Magyar
munkavállalók külföldön. Megy mostanában a számháború, vajh
sokan vannak e? A magyar médiát figyelve meglepődve tapasztalom,
hogy az utóbbi időben egyre többen foglalkoznak azokkal a
magyarokkal, akik külföldön próbálnak szerencsét próbálni.
Megszólalt az ultramagyar ("fizessék vissza a diplomájuk
árát"), a kormány ("három év múlva hazajönnek"),
az ellenzék ("kitántorgott félmillió emberünk"). A
dolog valamilyen szempontból tényleg fontos lehet, hiszen még
Böjte Csaba testvér is írt a témában (Megmaradunk?!).
Megjegyzem, talán egyedül az ő gondolatai foglalkoznak érdemben
az okokkal, s nem csak a politikai PR szintjén.
Elhangzottegy szám is: fél millió. Azt ugyan nem tudjuk, hogy mi fél millió,
de így is soknak hangzik. Mert ugye nem mindegy, hogy fél millió
állampolgár feleségestül meg gyerekestül, vagy fél millió
munkavállaló, vagy fél millió vállalkozó? Ideiglenesen
külhonban állomásozó, vagy véglegesen kitelepedett? Egyáltalán
ki telepedik ki véglegesen? Aki már öt éve kint van? És aki kint
volt ötven évet, de nyugdíjasnak visszaköltözik? Vagy aki
tértivevénnyel visszapostázta a személyiét? Vagy aki szimplán
elhagyta?
Én
ugyan bármelyik kategóriában szkeptikus vagyok ezzel a
félmillióval kapcsolatban, szerintem a valóságban kábé fele
ennyi magyar állampolgár dolgozik külföldön, persze sokuknál
velük van a házastárs és a gyerekek is. De legtöbbjük, hivatalosan, vagy nem, csak ideiglenesen van kint, és pár év
után, miután kifizette a lakáshitelét, hazamegy. Az is bejátszik
a képben, hogy a nyugati határszélen nagy divat "átingázni"
Ausztriába, ott keresni, és a fizetést hazahozni, Magyarországon
elkölteni.
Azon
is gondolkodtam, hogy vajon „baj e” az a félmillió? A
félmilliónak szerintem nagy átlagban jó, hiszen különben miért
lenne ott, ahol, nem igaz? Kérdés, baj e az országnak? Ahogy
hallom, nem sok jó állás lézeng otthon betöltetlenül, úgyhogy
nem hinném, hogy különösebben hiányzunk a munkaerőpiacról. Nem
kell a "hiányzó szaktudást" túlmisztifikálni, ha
tényleg hiányozna a szaktudás, akkor lennének jófizetéses
állások, amik pedig szemmel láthatólag nincsenek. Érdekes
eljátszani a gondolatkísérletet, hogy a félmillió meghallja a
hívó szót, elkezdi hiányolni a túrórudit, és holnap
hazaköltözik. Mit szólna vajon a munkaerőpiac? Lenne hirtelen
plusz fél millió állás? Vagy, ha mind vállalkozónak mennének
haza, lenne kereslet ennyi új vállalkozás termékére? Szkeptikus
vagyok. Szóval szerintem nem túlzás levonni a konklúziót,
mindenki jobban jár, ha a félmillió marad, ahol van, és külföldön
dolgozik.
Az
egyetlen, amit bajnak látok, az a félmillió gyerekeivel
kapcsolatos. Mert gyanús, hogy a félmillió gyerekei külhonban
járnak nem magyar nyelvű iskolába, ergo ők már nem igazán
lesznek magyar identitásúak. (Félelmetes kimondani nem?) Amit,
magunk között szólva, a mi esetünkben egyáltalán nem bánok.
Hiszen mit veszítenek? A csikóst, a Puskást, a gulyást? A turániátkot és az örökös széthúzást? Tehát a félmillió gyerekei
a jövőben már nem járulnak hozzá az eljövendő magyar
generációkhoz, se a jövendő magyar nyugdíjkasszához. Emiatt
biztosan aggódnak a megfelelő emberek a megfelelő pozíciókban.
Lelkük rajta.
Szóval
sok e az a fél millió? A nagyon okosok megstatisztikázták az EU-ba
belépett volt szocialista országokat, és kiesett, hogy
Magyarországról arányaiban egyáltalán nem nagyobb az
elvándorlás, mint a többi országból. Sőt, valójában kevesebb,
mint az átlag. Egyszóval ismét igaz az, hogy egy régiós
folyamatot látunk, a trendek kisebb nagyobb mértékben azonosak
Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban és Romániában
is. És miért ne lenne ez így? Hasonló történelmi örökség, hasonló
környezet, hasonló folyamatok. Emlékszem, amikor a népszavazás
volt az EU csatlakozásról, akkor az egyik csapat ezzel kampányolt:
„Nyithatok-e cukrászdát Bécsben? Igen!” Nos, most láthatjuk
megvalósulni az ígéretet. Hiszen nyilvánvalóan akkor a az a
szlogen sokaknak azt jelentette: „Vállalhatok e munkát a
nagybetűs Nyugaton? Igen!”. Hát kedves, akkor az „Igen”
mellett kampányolók (köztük a mai ellenzék vészharangot
kongatói), most nem kell csodálkozni, hogy az emberek élnek a
jogaikkal, amit kiharcoltatok nekik.
Azért
az érdekesség kedvéért egy szűk körű, abszolút nem
reprezentatív mintán, a saját rokonságom egy részén csak végigfutottam
gondolatban. Vajon sokan vannak külföldön? Nézzük csak. Anyai
nagymamámnak négy gyermeke van, ők mind Magyarországon élnek.
Igaz, egyikük próbálkozott külföldön, de a bürokrácia
hazahozta őket. A négy gyermeknek összesen tíz gyereke van, ők
az unokák. Közülük öt él Magyarországon, egy Izraelben, három
Ausztriában, egy Finnországban. Az unokák gyerekei, a dédunokák
pont húszan vannak, és van már egy ükunoka is. Közülük
tizenkét dédunoka és az ükunoka él külföldön, s csak nyolc
gyermek Magyarországon. Innen nézve a kérdés valóban jelentős, és a trend is aggasztó.
Ahogy a neten az egyik kommentelő megjegyezte, lassan annyian mentek
el, hogy csinálhatnának egy másik Magyarországot. Politikusok
nélkül.