2009. január 26., hétfő

Autójavítás

Ezen a hétvégén sor került az autónk karosszériájának kikupálására. Az ember panaszkodhat, hogy a Lada egyes szerkezetei nem igazán jó minőségűek, s ezért sose tudni, miért nem indul a kocsi, de a karosszérián található karcokért, benyómódásokért csak magunkat hibáztathatjuk. Így van ez nálunk is. Kocsinkon egyre szaporodtak a karcolások, s egyszer még egy oszlopba is sikerült beletolatnom, ami csúnya gyűrődést csinált a jobb hátsó sárhányóra. Végre sikerült megszervezni, hogy elvihessem a kocsit Karjaa-ba, ahol Nagy Gábornak (ismertebb nevén Bigus) autófényező és ipari festő műhelye van, és aki bevállalta, hogy kiköszörüli a kocsin esett csorbákat. Szombaton reggel még nyolc előtt indultam, de a havas idő miatt csak fél tizenegy magasságában értem le délre a bő kétszáz kilométeres táv után. Azon melegében neki is állt a mester és a sógora, és kalapálni egyengetni kezdték a kasztnit. Maga a munka nagyon kemény volt, szombaton este tíz után fejeződött be az első menet, azután vasárnap kilenctől délután négyig a második. Volt javítanivaló bőven A legnagyobb feladvány a már említett jobb hátsó benyomódás és egy másik kisebb horpadás kiegyengetése volt. Először belülről, a csomagtér felől nyomták hidraulikus nyomóval, aztán kívülről vasszegecseket hegesztettek a karosszériára, és azokkal húzták ki az eredeti formára a borítólemezt. Kiderült, hogy az orosz medve bőre viszonylag vastag vaslemez, így elég jól viselte az alakítást. Aztán, amikor már horpadás nem volt, következett a felület elsimítása. Valamilyen két komponensű műanyaggal lekenték az összekalapált lemezrészeket, azután megkötés után teljesen simára csiszolták a felületét, amíg már teljesen olyan simaságú (és formájú) lett, mint az eredeti. Ezután a nem érintett részeket betakarták papírral, és következett a több rétegű festés. Először egy korrózió elleni réteg ment azokra a részekre, ahol a fém alakításra került. Utána jött az alapozó, amit aztán ismét lecsiszoltak simára. Ez adta meg a felület végső simaságát. Erre ment föl a festékréteg háromszori felhordással, és végül a lakk a tetejére, amit aztán hetven fokon ráégettek a karosszériára. Mindebből szombat estig az alapozás végéig jutottunk (illetve jutottak a mesterek) el.
Ezt a nagy munkát látva azon gondolkoztam, hogy én nem bírnám a saját munkámban ezt az odaadást és munkatempót, és ennek a gondolatnak nem örültem. Bizony, ha én képes lennék magamnak ilyen tempót és kitartást diktálni nap mint nap, már sokkal előrébb lehetnék a dolgaimmal. Szerelés közben eszembe jutott, amikor Apuval voltunk valahol valamilyen kocsit szerelni. Már konkrétumokra nem emlékszem, de valahogy ugyanazok a fordulatok, félpoénok jöttek elő, amit én csak a „melósvilág” címkével illetek, nem tudom, mennyire helyesen. Eltűnődtem, hogy ennek a melósvilágnak is megvan a maga erkölcsisége a trágár viccekből alakult felszín alatt, és én ezt elsősorban a munka megbecsülésében látom meg. Például abban, hogy nincs ebédszünet vagy kávézás addig, amíg olyan fázishoz nem ér a munka, vagy, hogy ha valami nem sikerül, akkor nem lehet ráhagyni, hogy jó az úgy, hanem szét kell szedni és megcsinálni újból akkor is, ha emiatt órákat csúszunk. Amikor nem a ledolgozott órák száma számít, ha nem a megcsinált munka. Komolyan belepirultam abba, hogy ez mennyivel tisztább, mint a nyolctól négyig eltöltött idő az irodában.
Voltak nagy beszélgetések is, szombat este, illetve vasárnap a várakozási szünetekben. Sok kérdés terítékre került kezdve a politikától a hitéleten át egészen a nemzeti sorstalanságunkig. Sok mindenben nem tudok azonosulni Gábor világlátásával, de néhány alaptételben igen. Ezt így tudnám összefoglalni: létezik egy abszolút értékű morális mérce, amely megrendült. Illetve nem maga a mérce rendült meg, hanem kényelemből, önzésből, egyéb okokból eltértünk tőle, sőt megkérdőjeleztük, tudatosan romboltuk. Az életünkben tapasztalható sok rossz pedig ennek a folyománya, hiszen „se Isten, se Haza”. A nagy kérdés az az, hogy helyre lehet e még állítani egy konzervatív értékrendet a fiatal generációkban, vagy bele kell nyugodni az általános romlásba? Esetleg tényleg igaz, hogy család, hit, nemzet már nem pozitív érték többé? Hisz a többség úgy tűnik, elveti ezeket és nem tartja többé értékesnek, amiért érdemes küzdeni, amik szerint érdemes élni. Mi maradt akkor hát?

2009. január 23., péntek

Téli sportok

Az utóbbi néhány nap téli sportokkal telt. Kedden, amíg Vicu balettozott, Zsuzsi és Boti sífutottak az ottani pályán. Szerdán Botinak és Balázsnak korcsolyázás volt a suliban illetve az oviban. Balunak most volt életében először kori a lábán, ennek megfelelően többet volt a földön, mint a lábán. A koripálya a játszótéren van, ahol föllocsolták a focipályát. Csütörtökön délelőtt a gyógytorna foglalkozáson Balu sífutott. Azt mondta a gyógytornász, hogy nem megy neki rosszabbul, mint a korosztálya átlaga, csak a botot fogja rosszul, azt meg állítólag megtanította neki. Ennek őszintén örülök, remélem, a korizás is hamar jól megy majd neki. Csütörtökön, munka után még a fiúkkal leugrottunk a koripályára, néhány körre. Balunak szerintem ez sem megy rosszul. Ahhoz képest, hogy csak másodjára van korcsolya a lábán, meg tud állni, föl is tud állni, és egy egész kicsit haladni is tudott. Ahogy visszaemlékszem, Botinak sem ment jobban eleinte, viszont Balázs sokkal kitartóbb. Botinak ellenben egyre jobban megy, már elég gyorsan is tud suhanni, ha akar. Egész éjjel havazott, és még most sem állt el. Körülbelül térdig ér a hó, és a bejáró sem volt letakarítva, gondolom másfele jártak a hókotrók az éjjel. Igazán, csak azt nem értem, hogyan képesek a buszok ilyen nagy hóban is percre pontosan jönni, pedig jó messziről jön az, amelyikkel reggelente munkába járok. Tegnap este olvastam a helyi lapban, hogy a tavak jege már harminc centisre hízott, úgyhogy ha lehetőségünk lesz rá, mindenképpen elmegyünk majd valamelyik tóra sífutni. Ez ugyanis a legjobb: garantáltan vízszintes a terep. Az ember suhan a nagy csöndben, csak a sílécek surrogása hallatszik, és minden vakítóan fehér. Nagyon klassz élmény, teljesen pihentető, még akkor is, ha egy órás sífutás után teljesen leizzadva készülhetek a másnapi izomlázra.

2009. január 19., hétfő

Sok, sok olvasás

Az utóbbi napjainkat az olvasás határozta meg. Napközben a gyerekek és felnőttek jó hangulata kedvéért Lázár Ervin Berzsián és Dideki című ópuszát olvastam föl. Ezt minden közepes vagy annál súlyosabban depressziós egyénnek szívből ajánlom, mert a javulás reményével kecsegtet. Szóval napközben Berzsián lelki életét tekintettük át, estére pedig a fiúkkal egy kicsit komolyabb következett, Kiplingtől A dzsungel könyve, még mindig az én fölolvasásomban. Végül csendes napjainkat bő egy óra Zsuzsival közös olvasás zárja, most Orson Scott Card Homecoming sagája van terítéken (angolul). Mind a három könyvnek megvannak a maga érdemei, érdemes ismerni ezeket. Remélem (illetve majdnem biztos vagyok benne), hogy ezekkel az olvasmányélményekkel sikerül a gyerekekbe beoltani a könyvek szeretetét. Véleményem szerint ez az egyik legnagyobb ajándék, amit otthonról hoztam, és amit szeretnék nekik továbbadni.
Ismét havasra fordult az idő. Szombaton az ovisokat elvittem a templomba a foglalkozásra, és annak ideje alatt Botival vásároltunk. Elsősorban bútorszövetet a karosszékünkre. Már régen fenem a fogamat, hogy áthúzzuk, mert az intenzív használatnak köszönhetően igencsak elrongyolódott a huzata. Most végre alkalom adódott elmenni a Finlayson mintaboltjába. Ez a Finlayson a híres tamperei textilgyár, tulajdonképpen az egész város ennek köszönheti létét. Valóban szép, mintás lenvászon szöveteket készítenek, most is ilyen kerül a székre, ha sikerül varrógépet is szerezni hozzá. Ezen kívül még néhány téli ruha beszerzését is megcsináltuk, és szerencsénkre, ámbár nem szándékosan, kifogtuk a karácsony utáni nagy készletkiárusításokat, szóval sikerült töredék áron beszerezni pár pólót, kesztyűt, nadrágot. Ami persze sose árt.
Vasárnap délután ismét játszóház volt, idén az első. Jó sokan összejöttünk. Volt ott egy sakktábla, és meglepetésemre a nagyobb fiúk körbeülték, és az egész játékalkalom során azzal játszottak. Páran ismerik az alaplépéseket, de hogy mennyire sakkoztak, mennyire csak úgy tettek, mintha... Nos, nem tudom. Balázs is ott sakkozott a társaság közepén.
Szaporodnak a programok, telik a családi naptár. Lesz farsang, meg magyar tábor a tavasszal, de persze a szokásos egészségügyi programjaink is ott sorakoznak. (Balázsnak fogorvos, Virágnak logopédus, miegymás.) Most kaptuk a hírt, hogy a jövő hónapban, régi egyetemi évfolyamtárs házaspár költözik Helsinkibe. Igen jóban voltunk velük anno, most pedig abban reménykedünk, hogy párszor össze tudunk velük jönni. Már jó pár emailt váltottunk az ügyben. Ja, és nem mellesleg kedden beköszönt a harmincharmadik születésnapom (krisztusi kor, mondaná a jó Besenyõi Erika, gimis magyartanárom). Ezért hát búcsúzóul el is szavalom magamnak Berzsián híres jobbladáját, hogy jó kedvem legyen:
A propagátor propagál,
a tropagátor tropagál.
A tropagátor propa,
a propagátor tropa....

2009. január 15., csütörtök

Apró dolgok

Elindult a munkaév, megvolt a első előadásom is. Maga az előadás jól sikerült, bár érdektelenség fogadta. Meg is egyeztünk a kurzusokat szervezővel, hogy ha ilyen alacsony marad az érdeklődés, akkor töröljük ezt a kurzust. Egyrészt bánnám ezt, mivel ez valahol mégiscsak kudarc, még ha szerintem nem is az előadásomnak szól, inkább annak, hogy ez a téma nem igazán releváns a bioinformatikusoknak. Az érem másik oldala viszont az, hogy ha tényleg töröljük a kurzust, akkor egy csomó időm felszabadul, amire nagy szükségem van, mivel pályázati határidő is van hamarosan, ráadásul a kutatással is haladni kellene.
Zsuzsi álláspályázatáról a műegyetemi csoportba semmi hír, bár a határidőt meghosszabbították január végéig. Ugyanakkor találtam egy másik lehetőséget, éppen tegnap este, a saját intézetünkben, de egy másik csoportban. Ez a téma a molekuláris immunológia területére esik, ráadásul előnynek jelölték meg, ha a pályázónak van tapasztalata egér modellekkel, márpedig Zsuzsi dolgozott egerekkel, sőt el is végzett egy tanfolyamot a témában, így sok előnye lehetne. Arról nem is beszélve, hogy a téma is közelebb áll hozzá, mint a másik helyen. Azt beszéltük meg, hogy beadja ide is a pályázatát, és meglátjuk, hogyan alakul a dolog.
Az időjárás pedig megbolondult. Múlt vasárnap még húsz centis havak voltak, és elmentünk a régi lakásunk közelében lévő pályára sífutni. Közben a gyerekek játszótereztek, mindenki lelkes volt. Aztán jött egy nagy felmelegedés, és az egyik éjjel végig ömlött az eső, és elolvadt az egész hó. Ma reggelre viszont lefagyott az egész, és állítólag jönnek vissza a mínusz tíznél hidegebb idők. Néha elgondolkozom, hogy mennyire kellene még északabbra költöznünk, hogy hóbiztos telünk legyen, mert idén eddig elég gyengécske volt a felhozatal.
Az utóbbi pár nap másik eseménye, hogy végleg elromlott az asztali számítógép otthon. Sajnos már nagyon várható volt, hiszen pontosan öt éve vásároltam, amikor kiköltöztünk. Ezen kívül már azt is tudtam, hogy az alaplapi ventillátor, amit nem lehet cserélni, már hónapok óta nem megy és ezért az alaplap hőmérséklete egészségtelenül magas. Ugyanakkor muszáj volt memóriát bővíteni a gépben, mert az eredetileg beépített mennyiség már igencsak szűkös volt az újabb programoknak. Ezért hát rendeltem két új memóriablokkot, de a beépítés után az alaplap végleg elhalálozott, talán most sült meg valami rajta. Szumma szummárum, be kell ruháznunk egy új gépre. Mivel számítottam a dolgok ilyentén alakulására, valamennyi pénzmag félre van téve ehhez, de azért ez megint megigazítja a költségvetést egy időre.
A héten már beindultak a szokásos évközi programok is. Kedden Vicu balettozni volt, nagy lelkesedéssel táncikál azóta is minden alkalmas és kevéssé alkalmas pillanatban. Botond tegnap, azaz szerdán ismét elkezdte a cserkészetet, állítólag HP jeleket gyártottak. Hogy mi az a HP jel, azt csak nagy sokára tudtuk kihúzni belőle, hogy a csapatuk jelzései amit a nyakkendőjükre kell majd varrni. A csapatukat egyébként Harjun Pojat-nak, azaz a hegygerinc fiainak nevezik, innen a HP rövidítés. Szombaton foglalkozás lesz az ovisoknak a templomban, vasárnap pedig délelőtt mise, délután pedig játszóház. Ezek tehát a rövid távú kilátásaink, a kérdés már csak az, hogy időjárásunkat a közeljövőben az északi sarkvidéki, vagy a déli enyhe légtömegek határozzák e majd meg, de ezt, úgy tűnik, se H. Bóna Márta, se Maller Aranka nem tudja errefelé megjósolni.

