarítás jegyében telt, hiszen maradt jócskán por a munkák után.

Visszatekintve erre a tíz hétre, amelyet a Lepokotiban töltöttünk, szerintem nagyon tanulságos volt. Érdekes volt olyan sokféle másmilyen emberrel találkozni, kicsit látni, hogyan éltek néhány generációval ezelőtt errefelé. Azt hiszem, most sokkal jobban értékeljük, hogy este nem kell begyújtani a kályhákba, hanem csak jön a meleg a radiátorokból. Hogy este nincs rekkenő meleg, reggel meg borzongató hideg, hogy a konyhába ki lehet sétálni pizsamában is, a megfázás kockáztatása nélkül. A füstszag sem fog annyira hiányozni, annál inkább a szép rendezett nappali meg a hintaszék a könyvtárszobában.
Itthon kezdünk visszazökkenni a szokott kerékvágásba, a szokásos programok mennek a gyerekeknek, így csaknem minden délután megyünk valahová. Közben megérkezett az első valamirevaló hó, s ezt a gyereksereg természetesen kitörő lelkesedéssel fogadta. Balázs meg az ovisok már túl vannak az első szánkózáson, hógolyózáson. Sajnos a hét második felére enyhülést ígérnek, úgyhogy visszatér a locspocs idő, de addig is élvezzük kint a jó kis hideget, bent meg az új fürdőszobában a padlófűtést.