2008 Karácsonya

És valóban fehér Karácsonyunk van! Nagyon jó, hogy már napokkal Karácsony előtt megkezdtem a téli szabadságomat, így a szokásosnál kicsit jobban sikerült az ünnepre ráhangolódni. Advent utolsó néhány napján takarítottunk és sütiket sütöttünk. Szenteste napja is a készülődés egyében telt. Délelőtt még az utolsó simítások a lakáson, majd ebédre mákosguba volt. Zsuzsi megállapította, hogy minden bizonnyal a bejglisütésből visszamaradt töltelék hasznosítása végett lett a 24-i ebédre hagyomány a guba. Nálunk legalábbis. Hogy előtte miért van fokhagymaleves? Ki tudja?
Ebéd után a lányok aludni vonultak, a fiúkkal pedig felállítottuk a fát. Aztán szaloncukrot fűztünk, gömböket aggattunk, hamar elkészültünk.

Négy órára már végeztünk is a készületekkel, a lányok is felébredtek már, és ellátogattunk a közeli temetőben álló kápolnába a délutáni istentiszteletre. Persze elkéstünk (azért nem nagyon), de amikor meglátta a lelkész, hogy belépünk, kedvesen invitált, hogy foglaljunk helyet, van még szabad szék. Persze, az első sorban. Mit ne mondjak, reisztág effektus. Merthogy a környékről minden elképzelhető ovis és iskolatárs ott ült a családjával. A lelkész egész érthetően beszélt, viszonylag tudtam követni a prédikációt. Lehet, hogy fejlődőképes vagyok finnből?
A finneknél az a szokás, hogy Szenteste gyertyát gyújtanak a rokonok sírján. Már sötét éjszaka volt, amikor kiléptünk a kápolnából, nagyon hangulatos volt a havas éjszakában lobogó számtalan gyertya. Aztán hamar hazaértünk, és otthon mi is megkezdtük az ünnepet. Még egyszer meggyújtottuk az adventi koszorú négy gyertyáját, és elénekeltük a „Harmatozzatok magasságos egek”-et. Aztán a koszorúról meggyújtottuk a karácsonyfa gyertyáit. Énekeltünk, elolvastuk az Evangéliumot, majd a gyerekek verset mondtak, énekeltek.

Ez után következett a remek vacsora. Zsuzsi ismét remekelt. Sült csirke volt a menü, franciasalátával, desszertnek gyümölcssaláta és bejgli. Mindenki degeszre ette magát. Még felhívtuk a nagyszülőket, és boldog Karácsonyt kívántunk nekik is, majd lefektettük a gyerekeket. Este Zsuzsival még sokáig csomagoltuk az ajándékokat, és csendesen elhelyeztük a fa alatt.

Végre felvirradt a nagy nap! Rengeteg ajándék gyűlt össze, és mindenki kapott valami kedvére valót:
Én zene CD-ket és egy könyvet Finnországról.

Zsuzsi a Gyűrűk Ura film zenéjét illetve egy botmixert. Fel is lelkesedett, hogy akkor megint megnézhetnénk a filmet.

Boti térképet, könyveket, műanyag katonákat, kísérletező készleteket.

Balu rengeteg Thomas duplo vonatot.

Vica babaházat, babákat.

Luci is babát, zenélő bilivel.

Meg persze sok minden mást is. Miután jó nagy hó esett, minden nap délelőtt és délután is szánkózni vonulunk.

Főleg az ovisok nagyon élvezik a csúszkálást, bár nem teljesen veszélytelen az dolog, ahogy az alábbiakban az látható is. Szegény Luci is kiesett ma délután, és alaposan feldagadt az orra, de ő persze föl sem veszi.

Végre téli szünet!

Az elmúlt hét már nagyon lassan telt el, mindannyian nagyon vártuk a szombatot, amikor is megkezdődött a hosszú táli szünet. Szerdán a munkahelyemen "Research Day" volt, amikor is mindenki az egész intézetből bemutatta a munkáját egy poszteren, és csoportonként egy ember pedig előadást is tartott. Ez egész napos elfoglaltság volt, este hatkor angolosan távoztam, mert a többiek hajnalig folytatták a karácsonyi partival. Csütörtökre még egy meglepetés maradt, nevezetesen elfogadták az idei ötödik cikkemet is. Ugyan nem értékelem ezt a cikkünket valami nagyra, de a BMC Immunology, az újság viszonylag jónak mondható, úgyhogy egy szót sem szólok. Plusz az ez éven íródott öt cikkel igazán meg lehetek elégedve, jó évet zárhatunk, úgy értékelem, hogy megérdemlem a téli szünetet.

Közben Lucin kitört a fülgyulladás, ezért nem alszik éjjel már napok óta. Az orvos által rendelt antibiotikum eddig nem igazán használt, ma (hétfőn) vissza is mennek reklamálni. Szombaton volt Boti félévi bizonyítvány-osztása és karácsonyi éneklése a kangasalai templomban. A műsor szép volt, de Boti bizonyítványával egyáltalán nem vagyok megelégedve. Nem is annyira a tudásának értékelése miatt, azok ugyanis elég jók, hanem mert a magatartását és a szorgalmát nagyon gyengére értékelték. Volt is erről egy komoly beszélgetésünk, és Boti megígérte, hogy a jövő félévben kijavítja ezeket.
Egyébként úgy néz ki, hogy a tavaszi félévben ismét lesz magyar oktatás Botinak és Balunk, mert sikerült egy vállalkozó tanítót találni. Ennek nagyon örülnék, mert persze ahogy várható volt, az itthoni magyarozás teles kudarcba fulladt, és végül teljesen elmaradt.
Vasárnap este volt az év utolsó magyar játszóháza. Elé kevesen voltunk, de a gyerkőcök jót játszottak. Nagyon várjuk már a Karácsonyt, esténként az adventi koszorúnál már az Ó antifónákat énekeljük. Már az összes gyerkőcöt kikérdeztem, hogy mik a szívük vágya, s azt hiszem, mindegyiknek lesz olyan, amit kívánt, meg más is. Az időjárás is jó hidegnek ígérkezik, végre rendes fagyokat jósolnak, sőt még egy kis havat is. Lehet, hogy fehér Karácsonyunk lesz?

Influenzás Mikulás

Ez a hét a Mikulásozás és az influenza jegyében telt. Kezdődött vasárnap este a magyar játszóház Mikulásával, folytatódott szerdán és csütörtökön Virág és Balázs kiskarácsonyi ünnepségével, majd szombaton délután a templomi Mikulás érkezésével, és végződött ismét csak vasárnap este Vica balettbemutatójával. Az ovisok az ovi ünnepségeken kis előadást adtak elő, Balázs légtornász volt, aki kötélen egyensúlyozott, Virág pedig szépen táncoló angyalka.

Közben a hó is meglátogatott bennünket, igaz, aztán jórészt el is olvadt, úgyhogy most csak egy nagy fagyott locspocs van odakint.

Származási hely: 2008 Mikulás

Tegnap volt Vicu évadzáró balettelőadása, tornázó kistörpéket táncoltak. Virágom elég ügyetlenke még, a „balettimeghajláson” kívül nem nagyon sikerült megvalósítani a gyakorlatokat, de remélem, ez azért még fejlődni fog, mert nagyon lelkes.

Engem közben kissé kiütött az influenza, úgyhogy pénteket és szombat délelőttöt lényegében végigaludtam. Szerencsére már jól vagyok, csak a torkom fáj, úgyhogy ezt a hetet még végig lehet küzdeni a téli szünet előtt. Sajnos valamit a Luci is elkaphatott, mert mára virradólag kissé belázasodott, bár reggel hozta a féktelenül vidám és huncut formáját.

Származási hely: 20081217Kangasala

Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, folytatódnak a decemberi családi ünnepségek, szombaton Luci nevenapjával, ma pedig Zotyó 26. születésnapjával. Isten éltesse őket!

Boti verse

Várom

Ó de várom,
édes párom,
bárcsak mehetnék,
akár egy mák is lehetnék.

Ó de várom,
édes párom,
akár mehetek is,
ha a kedvedért tehetek is.

Nem vagy te egy őrült kisssss,
és nem is egy bolond ciccc.

Ortutay Botond

Vidám cserkészavatás

Botond ebben a féléven cserkészkedni kezdett. Lelkesen járt hétről hétre, és ma, december hatodikán, Finnország függetlenségének és stílszerűen Mikulásnak napján elérkezett az idő, hogy hivatalosan is cserkésszé avassák, vagyis farkaskölyökké, uganis ez a cserkészség első fokozata. Az avatás a kangasalai főtemplomban volt, istentisztelet keretében, a környéken lakó háborús veteránok jelenlétében. A kis növendékek annak rendje és módja szerint kiálltak a gyülekezet elé, és elmondták a szöveget:

Lupaan parhaani mukaan. (Legjobb tudásom szerint ígérem,)
Rakastan Jumalaani. (hogy szeretem Istenemet,)
Toteutta sudenpenttujenlakija. (betartom a farkaskölykök törvényét,)
Ja olla toisille avuksi joka päivä. (és mások segítségére leszek minden nap.)

Ezután megkapták a cserkésznyakkendőjüket és a fogadalomtételüket igazoló jelzéseiket a ruhájukra. Aztán a nagyobbak is megtették ígéreteiket és az istentisztelet is még a szokásos módon folytatódott. Mi hátul ültünk, és az ovisok nagyon rendesen viselkedtek, szépen figyeltek, vagy legalábbis csendben üldögéltek vagy másfél órán keresztül. Luci egy idő után megunta a műsort, és elaludt a kezemben, de így legalább nem hangoskodott nagy megkönnyebbülésemre.
Végül véget ért a ceremónia, és a tömeg kitódult. A templom a temetőben állt, ahol ezután folytatódott a függetlenségnapi megemlékezés a háborús hősök emlékművének megkoszorúzásával. Mi a végén jöttünk ki, mert persze az összes gyereket felöltöztetni nem egy perc. A templomajtóból csak annyit lehetett látni, hogy a sok ember ott áll a sírkövek között. Balázs meg is jegyezte: „Nézzétek, föltámadtak a halottak!” Igyekeztünk nem túl látványosan vigyorogni a komoly helyen, és gyorsan elmagyarázni, hogy az az esemény majd csak később várható, ezek itt a megemlékezésre jöttek. De még be sem fejezhettük, amikor már érkeztek is a veteránok a koszorúkkal, és mindenféle zászlókkal vonulva az emlékmű felé. Természetesen Balázs vette észre őket: „Nicsak, itt jön egy hadsereg!” Na, ekkor éreztem úgy, hogy mennünk kéne, mielőtt félreértik a vidám viselkedésünket. Végül gyorsan hazaértünk, ahol már vártak az ebédre készített remek sült csirkék.

Virág negyedik születésnapja

A hét nagyon mozgalmas volt a számomra. Gyorsan haladtam a munkával, mert kezdenek átcsapni a fejem fölött az év végi hullámok. Péntekre sikerült visszaküldeni a cikkemet a BMC Immunology -ba. Ehhez nagyon sok mindent kellett csinálni, elsősorban programozni, másodsorban meg a cikk szövegén kellett változtatni. Ez a következő hét se lesz kevésbé sűrű, sok mindent kell csinálni, és a pályázatot is már nagyon be kellene fejezni.
Sajnos a korábban esett hó elolvadt, mert esők voltak, és visszatát a ködös, sáros, csöpögős idő is. Azért nagy örömmel és vidámsággal ültük meg Virág születésnapját, immáron a negyediket. Csütörtök reggel volt az első köszöntés, gitározással és ajándékkal. Egy kirakós játékot kapott tőlünk, persze, hogy királylányosat (pontosabban Hófehérkéset). Aztán a szombati nagytakarítást követően vasárnap Móni jött Danival és Lilivel a babazsúrra. Szerintem jól sikerült, volt torta (balerinafigurával a tetején), gyümölcssaláta meg sörkifli. Végre mi is tudtunk egy kicsit beszélgetni, amíg a gyerkőcök együtt játszottak. Csak azt sajnálom, hogy ilyenkor Balázsnak nincs társasága, mert Boti Danival játszik, Vica meg Lilivel, Luci egyedül, Balu meg... , nos ő meg nem nagyon tud egyikőjükkel sem. Azért végül mégis elrendeződött a dolog, mert Virág ajándékával (egy játék pénztárgéppel) remekül lekötötte magát, sőt aztán még a lányokkal is tudtak jtszani egy ideig.
Ez volt advent első vasárnapja, megkezdődött a készület. Misére nem sikerült eljutnunk, pedig kivételesen időben kész voltunk, de amikor beültünk a kocsiba, meglepődve tapasztaltunk, hogy le van merülve az aksi, és az indító meg se nyikkan. Nem volt mit tenni, rátettem töltésre, de a misére menés elmaradt. Este volt gyertyagyújtás, éneklés, a gyerekek nagyon élvezték. A fiúk egész jól emlékeztek az énekekre tavalyról, és Balu lelkesen énekelt, bár néha kissé módosít a szövegen. Nagy volt a kuncogás, amikor az „Ébred ember mély álmodból” éneket így énekelték: „a Szűzhöz így szólt az angyal, üdvöz légy teljes malaccal”... Egyszóval a hangulat egy pillanatig sem rossz, sőt, elkezdtük a Narnia ötödik könyvét olvasni az esti olvasások során. Ez egész izgalmasnak ígérkezik. Sajnos nem sikerült adventi naptárat szerkeszteni a gyerekeknek. Olyat szeretnék, amilyen egyszer nálunk volt még Jászfalunk, amin kis bugyrocskák vannak. Sajnos már nem emlékszem, hogy hol van, talán majd jövőre sikerül előszerezni.

Balázs, a született optimista

Végre megjött a hó, és egy kis ízelítőt kaptunk az előttünk álló télből. Ennek örömére egyből elmentünk a gyerkőcökkel egyet szánkózni, amolyan szezonnyitásnak. A havas hancúrozás egészen estig tartott. A felhők addigra már elvonultak, szép csillagos ég alatt vonultunk hazafelé.
Az utolsó, búcsú csúszásnál Balázs esett egy hihetetlenül nagyot. Szállongó porhó között hevert a hátán, és bámult felfelé, az égre. Rohantunk oda hozzá, hogy mi van, erre egyszer csak megszólal:
- Nahát, pont egy csillag alá estem!
Ilyen életfilozófiával még sokra viheti!

Cserkészet és bábszínház

Ezen a hétvégén mindkét nap sűrű programunk volt. Szombaton Botondnak élete első cserkészkirándulása volt. Kicsit féltem, mert egész napos szakadó esőt jósoltak aznapra, de szerencsére a front csak este felé érkezett meg, így nekik alig jutott az esőből. Reggel vittem a találkozóra, és lelkesen elvegyült a többi kiscserkész (vagyis farkaskölyök) között. Nagyon lelkesen jött haza, mesélte az akadályversenyt, amin részt vettek. Csináltak kardot (fából), harci övet és megnéztek íjászbemutatót. Az egész kirándulás – akadályverseny Vesilahti-ban volt, ahol a finn történelemben jelentős események történtek, bár Boti előadásából nem sikerült megérteni, hogy mi is volt az a jelentős esemény. Azért lelkesen magyarázta, és meg persze lelkesen hallgattam.
Vasárnap délután bábszínház volt. A Ramazuri bábcsoport látogatott el a tamperei magyar ovisokhoz, és Mátyás királyos meséket láthattunk tőlük. Nekem tetszett az előadás, és a gyerekek is élvezték. Amikor mondták, hogy menjenek a kislányok fogni a kirlylány menyasszonyi uszályát, akkor Vica egyből jelentkezett, a többii kislányt úgy kellett kérlelni. Aztán amikor meg alvezért kerestek a fekete seregbe, Balázs pattant, és ő lett Kinizsi Pál helyettese. Végül még Boti is játszott a színpadon, mint a fekete sereg egy vitéze. Sajnos fényképek ezúttal nem készültek, ugyanis ez alkalomból derült ki, hogy a fényképezőgépünk elromlott. Naná, hisz már vagy négy hónapja lejárt rá a garancia. Szóval most nincs fényképező, pedig jönnek a kiskarácsonyos szereplések, de legkésőbb Karácsonyra be kell szereznünk a pótlást.
Hétfőn az autót végre elvittem a szervizbe, ahol keddre megreparálták. A kipufogó két helyen is törött volt, cserélni kellett. Meglehet tán, hogy vezetési technikánk finomításra szorul.... Az elektronikában is cseréltek alkatrészeket, de most legalább megint hasít, mint a szibériai száguldó veszedelem. Viszont így a karosszéria kikalapálására megint nem maradt keret.
A munka szépen alakul, a pályázat megírása is a végéhez közeleg, illetve a cikkem módosítása is elkészült, mehet vissza újra az újságba, remélem, ezúttal már utoljára. November van, jön a fogorvosi szezon. Zsuzsi kezdi pénteken, nekem meg jövő hétre van időpontom. Sőt, ami azt illeti, Vica már hétfőn elkezdte, van is három foga, ami kezd elromlani. Szerencsére a fogorvos elmagyarázta neki, hogy nem szabad többet az ujját szopiznia, és eddig ez bevált, azóta tényleg nem (nagyon) veszi a szájába az ujját.
Szokatlanul enyhe őszünk most kezd kissé finnesebre fordulni. Ma reggelre esett egy kis hó, bár épp csak beporcukrozta a földet, és a hét hátralévő részére fagyokat ígérnek. Azt mondom, végre! Így legalább a sár meg a mocsok elmegy, ami az állandó esők után marad. És ki tudja, hátha idén fehér Karácsonyunk lesz? Elvégre ez itt mégiscsak a messzi észak nem igaz?

Home alone

Elutaztak a lányok Magyarországra. Zsuzsi szombaton átvehette végre a doktori diplomáját, mely mintegy kilenc év munkájára teszi föl a koronát. Még együtt kezdtük a doktori iskolát 1999. nyarán, ő a SOTE-n én pedig az ELTE-n. Zsuzsi kitartását dicséri, hogy négy gyerek szülése mellett végigcsinálta a képzéseket, a kutatást, a cikkírást, a vizsgákat és a doktori dolgozatnak nevezett monstrum megírását. Most végre beérett a befektetett munka, ezután mint doktor indulhat a munkaerő-piaci versenyben.

Az ő s a lányok távolléte egyben azt is jelentette, hogy én maradtam itthon a fiúkkal tartani a frontot. Hát, nem volt egyszerű. A részleteket mellőzve csak az eredményt említem: szennyesruha halom a komódon és a szennyeskosárban, vasalatlan ruha halom a szárítón, fehérnemű hiány a szekrényekben. Vert hadunk csonthalmai... Szerencsére a mosogatással már nem kell vacakolni hála a mosogatógépnek (áldassék a neve a kitalálójának), különben már rég áttértünk volna papírtányérok használatra. Kissé nyomott hangulatomat nem dobta föl, hogy realizáltam, hogy a kocsi pár hete jelentkező hangja annak köszönhető, hogy leszakadt a kipufogó, és csak két misztikus valamin lóg hetek óta, ami ki tudja mikor adja meg magát az anyagkifáradás mörfi -féle törvényének. Plusz szemmel láthatólag senki nem akarja átérezni ezt a problémát, úgy tűnik csak nekem okoz álmatlan éjszakát, hogy mit csinél egy ilyen kipufogó, amikor száznál leválik a kocsi aljáról, és belevágódik a mögöttünk közlekedő kocsiba. No meg az, hogy miből fogjuk ennek a szervizelését finanszírozni.
Szombaton Balázsnak foglalkozás volt a templomban. Ennek ideje alatt Botival megnéztük a Tibet kiállítást a városi múzeumban. Eddig persze szinte semmit nem tudtam Tibetről, most a múzeumozás apropóján kicsit utána néztem a wikipédián, és az a benyomásom, hogy a „free Tibet” mozgalom sem képviseli a teljes igazságot a Kínához tartozással kapcsolatban. Persze ki tudna bölcsen és igazságosan dönteni egy ország kisebbségeinek ügyében, lásd a közelmúlt eseményeit Szlovákiában.
Vasárnap délelőtt mise volt, délután meg játszóház. Kissé ideges voltam, mert mi vittük a kulcsot, viszont semmi email nem érkezett a listán, hogy mi lesz a program. Attól tartottam, hogy egyedül leszünk, de aztán összejött a szokásos társaság, és jó kis alkalom volt megint.
Szombaton kaptam a hírt, hogy feltételesen elfogadták az egyik cikkemet a Nucleic Acids Research újságban. Nagy jelentőséget tulajdonítok ennek, mert ez a legjobb cikkem ebben az évben, a legfontosabb kutatási eredményeimmel. 26 új gént találtunk, amelyek bizonyos ritka immunológiai betegségek mögött állhatnak. Az opponensek véleményei nagyon pozitívak voltak, így a szerkesztő elfogadta a cikket közlésre, azzal a feltétellel, hogy megcsinálunk egy bizonyos statisztikai kiértékelést. Sajnos ez el fog tartani egy darabig, de nem lehetetlen, úgyhogy most egy darabig ezzel fogok foglalkozni. Ha sikerül megírnom hozzá a programokat, akkor azok már maguktól is elfutnak, és remélem két hét alatt mindent meg tudunk csinálni és visszaküldhetjük a kéziratot.
Zsuzsiék ma délután érkeznek haza a lányokkal. Már mindannyian nagyon várjuk őket, és tegnap még gyümölcssalátát is gyártottunk nekik, mert jól esik az repülőzés után. Aztán remélhetőleg hamar visszazökkenünk a szokásos hétköznapi kerékvágásba.

Álmos hét

Vasárnap játszóház volt. Nagyon jól sikerült, mert sokkal többen jöttek el, mint máskor, olyanok is, akik eddig még nem, vagy csak ritkán fordultak meg itt. Például Kriszta és Dávid, a két gyermekükkel. Ők két évet töltöttek Japánban, és csak most a napokban érkeztek vissza. Mikor még elmentek, friss házasok voltak, most meg már két gyerekes család, nem mondom! A gyerekek mécseseket csináltak bébiételes üvegcsékből (Zsuzsi klassz ötlete alapján). Móni hozott felragasztható ékköveket, meg gyöngyöket. Szerintem remek alkalom volt, remélem a többiek is élvezték, nem csak én...
A munka közben haladgat, lassan visszaküldésre kerül az egyik cikkem, a másik meg elbírálás alatt. Csak a pályázattal haladok nagyon lassan, kissé az az érzésem, hogy soha nem fog elkészülni. A vasárnapi óraátállítás ezúttal az egész családot megviselte. Luci kitalálta, hogy akkor ezentúl hajnalban kel föl, öt és hat között, ezért valakinek mindenképpen virrasztani kell vele, így leginkább Zsuzsi is meg én is kialvatlanok vagyunk. Az utolsó két nap duplóból várat építettünk kettesben. Vannak nagy bástyák, kapu, marcona harcosok, és természetesen a királylányok tornya bugyirózsaszín kivitelben. Aztán jönnek az ovisok (hét, fél nyolc magasságában), és nagyon örülnek az éjszaka termett várnak. Megy a nagy játék. Sajnos, mire hazaérek, általában valamilyen katasztrófa (mely gyakran Balázs névre hallgat), földig rombolja az erődítményt. Tiszta Kőmíves Kelemen hangulat. Mondjuk, annyiból nem baj, hogy így legalább változatos játékokat tudnak játszani a gyerkőcök.

Esti olvasás

Új esti rend van nálunk kialakulóban. Este, nyolc körül (néha kicsit korábban, gyakran kicsit később), fürdés, vacsora és fogmosás után (no, meg a közös ima a gyerekekkel), a lányok elmennek aludni, a fiúknak meg mesét olvasok. Klasszak ezek a csendes esték, ülünk együtt a kanapén, én olvasok a fiúk meg együtt izgulnak a történeten. Emllékszem, amikor én voltam kicsi, és nekem olvastak a szüleim. A legkorábbi, ami még megmaradt, az még a „másik” lakásban volt. Ülök a kisszobában, a zöld rekamién kék pizsamában, és Anyu épp ott tart, hogy a kis hableány habbá változva lefolydogált a kövezeten. Eléggé szomorú voltam a végkifejleten, sokáig nem is értettem, minek írnak ilyen szomorú végű meséket. Mégis, az egésznek a hangulata megmaradt, gondolom, ez már a sokadik mese volt aznap este, esetleg beteg voltam, már nem emlékszem. De a sok mese mind bennem maradt. A második olvasós élményem meg az, amikor már az „új” lakásban Apuval a Rejtelmes szigetet olvassuk (Vernétől). Ez a történet még sokszor az után lenyűgözött, számtalanszor elolvastam később is. Ez, és az Egri csillagok volt az, amitől igazán megszerettem az olvasást.
Most a fiúkkal a Momót olvassuk Michael Ende-től. Már ezt is olvastam valamikor iskolás koromban, de nem sok minden maradt meg a történetből, csak az, hogy valami nagyon pozitív volt benne. Hát, most együtt végigizgultuk az egészet, Beppót, Gigit, az idővirágokat, Hora mestert és a szürke urakat. Vasárnap estére fejeztük be, és szerencsére minden jóra fordult a végére, Momo visszakapta barátait, Kassiopeia (a teknősbéka) meg visszatérhetett Hora mester házába. Nem tudom, mennyi marad meg belőle Botinak, és Balunak, talán csak az együtt olvasás hangulata, meg a könyvek szeretete, mint nekem. És ez már elég is.

Októberi megemlékezés

Csütörtökön volt 23-a, az 56-os forradalom évfordulója. Ez alkalomból elmentünk a tamperei finn-magyar társaság által szervezett megemlékezésre. Ennek során ez finnországi magyar festőnő, Éva Luostarisen tárlatának megnyitója volt, illetve egy történeti jellegű előadást hallhattunk Burgenland sorsáról trianon után. Érdekes módon 56-ról nem sok szó esett. Az előadások elég érdekesek voltak, már amennyire meg tudom ítélni, hiszen finnül voltak. Meglepetésemre a gyerekek egész jól viselték, és Boti utólag viszonylag jól el tudta mondani, hogy miről is volt szó.
Luci alvókája megint teljesen fölborult. Megint elkezdett nagyon korán kelni, pláne most, hogy átállítottuk az órát, már fél négykor ki akar jönni. Persze ettől az egész délelőtt egy nyűglődés, ami kellően megnehezíti az életet.
A minap felhívtam Novák Ildit, mert már nagyon régen nem beszéltünk. Egészen pontosan két éve, amikor is Pécsen találkoztunk. Szerencsére ő jól van, továbbra is menyasszony státusban. Sajnos Tolvaj Eszterről ő se tud semmit. Eléggé aggódom miatta, már évek óta nem jut el semmi hír róla hozzám, s az emailjeimre se válaszol.
A munkában új hallgatóm van, aki nálam fogja írni a diplomamunkáját. Nem tűnik könnyű esetnek, pedig szerintem elég érdekes témát találtunk neki. Sajnos majdhogynem a kályhától kell indulnunk, pedig állítólag programozó. mégis szinte semmit nem tud a linuxos parancssorról.
Ma délután játszóház lesz, és Zsuzsi ötlete alapján üvegeket fogunk festeni mécseseknek, Ez szerintem nagyon jó, lévén, hogy igazán megkezdődött a sötét, esős borongós idő. Talán néhány mécses fel tudja majd dobni a hangulatot.

Őszi szünet

Az elmúlt héten végleg használhatatlanná vált a laptopom, így elérkezettnek láttam az időt egy újnak a beszerzésére. Persze már régebb óta számtottam rá, így volt rá némi pénz félretéve. A kívánságok és a lehetőségek összevetése után a választás egy Eee PC 901 modellre esett. Több előnye is van, egyrészt kevesebb mint fele annyiba kerül, mint egy olyan laptop, amit eredetileg szerettem volna, igaz, egyúttal a mérete is fele akkora. Ez részben előny, hisz így a buszon is sokkal kényelmesebben használhatom, ugyanakkor a gépelés kissé nehezebb rajta, plusz a hosszú í betű kissé szokatlan helyen van. Szerencsére nem is olyan gyakran fordul elő a hosszú í a magyar szövegekben, mint az ember gondolná. Egyenlőre még ismerkedem a készülékkel, és pl. próbálom lebeszélni arról, hogy mindent finnül közöljön velem.
Az elmúlt időben azért evilgi események is történtek. Vasárnap játszóházban voltunk, ahol aa gyerekek pillangókat festettek a kezükkel. Virágnak nagyon tetszett a móka, ő rögtön kettőt is festett. Balázs volt a kórházban felülvizsgálaton a mozgásával kapcsolatban. A jövő héten még folytatódik majd ez a dolog, és az erdményt majd csak akkor kapjuk meg. Ugyanaznap, kedden Botondnak osztálykirándulásonvoltak egy közeli tanyán, ahol kolbászt is sütögetek. Szerdától kitörtt az őszi szünet, és mind a négy gyerek otthon maradt Zsuzsival. Sőt, péntekeen én is maradtam, és délután közös családi kertészkedés volt.
Szombaton, azaz ma nagyon mozgalmas nap volt. Délelőtt nagytakartást rendeztünk, és nagy meglepetésemre a fiúk önként és dalolva nagyon aktívan részt vettek a munkában. Ennek igazán örültem, nem győztem dícsérni szorgalmukat. Ebédre remek sült csirke volt, ebéd után pedig Botival részt vettünk a ház közös kerttakarításában is. Délután négyre Gabiék jöttek hozzánk látogatóba, amire is Zsuzsi remek sütiket gyártott (sörkiflit és női szeszélyt). Mindkettő nagy sikert aratott.
Legfrissebb olvasmányélményem Arthur Clarke utolsó könyve, a “The last theorem” amit Frederik Pohl-lal közösen írtak, s amely augusztusban jelent meg. A könyv főszereplője egy matematikus, aki sikeresen bizonyítja Fermat híres tételét a diofantikus egyenletekről. Érdekes, hogy maga a történet egyfajta képtár, ahol felvonultatják azokat az ötleteket, amiket Clarke és Pohl a munkássága során bedobott. Persze az elmaradhatatlan űrlift itt is megvan, de van napvitorlás, jóindulatú, bár kissé destruktív szuperűrlények, és elektromágneses fegyver, amely az ellenség összes elektromos berendezését tönkreteszi. Az nem nagyon tetszett, hogy bizonyos részek korábbi művekből lettek átvéve, például a napvitorlások versenye, de az viszont igen, hogy a történet végkicsengése kifejezetten pozitív. Megható volt az gépben eltárolt “örök életről” olvasni annak tudatában, hogy Clarke ezen utolsó művének befejezése után maga is meghalt. Hát, nem ez a legnagyobb alkotása, de a Clarke rajongók bizonyára ezt a könyvét is nagy örömmel fogják olvasni.

Az első fagyok

Hát megjöttek az első hajnali fagyok is. A nap már későn kel, olyan nyolc körül, úgyhogy még napkelte előtt kell kimenni a buszhoz. Luca továbbra is gondoskodik a korai (fél hatos) kelésről, akkor meg aztán pláne sötét van még. Az elmúlt héten sokat esett az eső, sőt az egyik éjszaka egy nagy vihar is volt, csak úgy zúgott a kéményben. Tegnap meg ma viszont visszajött a csodás napsütés, úgyhogy még pár napig lehet élvezni a szép színeket, de aztán megint eső várható.
Sajnos a laptopom immár teljesen a végét járja. Nem elég, hogy teljesen eltört a fedele a sarkoknál, de még az aksija is kipukkant, így nem lehet töltő nélkül be se kapcsolni. Így persze nem tudom a buszon használni, pedig ott szoktam a blogíráson kívül dolgozni meg olvasni is. Megérett az idő egy újra.
Ma, szerdán volt az általam szervezett csoportgyűlés második alkalma, és szerintem nagyon jól sikerült. Egész élénk beszélgetés alakult ki, csak kár, hogy kevesen jöttek el. A gyűlés után van a bioinformatikus hallgatóknak "Journal Club" is, amikor is két két diák bemutat egy egy cikket. A maiak nagyon érdekesek voltak, a témájuk a microRNS-ek volt. Ezek a génműködés szabályozásában vesznek részt (a transzkripciós faktorok mellett). Egészen új terület, így eddig nem sokat hallottam felőlük. Talán még majd a munkámban is hasznosítani tudom az ott hallottakat.
Szombaton az ovisoknak foglalkozás volt a templomban, most vasárnap pedig játszóház lesz, azaz "magyarovi".

Őszi színek

Most már valóban itt az ősz. A napéjegyenlőség után vagyunk, a fák szebbnél szebb színekben pompáznak. A napsütés lapos, de ragyogó, és a reggelek is csípősek már.

A héten a decemberben beadandó pályázaton dolgoztam, de még mindig nem állt össze teljesen, hogyan is nézzen ki a munkaterv. Néha azt érzem, hogy túl kevés amit összeállítottam, de ugyanakkor nem lehet túl általános sem. Sajnos nagyon érzem a rutintalanságomat pályázatírásban, és nem nagyon kapok segítséget. Közben felvetődött, hogy a főnök távollétében indítsuk újra a csoportszemináriumainkat, ezúttal úgy, ahogy mi szeretnénk. Szerdán lesz az első alkalom, és rögtön én kezdem a sorozatot. Igazából egy ártatlan beszélgetéssel kezdődött a dolog, amikor is arról volt szó, hogy milyen remek csoportgyűlések voltak anno Hudecz tanár úr csoportjában. Zsuzsi csinálta ott a diákköri munkáját, később a diplomamunkáját, és ezért nekem is lehetőségem volt bejárni ezekre a gyűlésekre. Ott minden héten valaki röviden bemutatta a legutóbbi eredményeit, és a csoport megpróbálta ízekre szedni, javaslatokat tenni a további kutatási lehetőségekről és így tovább. Szerintem nagyon ösztönző volt, és nagyon sajnálom, hogy a saját munkahelyeimen sohasem volt hasonló. Erről beszélgettünk Jukkával, amikor is megkérdezte, hogy hát miért nem csinálunk akkor egyet? És hát tulajdonképpen igaza van. Írtam is egy kör-emailt a többi kutatónak a csoportban, hogy hogyan viszonyulnának ehhez? A fiatalok, ahogy az várható is volt, persze kiütést kaptak az ötlettől, de a többiek egyből fogták az adást, hogy ez egy lehetőség, amivel élni kell. Nos, szerdától indul hát az új sorozat, és remélem, hogy valami jó dolog sül ki belőle.
A hét vége a nagy pihenés jegyében telt. Szombaton bebringáztunk a központba zárat venni, mert Vica eltörte a WC ajtajában a zárat. Ugyanis az az új sport mostanában, hogy az ajtókon a kilincseken lógnak a gyerkőcök, ami igen megviseli mind a zárakat, mind az ajtózsanérokat. Mindenesetre ez most cserére került. Délután a szieszta után megnéztük a Kozmosz sorozat utolsó részét, ami a nagy űrtávcsövekről szólt. Nekem is teljesen új volt például a Hubble űrteleszkóp története, a WMAP obszervatóriumról meg még tényleg csak fél füllel hallottam, pedig nagyon érdekes anyagokat találtam aztán az interneten. Este folytattuk a Gyűrűk Ura megnézését, ezúttal a Két torony filmek voltak soron.
Vasárnap délután játszóház volt. A gyerekek almafákat ragasztottak színes kartonból, a felnőttek meg társadalmi életet éltek. Újabb képek kerültek a cserkésztáboros fényképalbumba is.
A héten lesz néhány esemény. Hétfőn Botinak fényképezkedés lesz a suliban, Zsuzsi pedig az oviba megy délelőtt a Balázzsal kapcsolatban a fejlődéséről tárgyalni. Újabban Gabi a környéken a magyar tolmács, ami nagyon klassz, mert az ő családjukkal igen jóban vagyunk. Na nem, mintha Ágiékkal, aki eddig volt a tolmács, rosszban lettünk volna, de Gabiékkal minden vasárnap találkozunk a templomban, és még azon kívül is van időnként közös program. Szombaton a templomban foglalkozás lesz az ovisoknak, és persze mise is, aminek azért örülök, mert ez pont október 4-e, azaz Assziszi Ferenc emléknapja, és így tudunk misére menni.
A munkában ezen a héten is a pályázaton fogok dolgozni, de a szerdai csoportgyűlésre is készülni kell valamennyit. Ezen kívül a kutatási munkámat is tovább szeretném gondolni, és a beküldött cikkeimmel is akadhat teendő.

Zászlók félárbocon

A tegnapi nap minden bizonnyal feketeként fog bevonulni Finnország történelmébe. Ismét egy iskolai lövöldözés, ismét meghalt egy tucat fiatal egy pszichopata miatt, aki a világ iránt érzett gyűlöletét a magához hasonló diákokon töltötte ki. A finnek persze sokkosak, hiszen éppen ők azok, akik olyan nagy figyelmet fordítanak oktatásra, a fiatalok nevelésére. Vajon hány Matti Saari, hány Pekka Auvinen küzd még komplexusaival közöttünk?
Az eset jobban kizökkentett mint a tavalyi hasonló események Tuusulában elég messze voltak, viszont Kauhajoki itt van a szomszédban, sőt Mattit a szomszéd épületbe hozták be és ott is halt meg, ugyanis az a Tampere Egyetemi Kórház.
A zászlók ma félárbocon lobognak Finnországban, ez jelzi az országos gyásznapot.

Érdekességek

Ezen a héten igazán zajlott az élet. Visszaküldtem az egyik cikkemet, szerintem jól sikerültek a javítások, és nagyon remélem, hogy ezekkel el fogják fogadni ezt a cikkünket. És a másik cikk is beküldés előtt áll, remélem, most már nagyon hamar visszajön a nyelvi ellenőrzésből, és ezt is be lehet küldeni. Közben megérkeztek a Magyarországról rendelt könyveink, köztük Ortutay Tivadar Menekülés című könyve, amire már régen vadásztam, de amit eddig nem sikerült beszerezni. Terveim szerint ez a könyv is bekerül majd a digitális családi irattárba. Családfakutatás témában több emailt is váltottam az Amerikában élő Ortutay Gézánéval, aki nagyon kedvesen írt részleteket a család saját ágáról. Érdekes, hogy nagyon távoli embereket mennyivel jobban érdekel a családunk, mint a saját családtagjaimat. Ki érti ezt? Az ő általa küldött adatok miatt kissé megakadt a családtörténeti honlapunkra az adatok felvitele, ugyanis ellentmondást találtam a korai történetben az új és a régi adatok között. Egyenlőre gondolkodom, hogy hogyan lehetne jól dokumentálni mindezt.
A másik érdekes dolog, hogy megérkezett a már szeptember elején megrendelt Basic Stamp programozóm, nevezetesen egy Board of Education a Parallaxtól. Robotokkal kapcsolatos kísérleteket szeretnék ezzel csinálni, meg egy kicsit megismerni a mikrokontrollerek világát. Már sikeresen össze is állítottam egy lámpa villogtatós készüléket. Sikerült kiváló linuxos programokat is találni, amivel a programokat le lehet fordítani a megfelelő kódba és át lehet küldeni a lapkára soros kábelen keresztül. Sajnos az USB konvertert még nem tudtam beüzemelni, de nem adtam föl, mert állítólag megoldható. A következő lépés az lesz, hogy beszerzek néhány LED-et meg ellenállást, és kipróbálom az eszközhöz adott füzetből a kísérleteket.
A hét végén főleg pihenés volt a program, de elkezdtük nézni A Gyűrűk Ura film részét is. A werkfilmeket már hetek óta nézzük esténként, és tényleg nagyon érdekesek, szerintem sokat adnak a filmhez. Nagyon tetszik az odaadás, ahogy megcsinálták ezt a filmet, kicsit az az érzésem, hogy azt akarták megmutatni, hogy mire képesek az új-zélandiak, ha igazán nekiállnak filmet csinálni. Mit ne mondjak, le a kalappal előttük!

Magyar cserkésztábor Lempäälä-ben

Ez a hét a szokottnál is zsúfoltabb volt, majd minden nap volt program, néha kettő is párhuzamosan. Voltak az ovisok fényképezkedni, Virágom baletton, logopédusnál meg gyógytornásznál is. Megdicsérték, hogy szépen fejlődik a finn tudása, már képes egyszerű mondatokat mondani, és az élethez kapcsolódó fontos utasításokat is megérti. A gyógytornán megállapították, hogy valamilyen probléma van a mozgásával, és ezért kezdeményezik majd a neurológiai kivizsgálást. Luca is volt védőnőnél, ahol lemázsálták (11 kiló), és oltást is kapott. Ő szerencsére szépen fejlődik, egyenlőre miatta nem kell aggódni. Vasárnap este fordulóponthoz érkeztünk, mert Zsuzsi végleg elválasztotta Lucit, úgyhogy legalább Zsuzsi számára vége a tejmentes diétának. Kíváncsian várjuk, hogy milyen hatással lesz ez ránk.
A munkahelyen semmi nagy újság, szép csendben dolgozok. Az egyik cikkemet visszaküldték átírásra, ami tulajdonképpen biztató, mert ha az ember megcsinálja azokat a változtatásokat, amiket a szerkesztő és a véleményezők mondanak, általában elfogadásra kerül a cikk. Tulajdonképpen a most kérteket is elég hamar meg tudtuk csinálni, még nyelvi ellenőrzésre kell elküldeni, és aztán mehet vissza az újsághoz (Nucleic Acids Research). Írogattam egy pályázatot is, de egyenlőre még elég vékonykának érzem, szeretném sokkal jobban megírni.
Szombaton és vasárnap került sor a cserkésztáborra. Ez tulajdonképpen a magyar oviba járó gyerekes családok tábora volt, de cserkész jelleget kapott, mert Szemenyei Sanyi, a szervező hosszú évekig szervezett cserkésztáborokat az itteni magyar családoknak. Mivel a nagyobb gyerekek már amúgy is kisiskolások, talán jó ötlet lenne ha a játszóház átmenne cserkészetbe. A tábor nagyon jól sikerült, sokan olyanok is eljöttek, akik ritkán fordulnak meg a játszóházban. A helyszín a tamperei evangélikus gyülekezetek cserkésztábora volt Sanyi jóvoltából.
Volt számháború, bográcsozás, sok sok tűzrakás, szaunázás, sok sok hideg, pottyantós vécé. Este emeletes ágyban alvás, éjszakai őrség, szellemjárás, meg még cipőeltűnés is. Botondolyan ügyesen őrködött este, hogy a tábor végén jutalomkönyvet kapott Danival. Boti most persze nagyon büszke (én is), Balu meg Virág pedig egy kicsit irígykednek, de majd legközelebb!

Úgy láttam, nagyon hasznos volt ez a tábor abból a szempontból is, hogy a nagyobb gyerekek kezdtek igazán összecsiszolódni és csapattá válni, ami nagyon örvendetes szerintem. Szándékaink szerint lesz folytatás, tavasszal, ősszel, esetleg tavasszal és ősszel is lesz újabb kétnapos tábor. Én abban bízom, hogy ahogy nőnek a kicsik, úgy lesz egyre jobb ez a táborosdi, mert sok gyereket még haza kellett vinni aludni, illetve néhány kisebb gyerek nem volt még szerintem elég nagy néhány programhoz, de ez természetesen idővel elmúlik. Vasárnap már négy órára hazaértünk, de az egész családot testületileg lefárasztotta a hétvége, így hamar ágyba kerültünk. Ez természetesen nem akadályozta meg Lucit ma reggel a fél hatos kelésben, de legalább addig csend volt.

Szép őszi hét

Ezen a héten nem volt sok programunk, és az időjárás igazán ősziesre fordult. Szép napsütés, pirosodó falevelek, csípős reggelek, kellemesen langyos délutánok. A munkában semmi nagy fejlemény, csendesen mennek a dolgok a maguk rendje szerint. Otthon is nyugisabb volt a hét. Botinak szerdán cserkészet volt. Már régen szerettük volna, hogy járjon, de tavaly nem indítottak kezdő csoportot, ezért ezt idén pótoljuk. Most volt az első alkalom, és Botinak tetszett is, bár részleteket nem árult el. Szombaton sportnap volt neki a suliban, ott volt délelőtt. Mi a többiekkel szintén elmentünk (Lucival kétszer is), de pont lekéstük azt, amikor Boti futott. Szombaton és vasárnap délután is felsétáltunk az erdőbe. A gombaidény kellős közepén vagyunk, úgyhogy dúl a gombaháború. Ez abból áll, hogy a gyerekek diadalüvöltéssel kirugdossák a légyölő galócákat, mert az mérges gomba. Persze ha találnak egyet, akkor nagy versenyfutás van, hogy ki legyen a szerencsés rugdosó. Szerencsére van most bőven, úgyhogy jut mindegyiknek rugdosnivaló.
A fiúk elkezdtek otthon magyarozni. Ez most elsősorban írásgyakorlást jelent. Beszkenneltünk két írásgyakorlás füzetet, így korlátlan mennyiségben vannak feladatok. Meglepődtem azon, hogy Botond milyen szépen ír, amikor odafigyel. Balázsnak még gyakorolnia kell ezt, de szerencsére lelkes, főleg mivel a szépen kitöltött lapokra autósmatricát kaphat. Most már mind a két fiú elég szépen olvas (a saját szintjéhez mérten), úgyhogy talán majd bevezethetünk olvasási feladatokat is. A magyarozás is persze a Zsuzsira hárul, mert ez délután megy, mielőtt hazaérnék.
Az elkövetkezendő hét megint nagyon zsúfolt lesz. Minden napra van program, nemegyszer több program is egy nap. Lesz Virágnak gyógytorna, logopédia meg fényképezés is, Balunak is fényképezés meg szülői értekezlet, a hét végén pedig a magyar tábor a gyerekekkel. Szóval megint nem unatkozunk majd.
Legfrissebb olvasmányélményem Paulo Coelho Tizenegy perc című könyve. Már egyszer elkezdtem, Coelho más könyvei után, de nem kötött le igazán. Aztán egyszer Anyu mondta, hogy ő olvasta, és csak annyit mondott, hogy „nagyon kemény könyv”. Erre már kíváncsi lettem, és végül most elolvastam. Már három – négy más könyvét is olvastam a szerzőnek, de egyedül a Veronika meg akar halni tetszett igazán, a többi számomra kimerült gyenge miszticizmusban. Bár meg kell adni, Coelho jól ír, de a zanzásított ezotériára nem igazán vagyok vevő. A Tizenegy perc is inkább a nem tetszett kategóriába esik, bár vannak benne részek, amik kifejezetten tartalmasak. A könyv a szexről szól, a cím pedig az aktus lecsupaszított időtartamára vonatkozik, ami szerinte nem több, mint tizenegy perc. A téma miatt a szöveg néhol profán, sőt majdnem pornográf, de szerencsére legalább nem trágár, amit nagyra értékelek. A mondanivaló? Hát, nem tudom, végülis egyáltalán nem tudom, mi a mondanivaló, úgyhogy nem is mondok véleményt. Az mindenesetre jó, hogy itt van egy könyv, ami a nemiség lelki vonatkozásaival foglalkozik regény formában, így tabukat döntöget, több szempontból is. Egyrészt hogy egyáltalán szóba meri hozni a témát, azt állítván, hogy végre arról akar írni, ami mindenkinek fontos, és ami mindenkit érdekel, de amiről senki nem mer beszélni. Az is forradalmi, hogy a szexet nem azonosítja a technikákkal és praktikákkal, sőt bizonyos értelemben azt állítja, hogy a szex nem egyenlő az aktussal, ami elég pozitív és merész állítás. Mindezek ellenére úgy tűnik, a szándék és az elszánás nem garantálja a sikert (mármint a regényírásban sem), mert a végső fordulattal az kerettörténet olyan lányregénnyé alakul, bár nem tudom, hogy mi lenne az adott történetből a nem sablonos, de nem is depresszív kivezetés. Szóval ez a könyv azoknak ajánlott olvasmány, akiket érdekel a téma (ok, ez csak vicc volt), de akik hajlamosak gondolkodni is a felvetett kérdéseken. Nem állítom, hogy katartikus lesz az élmény, de talán gondolatébresztőnek megteszi.

Vendégségek

A hét a vendégségek jegyében telt el. A munkában nem történt említésre méltó, kivéve, hogy a főnök egy angliai konferencián előadást tartott az én anyagomból. A prezentáció diáit nekem kellett összeállítani, de a távolság miatt elég nehézkes volt a kommunikáció, és ezért csak pénteken készült el az anyag, pedig szinte minden nap foglalkoztunk a dologgal. Végül az előadás szombaton volt, kíváncsian várom a visszajelzést, ha lesz egyáltalán.
Vica kedden balettozott. Az épület, ahol a balettozás folyik az erdő szélén áll, ezért családostul mentünk, és mi többiek addig sétáltunk. Luci már egész ügyesen gyalogol, de persze még hamar elfárad, és a legkisebb emelkedő is nagy akadály neki. Kérdeztem Zsuzsit, hogy mit szólna, ha kapna egy pár járóbotot (helyi népsport a járóbotozás), és Vicu balettidejében ő gyalogolhatna. Láttam, mások is csinálták ezt. Hát, az ötlet nem aratott nagy sikert.
Csütörtökön volt Boti szülői értekezlete az iskolában. Szerencsére nincs semmi probléma, úgy tűnik lesz Botinak cserkészet és helyben katolikus hittan is. Ez azért jó, mert eddig ez havonta egyszer szombaton volt bent a templomban, ami elég nagy plusz volt oda bejárni. Még mindig ott van viszont a sportolás kérdése. Kiderült, hogy lehetőség lenne, hogy járjon lovagolni, de azt mondta, hogy azt nem szeretne. Hát, nagy kár. Pénteken délután megtartottuk Boti szülinapi buliját, és jól sikerült.
Szombaton Móniéknál voltunk egész napos vendégségben, ami szintén nagyon klassz volt. A gyerkőcök is egész jól megvoltak, csak a vége felé kezdett el Boti durcizni, de aztán már hazajöttünk. Vasárnap nagy pihenés volt, délutáni alvással. A misén Virág nagyon nyűgös volt, otthon felejtettük (állítólag) a kedvenc zsebkendőjét, ezért folyton azért nyafogott, hogy menjünk érte haza. Aztán a végén, amikor elindultunk, azért kezdett el nyafogni, hogy maradjunk ott sütizni. Szóval egyáltalán nem lehetett a kedvére tenni. A délutáni alvás után megnéztük a Kozmosz sorozat harmadik részét, ami a Naprendszer belső bolygóiról és azok kutatásáról szól. Nagyon örültem, hogy az egészen friss eredmények, úgymint a Spirit és az Opportunity Mars szondák is szerepeltek benne. A fiúk persze egyből elkezdtek különféle űrszondákat tervezni, aminek örülök.
Végül kiolvastam Baxter Manifold trilógiájának harmadik részét is (Origin), és nagy csalódás volt. Nem is értem, mer az első két rész hihetetlenül jó volt, ez a harmadik viszont nagyon gyenge. A tudományos megoldás, miszerint egy mesterséges hold vándorol az emberlakta univerzumok között, és keveri az emberi faj (pontosabban főemlős fajok) ágainak vérvonalait, szóval ez is kissé gyengécskének tűnt. De az egész nagyon depresszívre sikerült. Az összes szimpatikus szereplő reménytelenségben magányban hal meg, a főhős nem tudja teljesíteni a saját küldetését, szóval a végére az egész totális kudarc. Lehet, hogy az élet és a természet kegyetlen, na de az olvasó kedvéért lehetett volna egy pici optimizmust belecsempészni, esetleg hepi endre kihozni a végét. Olvastam egy recenziót, miszerint a kiadó megvágta a mű végét. Hát, könnyen lehet, mert a történet így tele van elvarratlan szálakkal. Bevallom Baxter -től ennél többet vártam.

Boti szülinapja

Az elmúlt hét elég nyugalmasan telt. Nagy esemény, hogy Luci elkezdte átaludni az éjszakát, bár cserébe reggel korán kel. Azért ez így is nagy könnyítés, és persze megpróbáljuk leszoktatni az öt órás kelésről is. A munkában továbbra is ment a nagy hajtás, de most már lecsengeni látszik a roham, lassan elkészült az utolsó cikk is, amire még nyelvi ellenőrzés vár, aztán azt is be fogom küldeni. Közben ismét ráakadtam az EU FP7 (a hetedik tudományos keretprogram) egyik pályázatára, amit már két éve is beadtam, sikertelenül. Most idén megint meg szeretném próbálni. Remélem, tanultam az előző próbálkozás során elkövetett hibáimból, és össze tudok állítani egy olyan pályázatot, ami nyerő. Nagy a csábítás, mert ha sikerülne, akkor teljes öt évre önálló lehetnék, sőt alighanem egy saját PhD hallgatóm is lehetne, ami remek továbblépés lenne a pályán. A hely maradna, és nem kéne minden évben aggódni, hogy lesz e pénz hosszabbításra.

Csütörtökön volt nyolcadik szülinapja. Szokás szerint reggel köszöntöttük. Ajándékba egy elektromos kísérletezős készletet kapott, amit szombaton délután avattunk föl. Jönnek a rosszidős délutánok, remélem ezekkel a kísérletekkel majd jól töltjük az időt a fiúkkal.

Szombaton délelútt vásárolni voltunk Tamperében a három nagy gyerkőccel. Vettünk Virágnak rózsaszínű balettruhát, Balázsnak pedig csinos ruhát cipővel. (De övet sajnos nem kaptunk neki, pedig az volt a nagy vágya. Na, majd legközelebb.) Este pedig megnéztük a Karib tenger kalózainak harmadik részét. Hát, összességében véve nagy csalódás volt ez a film, az egész sorozat. Valahogy koncepciótlan volt az egész, és a végkifejlet sem igazán hozta az elvárt jó érzést. (Egy ilyen limonádétól elvárná az ember, hogy hepiend legyen a vége nem igaz?) Kicsit az volt a benyomásom, hogy összelapátoltak egy csomó kalózlegendát, de nem sikerült összedolgozni őket egységgé. Azért is sajnálom, mert szeretnék egy házimozi rendszert, de komolyan elgondolkozom azon, hogy érdemes e, mert hiába tudunk jó kép és hangminőségben mozit nézni, nincsenek igazán jó filmek, amikért érdemes lenne az egészet kiépíteni. Persze kényes az ízlésem, de ha tud valaki jó filmet ajánlani, az ne fogja vissza magát.

Vasárnap a misére eljött Meli és anyukája, Margó néni, hogy meglátogassák a gyerkőcöket. Kedves, hogy olyan messziről is kíváncsiak rájuk. Délután eljött Móni Lilivel és Danival. Jót játszottak a gyerekek, kimentünk a játszótérre is.

A héten mindenfélék lesznek. Kedden Vica balettozik, szerdán meglátogatjuk Meliéket az új lakásukban. Csütörtökön Botinak szülői értekezlet, pénteken pedig a szülinapi bulija. Szóval alakulnak a „csendes” hétköznapok.

Munkás hét

Hát elkezdődött az új tanév. Botond elkezdte a második osztályt, Balázs az eszkarit (iskola előkészítő év az oviban), Virág pedig a második évét az oviban, és most már nem is a legkisebbek között. Zsuzsinak (és Lucinak) újra itt vannak a csendes otthon ülős hétköznapok, nekem meg a munka. Az elmúlt héten ott folytatódott a hajtás, ahol a nyaralás előtt abbamaradt. Két cikket kellett befejezni, ami elég nagy kihívás volt, de sikerült. Már csütörtökön beküldtem az egyiket, a másik pedig elkészült péntek délutánra, bár a beküldés hétfőre csúszott. Ezzel már csak két cikk van, amit a közeljövőben be kell fejezni, és akkor vissza lehet zökkenni a szokásos ügymenetbe, őt, netán a kutatási munkához is hozzájutok majd.
A hétvégén megpróbáltunk kímélő üzemmódba kapcsolni, több kevesebb sikerrel. Péntek óta Luci már nem kap éjjel szopizni, ami azt jelenti, hogy én megyek át, ha éjjel sír. Ez persze nem csökkenti a kialvatlanságomat, de talán hosszú távon. Én bízok...
Múlt szombaton megnéztük A Karib tenger kalózai első részét, (A Fekete Gyöngy átka), most szombaton pedig a második részt (Holtak kincse). Hát, nem olyan jó, mint vártam, de azért nézhető. Helyenként túl stresszes, de a végére már kissé elfogytak az ötletek, szerintem a második rész végére kissé leült a film. Kíváncsian várom a harmadikat (talán jövő szombaton - A világ végén). A verkfilmben azt ígérték, hogy az volt a cél, hogy minden idők legjobb kalózfilmjét csinálják, ami után már senki nem akar ilyet forgatni. Hát, annyi biztos, hogy eddig előszedték az összes kalózokkal kapcsolatos motívumot (a Bolygó Hollandi, a hajókat lehúzó kalmár), és hiper realisztikusan belerakták a filmbe, de hogy ettől lenne minden idők legjobb kalózfilmje? Na, majd meglátjuk. A vasárnap délutáni esőszünetben pedig sor került a Három testőr klasszikusra is. A gyerekek nagyon lelkesedtek, bár a kicsik persze még nem tudnak követni egy ilyen átfogó történetet. Még az is kérdés, hogy a Boti tudja e.
Az új hét ismét mozgalmasnak ígérkezik, kedden a főnök búcsúpartija lesz, ugyanis egy évre Angliába távozik sabbatical évre. Csütörtökön pedig Boti szülinapja, és még nem csináltam meg neki a meghívóit. És emellett persze a szokásos munka.

Nyaralás

Az idei nyaralás igen mozgalmas volt. Július 29-én kedden érkeztem haza, és egyenesen Tárnokra mentem. Másnap reggel Létavértesre utaztunk Nagymamihoz, ahol a rokonság apraja – nagyja összejött. Bevallom,kissé tartottam ettől az utazástól, tekintve hogy Luca alvását minden ilyesmi fölborítja. Apa autóval vitt Zsuzsit, Virágot, Lucát és jómagamat, míg a fiúk anyuval vonatoztak. Sajnos a négyes utat baleset miatt lezárták, így nagy kerülőre kényszerültünk, minek köszönhetően a vonatos különítmény egy jó órával előttünk ért Nagylétára. Ott már folyt a vigalom, és találkoztam rég nem látott unokatestvérekkel és családjaikkal. Érdekes volt például Török Laci bácsival, meg a fiával Lacikával beszélgetni. Szerintem életemben összesen nem beszéltem velük annyit, mint ezen a délutánon. A vacsora remek volt, szerintem aki nem ült még körbe a nagycsaládjával a sült húsos lábas körül, az el se tudja képzelni, milyen is egy ilyen lakoma. Az alvás sajnos tényleg zűrös volt, mert két ágyban aludtunk mind a hatan, bár még így is királyi helyünk volt azokhoz képest, akik a folyosóra szorultak. A vendégség gyorsan eltelt, és már rohantunk is haza. Pénteken délelőtt némi ruhavásárlást tartottunk, majd délután találkoztunk jó öreg barátaimmal, Auréllal, Krisztiánnal és a családjaikkal. Remek kis parti volt, Aurél háza nagyon klassz, kissé irigykedtünk is. Szombaton szabadnap volt, amikor is apu számítógépét igyekeztem friss, ropogós használható állapotba hozni. Sajnos már elég régi darab, de magához képest egész derekasan működik.
Vasárnap délelőtt tartottuk Luca keresztelőjét Piliscsaba-Klotildligeten a plébániatemplomban, ahol a többi csimotát is kereszteltük. Luca védőszentjének svéd Brigittát választottuk, aki itt északon egy nagyon népszerű szent, továbbá egyéb emlékeink is fűződnek hozzá, ráadásul (állítólag) ferences is. Abban az évben, amíg Lucust vártuk, minden nap imádkoztuk a Brigitta imáját, így kapta a Brigitta Luca keresztnevet a leány. Sajnos hoztuk a szokásos formánkat, és kb tíz perc késéssel érkeztünk meg a keresztelési misére, kisebb izgalmat keltve az arra fogékonyakban. A keresztelő és az agapé után átköltöztünk az Ábránd utcába Zsuzsi szüleihez.
Hétfőn este a Boti és Virág keresztszüleit látogattuk meg a gyerkőcökkel, míg pénteken a piliscsabai Pio közösséggel találkoztunk. Klassz élmény volt meginjt misét hallgatni a nagy ház pincéjében található kápolnában, aminek felújításában annak idején még én is részt vehettem, és ahol olyan sokat szunyókáltunk az esti mise alkalmakkor.
Szerdán Vácra mentünk meglátogatni Benit és Adrit, Luci keresztszüleit. A szűkös autóhelyzetre való tekintettel megint kétfelé váltunk, és mi kocsival Szentendre felé kompozva mentünk. Beniék lakása nagyon tetszett, olyan fiatalos, szép színes. Csütörtökön szabadnap címszóval én a városban jártam könyveket és filmeket vásárolni, míg Zsuzsi csomagolt, Vica pedig megkapta a harmadik oltását „kullancs ellen”. Sajnos Luci is belázasodott, így őt is orvoshoz kellett vinni.
Pénteken felvirradt az utazás napja. Tulajdonképpen egész nyugisan megúsztuk a dolgot, főleg ahhoz képest, hogy Luci lázasan jött a repülőn, gyógyszerrel csillapítva. Miután megérkeztünk a tamperei repülőtérre, legnagyobb bosszúságunkra azt tapasztaltuk, hogy az ott parkoló kocsink aksija lemerült. Szerencsére Gabiék a szomszédos Pirkkalából a segítségünkre tudtak sietni, ugyanis ők is aznap érkeztek haza. Miután így „bebikáztuk” a kocsit, már semmi sem állt az utunkba hazáig. Sajnos Luci ezt a fél órát bírta a leg rosszabbul, és végig bömbölt. Estére már kijöttek rajta a pöttyök is.
A szombat a csendes pakolással telt, meg azzal, hogy megpróbáltuk kiheverni a Lucinak dedikált álmatlan éjszakát. Vasárnapra virradólag a helyzet csak fokozódott, de legalább láz nem volt. Vasárnap délután egy nagy családi tollasozással (az esőszünetben) búcsúztunk az idei kissé kimerítő nyaralástól.

Nyári olvasmányok

Véget ért a nyaralás, ami igen zsúfolt és kissé kimerítő volt, de azért nagyon jó. Ennek eseményeiről majd később számolok be, addig írok pár sort a friss olvasmányélményeimről. Mint korábban írtam, sci-fi fronton Stephen Baxter művei vannak terítéken. Ezúttal a Manifold trilógiából a második kötetet nyúztam, aminek címe Space (Tér). Egyébként a trilógia mindhárom független része a Fermi-paradoxonra próbál tudományosan is emészthető magyarázatot találni. Ez a paradoxon röviden így foglalható össze: „Hol vannak a többiek?” Ebben a részben az derül ki, hogy az intelligens élet minden lehetséges környezetben a lehető leggyorsabban kifejlődik Univerzumunkban, de a galaxisunk magja környékén rendszeresen lejátszódó „hipernóva” robbanások nagy energiájú részecske zápora körülbelül milliárd évenként sterilizálja a galaxist, amiért is az élet visszakényszerül a tengerek mélyére, és ez a „reboot” rendszeresen újraindítja az erőforrásokért zajló versenyt, mely gyakran fajok közötti intersztelláris háborúkban manifesztálódik. Az emberiség jelen formájában egy ilyen periódus elején van, de nem vezető helyen a csillagközi versenyben, ugyanis két faj is megjelenik a Naprendszerben akik „máshonnan” jöttek kitermelni a rendszer különféle erőforrásait. Az egyik faj (a Gajin) tulajdonképpen nem rosszindulatú, segíti az emberiséget, bár valójában technológiájuk nem sokkal fejlettebb a mienknél. A másik faj (a Crackerek) viszont kifejezetten agresszív, napvitorlásokkal közlekedik a csillagok között. A gyors haladás érdekében amint megérkeznek egy rendszerbe, a lehető legtöbb vitorlást építenek egy belső bolygó anyagából, majd nóvává alakítva azt a fény nyomásával távoznak a rendszerből, nem törődve azzal, hogy a bennszülöttek (ez esetben az emberiség) megsínyli ezt a tevékenységüket, mondhatni kipusztul. Már nem mintha rászorulnánk az idegenekre, mert hogy a saját jól ismert problémáink amúgy is a tönk szélére juttatja fajunkat. A könyv közepe rendkívül depresszív, szépen felvázolja, hogy rövid távú vállalati illetve politikai érdekek mentén hogyan packázzuk el fajunk hosszú távú jövőjét, egyfajta karikatúrája a jelen kori világpolitikának. Viszont a Gajin faj megoldást talál a könyv szerint az egyik hipernova elodázására, ami lehetővé teszi, hogy azok az értelmes fajok, amelyek képesek kinőni az expanzió háborús szakaszát, túlélhetik a galaktikus sterilizációt, ezzel megmentve az intelligenciát az idők végezetéig. Csakhogy a Gajin faj robotszerű, és hiányzik belőlük valami, amit az emberiségben találnak meg, a hitet és az önfeláldozást. Ezért az évmilliókig tartó projectet csak az emberek segítségével tudják befejezni, ahogy kiderül a végére, a fajok közötti összefogással sikerül legyőzni a természet vak erőit.
Hát ennyi a sztori. A könyv nagyon tetszett, de sajnos pont az alaptézissel van bajom. Ugyanis a galaktikus sterilizáció itt leírt formájához csak a Tejút magja környékén elég nagy a csillagsűrűség. Ez viszont azt jelenti, hogy egy bármekkora hipernóva robbanás részecskezáporának egy részét leárnyékolná maga a galaxismag, ami ugye egy fekete lyukat is tartalmaz. Ezért a teljes galaxis totális sterilizációja szerintem nem valósulhat meg.
A másik könyv, amit viszont láblógatásként olvastam, az Kristin Gore Kampányszerelem című szösszenete. Előre bocsátom, hogy ez a könyv valahol a harmatgyenge és a futottak még kategória közé esik nálam. A főszereplő, egy Bridzsit Dzsonsz stílusú üresfejű liba, aki huszonpár éves kora ellenére egy tekintélyes amerikai szenátor egészségügyi tanácsadója. Persze egyből ex egészségügyi miniszterünkre asszociáltam (gy.k. Horváth Ágnes), úgy látszik, az egészségügyi politikát a világ szerencsésebb részén is ilyen pancserek viszik. A könyv egyébként nagyjából arról szól, hogy ki kit hányszor és kivel csal meg. Az egyedüli érdekesség az amerikai politikai kampánygépezet leírása volt, amit a szerző alighanem testközelből ismer, lévén hogy ő Al Gore legutóbb meg nem választott elnökjelölt leánya. Ugyanakkor a tartalomhoz méltó formába öntötték a kötetet, lévén hogy az egyik ívet kifelejtették a kötésből, így vagy húsz oldal hiányzik a közepéből, egyáltalán nem zavarva a történet érthetőségét vagy folyamatosságát.

Utazás

A két hét a család nélkül nagyon hosszú volt, és lassan telt el. Igaz, hogy sokat aludtam, és talán bepótoltam a sok hiányt, mégis nehezen telt el ez az idő. Minden nap beszéltünk Zsuzsival és néha a fiúkkal is szkájpon, de persze ez nem az igazi. A munkahelyemen elég jól haladtam, csaknem sikerült megcsinálni a kitűzött feladatokat. 18-án pénteken betörtek a szerverünkre és az egyik munkaállomásunkra. Ez nekem és Jouninak egy csomó extra munkát jelentett, mert mind a főnök, mind a rendszergazda éppen szabadságon volt, így nekünk kellett helyreállítanunk a keletkezett károkat. Bár maradandó kár nem keletkezett a kiesett munkaórákat leszámítva, köszönhetően a rendszeres biztonsági mentéseknek, bevallom, izgalmas volt részt venni egy ilyen betörés felderítésében. Igazán bevethettük minden tudásunkat a témában, ami persze nem valami sok, lévén hogy nem ez a fő profilunk.
Amíg otthon voltam, több filmet is megnéztem, és sikerült hozzájuk magyar feliratot halászni az internetről. (Félreértések elkerülése végett, a filmek eredetiek, csak nem tudtam magyar felirattal megvenni őket.) Az egyik film a „When Harry met Sally...” volt. Már többször hallottam erről a filmről, például hogy a főszereplő Meg Ryan első nagy sikere volt, ezért nagyon kíváncsi voltam. Persze csalódtam, mert szerintem nem sokkal több egy egyszer megnézhető limonádénál, egy két momentumot leszámítva. A másik film a „Notting Hill” volt, amit már harmadjára láttam. Ez a film ha lehet még a másiknál is gyengébb, viszont Julia Roberts a kedvenc filmszínésznőm, úgyhogy nem bántam. Ezeken kívül megnéztem még a Pio atyáról szóló maratoni három órás filmet is. Ez tulajdonképpen tetszett, csak nagyon hosszú volt és az utolsó fordulat, ahol a vallató pap „áttér” Pio atya oldalára, az nem tűnt igazán hitelesnek.
Ma végre felvirradt az utazás nagy napja. Persze már én is, meg a többiek is nagyon várják a találkozást. (Most a repcsin ülve írom ezt a bejegyzést valahol Krakkó fölött.) Helsinkiben az átszállásnál volt egy kalandom. Sétálgatással ütöttem agyon a várakozás egy óráját, amikor hallom ám, hogy az információnál egy hölgy hevesen magyaráz magyarul. Mondja, hogy eltévedt és nem talál vissza az induló gépéhez. Mondtam, hogy én majd segítek neki. Ugyanis ilyenkor két gép indul Budapestre negyed óra különbséggel, és ő rossz kapuhoz ment. Ebből is nagy tanulság, hogy rizikós dolog nyelvtudás nélkül messzire utazni.

