Gyapjúsások között

Július 4. Rovaniemi és Sodankylä között úton.

Az éjszakám igen nyugtalanul telt. A vonat rázkódott, a folyosón fiatalok vidámkodtak, én meg amúgy is rosszul alszom az utazások első napjain. Reggel mindenesetre időben keltünk, és percnyi pontossággal érkeztünk Rovaniemibe. Továbbra sem tudok betelni a fin vasút dicséretével, ami képes ezer kilométeres távokon is így tartani a menettrendet. Tudom, nem midig.

Reggel az állomáson találkoztunk Turo nevű finn bringatúrással, akivel megosztottuk környékbeli tapasztalatainkat. Ő már ment az általunk óhajtott útvonalon, és figyelmeztetett, hogy a 92-es út nagyon rossz minőségű, továbbá, hogy Ivalo-ig a táj unalmas. Mit van mit tenni, ezekkel szembe kell majd néznünk, már, ha eljutunk odáig.

Reggel Botival sikerült egy nagy boltot találnunk, ahol alaposan bereggeliztünk. Röpke tíz kilométer tekerés után eljutottunk a kihagyhatatlan télapó parkig, ahol rituálisan (értsd: őrjítő karácsonyi pop-zenét hallgatva) átkeltünk a sarkkörön. Miután hűvös (15 fok) és enyhén esős errefelé, nem sok turista lézengett a sarkköri boltokban.

Ezután nem volt mit tenni, oda kellett lépni a pedálnak. A terep eléggé hullámos, bár enyhén, de érezhetően emelkedik. A táj a szokásos tajga, szépen virítanak benne az otthon féltve védett mocsári növények, mint például a gyapjúsások. Sajnos a mocsarakban ezrével rajzanak az errefelé sem közkedvelt szúnyogok. Állítólag idén a szokásosnál is szúnyogosabb év van, amit a sátorverésnél tapasztaltak alapján el is tudok hinni. (Vigasztalhat a tudat, hogy egyúttal a szokásosnál jobb gomba és áfonya termés is várható.)

Botond időnként nehezen tekert, de férfiasan tűrt, s miután átesett a holtpontján, egész jó tempóban nyomta a pedált, s az óra végül 85 km magasságában állt meg. Este jó sokáig keresgéltünk alkalmas sátorozó helyet, és amit találtunk, az közel sem optimális, lévé, hogy szúnyogok századai, vagy ezredei őrizték. Azért nem adtuk föl könnyen, de a fürdés és a főzés tuti kimarad ma, mert egyikünknek sem akaródzik kidugnia az orrát a szúnyogmentes övezetből.

Ki tudja, mit hoz a holnap, de megyünk tovább Sodankylä irányába, és ha minden jól megy, valahol a Kitinen folyónál szállunk meg. Reméljük, a kerékpárom középső agyából hallható enyhe kopogó hang sem csinál semmi galibát. Holnap majd valami szúnyogszegény helyen megpróbálok húzni a kónuszon, hátha csak az lazult meg.