Ma hajnalban értünk haza az idei két hetes nyári túránkról. Eredetileg egy hosszabb bringatúrát terveztünk Lengyelországban, de némi esők, illetve célpontjaink távolsága terveinket valódi szafarivá varázsolta.
Szokás szerint utunkat a Helsinki-Tallinn kompon kezdtük, ahonnan Litvániába, Klaipėdaba autóztunk. Másnap egy 60 kilométeres bringatúra következett a Kur-földnyelven. Ez a terület a Balti tenger partján vonuló homokdűne, mely az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrád és Litvánia között húzódik. A hely érdekessége, hogy a félsziget kb 2 km széles, és vagy 100 km hosszú, és amúgy a parttal párhuzamosan halad. A kontinens felőli oldalon a tenger nagyon nyugodt, ezért ott főleg nyaralófalvak, míg a nyugati, balti oldalon főleg végtelen homokos strandok húzódnak. Ráadásul, itt található Thomas Mann egykori nyári rezidenciája, ez volt túránk célpontja. Mann itt élt családjával 1930 és 1932 között, háza ma múzeum.
Másnap továbbutaztunk a Białowieża Nemzeti Parkba, ami közvetlenül a Belorusz határnál található. Itt található utolsóként az európai bölény vadon élő csoportja. Szerencsénkre a bölények nem csak a szigorúan védett részen, hanem egy vadasparknak kialakított területen is láthatóak, így sikerült találkozni velük. Gyönyörű nagy állatok, és örvendetes, hogy a lengyel szakemberek erőfeszítéseinek köszönhetően ez a faj mégsem tűnt el Európából.
Következő állomásunk a dél-lengyelországi Sandomierz városa, amit magyarul Szondamérnek is hívtak. Ez a nagyon régi város csodálatos belvárosával szerintem tökéletesen ismeretlen a magyar turisták számára, pedig nincs messzebb, mint Krakkó. Almaboráról híres, érdemes meglátogatni.
Ezután következett a tutajozás a Dunajecen. Még gimnazista koromban, a Szlovák oldalon a sulival voltam itt, és azóta tudtam, hogy egyszer visszajövök ide. Most következett el ez az alkalom. A táj, a tutaj, az élmény szinte ugyanaz volt, mint huszonöt évvel ezelőtt, de most még jobb, mert Zsuzsival és Botonddal mentünk a hagyományos fatutajon át a folyó vájta kanyonon, el a magyar és szlovák címerben is látható koronahegyek alatt. A két órás tutajozás végén Szczawnica-ban ebédeltünk, majd visszabuszoztunk az induláshoz.
Tovább haladtunk Újszandec (Nowy Sącz) irányába, ahol egy ismerős családjánál hagytuk a kocsit. Innen indult három napos bringatúránk a Beszkidekben. Összesen 200 kilométert tekertünk. Voltak hihetetlen hágók, gyönyörű tájak, kilátás a Tátrára. Ugye a lapos Finnországhoz szokott kerékpáros rutinunk kicsit elcsodálkozott a 7-800 méteres hágókon. Klassz volt, hogy majd három órán át nyomtuk a pedált, hogy fölérjünk a nyeregbe, ami 10-15 kilométeres távot és 3-400 méteres szintkülönbséget jelentett a megpakolt bringákon. Ezután a nyeregből leereszkedni 10-15 perc száguldás volt a szerpentinen. A sebességmérő bele-belecsúszott az 40-50 km/óra sávba, már amikor rá mertem pillantani, és nem a kormányt szorítottam. Túránk érdekessége volt Nedec vára, mely Trianonig Magyarország legészakibb vára volt, s amit később is egy magyar család birtokolt egészen a szocialista államosításig. Nagyon szépen helyrepofozták, és ma érdekes turistacélpont. Sajnos túránkat egy durva elázás egy nappal megkurtította, és ezért nem is tudtunk meglátogatni Szent Kinga sírját Ószandecen, annyira el voltunk ázva.
Ehelyett elmentünk a wieliczkai sóbányákba. Jó két órát kellett sorban állni a jegyért (bárcsak megvettük volna útközben az interneten!), de bőven megérte. A 250 kilométer hosszú tárnákból vagy 3 kilométernyi van kialakítva turistáknak, ahová idegenvezetéssel lehet lemenni. Szobrok, lámpák, hangversenyterem, s mindez kősóból kifaragva. És természetesen Szent Kinga kápolnája, hiszen a legenda szerint Kinga gyűrűje mutatta meg a helyet a bányák megnyitásához. Egy teljes templombelső, ahol még a freskók és képek is sóból vannak faragva. Felejthetetlen élmény, teljesen csúcsminőségben megszervezve, bemutatva. Másnap Krakkó belvárosa következett, ahol Botondnak is megmutattuk a várat és a csodás belvárost. Krakkót jól ismerik a magyarok, Krakkó szeretettel várja a magyarokat. Minden idegenvezetés, múzeumi információ elérhető volt magyarul is, ismét szuper élmény volt megnézni ezt a gyönyörű várost.
Ezután következett a hosszú, két napos vezetés hazafelé. Összesen 4000 kilométert vezettünk, kétszázat tekertünk. Aludtunk kempingben, ismerősnél, sátorban egy parkban. Ettünk esőben, konyhában, étteremben. Ismét klassz élményekkel lettünk gazdagabbak. Lengyelország, szeretünk!