Szünet

Elutazott hát a család. Pénteken a nagyszülők, kedden pedig Zsuzsi a gyerekekkel. A kettő között Lucit próbáltuk rávenni, hogy éjjel aludjon, több-kevesebb sikerrel. Vasárnap, mise után Boti elment Daniékhoz, és csak hétfőn délután hozták vissza, így Zsuzsinak hétfőn délelőtt egy kicsit könnyített volt a program. Balázs viszont teljesen bezsongott az utazástól, kedden már nagyon korán fölkelt, és egész délelőtt izgult, hogy mindjárt jön a repülőzés. Ettől persze teljesen elfáradt, ami nem ígért könnyű utazást. Azért túlélték, és szerencsésen megérkeztek. Azóta egyedül tengetem egyhangú napjaimat. Reggel korai kelés, reggeli torna (hajrá Rubint Réka!), munka, aztán haza, valami főt ennivaló gyártása, majd olvasás estig. Közben skype beszélgetés külön a lányokkal meg a fiúkkal. Korai lefekvés. Hát ennyi.
Most Stephen Baxter Manifold könyveit olvasom. Baxter társszerzője Arthur Clarke több könyvének is, így a stílus eléggé ismerős. Az első könyv (Time) szerintem elég pesszimisztikus befejezéssel bír. A koncepció, amit fölvázol, tudniillik a párhuzamosan létező univerzumok, illetve az esetleges átjárás közöttük, érdekes, és elgondolkodtató. Kicsit kétségeim vannak, hogy tudományosan mennyire megalapozott, bár tény, hogy máshol, ismeretterjesztő irodalomban is találkoztam már a gondolattal, így legalábbis tudományos alapon van levezetve, mégha a konklúzió esetleg hamis is. Az idő végén a véges állapotú gépbe (finite state machine) zárt intelligencia gondolata megdöbbentő, bár ez se teljesen új. Érdekes párhuzamba állítani az értelem ilyen típusú (örök) fenntartását és a biblikus örök életet. Nem csoda, hogy annyi fizikus hisz Istenben. Ugyanakkor pár megoldás nem tetszett, például a Blue gyerekek téma egyértelműen Clarke A gyermekkor vége plagizálása. Arra meg semmiféle értelmes választ nem ad, hogy ha már adott az a sok párhuzamos univerzum, akkor minek kell pont a sajátunkat elpusztítani a vákuum fázisátalakulás indukálásával. Kicsit erőltetettnek tűnik. Ha az én véleményemet megkérdeznék, akkor már inkább a saját sokmilliárd évünkre szavaznék. És ha nem megoldható a dolog valamelyik párhuzamos univerzumban, akkor sincs semmi racionalitás abban, hogy itt és most vessenek véget a világnak, ugyanolyan hatékonyan meg lehetne oldani egy jóval későbbi időpontban, pl. amikor a csillagok kezdenek elfogyni. Még így is maradna pár milliárd év az emberiség leszármazottainak, hogy kicsiny hobbijaiknak hódoljanak.
Ugyanakkor kíváncsian várom, mit főz ki Baxter a második részre (Space). Itt úgy látszik, már vannak más intelligenciák is, éppen egy kapcsolatfölvétel (vagy inkább annak elmaradásának) kellős közepében vagyunk. Érdekes, hogy az aszteroida övben multiplikálódó idegen szonda gondolata, mint scifi téma, már bennem is felvetődött, erre tessék, már valaki megírta előttem. Na nem baj, kíváncsi vagyok, hogy Baxter verziója is lesz e olyan izgalmas, mint az enyém.

A kezdet vége

A héten kitört rajtunk a járványos torokfájás. Nekem is és Zsuzsinak is nagyon fájt a torkunk, sőt még Apu is panaszkodott. Biztos az új nyugat-nílusi vírus. (Azért remélem mégsem.) Viszont ettől elég nyűgösek voltunk, pláne, hogy Luci természetesen nem alszik. (Miért is tenné, amikor ilyen remek a társaság, nem igaz?) Azért jól haladtam bent a munkával, erre nem lehetett panaszom.

Pénteken véget ért a nagyszülők nyaralása, és a fiúkkal lekísértük őket Helsinkibe a reptérre. Az út eléggé eseménytelen volt, bár hazafelé kigyulladt a műszerfalon az egyik figyelmeztető fény, aminek nem tudom pontosan a jelentését. Persze ettől kellőképpen ideges lettem, de nem tapasztaltam semmi rendelleneset, és rendben hazaértünk. Péntek éjszaka elkezdtük Luca visszakényeztetését, ezért csak hajnal öt felé kapott szopizni, addig én mentem át hozzá hogy visszafektessem aludni. Természetesen ezt azért zokon vette, és kétóránként ébresztőzött, de talán ma este már jobb lesz. Legalábbis nagyon remélem, mert most nagyon másnapos vagyok ettől, bár szerencsére ma eseménytelen napnak ígérkezik, és az eső is esik odakint.

Kirándulás

Ez a hét ismét a betegség jegyében telt. Valami influenza szerű kórság támadott meg, úgyhogy csak hétfőn meg szerdán voltam képes bemenni, otthon dolgozni pedig.... Csütörtökön volt a kilenc éves házassági évfordulónk. Egy új kenyérsütő gépet kaptunk magunktól, mert a régi már nagyon az utolsókat rúgta. Furcsa, hogy szinte teljesíthetetlen küldetés Tamperében kenyérsütőgépet vásárolni. Még a háztartási gépekre szakosodott nagy üzletekben is vagy nincs, vagy csak olyan kis modellek, amik számunkra nem megfelelőek. Végül egy kis üzletből hoztam el az egyetlen példányt, ott is először azt hitték, hogy kenyérpirítót szeretnék, aztán a tulaj (aki tudott angolul, nem úgy mint a kiszolgáló) ásta elő egy láthatatlan helyről az egyetlen darabot. A szüleimtől egy teljes tányérkészletet kaptunk tizenkét személyre, ami szintén nagyon jól jött, ugyanis az előző, a kiutazásunkkor vásárolt sorozat már nagyon hiányos, és sok a meglévők közül amúgy is repedt.
Szombatra feljavultam én is, meg az időjárás is, úgyhogy elérkezett a fiús túra időpontja. Ismét a Pukkala tájvédelmi körzetben voltunk, de ezúttal egy másik útvonalat jártunk be. Nagyon szép kirándulás volt, érintettünk több tavat és volt mászás is. Érdekes, hogy a flóra mennyire emlékeztetett a Zemplén erdeire. Sok olyan növényt láttam, amiket ott ritkaságként tartottunk számon. Láttam kétféle orchideát is, az egyik bibircsvirág volt, a másikat nem ismertem pontosabban föl. Volt még gyapjúsás, vízihídőr, korpafüvek és persze mohák, páfrányok. Még virágzó tavirózsát is láttam fehér kiadásban. Az út kb. hat kilométer hosszú volt, és úgy láttam, Balázsnak ez éppen elegendő volt. Sziklára föl, tópartra le, ez bizony nagy kihívás neki. Azért vitézül végigcsinálta, büszke is voltam rá. Botival közben Afrika gazdasági életéről beszélgettünk, ami kissé nehézkes téma számomra, ugyanis semmit sem tudok róla. Mondjuk ez nem zavarta a beszélgetést...
Vasárnap, ama nevezetes névnapom, amikor még a zászlókat is felvonják a tiszteletemre Eino Leino apropóján. Az idő sajnos elromlott, úgyhogy lemondtuk a Viikinsaarira tervezett kirándulást a játszóházasokkal, ami amúgy is logisztikai problémákat vetett föl. A hétre maradt egy csomó munka, igyekszem minél többet megcsinálni belőle. Péntek megint kimarad, Apuékat viszem le Helsinkibe a reptérre.

Ismét tapétázás

A hét gyorsan elrepült. Csütörtökön már megkezdődött a nappali kipakolása, illetve a könyvespolc a sok könyv áthordása a hálószobába. Pénteken aztán a tapéta lehúzása került sorra. Amint hallottam, ezúttal nem jött le olyan könnyen, ezért apránként kellett lekaparni, ami jó ki munka lehetett. Persze megint Virág buzgólkodott a segítésben, a fiúk nem annyira. Azután szombaton csináltuk az új tapéta felragasztását. Az új tapéta nagyon szép, Apunak és Anyának is nagyon tetszik. Mondták is, hogy ők is ilyen színűt szeretnének. Tény, hogy nagyon kellemes volt vele dolgozni, nem gyűrődött és az illesztések is alig látszanak. Persze már nyilván rutinunk is van. Délutánra elkészültünk ezzel is, és elkezdtük a könyvespolc visszaszerelését. Persze közben Apu lelakkozta, úgyhogy teljesen megújulva kerül vissza a helyére. Szombat estére még egy grillezést is beiktattunk levezetőképpen. A könyvespolc összeszerelését vasárnap, a mise után fejeztük be, és ráépítettünk még egy szintet, így most már késznek tekinthető. Klassz volt megint Apával együtt szerelni, visszahozta az otthoni időket, amikor mindenfélét csináltunk együtt: festettünk, tataroztunk vagy akár hajómodellt építettünk. Sajnos estére már éreztem, hogy megfáztam, vagy valami hasonló kórság ért, mert fájt a fejem és a torkom. Remélem ezzel ennyiben maradunk, mert a munkahelyen egyre tornyosulnak a határidők, és már most úgy látom, hogy nm tudok mindennel időre elkészülni. Hát még ha betegség miatt itthon is kell maradni... Pedig nagyon várom már a nyaralást, mert már évek óta nem éreztem magamat ennyire lestrapáltnak. Csak abban bízom, hogy a nyaralásból nem még jobban lefáradva kerülünk haza, mert akkor: hajjajjajjajjajj.....

Munkás hétvége vírusokkal

A hosszú hétvége igazán mozgalmasan telt. Pénteken lambériázással kezdtük a munkát. Az ebédlőasztal melletti falat borítottuk be, igazán látványos munka volt. Közben Zsuzsiék kipakolták a gyerekszobából a millió játékot, így délután le tudtuk ott szedni a régi tapétát a falról. Már a lambériázás alatt láttam, hogy apa rosszul érzi magát, de estére már biztos volt, hogy elkapta a gyerekektől a vírusunkat. Szombaton azért muszáj volt felrakni a gyerekszobába a tapétát, nem lehetett félbe hagyni a megkezdett munkát. Miközben tapétáztunk, anya elment a gyerekekkel sétálni, de sajnos egy hirtelen záporban alaposan megáztak (mondtam már, hogy esős Johannusunk van?) és meg is fázott, mert este már lázas is volt, és rosszul érezte magát. Vasárnap ezért kissé lazábbra vettük a tempót, délelőtt Zsuzsival és Lucával mentünk misére, a nagyok otthon maradtak. Délután pedig sétáltunk és bicikliztünk az esőszünetekben kétszer is. A nagy hír az, hogy Virág megtanulta hajtani a kis biciklijét. Persze gyenge még a lába, és hamar el is fárad, ezért főleg lejtőn lefelé megy neki, de a mozdulat már a lábában van. Most sokat kell gyakorolni, hogy egy kicsit megerősödjön. Este már úgy tűnt, hogy múlóban van mindenkinél a betegség, remélem most már mindenki teljesen meggyógyul, és az időjárás is kevesebb csapadékot hoz majd. Lefekvés előtt még zenét hallgattunk, amik már otthon is a kedvenceink voltak, a Macskákat meg az Evita magyar nyelvű változatát.

A jövő hétre a lambéria lakkozása és a gyerekszobai tapéta sallangmentesítése van betervezve, aztán a hét végén nagy levegővel nekiesünk a nappalinak. Szerintem ez nagyobb munka lesz, mint a gyerekszoba, mert itt a könyvespolcot is le kell szerelni a falról, be kell fejezni a legfölső polc részét, és le is kell festeni. Közben megcsinálni a tapétázást, és az egészet visszaszerelni, ezúttal már véglegesre beállítva. Remélem, mindez bele fog férni a hétvégébe, bár egy kissé szkeptikus vagyok.

Megjöttek a nagyszülők!

