Igen, elérkezett, amit már majdnem egy éve vártunk, vagy nem vártunk. A mumus neve ezúttal: csőfelújítás... Úgy kezdődött, hogy tavaly ősszel, egy játszótéri beszélgetés során a szomszédoktól hallottuk, hogy lakóközösségünk generál vízvezeték-felújításra készül. Hogy miért pont most? Ugye tart a híres neves gazdasági depresszió, s a finn állam a gazdaság fellendítésének azt a módját választotta, hogy egyrészt mérsékelték a hitelkamatokat, másrészt mérsékelték a fogyasztási adókat (értsd áfa), harmadrészt kedvezményes hitelekkel és vissza nem térítendő támogatásokkal támogatták az infrastrukturális jellegű munkákat. Az első két intézkedés hatására ugye több pénz maradt az embereknél, a harmadik hatására pedig a több pénzt (legalábbis egy részét) építkezésekre és felújításokra fordították, azaz felpörgött az építőipar, plusz a belső fogyasztás. Reméljük, mindez hosszú távon is jótékony hatású lesz, mert szubjektíve ugye nekünk ez azt jelentette, hogy a lakáshitel terhünk csökkent, és a számláink sem szálltak el. Továbbá azt, hogy a lakóközösségünk belevágott a vízvezetékek renoválásába hiszen kaptunk hozz kedvezményes hitelt és támogatást. A házakat körbeásták, megcsinálták a talajvíz elvezetést a belső utak alatt, kicserélték a kerítéseket, a fűtés csöveit és a radiátorok szelepeit. Plusz a hideg és meleg víz csöveit, a fürdőszobát és a vécét. A munka házról házra haladt, s a mienk az utolsó az ötből.
A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy mintegy hat hétre ki kell költöznünk lakásunkból, mivel a fürdőt és a vécét az utolsó csapszelepig lebontják, padlót falat plafont kiszerelik, szanitereket is elviszik. Ezért a teljes vizes blokk használhatatlan, azaz a lakásban nem maradhatunk. Miután hosszas rágódás után ezt már a tavasszal felismertük, rögtön jött a kérdés, na de hová költözzünk? A szomszédok többsége nagyszülőkhöz, rokonokhoz költözik, de nekünk ez nem járható, mert a fiúknak iskola van, nekem munka, Zsuzsinak kurzus, azaz nem mehetünk egy hónapra Magyarországra. Kerestünk, kutattunk, s az egyik kollégám jóvoltából találtunk is egy helyet, amelyet augusztus utolsó vasárnapjától le is foglaltunk hat hétre. Megnyugodva vártuk hát az eseményeket, amikor alig két hete beütött a ménkű.
Ugyanis értesítettek, hogy a felújítás olyan jól halad, hogy a mi részünket két héttel előbb kezdik, s leszünk szívesek néhány kisebb helységet kiüríteni. Mondanom sem kell, sokaknál nem volt ez népszerű fejlemény, a szomszédok közül másoknak is gondot jelent hipp-hopp átszervezni a költözködést. Szerencsére megnyugtattak a munkavégző cégtől, hogy az első héten még csak kisebb fúrások lesznek, addig még ott tudunk lakni, de kipakolni, azt azért ki kell. Hát jó. Kár, hogy abban a néhány kisebb helyiségben zsúfolódott nem csekély ruhakészletünk kilencvenkilenc százaléka: gardrób, beépített szekrények, konyha és a komplett vizesblokk. Zsuzsi végezte a munka oroszlán részét, de azért én is segítettem a ruhakészlet bezsákolásában. Talán említenem se kell, rövidke egy nap alatt teljes káosz uralkodott el a lakásban, s végül már a napokat számláltuk vasárnapig, amikor is végre kiköltözhettünk.
A munkák valóban elkezdődtek. Először kiszedték a plafont, eltávolították a konyhabútorok egy részét, kifurkálták a falakat, majd behúzták az új vízvezetékeket. S hogy az életet mindez nem komplikálta eléggé azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy erre jött még a full sebességes iskolakezdés. Ez azt jelenti, hogy Luca balett, Virág balett, szülői értekezlet Botinak, Balázsnak, tájfutás, cserkészet és a többi. Esténként már csak azon tanakodtunk, vajon ezúttal mit felejthettünk el?
Mindehhez egy csodás mellékszál is társul. Kiderült, hogy valakinél, aki áprilisban és májusban ugyanarra a misére járt, mint mi, TBC-t diagnosztizáltak, ezért az egész templomi sokaságot beutalták a megyei kórházba tüdőszűrésre, a gyerekeket meg bőrpróbára. A mi körünk a négy gyerekkel éppen erre a hétre esett, úgyhogy a fentebb emlegetett mindenség tetejébe még nyertünk két ingyenes látogatást a kórház laborjába, ahol a gyerekek szurit kaptak pénteken, hétfőn meg vért vettek tőlük hajnali háromnegyed nyolckor. Ha láttak akkoriban gyereket süvöltve menekülni a tű elől, akkor a Balázs volt az... Amúgy a TBC miatt nem aggódtam, hiszen (az itteni gyerekekkel ellentétben) nálunk a család összes tagja be van oltva. Ennek megfelelően az összes bőrpróba negatív is lett, s remélem a vérpróbák is hasonló eredményt mutatnak majd.
Vasárnap végre átköltöztünk a Kangasalan Lepokoti nevű helyre, de erről részleteket, melyek igen érdekesek és tanulságosak is egyben, majd a csak következő felvonásban írok....
A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy mintegy hat hétre ki kell költöznünk lakásunkból, mivel a fürdőt és a vécét az utolsó csapszelepig lebontják, padlót falat plafont kiszerelik, szanitereket is elviszik. Ezért a teljes vizes blokk használhatatlan, azaz a lakásban nem maradhatunk. Miután hosszas rágódás után ezt már a tavasszal felismertük, rögtön jött a kérdés, na de hová költözzünk? A szomszédok többsége nagyszülőkhöz, rokonokhoz költözik, de nekünk ez nem járható, mert a fiúknak iskola van, nekem munka, Zsuzsinak kurzus, azaz nem mehetünk egy hónapra Magyarországra. Kerestünk, kutattunk, s az egyik kollégám jóvoltából találtunk is egy helyet, amelyet augusztus utolsó vasárnapjától le is foglaltunk hat hétre. Megnyugodva vártuk hát az eseményeket, amikor alig két hete beütött a ménkű.
Ugyanis értesítettek, hogy a felújítás olyan jól halad, hogy a mi részünket két héttel előbb kezdik, s leszünk szívesek néhány kisebb helységet kiüríteni. Mondanom sem kell, sokaknál nem volt ez népszerű fejlemény, a szomszédok közül másoknak is gondot jelent hipp-hopp átszervezni a költözködést. Szerencsére megnyugtattak a munkavégző cégtől, hogy az első héten még csak kisebb fúrások lesznek, addig még ott tudunk lakni, de kipakolni, azt azért ki kell. Hát jó. Kár, hogy abban a néhány kisebb helyiségben zsúfolódott nem csekély ruhakészletünk kilencvenkilenc százaléka: gardrób, beépített szekrények, konyha és a komplett vizesblokk. Zsuzsi végezte a munka oroszlán részét, de azért én is segítettem a ruhakészlet bezsákolásában. Talán említenem se kell, rövidke egy nap alatt teljes káosz uralkodott el a lakásban, s végül már a napokat számláltuk vasárnapig, amikor is végre kiköltözhettünk.
A munkák valóban elkezdődtek. Először kiszedték a plafont, eltávolították a konyhabútorok egy részét, kifurkálták a falakat, majd behúzták az új vízvezetékeket. S hogy az életet mindez nem komplikálta eléggé azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy erre jött még a full sebességes iskolakezdés. Ez azt jelenti, hogy Luca balett, Virág balett, szülői értekezlet Botinak, Balázsnak, tájfutás, cserkészet és a többi. Esténként már csak azon tanakodtunk, vajon ezúttal mit felejthettünk el?
Mindehhez egy csodás mellékszál is társul. Kiderült, hogy valakinél, aki áprilisban és májusban ugyanarra a misére járt, mint mi, TBC-t diagnosztizáltak, ezért az egész templomi sokaságot beutalták a megyei kórházba tüdőszűrésre, a gyerekeket meg bőrpróbára. A mi körünk a négy gyerekkel éppen erre a hétre esett, úgyhogy a fentebb emlegetett mindenség tetejébe még nyertünk két ingyenes látogatást a kórház laborjába, ahol a gyerekek szurit kaptak pénteken, hétfőn meg vért vettek tőlük hajnali háromnegyed nyolckor. Ha láttak akkoriban gyereket süvöltve menekülni a tű elől, akkor a Balázs volt az... Amúgy a TBC miatt nem aggódtam, hiszen (az itteni gyerekekkel ellentétben) nálunk a család összes tagja be van oltva. Ennek megfelelően az összes bőrpróba negatív is lett, s remélem a vérpróbák is hasonló eredményt mutatnak majd.
Vasárnap végre átköltöztünk a Kangasalan Lepokoti nevű helyre, de erről részleteket, melyek igen érdekesek és tanulságosak is egyben, majd a csak következő felvonásban írok....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése