2008. február 24., vasárnap

Olvadás

Megtörtént tehát szerdán az autó levizsgáztatása, ismét egy évig menetbiztosnak nyilváníttatott a gép. Kicseréltek és feltöltöttek mindenféle folyadékokat, gyújtógyertyákat, miegymás.
Csütörtökön ismételten lerobbant a munkahelyi számítógépem, de már olyan rutinos vagyok az újratelepítésben, hogy ez nem okoz pár órai fennakadásnál többet. Viszont örömhír, hogy az egyik beküldött cikkemet nem utasították el, hanem korrekcióra küldték vissza. Reményeim szerint nem olyan súlyosak a kritikák, hogy ne tudnánk pár hét alatt megcsinálni, és akkor meglenne az első elfogadott cikkem idén. Na, de előbb majd lássuk magukat a kritikákat.
Péntek délután Botond úszás edzésének ideje. Hírtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy az egész családdal elmegyünk az usziba. Így is történt. Amíg Boti "eddzett", addig Virággal és Balázzsal a kismedencében pancsoltunk. Zsuzsi persze Lucit felügyelte a partvonalon. Fürdés után még szauna volt, aztán kellemesen elfáradtan értünk haza.
Szombaton délelőtt a bolt programot bonyolítottuk, délután meg mákos kalácsot sütöttem, ami vacsorára készült el. Vasárnap nagy havazásra ébredtünk, de a mise végére már sajnos esőre váltott. Délutánra vendégségbe várjuk Meli és Tomit. Ennek örömére Zsuzsi kakós csigár süt, aminek illata itt száll. Remek hétvége: mindkét nap finom házi sütemény!

Nincsenek megjegyzések: