2013. február 12., kedd

Határátkelők


Magyar munkavállalók külföldön. Megy mostanában a számháború, vajh sokan vannak e? A magyar médiát figyelve meglepődve tapasztalom, hogy az utóbbi időben egyre többen foglalkoznak azokkal a magyarokkal, akik külföldön próbálnak szerencsét próbálni. Megszólalt az ultramagyar ("fizessék vissza a diplomájuk árát"), a kormány ("három év múlva hazajönnek"), az ellenzék ("kitántorgott félmillió emberünk"). A dolog valamilyen szempontból tényleg fontos lehet, hiszen még Böjte Csaba testvér is írt a témában (Megmaradunk?!). Megjegyzem, talán egyedül az ő gondolatai foglalkoznak érdemben az okokkal, s nem csak a politikai PR szintjén.
Elhangzottegy szám is: fél millió. Azt ugyan nem tudjuk, hogy mi fél millió, de így is soknak hangzik. Mert ugye nem mindegy, hogy fél millió állampolgár feleségestül meg gyerekestül, vagy fél millió munkavállaló, vagy fél millió vállalkozó? Ideiglenesen külhonban állomásozó, vagy véglegesen kitelepedett? Egyáltalán ki telepedik ki véglegesen? Aki már öt éve kint van? És aki kint volt ötven évet, de nyugdíjasnak visszaköltözik? Vagy aki tértivevénnyel visszapostázta a személyiét? Vagy aki szimplán elhagyta?
Én ugyan bármelyik kategóriában szkeptikus vagyok ezzel a félmillióval kapcsolatban, szerintem a valóságban kábé fele ennyi magyar állampolgár dolgozik külföldön, persze sokuknál velük van a házastárs és a gyerekek is. De legtöbbjük, hivatalosan, vagy nem, csak ideiglenesen van kint, és pár év után, miután kifizette a lakáshitelét, hazamegy. Az is bejátszik a képben, hogy a nyugati határszélen nagy divat "átingázni" Ausztriába, ott keresni, és a fizetést hazahozni, Magyarországon elkölteni.
Azon is gondolkodtam, hogy vajon „baj e” az a félmillió? A félmilliónak szerintem nagy átlagban jó, hiszen különben miért lenne ott, ahol, nem igaz? Kérdés, baj e az országnak? Ahogy hallom, nem sok jó állás lézeng otthon betöltetlenül, úgyhogy nem hinném, hogy különösebben hiányzunk a munkaerőpiacról. Nem kell a "hiányzó szaktudást" túlmisztifikálni, ha tényleg hiányozna a szaktudás, akkor lennének jófizetéses állások, amik pedig szemmel láthatólag nincsenek. Érdekes eljátszani a gondolatkísérletet, hogy a félmillió meghallja a hívó szót, elkezdi hiányolni a túrórudit, és holnap hazaköltözik. Mit szólna vajon a munkaerőpiac? Lenne hirtelen plusz fél millió állás? Vagy, ha mind vállalkozónak mennének haza, lenne kereslet ennyi új vállalkozás termékére? Szkeptikus vagyok. Szóval szerintem nem túlzás levonni a konklúziót, mindenki jobban jár, ha a félmillió marad, ahol van, és külföldön dolgozik.
Az egyetlen, amit bajnak látok, az a félmillió gyerekeivel kapcsolatos. Mert gyanús, hogy a félmillió gyerekei külhonban járnak nem magyar nyelvű iskolába, ergo ők már nem igazán lesznek magyar identitásúak. (Félelmetes kimondani nem?) Amit, magunk között szólva, a mi esetünkben egyáltalán nem bánok. Hiszen mit veszítenek? A csikóst, a Puskást, a gulyást? A turániátkot és az örökös széthúzást? Tehát a félmillió gyerekei a jövőben már nem járulnak hozzá az eljövendő magyar generációkhoz, se a jövendő magyar nyugdíjkasszához. Emiatt biztosan aggódnak a megfelelő emberek a megfelelő pozíciókban. Lelkük rajta.
Szóval sok e az a fél millió? A nagyon okosok megstatisztikázták az EU-ba belépett volt szocialista országokat, és kiesett, hogy Magyarországról arányaiban egyáltalán nem nagyobb az elvándorlás, mint a többi országból. Sőt, valójában kevesebb, mint az átlag. Egyszóval ismét igaz az, hogy egy régiós folyamatot látunk, a trendek kisebb nagyobb mértékben azonosak Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban és Romániában is. És miért ne lenne ez így? Hasonló történelmi örökség, hasonló környezet, hasonló folyamatok. Emlékszem, amikor a népszavazás volt az EU csatlakozásról, akkor az egyik csapat ezzel kampányolt: „Nyithatok-e cukrászdát Bécsben? Igen!” Nos, most láthatjuk megvalósulni az ígéretet. Hiszen nyilvánvalóan akkor a az a szlogen sokaknak azt jelentette: „Vállalhatok e munkát a nagybetűs Nyugaton? Igen!”. Hát kedves, akkor az „Igen” mellett kampányolók (köztük a mai ellenzék vészharangot kongatói), most nem kell csodálkozni, hogy az emberek élnek a jogaikkal, amit kiharcoltatok nekik.
Azért az érdekesség kedvéért egy szűk körű, abszolút nem reprezentatív mintán, a saját rokonságom egy részén csak végigfutottam gondolatban. Vajon sokan vannak külföldön? Nézzük csak. Anyai nagymamámnak négy gyermeke van, ők mind Magyarországon élnek. Igaz, egyikük próbálkozott külföldön, de a bürokrácia hazahozta őket. A négy gyermeknek összesen tíz gyereke van, ők az unokák. Közülük öt él Magyarországon, egy Izraelben, három Ausztriában, egy Finnországban. Az unokák gyerekei, a dédunokák pont húszan vannak, és van már egy ükunoka is. Közülük tizenkét dédunoka és az ükunoka él külföldön, s csak nyolc gyermek Magyarországon. Innen nézve a kérdés valóban jelentős, és a trend is aggasztó. Ahogy a neten az egyik kommentelő megjegyezte, lassan annyian mentek el, hogy csinálhatnának egy másik Magyarországot. Politikusok nélkül.