Kedden elérkezett a várva várt nap, és végre megjöttek a szüleim. Reggel Balázs váratlanul hányt, ezért az utolsó ovis napját ki kellett hagynia. Valójában nem tudom, hogy mennyire volt igazi, és mennyire csak a nyaralást várta már, mindenesetre váltig állította, hogy ő is jönni akar Helsinkibe, amiről persze szó sem lehetett. Délelőtt még Zsuzsi elvitte Lucit a védőnőhöz mázsálásra. Szegénykém, a nagy hányás hasmenés kórságban fogyott, viszont nőtt. Ez meg is látszik rajta, olyan kis lefogyott gyermek benyomását kelti, pedig azért persze nem kell félteni. Aztán végre elindulhattunk Botival a nagy útra. Dél felé érkeztünk Helsinkibe, ahol sikeresen megtaláltam a Forum parkolóházat a város kellős közepén. Sajnos a parkolási technikám még elég vacak, sikerült is nekiparkolni egy betonoszlopnak, amitől bánatomra a kocsi bal hátsó ajtaja alaposan behorpadt, és össze is karcolódott. Aztán haraptunk valamit egy gyorsétteremben, és végre sor kerülhetett a Természettudományi Múzeumra. Két kiállítást néztünk jobban végig, az élet története címűt illetve a Finnország élővilágát bemutatót. Szerintem szép, színvonalas kiállítás volt, Botonddal beszélgettünk sokat az élet fejlődéséről, meg a különféle élőhelyekről. A kiállításon persze nem maradhattak el a dinoszaurusz csontvázak. Volt egy méretes Tyranosaurus koponya, és egy teljes Gigantosaurus csontváz is. Számomra kissé meglepő volt, hogy ez a Gigantosaurus jóval nagyobb volt a nála jóval ismertebb Tyrannosaurus-nál. Az idő gyorsan elrepült, és már indulni is kellett a repülőtérre. Az eső ekkor kezdett jobban esni. Persze a belvárosban alaposan elkavarodtunk, de szerencsére Botond időben meglátta az autópálya felé kanyarodó sávot, így végül sikerült elnavigálni a megfelelő utcába a megfelelő irányba a reptér felé. Viszont a belvárosban hihetetlen dugó volt, hosszú évek óta nem vezettem ilyen forgalomban, ahol a maximális sebesség húsz kilométer per óra. Így a tervezetthez képest jó húsz perc késéssel értünk a reptérre, ahol apu és anyu már jó ideje várt ránk, az ő gépük ugyanis korábban érkezett a menetrendhez képest. Végül megtörtént a nagy találkozás, és indulhattunk hazafelé. Egész úton hazafelé ömlött az eső, de úgy istenigazából, ezért nagyon rossz volt az autópályán menni, ahol alig lehetett látni az utat. Ráadásul már elég fáradt is voltam, ezért szerettem volna már mielőbb hazaérni. Rám is dudáltak alaposan, amikor nem adtam meg egy előzésnél az elsőbbséget, amitől nagyon megijedtem, mert nem lenne jó vicc balesetet okozni. Azért végül szerencsésen hazaértünk, ahol mindenki nagy szeretettel és örömmel fogadta papáékat.
Most készülünk a hét végi tatarozásra. Mint kiderült, szombat szentivánéj, ami itt nemzeti ünnep, ezért előrelátóan péntek is szabadnap, szóval egy nappal több jut a tapétázásra. Már számolgatjuk, hogy hány tekercs tapéta és egyéb anyag kell, és ma délután megyünk megvásárolni a kellékeket. Most a gyerekszobával kezdjük, mert az tűnik egyszerűbbnek. Annak is örülök, hogy már van tapasztalatunk az itteni anyagokkal tavalyról, így talán kevesebbet kell majd kísérletezgetni.
Este persze mentek a nagy beszélgetések, tervezgetések közeli és távoli jövőről, meg régi dolgokról. Felmerült bennem, hogy a családkutatásom eredményeit egy honlapon szeretném közzétenni. Keresem a jó megoldásokat erre, és kezd körvonalazódni a megoldás is.

Szülinap

Lucinak csütörtökön volt az első szülinapja! Persze nagy ünneplés volt, gyertya és gyümölcstorta, éneklés és ajándék. Sajnos az ünnep nem csak örömöt hozott, hanem egy hányós vírust is, ami nagyon mozgalmassá tette a hétvégénket. Alapvetően a két lány kapta el. Vica kezdte, de Lucát jobban megviselte, mert szombaton szinte semmit nem tudott inni és enni, mert nem maradt meg benne. Ráadásul a pelusát is fél óránként cserélni kellett. Szegény a végére már nagyon megviselt volt, éhes és szomjas, de persze nem kaphatott, mert egyből kihányta. Végül limonádét kapott kanalanként, így át tudta vészelni a legnehezebb időszakot. Szerencsére úgy tűnik, már ő is kifelé lábal, Vica meg ár teljesen meggyógyult.
A munkában lassan haladok a projektekkel, bár még mindig nem látom az alagút végét. Plusz egy újabb géplerobbanás keserítette az életemet, de szerencsére megint elég gyorsan sikerült helyreállítani a rendszeremet adatvesztés nélkül.
Nagy elhatározással az otthoni asztali gépet is frissítettem Fedora 7-ről Fedora 8-ra. Ezúttal a „yum upgrade” protokollt választottam, mert ez tűnt a legegyszerűbb módszernek, ha nem is feltétlenül a leggyorsabbnak. Így nem volt szükség semmilyen telepítő médiára, csak a repository fájlokat kellett átírni, cserébe az összes frissítőcsomagot a neten át szedett le, ami a verzióváltás miatt a teljes rendszert jelentette, azaz körülbelül másfél gigabájt adatot. Tulajdonképpen meg vagyok elégedve ezzel az úttal is, (összehasonlítva a máshol bemutatott preupgrade protokollal), csak három csomag esetében volt verzióütközés, amit kézzel kellett megoldani. Másik előny, hogy így nem kell egyszerre megcsinálni a frissítést, és az egész futhat a háttérben, miközben a grafikus felületen Zsuzsi olvas emailt, babaszobát vagy bármi mást.
Holnap érkeznek a szüleim, és már kellően be van zsongva a család apraja nagyja. A tervek szerint autóval megyünk értük a helsinki reptérre, Boti és én. Ha a betegség nem szól bele, akkor kicsit korábban megyünk, és Helsinkiben elmegyünk a természettudományi múzeumba, ahol most dinoszaurusz kiállítás van.

Hűvös nyár

Már csak egy hét, és megérkeznek a szüleim! Mint a felmentősereget, úgy várjuk őket, ugyanis erőnk végére járunk. Luci újabban megint éjszakázik, Zsuzsinak ott az egész napos munka otthon, nekem meg folyik az év végi hajrá a munkahelyen. Az idő is hideg, esősre fordult, így a gyerekekkel nem igazán lehet kimenni, ergo bent vadulnak és nyúzzák egymást, meg minket.
Szombaton voltunk a Viikinsaari nevű szigeten. Templomi szervezés volt, az ottani gyerekes családoknak. Volt hajókázás meg közös játék. Az idő akkor még remek volt, de fürödni már nem lehetett. Gabiék családja is jött, így Zsuzsi is beszélgethetett végre egy jót. Boti lelkesen írogatott róla a blogjában, amit élménynaplónak nevez. A stílusa kicsit sajátos, de érdekes.
Tegnap este befejeztem Card Homecoming sorozatának olvasását. Jó hosszú volt, de nagyon, nagyon tetszett. Ha jobban belegondolok, utoljára az Enders saga sorozat tetszett ennyire, szintén ugyanettől az írótól. Van még pár könyvem tőle, talán majd azokra is sort kerítek.
Már ötödik éve lakunk itt kint Finnországban, és úgy tűnik, hogy az érkezésünkkor vásárolt technikai felszerelés mostanában kezd véglegesen elromlani. A laptopomon széttöredezett a burkolat, hamarosan egyszerűen szét fog esni. Pedig minden nap szinte folyamatosan megy. Tegnap újra lerobbant a benti számítógépem, bajban lettem volna az újrainstallálásnál laptop nélkül. Az otthoni asztali számítógép is cserére szorul, jobb lenne még azelőtt beütemezni a cserét, mielőtt magától kimúlik. A porszívónkról pedig mindenféle részek letörtek, úgyhogy már nem nagyon lehetett használni. Végül múlt héten lecseréltük, remélem, ez az új is legalább négy évig szolgál majd, de lehetőleg tovább. De ami legjobban nyomja a lelkemet, az az autó. Ugyebár öt személyes a jármű, de rendszeresen hatan utazunk benne. Ez persze tökéletesen szabálytalan, bármikor megbüntethetnek, de ami ennél is rosszabb az az, hogy egy gyerek folyamatosan életveszélyben utazik, hiszen aki Zsuzsi vagy az én ölemben utazik, az egy ütközéskor esélytelen a túlélésre. Rendszerint Balázs az ölben ülő gyerek. Ugyanakkor Luca elöl ül a gyerekülésben, ami szintén szabálytalan, illetve Boti középen ül az ülésmagasítón, de az is szabálytalan, mert csak két pontos övvel van becsatolva. Pedig amíg Zsuzsi el nem megy dolgozni, és nem dolgozott legalább egy évet, addig nem tudjuk előteremteni azt a húsz, huszonöt ezer eurót, amennyibe egy hatszemélyes autó használtan kerül.

V-A-K-Á-C-I-Ó

Május utolsó napján, szombaton, volt Botond évzárója a kangasalai főtemplomban. Minden osztály adott elő valami műsort, énekeltek, hegedültek, trombitáltak. A hatodikosok, akik felső tagozatba mennek másik iskolába, felolvasták visszaemlékezésüket az iskolaévekre. Meglepetésemre többen elérzékenyültek, néhányan sírtak is. Nem emlékszem, hogy nálunk bárki is annyira kötődött volna az általános iskolához, hogy ballagáskor sírt volna. Botond bizonyítványa nagyon jó lett, méltán lehetek büszke rá. Egyedül az írás nem lett a legjobb. De hát még bele kell rázódnia a finn nyelvtan egyik másik részébe. De a többi „tárgyból” a legjobbat kapta, bár egyenlőre még csak szöveges értékelés van. A magyarról is nagyon szép bizonyítványt kapott, külön kiemelték, hogy ismeretei a magyar kultúráról meghaladja társaiét. Erre is nagyon büszke vagyok.
Az évzáró napján még két másik programunk is volt. Balázs születésnapra volt hivatalos Elias barátjához. Ráadásul ők kint laknak egy elég távoli tanyán, úgyhogy külön kaland volt megtalálni a helyet. Balázs nagyon jól érezte magát (Elias mostanában a legjobb barátja), és a háziak engem is kedvesen megteáztattak. Itt úgy zajlik egy gyerekzsúr, hogy a szülők az elejére odaviszik a gyerkőcöket, a végén meg elhozzák. Szerintem ez remek ötlet, a vendéglátónak nem kell még a gyerekek szülei miatt is stresszelni.
Ezen kívül még hozzánk is vendégek jöttek délután, Kata, Boti régi magyar tanító nénije, meg a finn férje és Luca korú kislányuk is. Ez a vendégeskedés is jól sikerült, Zsuzsi sütött pogácsát meg diós csigát (hmmm...).
Ezzel végleg kitört a nagy vakáció, Boti már nem jár suliba, és az ovisok is csak a nagyszülők megérkezéséig járnak még. Az időjárás is nyáriasra fordult, napsütés (éjjel is), huszonöt fokok. Ennek köszönhetően sokat vagyunk kint, lassan elérkezik a strandolás ideje is.
A munkahelyen megy az év végi hajrá. Összesen öt projektet kellene befejeznem július végéig, sőt lehetőleg még júniusban, mivel aztán a főnök elmegy nyaralni. Ebből egyet a héten sikeresen befejeztem, kettő befejezés közeli állapotban van, egyhez még elég sokat kell dolgozni, végül az utolsóhoz még szinte hozzá se kezdtem. Ebből kifolyólag elég nagy a hajtás, és a fáradtság.