10. nap: Paatsalu -Haapsalu

Táv: 77 km

Ekkor jött a hideg zuhany: eredeti terveink szerint szombaton szerettünk volna visszatérni Kangasalába, hogy legyen még egy napunk összeszedni és kipihenni magunkat, mielőtt teljes gőzzel bevetjük magunkat a hétköznapokba. Úgy terveztük, hogy Haapsaluban vonatra ülünk, és visszautazunk Tallinba. Azonban a

menetrendet böngészve kiderült, hogy Haapsaluba csak tehervonat jár. A legközelebbi hely, ahol vonatra tudunk szállni: Pärnu. Vagyis irány vissza. Hát ezt mindenképpen szerettük volna elkerülni, így mindenféle alternatív útvonaltervet dolgoztunk ki ezen a reggelen, de egyik sem volt igazán nyerő. Végül amellett döntöttünk, hogy az eredeti terveknek megfelelően továbbmegyünk Haapsaluba, ahol megalszunk a környék egyetlen kempingjébe, majd innen továbbtekerünk Tallin irányába, amíg vonatot nem érünk azon a vonalon. Ez természetesen azzal járt, hogy csak vasárnap fogunk hazajönni. Ezek a kompok persze már jócskán tele voltak, így szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy a délutáni Viking Line járatra helyet kaptunk – ez persze lassúbb, mint a Silja, de azért még mindig nem vészes.

Miután ezt a döntést meghoztuk, sürgősen csomagolni kezdtünk, és nekivágtunk a napi útszakasznak. Áttekertünk egy újabb természetvédelmi területen (Matsalu rahvusparkki), és megküzdöttünk az ismét viharossá fokozódó szembeszéllel. 

Csomó helyen szélmalmokat meg szélerőműveket láttunk, ami arról tanúskodott, hogy itt normális esetben is elég szeles… Nagyon reménykedtünk, hogy találunk egy helyet, ahova beülhetünk enni, de az út csupa olyan falun vitt keresztül, amelyek összesen vagy 3 házból álltak… Ezen a részen elég sok településen látszottak a szovjet idők nyomai: óriási panelépületek, amelyek mállottak széjjel, lakatlan szellemtelepülések… Haapsalu sem tűnt különösebben kiemelkedőnek első pillantásra, de ez csak az első benyomás volt. A kemping mindenesetre csurra tele volt, kiskanállal kellett helyet szorítani sátrunknak. Jobbára karavánautós vendégek voltak, többségben finnek és hollandok – egy nagy holland csoport utolsó napja volt aznap, később szóba elegyedtünk velük, miközben husikánkat sütögettük… 

A kemping tulaja nagyon örült, hogy magyar vendégei vannak, rögtön kitűzte a magyar zászlót, és többször is elmondta, hogy milyen ritkán jönnek ide magyarok (mi is csak azért jöttünk, mert viszonylag közel élünk). Amúgy ez a bácsi finn volt, annak is örült, hogy tudunk finnül beszélgetni, mindjárt kérdezte is, hogy mi a véleményünk az észt nyelvről… és egyéb nyelvészeti kérdéseket is megvitattunk. Az is vicces volt, és egyébként általánosan elterjedt vélemény, amit az egyik hollandus kérdezett, hogy mi (magyarok) mennyire értjük meg az észteket. Mikor elárultuk, hogy egyáltalán nem, a hölgy nagyon csodálkozott, meg volt győződve róla, hogy a finnek, magyarok és észtek majdnem tökéletesen értik egymás nyelvét.

 A vacsi ezen a napon sült husi volt, mert kiderült, hogy a gulyáspor, amit vettünk, másfél órás elkészítést igényel – na ennél azért éhesebbek voltunk! Azért így sem két perc volt, mire leülhettünk végre vacsizni….