Ismét elszakadt egy hajszálgyökér, mellyel identitásunk Magyarországhoz kapcsolódik. A történet még évekkel ezelőtt kezdődött, amikor kiköltöztünk ide Finnországba. Pilisjászfalusi lakásunkat akkor albérlőknek adtuk ki, gondolván jól jön majd az a kis rendszeres bevétel otthoni fizetési kötelezettségeink szempontjából. Nos, az évek teltek, lakók jöttek mentek. Volt, aki nagyon tisztességesen viselkedett, volt aki lelépett több-százezres tartozást hagyva hátra. Kis magyar valóság. Aztán az elmúlt év végén ismét kiköltözött a lakónk, s úgy tűnt, nem nagyon akar senki kibérelni ezt a másfél szobát, amikor is márciusban megkeresett minket egy ingatlanforgalmazó iroda, hogy el tudnák adni a lakásunkat. Való igaz, hogy az Erdőalja utcai társasház festői környezetben van, s mivel mostanában népszerűek a kis lakások, úgy döntöttünk, hogy belevágunk, talán éppen itt az ideje ennek a tranzakciónak. Én ugyan szkeptikus voltam, hogy azt az árat, amit kértünk érte bárki megadná, de azt mondtam, nosza!
A dolog annyiban is maradt volna, ámde két hete telefonáltak az ügynökségtől, hogy akadt egy vevő, éppcsak nagyon expressz lenne a vétel, az illető a lehető leggyorsabban be akar költözni (cserébe nem alkudott egy huncut forintot se). Ismét feljött a távolság kérdése, hazautazást szinte képtelenség megszervezni ilyen rövid idő alatt. Ámde felmerült a lehetőség, hogy ha hiteles meghatalmazást adunk az eladásra Anyukámnak, akkor távollétünkben is megtörténhet az adásvétel. Hogy hogy ad az ember hiteles meghatalmazást? Személyében megjelenik a konzul előtt, aki pecsétjével igazolja, hogy a kérdéses okiratot valóban mi írtuk alá. Nosza, ismét autóba vágtuk magunkat, s irány Helsinki, a konzulátus! (Alig több mint egy hete, hogy ott jártunk, amikor is Botond és Luca útlevél ügyeit intéztük.) Kár is a szót szaporítani, kedden délelőtt írtunk alá a konzulnál, a meghatalmazás expressz levélben csütörtök reggel ért a szüleim kezébe, péntek délután alá volt írva a szerződés, s ma már az új tulajdonos bent is lakik kicsiny lakunkban.
Az események elsodortak, s csak mostanában kezdem realizálni, mi is történt. A kis fészek, ahol Zsuzsival kezdtük, ahol Botond megtette az első lépéseket, ahol Balázzsal annyit küzdöttünk. A lakás, ahol szinte minden bútort Apával ketten terveztünk, gyártottunk. Mindez már a múlt része, s ami maradt belőle, az az emlékek, amik nagyon szépek. Őzek legelnek a nappali ablaka előtt. Ritka karsztnövényzet a ház melletti domboldalon. Félelmetes nyár éjszakai zivatar a Pilis fölött, Zsuzsival a küszöbön ülve nézzük a villámokat. Barátok, szomszédok, karácsonyok, szülinapok. Régen volt, tán igaz sem volt.
Tudom, előre kell nézni, meg ugye aki a kezét az eke szarvára tette, az ne nézegessen hátra felé. De mégis, ismét elszakadt egy újabb hajszálgyökér, ami a hazához kötött. Igaz, maradt még sok, de a sok is elfogy egyszer, ha mindig csak kevesebb lesz.
A dolog annyiban is maradt volna, ámde két hete telefonáltak az ügynökségtől, hogy akadt egy vevő, éppcsak nagyon expressz lenne a vétel, az illető a lehető leggyorsabban be akar költözni (cserébe nem alkudott egy huncut forintot se). Ismét feljött a távolság kérdése, hazautazást szinte képtelenség megszervezni ilyen rövid idő alatt. Ámde felmerült a lehetőség, hogy ha hiteles meghatalmazást adunk az eladásra Anyukámnak, akkor távollétünkben is megtörténhet az adásvétel. Hogy hogy ad az ember hiteles meghatalmazást? Személyében megjelenik a konzul előtt, aki pecsétjével igazolja, hogy a kérdéses okiratot valóban mi írtuk alá. Nosza, ismét autóba vágtuk magunkat, s irány Helsinki, a konzulátus! (Alig több mint egy hete, hogy ott jártunk, amikor is Botond és Luca útlevél ügyeit intéztük.) Kár is a szót szaporítani, kedden délelőtt írtunk alá a konzulnál, a meghatalmazás expressz levélben csütörtök reggel ért a szüleim kezébe, péntek délután alá volt írva a szerződés, s ma már az új tulajdonos bent is lakik kicsiny lakunkban.
Az események elsodortak, s csak mostanában kezdem realizálni, mi is történt. A kis fészek, ahol Zsuzsival kezdtük, ahol Botond megtette az első lépéseket, ahol Balázzsal annyit küzdöttünk. A lakás, ahol szinte minden bútort Apával ketten terveztünk, gyártottunk. Mindez már a múlt része, s ami maradt belőle, az az emlékek, amik nagyon szépek. Őzek legelnek a nappali ablaka előtt. Ritka karsztnövényzet a ház melletti domboldalon. Félelmetes nyár éjszakai zivatar a Pilis fölött, Zsuzsival a küszöbön ülve nézzük a villámokat. Barátok, szomszédok, karácsonyok, szülinapok. Régen volt, tán igaz sem volt.
Tudom, előre kell nézni, meg ugye aki a kezét az eke szarvára tette, az ne nézegessen hátra felé. De mégis, ismét elszakadt egy újabb hajszálgyökér, ami a hazához kötött. Igaz, maradt még sok, de a sok is elfogy egyszer, ha mindig csak kevesebb lesz.
1 megjegyzés:
Hát ez nekünk is fáj, de nőhetnek új gyökerek, nem csak finnföldbe. Talán-talán. Mert különben mi értelme lenne a gyerekek nyári hazajövetelének?
Mert sajnos azt láttam, h aki kiment, kinn is maradt, de soha sem fogadták be még a gyerekeket sem, parvenük maradtak. Bár ez a finneknél kevésbé van meg talán, nem néznek le külföldieket.
BAPUF
Megjegyzés küldése