Elérkeztünk a nagyhéthez, és mindjárt az elején virágvasárnaphoz is. A misén felolvasták a passiót, ezért jó hosszú volt a szertartás. A gyerekek persze a pálmaágakkal rohangásztak és kardoztak, egyszóval emelték a hangulatot. Otthon délután idén is jöttek a gyerekek köszönteni. „virvon, varvon”. Amúgy az egész hét vége kellemesen nyugis volt, nem volt semmilyen program. Többször sétáltunk a szemerkélő eső ellenére. Balázs többször is bringázott, vasárnap este az ovistársaival is a parkolóban. Ettől eléggé kifulladt, és este nehezen vette a levegőt. Sajnos a ködös idő nem biztos, hogy jót tesz neki. A tavasz azért szemmel láthatólag közeleg. Hó már csak itt ott van (például a kertünkben), és a maradék is rohamosan olvad. Megjelentek a kavicssöprő gépek, ami a tavasz biztos jele errefelé. (Tudniillik itt nem sózzák az utakat télen, hanem kőzúzalékot szórnak ki a járdákra, hogy ne csússzon. Aztán amikor elolvad a hó, ott marad ez a durva kavics, de jönnek a begyűjtőgépek, és feltakarítják.) A tavasz másik tuti jele, hogy a nők a vörös rondábbnál rondább árnyalataira festik a hajukat. Mit ne mondjak, elég kiábrándító...
Kissé aggódva és szkeptikusan szemlélem az otthoni politikai fejleményeket. Teljesen céltalannak tűnik az agónia, ami otthon megy. Világos, hogy a kormánypártok egy perccel sem fognak előbb elmozdulni a húsosfazék mellől, mint ahogy muszáj lesz. Sajnos az is teljesen nyilvánvaló, hogy az alkotmányos keretek nem biztosítanak semmilyen lehetőséget a parlament feloszlatására, ha a parlamenti többség nem akarja. Az utcai demonstrációk teljesen hiteltelenekké váltak, ahogy az látható volt a tegnapi gyér részvételből, ugyanakkor az erőszakos megoldásoknak nincs társadalmi támogatottsága (szerencsére, vagy sajnos?). A tegnapi demonstráció egyetlen pozitív hozadéka, hogy este a radikálisok is ráéreztek, hogy provokáció van, és inkább szó nélkül elvonultak, mintsem hogy a mai szoclib média oszlatással és lángoló kukákkal legyen tele, pedig úgy kell a koalíciónak a balhé, mint egy falat kenyér. Természetesen az aktuális közjáték után megint megy a szokásos mederben tovább a sarc és cinikus kormányzás. Egyetlen, igen halvány reménysugár, ha a köztársasági elnök mégiscsak talál fogást a kormányfőváltáson alkotmányossági szempontból, és feloszlatja a parlamentet, de erre, józan fejjel átgondolva, igen kicsi az esély.
Kissé aggódva és szkeptikusan szemlélem az otthoni politikai fejleményeket. Teljesen céltalannak tűnik az agónia, ami otthon megy. Világos, hogy a kormánypártok egy perccel sem fognak előbb elmozdulni a húsosfazék mellől, mint ahogy muszáj lesz. Sajnos az is teljesen nyilvánvaló, hogy az alkotmányos keretek nem biztosítanak semmilyen lehetőséget a parlament feloszlatására, ha a parlamenti többség nem akarja. Az utcai demonstrációk teljesen hiteltelenekké váltak, ahogy az látható volt a tegnapi gyér részvételből, ugyanakkor az erőszakos megoldásoknak nincs társadalmi támogatottsága (szerencsére, vagy sajnos?). A tegnapi demonstráció egyetlen pozitív hozadéka, hogy este a radikálisok is ráéreztek, hogy provokáció van, és inkább szó nélkül elvonultak, mintsem hogy a mai szoclib média oszlatással és lángoló kukákkal legyen tele, pedig úgy kell a koalíciónak a balhé, mint egy falat kenyér. Természetesen az aktuális közjáték után megint megy a szokásos mederben tovább a sarc és cinikus kormányzás. Egyetlen, igen halvány reménysugár, ha a köztársasági elnök mégiscsak talál fogást a kormányfőváltáson alkotmányossági szempontból, és feloszlatja a parlamentet, de erre, józan fejjel átgondolva, igen kicsi az esély.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése