2008. március 31., hétfő

Húsvét nyolcada

Ez a munkahét szerencsére rövid volt. Háromszor is álltak le különböző gépek, de az enyém egyszer se esett bele a szórásba, így mehetett a munka a maga rendjében. Pénteken Botival úszni voltunk, ami egy kissé kalandosra sikerült. Hogy, hogy nem, Boti úszónadrágja otthon maradt, így hiába értünk oda időben, mégis alaposan elkésve ért Boti a medencébe. Engem persze elfogott az ismeretlen helyzetekben fellépő pánik, de szerencsére kiderült, hogy a pénztárnál lehet kölcsönözni úszóruhát. Végül persze elég kevés idő maradt úszásra, ezért megpróbáltam egy kissé nagyobb tempót diktálni, de hát nem nagyon lehetett, mert a többiek, khmm..., útban voltak. Úszás után még hancúroztunk egyet a gyerekmedencében, Boti bemutatta lábtempó tudományát. Szerintem egész szépen fejlődik, talán hamarosan már teljesen megtanul megállás nélkül úszni. A programot az elmaradhatatlan szauna zárta. Uszoda után még bevásároltunk hétvégére, így meglehetősen későn értünk haza.
Szombaton az ovisoknak foglalkozás volt a templomban, oda mentünk. Amíg az ovisok kézműveskedtek, mi ismét csak Botival elmentünk a lakásfelszerelés boltba (Bauhaus) meg az autós boltba (Biltema) mindenféle felszerelést vásárolni. Először is a gardróbban kicseréltük az egyik falon a polcrendszert, illetve a CD lejátszó hangfalait fel akartam rakni a falra, hogy ne foglalják a konyhapulton a helyet. Ez utóbbihoz kinéztem egy remek szerkezetet, amivel ezeket a lapos televíziókat szoktak a falra rögzíteni. 15 kilóra van hitelesítve, szóval remélhetőleg elbírja a másfél kilós hangfalaimat.... Szombat délután a beszerzett szerelvények beépítése volt a program. A hangfalakkal nem is volt semmi probléma, de a polcrendszer falra rögzítő sínjeivel kissé megjártam. Mint minden modulrendszerű elemnél, ezek is többféle méretben kaphatóak, többféle változatban. Olyan hosszúságban, amilyen nekem kellett (két méter tíz centi) nem volt olyan, amin elő vannak fúrva a csavarok helyei. Nem baj, volt sima, gondoltam, mi az nekem, fúrok én rá lyukat, amennyi csak kell. Aztán kiderült, hogy ez a sín valami hihetetlenül kemény acéllemezből van, így az összesen négy lyuk kifúrása vagy egy órámba meg négy fúrófejbe került, mert sorban leolvadt róluk a fúróél. Így aztán szombaton csak az előkészítést csináltam meg, a beépítés vasárnap délelőttre maradt. Persze emiatt el is késtünk a miséről vasárnap. Vasárnap délután játszóház volt, ami szerintem egészí jól sikerült, még a gyerekek sem voltak olyan vadak, mint máskor. (Tavaszi fáradtság?)
Luca valami egész furcsát alkot a közlekedésben. Sajnos eddig valahogy úgy volt, hogy úlésből megpróbált lehasalni, de az egyik lába mindig beakadt a hasa alá. Észrevette, hogy így fél fenékkel tud a parkettán csúszkálni, és néha így ment. Vasárnap vettem észre, hogy véletlenül kiakadt a hasa alól a lába, és ő meg a helyett, hogy lehasalt volna, vagy megpróbált volna négykézlábazni, inkább visszatornázta a lábát a beakadt pozícióba, és úgy csúszkált tovább. Mondanom se kell, hogy nem nagyon örülök ennek, úgyhogy párszor segítettem is neki, hogy inkább akkor menjen hason, de ne csúszkáljon a fenekén. Remélem, ha odafigyelünk, hamar elfelejti ezt.
A héten jó sok munkám lesz. Ma reggel kaptam az emailt, hogy elfogadták az egyik cikkemet. Ennek nagyon örülök, ez az első elfogadott cikkem ebben az évben. Az a tervem, hogy idén hat elfogadott cikkem lesz, és van is egy másik beküldve, meg két másik írás alatt, úgyhogy megvalósítható a cél. Tehát ez a hét jól kezdődött.

2008. március 25., kedd

Húsvét

A szent három nap nagycsütörtökkel vette kezdetét. Legalább lélekben készültünk a húsvétra, és talán egy kicsit jobban elcsöndesedtünk, mint máskor. A munkahelyen megyeget a munka, lassan beérik egy újabb munka, amiből egy új cikk íródik. Ezúttal a téma az immunodeficiencia betegségek klasszifikációja. Ez azért valljuk be, jól hangzik. Sajnos testközelből már kevésbé egzotikus a dolog. A kolléganőnek elég sürgős lenne megírni ezt a cikket, de valahogy mégsem töri össze magát. Ő gyűjti össze az adatokat a betegségekről, és meg csak a statisztikai analízist csináltam az adatain.
Nagypéntek munkaszüneti nap, így hosszú, négy napos hétvégénk volt. Délután kimentünk Botival sífutni, a szabadidőt kihasználandó. Érdekes, hogy fekete karácsonyunk volt, de fehér húsvétunk. Eddig nem nagyon maradt meg a hó, azt mondják, ez volt minden idők legenyhébb tele Finnországban. Most márciusban viszont kissé hűvösebbre fordult, van hó, meg reggelente mínusz tizenöt fok, bár ez erre egyáltalán nem rendkívüli. Estére befűtöttük a szaunát, és jó korán elmentünk aludni.
Nagyszombaton délelőtt és délután sétáltunk, meg készítettük az ünnepi vacsorát, ami hideg tál volt meg gyümölcssaláta. Kivettük a fagyasztóból az utolsó füstölt tarját, de szerencsére van még pár szál kolbász tartalékba. Este Zsuzsi Botival elmentek a feltámadási misére, ami tízkor kezdődött, én pedig a Magyar Katolikus Rádióban hallgattam a szertartást. Sajnos, a kedvenc részemet, a húsvéti nagy alleluja éneket egyszerűen kihagyták... Hajnal fél kettőre értek haza Zsuzsiék, Boti nagyon büszke volt magára, hogy már milyen nagy fiú. Vasárnap pedig én mentem misére az ovisokkal. Balázs kijelentette, hogy már ő is nagy fiú, és végig figyel, és tényleg úgy is volt. Balázs mostanában nagyon jó periódusában van, szépen eszik, alszik és viselkedik. Lucus megint elkapott valami takonykórt, mert vasárnap csak kézben volt hajlandó megülni, és nem is aludt. Éjszaka sokat sírt, úgyhogy megint nem túlzottan kipihenten ébredtünk.
Hétfőn vendégeskedés volt nálunk. Móni jött Lilivel és Danival. Ennek örömére délelőtt alaposan kitakarítottunk és rendet raktunk, ami már igencsak ráfért a lakásra. Ebédre remek grillezett hús volt meg szalmakrumpli. Mióta Zsuzsi kapta ezt az aligátor névre hallgató zöldségszeletelőt, azóta szívesen csinál szalmakrumplit, amit mindannyian nagyon szeretünk, bár nagyon nagyon egészségtelen. A gyerekek jót játszottak, voltunk sétálni és szánkózni is. Zsuzsi meg végre társadalmi életet élhetett, ami érthetően nagyon hiányzik neki. Estére alaposan elfáradtunk, de már mindenki várja a hétköznapokat, amikor Balázshoz jön az oviba a Mári néni tornázni, Boti mehet suliba, Zsuzsinak kicsit csöndesebb lesz a napja, én meg kipihenhetem magamat itt a munkahelyen...

2008. március 19., szerda

Balu szülinapja

Hétfőn felvirradt Balázs szülinapja. Már korán reggel felköszöntöttük annak rendje s módja szerint énekléssel, ajándékokkal. Sikerült otthonról két magyar nyelvű Thomas-os mesekönyvet szerezni neki, szóval nagy volt az öröm. Azóta minden nap mesélünk az új könyvekből.
Végre sikerült megszervezni a lakásszentelőnket is, amikor is meghívtuk plébánosunkat, isä Zenont, hogy szentelje fel a lakásunkat. Nem volt egyszer a dolog, mert itt Finnországban a Katolikus Egyház kisegyház, a többség lutheránus. Ebből következően az egész ország csak hat vagy hét egyházközségből áll. Mi a tamperei plébániához tartozunk, így onnan kellett kicsábítani a papunkat. Persze szívesen jönnek, de nagy a plébánia területe (széltében háromszáz, hosszában vagy ezer kilométer), ezért nagy területet kell bejárniuk, és gyakran úton vannak. Hétfő délután sikerült hát megtartani ezt az eseményt, és összekapcsoltuk egy ünnepi vacsorával, amikor is sorra került Balázs tortája is. Az atya szimpatikus volt, bár talán egy kissé meg volt illetődve, de mindent összevetve jól sikerült ez az esemény.
Szerdán délután tartottuk a nagy születésnapi partit. Itt az a szokás, hogy ötre elhozzák a meghívott gyerekeket, majd hétkor elviszik, szóval legalább a szülők szórakoztatásáról nem kell gondoskodni. Most három kisfiú és két kislány jött el Balázs bulijára. Az egyik kisfiú a Boti osztálytársának a kisöccse ezért az anyukáját már ismertük a suliból, a szülői értekezletekről. Szólt, hogy a kisfiának tojásallergiája van, ezért torta helyett pizzát sütött a gyerekeknek Zsuzsi, meg volt keksz, fagyi és szörp. Ennél több igazán nem is kellett, mert a fő program a nagy nagy játszás volt. Szemmel láthatólag jól érezték magukat, a legnagyobb sikert az egyik ajándék aratta, ami egy olyan társasjáték, ahol pingvineket kell felugratni egy billegő jéghegyre lehetőleg úgy, hogy a többiek lepottyanjanak. Ez a játék olyan jópofa, hogy miután elmentek a vendégek, a gyerkőcök továbbra is ezzel játszottak, sőt még ma reggel is ez volt a téma. Ez a játék azért is jó, mert hárman lehet játszani, de nem bonyolult, szóval Boti, Balu és Vica tud együtt játszani vele (Luci meg a partvonalról nézte ma reggel az eseményeket).
Luci az utóbbi időben már olyan kiborítóan (nem) aludt éjjelente, hogy megint bevezettük a szigort. Leengedtem a kiságyának az alját, így nem fenyeget az, hogy bánatában kiugrik az ágyból. Meglepően jól viselte, hogy nem vettük ki, viszont most meg Vicának van valami baja, mert mára virradólag félóránként felébredt, és mindenfélére panaszkodott: „A fiúk mindig piszkálnak.” „Elveszett a zsebkendőm.” „Folyik az orrom.” És hasonlók. Remélem, hamar elmúlik ez nála, mert Lucival kombinálva megint elég mozgalmas volt az éjszaka, nem nagyon aludtunk.
Holnap már nagypéntek, ami itt munkaszünet, így négynapos hétvége következik. A szertartásokra nem hinném, hogy eljutunk, mert a nagycsütörtöki mise is este hétkor kezdődik, ami a gyerekekkel tejesíthetetlen, beleszámítva a távolságot is.
A munkahelyen egyre rosszabb a számítógépekkel a helyzet, most már két három naponta vannak gépek, amik lerobbannak (szerencsére az enyém azért nincs mindig köztük). Nem nagyon tetszik, hogy nagyjából mindenki csak a vállát húzogatja, és nem nagyon látom az elszántságot, hogy megoldják ezt a problémát. Pedig nagyon lassítja a munkát, ha újra kell telepíteni a rendszert, szóval dühös vagyok erre az állapotra. Pedig a főnök éppen tegnap közölte, hogy megint van fedezet a szerződésem jövő évi meghosszabbítására, és még nekem is van bent egy pályázatom, szóval az állásomnak ez a része rendezettnek tűnik. Mégis kissé elcsüggeszt ez a hozáállás. Azt hiszem, hogy ha csak magamra kellene gondolnom, akkor mostanra érne meg az ideje egy váltásnak. Ráadásul jobbnál jobb lehetőségekről kapok hírt, van egy Norvégiában, és a kedvencem megint Új Zélandon. Persze Zsuzsi hallani sem akar ilyesmiről, és hát igaza is van, a gyerekekkel nem nagyon lehet ugrálni, de nekem nagy kedvem volna nekiindulni egy új állásba. Ez egyenlőre úgy látszik, elmarad.
Igazság szerint karrierügyileg itt sem rossz a helyzet, elképzelhető, hogy januártól valamilyen oktatói állást kapok, ami egyáltalán nem baj. Továbbá feltett szándékom, hogy amikor elfogadják a jelenleg elbírálás alatt álló két cikkemet, akkor benyújtom a docensi pályázatomat az itteni egyetemhez, mert szeretném, ha jövő januárban már mint docens tudnék pályázatot benyújtani a finn akadémiához. És ha így nő továbbra is a publikációim száma, akkor három vagy négy év múlva szeretném megpályázni otthon az akadémiai (nagy) doktori címet, mert addigra már teljesítem majd a feltételeket. Ezek persze hosszú távú tervek.

2008. március 16., vasárnap

Virágvasárnap

Ez a hétvége valóban mozgalmasra sikerült. Péntek délután szerencsésen eljutottunk Botival az úszásra. Ez az alkalom volt a különleges szülő-gyerek úszóalkalom, amikor is együtt vettünk részt a foglalkozáson, és mindenféle páros gyakorlatokat kellett végezni. Az úszás után rohantunk a Március 15-i megemlékezésre. Időben odaértünk volna, ha jobb helyismeretem van, de így 20 percet keringtünk az autóval a Finn Magyar Baráti Kör épülete körül parkolóhelyet keresve. Végül a szomszédos utcában ráakadtunk a vasútállomás parkolóházára, ahol temérdek hely volt, úgyhogy akár egyenesen ide is jöhettünk volna. Nem baj, legközelebb már tudjuk.
A megemlékezés elég különös volt, körülbelül abból állt, hogy Petőfi verseket olvastunk fel, először magyarul, aztán meg finn fordításban. Mit ne mondja, érdekes volt amikor a Nemzeti dal refrénjét a finnek finnül harsogták:
"Magyarien jumalalle vannokaa:
Orjuuteen ei taivu enää tämä maa!"
Szombaton délután Móniéknál összevont szülinapi és locsolási buli volt. Végül elsősorban a locsolásra helyeződött a hangsúly. A nagyoknak Sanyi jóvoltából madárodú készítést rendeztünk. Érdekes módon, a két lány (Henna és Reni) sokkal ügyesebb volt mint a fiúk, mert ők nem nyavalyogtak, ha valami nem sikerült. Egész remek odúk készültek, mi is csináltunk kettőt, amiket fel fogunk szerelni a kertben a már meglévő mellé.
Ezután következett a locsolás. Meglepően jól sikerült, a fiúk szépen mondták a verseket, a lányok szépen állták a locsolást, majd szépen illatoztak, most már biztos nagyra nőnek. Estére jól elfáradtunk, de még viszonylag időben ágyba kerültünk.
Vasárnap virágvasárnap volt (van), azaz palmusunnuntai. Ennek köszönhetően a misén nagy tömeg volt. Persze a Máté passiót olvasták föl, ami jó hosszú volt. Szerencsére (mea maxima culpa) a körmenet elmaradt, lévén hogy kint jó nagy friss hó volt.
Virágvasárnap a finneknél érdekes népszokás van. Ők ugyanis nem járnak húsvét hétfőjén locsolni, hanem a lányok virágvasárnap boszorkánynak öltözve járják a környéket, és boszorkányoznak. Kis versikét mondanak a gonosz szellemeket elűzendő, és átadnak egy tollakkal, színes kis tojásokkal díszített barka ágat aminek a neve vitza. Cserébe csokitojást, vagy egyéb édességet (palkka) kapnak a háziaktól.
A versike így szól:
"Virvon varvon,
Tuoreks terveks,
Tulevaks vuodeks
Vitza sulle,
Palkka mulle!"
Hozzánk is jöttek a kis boszorkányok, és elűzték a betegséget.

2008. március 14., péntek

Mozgalmas hét

Hát, ezen a héten sem unatkoztunk.
Vasárnap misére menet történt a dolog, amikor is már az első sarkon megállított a rendőr. Szondáztattak, majd mindenkit megállítottak. Persze a hátamon végigfutott a hideg, lévén, hogy megint hatan ültünk az ötszemélyes kocsiban, nagyobb autó híján. A rendőr be is nézett a kocsiba, az arcára ki is ült a csodálkozás, de nem szólt semmit. Taktikusan angolul tárgyaltam vele, és a szondáztatással meg persze nem volt semmi gond, úgyhogy a végén szép napot kívánt, és mentünk tovább. Az szerencsés végkimenetel ellenére eléggé félek ettől a dologtól,mármint hogy többen ülünk a kocsiban, mint amennyien szabad, de nagyobb kocsira még kb. két és fél évig nem lesz lehetőségünk.
A munkahelyen elég jól haladtam a munkával, annak ellenére, hogy majdnem minden nap korábban kellett hazajönnöm, mint ahogy szoktam. Most megint a betegséggének előrejelzésével foglalkozó munkára fókuszálok, mert abban a munka rész már kész, a kéziratot kell beküldhető minőségűre formálni. A HUP-on mehjelent egy hír, miszerint Új Zélandra keresnek mindenféle állásra embert. Van bioinformatikus állás is ugyanannál a cégnél, ahozá már két éve is jelentkeztem. Bevallom, beindult a fantáziám, nagy ingerenciám van jelentkezni, de Zsuzsi persze nem díjazta az ötletet. Pedig sok előnye lenne.
Csütörtökön ismételten tömeges géphalál volt a munkahelyen, ezúttal öt gép dobta fel a talpát. Csodák csodája, az enyém nem volt köztük, szóval nekem nem kellett rendszert újra telepíteni.
A hét végén egy új fiatal magyar pár érkezett Tamperébe, a srác a mi intézetünkben fo dolgozni mint post-doc kutató, az egyik kísérletes csoportban. Már korábban megtaláltak, és emailen próbáltam nekik pár hasznos infot adni a kiköltözéssel kapcsolatban.
Csütörtökön Vicát vizsgálgatták. A beszélőkéjét (mármint, hogy mennyire tud finnül) vizsgálták, illetve az oviban volt egy beszélgetés, a fejlődésével kapcsolatban. Nagy örömömre csupa jókat mondtak róla, úgyhogy nem kell aggódnunk. A mozgása nem teljesen tökéletes, de azt mondták, hogy az oviba jön egy gyógytornász, aki foglalkozik az ovisokkal, ő adott speciális tornákat, és elég, ha azokat az oviban csinálja a többiekkel együtt. Beszélni pedig egyre jobban tud finnül is. A ruhák nevei már mind mennek, de az igékkel még hadilábon áll. Persze még nem sürgős, csak tudni akarták, hogy mégis mennyire tud, ezért csinálták a felmérést.
Ma (pénteken) Lucus ismét korán kelt, fél hatkor kihoztam, a Zsuzsitól. Aztán egy idő múlva visszaaludt (persze az én ágyamban), úgyhogy a hajnali csendben írom ezt a bejegyzést. ezzel megkezdődött a zűrös hétvége. Délután úszni megyünk Botival, utána pedig a tamperei Finn Magyar Baráti Kör szervezésében a március 15-i megemlékezésre. Holnap (szombaton) a Móniéknál lesz nagy összevont születésnapi és előrehozott locsoló parti, azt hiszem a szombat ennek jegyében fog eltelni. Balázs már megtanulta a kétsoros locsolóverset, de Boti ezidáig ellenállt...
Lassan ébred a család, nekem meg hamarosan indulnom kell, úgyhogy ezen helyen zárom soraimat.

2008. március 9., vasárnap

Sűrű szombat

Pénteken Zsuzsi születésnapja volt. Már napok óta folyt a titkos készülődés és ajándékvásárlás. Végül egy világítós órát választottam neki ajándékba, olyat, ami a plafonra ki tudja vetíteni az időt, már régi kívánsága Zsuzsinak. Így most már a nappaliban és a hálószobában is van világítós óra.
Az ünneplés után a munkahelyen várt az én (kissé már menetrendszerű) meglepetésem: ismét lerobbant a számítógépem, úgyhogy a pénteki munkanapot újrainstallálással töltöttem. Cserébe délután Botival úszni mentünk, és kivételesen nem is késtünk el, úgyhogy én is végig úsztam a fél órát, kissé el is fáradtam. Ilyenkor mindig eszembe jutnak a régi úszós idők, hogy vajon a régi csapattagokkal mi lehet? Szendrő Tamás és Szilárd, Galánfi Villő, Gilányi Viktor, Dobson Anita, Nagy Laci, meg a többiek, akiknek a neve már eszembe se jut, és az edzők: Szokolai Laci és Vizi Csaba. Merre vagytok, mit csináltok, hol éltek? Eszembe jutnak az edzések, a végigküzdött kilométerek, a versenyek és a sárga tötölköző. Szép emlékek.
Szombat: a nemzetközi nőnap, és egyúttal Zotyó névnapja. Reggel hamar összekaptuk magunkat, mert Botit fél tízre vittem Tamperébe a hittanra (kivételesen innen se késtünk el, mert elnéztem az időpontot, valójában csak tízre kellett volna menni). Vica is jött velünk, aztán ketten mentünk bevásárolni. Közben Móni átjött a Lilivel Zsuzsihoz, hogy úgyhogy bevállaltam a főzést, amíg ők a gyerekeket sétáltatták. Csirkehúsleves készült meg pörkölt, Persze jó későn lett kész (főzéstudományom még nem áll a helyzet magaslatán), így rövid ebéd után rohantam vissza Botiért a templomba. Pedig akkor még épp csak hozzákezdtem Zsuzsi tortájához, ami Régensherceg torta lett volna. Mire hazaértünk, már negyed négy volt. Gyorsan nekiláttam befejezni a tortát, mert négyre vártuk Gabit, Rolandot és a lányaikat. Szerencsésen meg is érkeztek. A lányok babáztak Lucával, meg kényeztették Virágot. Ezernyi tincsbe befonták a haját, Vica meg ragyogott, ezúttal a kék ruhájában. Nati is felpróbálta a különféle kisasszonyruhákat, és nagy sikert aratott nála Vica zenélős ékszerdoboza. A vendégeskedés után már csak egy gyors ágyba fektetésre futotta az erőnkből ezen a hosszú napon.
Most vasárnap reggel van, Zsuzsi és Boti még alszanak, Balu és Vica meg a nappaliban hancúroznak Lucussal.
Főzés közben ráakadtam a Divéky Rádióra. Itt többféle csatornára összeválogatott igényes zenék hallhatók. Eredetileg magyar számokat adó internetes rádiót kerestem, de sajnos amiket eddig találtam, azok olyat zenéket adnak, amiket én nem nagyon szeretek (kb.: tuc-tuc....). De itt a Divékynél a Made in Hungary csatorna pont a nekem tetsző stílusú számokat ad, így be is állítottam lejátszásra. Sajnos ez a rádió a netrádióknál szokatlan módon valami flash-es klienssel megy, így az amarokot nem tudtam beállítani vevőnek. Ez alapvetően nem lenne baj, de a flash kliens pár percenként kifagy, így ha nem tudom a forráskódból kiszedni a folyam címét, és beállítani valami rendes klienssel, akkor le kell mondjak erről az amúgy kiváló zenét adó rádióról.

2008. március 6., csütörtök

Álmosság

Luci ismételten nem alszik. Zsuzsi már nem sokkal lefekvés után beköltözik hozzá, én meg hajnalban hozom ki, hogy valamennyit azért mindkettőnk tudjon aludni, de még így is, Luca bírja legjobban.
Munkaügyileg jól haladok, reményeim szerint még a héten visszaküldhetjük a cikkemet, mert a munka már kész, és csak a szöveget polírozzuk. Remélem hamarosan végleg elfogadásra kerül ez a kézirat, és esetleg a másik beküldött cikkről is hallok híreket.
Botonddal mostanában mindenféle érdekeset csinálunk együtt. Visszatért a tél, így tegnap este sífutottunk egy kört a helyi pályán. Aztán meg esténként programozni tanítom. Úgy jött ez, hogy találtam egy (játék)programot, Mindrover a címe. Apró robotokat kell benne összeállítani, sőt be is kell őket programozni, és mindenféle pályákon lehet versenyezni. A különféle pályáknak különféle céljai vannak, pl. van sima versenyzős pálya, de van „sumo” pálya is, ahol az ellenfelet ki kell lökdösni a sumo-négyszögből. És persze vannak sima harcolós arénák is. A lényeg, hogy tényleg programozni kell ezeket a virtuális robotokat, csináltak hozzá egy grafikus szimbolikán alapuló „programnyelvet”. Megmutattam ezt a programot a fiúknak, és persze rögtön elszabadult a fantáziájuk. Aztán mutattam nekik Boe-Bot videókat is, az még jobban tetszett nekik. Már régóta kinéztem ezt a Boe-Botot, előbb utóbb szeretnék egy ilyet, kísérletezni kiváló lenne. Botival beszélgettünk róla, hogy az ilyen robotokat mindenféle érdekes dologra be lehet programozni, például hogy közessenek egy csíkot a földön, meg hasonlókra. Boti kijelentette, hogy szeretne megtanulni robotot programozni. Mondtam neki, hogy ahhoz először a hagyományos programozást kellene megismernie, mert ugye az ilyen mikrocsipeket, amik a robotokat vezérlik, assemblyben szokás programozni, az meg azért mégsem egy belépő szintű nyelv. Megbeszéltük, hogy megtanítom perlben programozni, az alapvető dolgokat abban is ki tudja próbálni, meg aztán én magam is perlt használok, ha programozni kell. (Bár saját véleményem szerint ez inkább csak scripting, de ez részletkérdés. Még mindíg sokkal komolyabb, mint a BASIC, amivel valaha én kezdtem.) Szóval most esténként húsz perc – fél óra programozás foglalkozást csinálunk a Botival.
Balázzsal pedig elővettük a minap a villanyvasutat. Továbbra is nagyon élvezi a különféle mozdonyok és szerelvények ide oda irányítását, kedden délután ezzel játszottunk, amíg Boti magyar órán volt.
Vicut megint elérte valami hányós vírus, ezért megint itthon van, de talán most már jobb.
Tegnap este befejeztem Coelho A zarándoklat című könyvét. Arról szól, hogy az író végigjárja a híres középkori zarándokutat ami Santiago de Compostelába vezet Spanyolországban. Maga a könyv vegyes érzéseket keltett bennem, és összességében véve nem nagyon tetszett. Pedig nagy hatású könyv, azt el kell ismernem. Leír benne gyakorlatokat, amelyek között vannak nagyon ötletesek is, de az egészet átszövi egyfajta mély okkultizmus, amire nem vagyok vevő, sőt sarlatánságnak tartom annak ellenére, hogy valójában mindig is izgatta a fantáziámat. (Azoknak, akik lelkesednek az okkultizmus és az egyéb titkos tanok iránt, szívből ajánlom Umberto Eco A Foucault-inga című regényét.) Az egyes gyakorlatok úgy vannak leírva, hogy bárki, aki elolvassa egyszerűen elvégezheti őket, sőt a történetben többször szóba is kerül, hogy ez az egész nem kiválasztottak számára fönntartott gyakorlatsorozat, hanem olyan, amit bárki eredményesen elvégezhet. Ugyanakkor félelmetesnek tartom, hogy egyszerűen bemutatja, hogyan kell megidézni saját személyes ördögünket. Szerintem egyszeri embernek nem kéne ilyesmivel foglalkoznia, sőt szerintem lehetőleg senkinek nem kéne ilyesmit csinálnia. Ráadásul a történet vége ködös miszticizmusba rejtett általánosságok gyűjteménye, amit valahogy elnagyoltnak éreztem. Olyan katarzisélményem, mint a Veronika esetében egyáltalán nem volt.
Viszont a zarándoklat gondolata megérintett. Milyen klassz is lehet elmenni, és egy hónapig csak vándorolni, és nem törődni a hétköznapok problémáival. Nagy indíttatásom van a nem túl távoli jövőben végigjárni Szent Jakab útját.

2008. március 1., szombat

Síszünet

Ezen a héten volt az iskolákban a síszünet, ezért Botinak nem volt suli. Hogy az ovisok is pihenjenek egyet, szerdától ők is itthon maradtak, szóval Zsuzsi egyedül volt napközben a négy gyerekkel. Éjszaka meg kettesben Lucival, aki még mindig (megint?) hasfájlalós – nyüzsgős – nemalvós korszakát éli.
Munkahelyi dolgaim remekül haladnak. A szünet miatt alig páran lézengtek odabent, tehát jól lehetett haladni. Visszaküldték egyik kéziratomat revízióra. Ennek örülök, mert csak néhány dolgot kértek a bírálók, és csupán az egyik igényel egy kicsit komolyabb munkát és programozást, ezen dolgoztam a héten. Arra számítok, hogy ezekkel az új eredményekkel már el fogják fogadni ezt a cikket. Az elsőt ebben az évben!
A munkához tartozik, hogy a gyakori géphibák miatt a keresem a lehetőségeket fájljaimnak a biztonságba helyezésére. Többek között a számításaimat is migráltam az asztali gépemről csoportunk klaszterének egyik gépére. Ennek megvan az az előnye is, hogy az a gép elég nagy teljesítményű, kétmagos processzorral, és három gigabájtnyi memóriával, így programjaim lényegesen gyorsabban futnak, mint régebben.
Ugyanígy, ráakadtam a subversion rendszerre, amit alighanem be fogok állítani kézirataim kezelésére. Már eddig is számoztam a kéziratok egyes verzióit, hogy könnyen elő lehessen keresni régebbi változatokat, de ezzel a dedikált eszközzel talán még egyszerűbb lesz ezt megvalósítani.
A szünet folyamán sok vendégeskedés volt. Kezdtük ugye vasárnap, amikor Meli és Tomi látogatott meg minket, majd folytattuk szerdán, amikor Zsuzsi az összes gyerekkel Gabiéknál volt, végül pénteken Móni jött el a gyerekeivel. Vasárnap pedig játszóház lesz. Megfigyeltem, hogy a vacak tél (folyamatos locspocs, köd stb.) megviselte a családanyákat, mert mindegyik depressziós (Zsuzsi, Gabi, Móni és Eszter is). Felmerült, hogy szervezzünk új programokat, amikor lehetne találkozni. Szóba került cserkészet és „Kossuth klub” is, meglátjuk, mi valósul majd meg. Apropó depresszió: Zotyótól megkaptam CoelhoVeronika meg akar halni” című könyvét. Nagy hatással volt rám, egymás után kétszer is elolvastam. Mindenkinek szívből ajánlom, bár nem egy limonádé jellegű olvasmány. Eddig még nem is hallottam erről az íróról (na nem mintha olyan rendkívül kiművelt lennék az irodalom terén), de utánanéztem, és úgy tűnik világhírű az illető. Szóval most már én is ismerem. Olvastam, hogy első, számára az ismeretséget meghozó könyve "Az alkímista" volt. Nosza, elolvastam azt is, de az nem igazán tetszett. Nem mondom, ötlet az volt benne, de valahohgy úgy vagyok vele, mint Borges novelláival. Valahogy céltalan (vagy öncélú?) miszticizálásnak tetszik. (Az alkímistát olvasva valahogy Borges novellái ugrottak be.) Szóval Az alkímista szerintem nyomába sem ér a Veronikának. Viszont kíváncsi vagyok, milyen lesz a harmadik könyv, ami megvan: „A zarándoklat”.
Újabban más jellegű (értsd koczka) olvasmányaim is vannak: előfizettem a Linux Magazine elektronikus kiadására. Tetszik az idea, hogy a netről letöltött PDF fájl formájában kapom meg az újságot. Így nem foglal helyet, kereshető, sokáig tárolható, és amúgy is a laptopomról olvasom (ja, és olcsóbb is, mint a papír változat). Keresek még más folyóiratokat is, amiket érdemes lenne így előfizetni, eddig még a Scientific American szerepel a jelöltjeim között. Sajnos se a Természet Világa, se az Élet és Tudomány nem érhető el ebben a formában, pedig azokat aztán igazán szívesen előfizetném ilyen formában, lévén amíg otthon voltunk, több mint tíz évig előfizetőjük és rendszeres olvasójuk voltam. Talán majd a jövőben erre is lehetőség nyílik.
Boti és Balázs mostanában nagyon érdeklődnek a csillagászati dolgok iránt. Megvan nekik a Bolygók atlasza című képeskönyv, és már kívülről fújják a különböző bolygók mindenféle adatait. Nézegettük többször Botival a Stellarium (szabad) programot, azzal azonosítottuk a különféle csillagképeket. Tanulmányoztuk azt is, hogy a több holdas rendszerekben hogyan befolyásolják az egyes holdak egymás pályáját. Ez nagyon látványos pl. a Mars esetében, ahol a rövidebb pályájú Phobos hold össze vissza rángatja a nála kisebb tömegű, de távolabbi pályán keringő Deimos-t. Mindezt remekül meg lehet figyelni a Stellarim-ban és persze még sok minden mást is. Úgy látom, nem árt majd utánanéznem sok mindennek ebben a kérdéskörben, mert nem igazán vagyok tájékozott a csillagászatban, pedig tulajdonképpen érdekes a téma.
Balázs nagyon nagy léptekben fejlődik. Sokat rajzol, énekel, sőt, Botitól kezd megtanulni számolni és olvasni is. Továbbra is nagy kedvenc Thomas, folyton azt a dalocskát énekli, persze halandzsává torzult angol szöveggel. Most éppen térképeket és bolygókat rajzol, Boti után szabadon, de saját egyéniségét beleadva: Itt van „Balázsország” és „Germénia” (sic!).
Viszonylag egyszerű hétvége várható, bár vasárnap délután játszóház lesz, délelőtt meg mise, szóval szombaton kell(ene) kipihenni magunkat.