Reggel hat óra felé ébredtünk a vonaton. Luca és Balázs nagyon élvezték a hálókocsis vonatozást, s bár minden gyerek elég jól aludt, azért a késői elalvásnak és a korai kelésnek köszönhetően egész nap fáradt volt a társaság. A vonat reggel nyolc órára futott be Rovaniemibe. Némi keresgélés után megtaláltuk a helyet, ahol lehajthattam az autószállító vagonról a kocsival. Ezután a parkolóban némi pakolás következett, hogy a tetőcsomagtartó visszakerülhessen az utastérből a rendeltetése szerinti helyre, tudniillik a tetőre. A vonatozás erejéig ugye azért kellett leszerelni, mert a kocsi még tetőbox nélkül is csak épphogy befért az autószállító vagon felső szintjére.
Egy a lényeg, hogy végre szerencsésen megérkeztünk, s minden együtt volt a nyaralás megkezdéséhez: család, jókedv, autó. Egyébiránt ragyogó napsütés fogadott, úgyhogy erre sem lehetett panasz. Miután a térképeket sikeresen elcsomagoltam a tetőtartó legtávolabbi csücskébe, ezért megkíséreltük térkép nélkül megtalálni egyes számú célpontunkat, a híres nevezetes Arktikum múzeumot. Ez sikerült is, s a délelőtt folyamán megtekintettük az érdekes kiállítást a környék történelméről, Lappföld élővilágáról meg a számi nép kultúrájáról. Láttunk kitömött jávorszarvast, ami bizony megdöbbentően nagy állat, jóval nagyobb mint egy autó. Ráadásul állítólag némi esélyünk van rá, hogy a szafari közben látunk majd egy párat átcsatangolni az úton. Meglátjuk, meglátjuk....
A múzeumi művelődés után már időt kellett szánnunk a gasztronómiára is. Találtunk egy Rex pizzabárt. Zsuzsi szerencsére visszaemlékezett rá, hogy Helsinkiben milyen pozitív tapasztalataink voltak erről a műfajról, s jelenthetem, most sem kellett csalódnunk. Az egy összegű családi belépő után annyi pizzát, salátát és sült csirkeszárnyat ettünk, amennyi belénk fért. Márpedig fért jócskán. Még egy egy fagylalt is lecsúszott a végén, s mindettől a közhangulat jelentősen kilengett pozitív irányban. Miután éhünket átmenetileg csillapítottuk, elgondolkodtunk azon, hogy vajon merre lehet a szállodánk? Szerencsére ismét Zsuzsi oldotta meg a helyzetet, ugyanis az ablakon kitekintvén éppen a szállodánk bejárata látszott, így a kérdésre igen gyorsan választ kaptunk. Nosza, el is foglaltuk hát szobáinkat, s egy jó délutáni alvással nyitottuk meg itt tartózkodásunkat. Miután végre kialudtuk az előző éjszakai rövidített alvást, ellátogattunk a sarkkörre, és a közeli Télapó kalandparkba. (Szándékosan írok Télapót a nálunk szokásos Mikulás helyett, a kettő ugyanis két teljesen más történelmi gyökerekkel rendelkező személy, akiket csak a mai vulgármédia szeret összemosni. Akinek füle van, hallja meg!) Nos, a kalandpark meglehetősen kiábrándító volt. Amolyan helyi díznilend féle, ahol még csak nem is próbálták leplezni, hogy minden azért van, hogy minél több pénzt kiszedjenek az óvatlanul betévedő gyerekes szülőkből. Nekem ebből a műfajból most kábé tíz évre ki van elégítve az igényem, legközelebb 2020-ban leszek hajlandó ellátogatni valami hasonlóba.
Ezután következett a sarkkör átlépése. Ez egy nagyon szép park a 4-es úton, az erdőben. Csináltunk egy csomó fényképet, és aztán játszótereztünk is egy nagyot. Ezután már jócskán estére hajlott, így ideje volt vacsora után nézni. Az egyszerűség kedvéért a szálloda saját éttermére esett a választásunk, Itt a gyerekek gyerekkaját kaptak, mi felnőttek viszont kipróbáltuk a helyi ételeket, „ahogy kell”. Zsuzsi rénszarvas pörköltet evett áfonyával, én meg grillezett lazacot citromos mártással. Hát, egyet kell értenem azzal a Náncsi néni mesterszakácsával, akit a rádióban hallottam egyszer egy interjúban ”Skandinávia egy kulináris sivatag....”
Egy a lényeg, hogy végre szerencsésen megérkeztünk, s minden együtt volt a nyaralás megkezdéséhez: család, jókedv, autó. Egyébiránt ragyogó napsütés fogadott, úgyhogy erre sem lehetett panasz. Miután a térképeket sikeresen elcsomagoltam a tetőtartó legtávolabbi csücskébe, ezért megkíséreltük térkép nélkül megtalálni egyes számú célpontunkat, a híres nevezetes Arktikum múzeumot. Ez sikerült is, s a délelőtt folyamán megtekintettük az érdekes kiállítást a környék történelméről, Lappföld élővilágáról meg a számi nép kultúrájáról. Láttunk kitömött jávorszarvast, ami bizony megdöbbentően nagy állat, jóval nagyobb mint egy autó. Ráadásul állítólag némi esélyünk van rá, hogy a szafari közben látunk majd egy párat átcsatangolni az úton. Meglátjuk, meglátjuk....
A múzeumi művelődés után már időt kellett szánnunk a gasztronómiára is. Találtunk egy Rex pizzabárt. Zsuzsi szerencsére visszaemlékezett rá, hogy Helsinkiben milyen pozitív tapasztalataink voltak erről a műfajról, s jelenthetem, most sem kellett csalódnunk. Az egy összegű családi belépő után annyi pizzát, salátát és sült csirkeszárnyat ettünk, amennyi belénk fért. Márpedig fért jócskán. Még egy egy fagylalt is lecsúszott a végén, s mindettől a közhangulat jelentősen kilengett pozitív irányban. Miután éhünket átmenetileg csillapítottuk, elgondolkodtunk azon, hogy vajon merre lehet a szállodánk? Szerencsére ismét Zsuzsi oldotta meg a helyzetet, ugyanis az ablakon kitekintvén éppen a szállodánk bejárata látszott, így a kérdésre igen gyorsan választ kaptunk. Nosza, el is foglaltuk hát szobáinkat, s egy jó délutáni alvással nyitottuk meg itt tartózkodásunkat. Miután végre kialudtuk az előző éjszakai rövidített alvást, ellátogattunk a sarkkörre, és a közeli Télapó kalandparkba. (Szándékosan írok Télapót a nálunk szokásos Mikulás helyett, a kettő ugyanis két teljesen más történelmi gyökerekkel rendelkező személy, akiket csak a mai vulgármédia szeret összemosni. Akinek füle van, hallja meg!) Nos, a kalandpark meglehetősen kiábrándító volt. Amolyan helyi díznilend féle, ahol még csak nem is próbálták leplezni, hogy minden azért van, hogy minél több pénzt kiszedjenek az óvatlanul betévedő gyerekes szülőkből. Nekem ebből a műfajból most kábé tíz évre ki van elégítve az igényem, legközelebb 2020-ban leszek hajlandó ellátogatni valami hasonlóba.
Ezután következett a sarkkör átlépése. Ez egy nagyon szép park a 4-es úton, az erdőben. Csináltunk egy csomó fényképet, és aztán játszótereztünk is egy nagyot. Ezután már jócskán estére hajlott, így ideje volt vacsora után nézni. Az egyszerűség kedvéért a szálloda saját éttermére esett a választásunk, Itt a gyerekek gyerekkaját kaptak, mi felnőttek viszont kipróbáltuk a helyi ételeket, „ahogy kell”. Zsuzsi rénszarvas pörköltet evett áfonyával, én meg grillezett lazacot citromos mártással. Hát, egyet kell értenem azzal a Náncsi néni mesterszakácsával, akit a rádióban hallottam egyszer egy interjúban ”Skandinávia egy kulináris sivatag....”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése