Home alone

Elutaztak a lányok Magyarországra. Zsuzsi szombaton átvehette végre a doktori diplomáját, mely mintegy kilenc év munkájára teszi föl a koronát. Még együtt kezdtük a doktori iskolát 1999. nyarán, ő a SOTE-n én pedig az ELTE-n. Zsuzsi kitartását dicséri, hogy négy gyerek szülése mellett végigcsinálta a képzéseket, a kutatást, a cikkírást, a vizsgákat és a doktori dolgozatnak nevezett monstrum megírását. Most végre beérett a befektetett munka, ezután mint doktor indulhat a munkaerő-piaci versenyben.

Az ő s a lányok távolléte egyben azt is jelentette, hogy én maradtam itthon a fiúkkal tartani a frontot. Hát, nem volt egyszerű. A részleteket mellőzve csak az eredményt említem: szennyesruha halom a komódon és a szennyeskosárban, vasalatlan ruha halom a szárítón, fehérnemű hiány a szekrényekben. Vert hadunk csonthalmai... Szerencsére a mosogatással már nem kell vacakolni hála a mosogatógépnek (áldassék a neve a kitalálójának), különben már rég áttértünk volna papírtányérok használatra. Kissé nyomott hangulatomat nem dobta föl, hogy realizáltam, hogy a kocsi pár hete jelentkező hangja annak köszönhető, hogy leszakadt a kipufogó, és csak két misztikus valamin lóg hetek óta, ami ki tudja mikor adja meg magát az anyagkifáradás mörfi -féle törvényének. Plusz szemmel láthatólag senki nem akarja átérezni ezt a problémát, úgy tűnik csak nekem okoz álmatlan éjszakát, hogy mit csinél egy ilyen kipufogó, amikor száznál leválik a kocsi aljáról, és belevágódik a mögöttünk közlekedő kocsiba. No meg az, hogy miből fogjuk ennek a szervizelését finanszírozni.
Szombaton Balázsnak foglalkozás volt a templomban. Ennek ideje alatt Botival megnéztük a Tibet kiállítást a városi múzeumban. Eddig persze szinte semmit nem tudtam Tibetről, most a múzeumozás apropóján kicsit utána néztem a wikipédián, és az a benyomásom, hogy a „free Tibet” mozgalom sem képviseli a teljes igazságot a Kínához tartozással kapcsolatban. Persze ki tudna bölcsen és igazságosan dönteni egy ország kisebbségeinek ügyében, lásd a közelmúlt eseményeit Szlovákiában.
Vasárnap délelőtt mise volt, délután meg játszóház. Kissé ideges voltam, mert mi vittük a kulcsot, viszont semmi email nem érkezett a listán, hogy mi lesz a program. Attól tartottam, hogy egyedül leszünk, de aztán összejött a szokásos társaság, és jó kis alkalom volt megint.
Szombaton kaptam a hírt, hogy feltételesen elfogadták az egyik cikkemet a Nucleic Acids Research újságban. Nagy jelentőséget tulajdonítok ennek, mert ez a legjobb cikkem ebben az évben, a legfontosabb kutatási eredményeimmel. 26 új gént találtunk, amelyek bizonyos ritka immunológiai betegségek mögött állhatnak. Az opponensek véleményei nagyon pozitívak voltak, így a szerkesztő elfogadta a cikket közlésre, azzal a feltétellel, hogy megcsinálunk egy bizonyos statisztikai kiértékelést. Sajnos ez el fog tartani egy darabig, de nem lehetetlen, úgyhogy most egy darabig ezzel fogok foglalkozni. Ha sikerül megírnom hozzá a programokat, akkor azok már maguktól is elfutnak, és remélem két hét alatt mindent meg tudunk csinálni és visszaküldhetjük a kéziratot.
Zsuzsiék ma délután érkeznek haza a lányokkal. Már mindannyian nagyon várjuk őket, és tegnap még gyümölcssalátát is gyártottunk nekik, mert jól esik az repülőzés után. Aztán remélhetőleg hamar visszazökkenünk a szokásos hétköznapi kerékvágásba.