2009. január 7., szerda

Újévi mulatságok

Ismét itt az újév, és elmúlt már az ó! A karácsonyi szünet remekül telik. Kihasználtuk a havat, és sokat szánkóztunk, sőt, vettünk sífutófelszerelést Botinak és Zsuzsinak, Balázs pedig megkapta Boti régi léceit. És bár a hó már meglehetősen lehasznált, többször kint voltunk a sífutópályán. Balázs sokkal ügyesebb, mint vártam, Boti meg szokás szerint húzza az orrát, ha kimegyünk, de aztán belelkesedik. Szilveszter estéjén megvolt a szokásos tűzijáték parádé, sajnos emiatt elég rossz éjszakánk volt.
A szünet utolsó napjaiban sokat játszottunk. Naponta kétszer voltunk kint szánkózni vagy síelni, közben pedig Jengáztunk (ami egy új játék nálunk), kirakóztunk meg délutánit aludtunk, illetve sokat szkájpoltunk a nagyszülőkkel. Vízkeresztkor (6-án) a misén a gyerekek szerepeltek a háromkirályos kis jelenetben. Virág nagyon fellelkesült, este mondta is, hogy milyen jó, hogy ő vihette az egyik királyt. Délután leszedtük a karácsonyfát, és ezzel véget ért a jó hosszú karácsonyi szünet.
Mával pedig kezdődik az idei munkaév. Sok feladat vár rám az elkövetkezendő időben: mindenek előtt fel kell készülnöm a jövő héttől tartandó előadásaimra. Nyolc alkalom lesz, és a „Major transitions in evolution” címet viseli, azaz az evolúció nagy átmeneteiről fog szólni, természetesen Szathmáry Eörs könyve alapján. Erre még sokat kell készülnöm, bár a vázlat már nagyjából összeállt. Ezen kívül még az egyik elfogadott cikkemet kell majd mielőbb korrektúrázni, arról nem is beszélve, hogy január végéig egy újabb pályázatot szeretnék beadni, ezúttal a finn akadémiához. Szerencsére ehhez fel tudom majd használni az EUs pályázatom szöveg-anyagát, de még így is lesz ezzel munka bőven. És ezek mellett még a szokásos munka is lesz, hiszen a kutatásnak mennie kell, hogy íródjanak a cikkek, legyenek eredmények. Ismét izgalmas év előtt állunk, még szerencse, hogy ezúttal kissé pihentebben vágok neki, hála a hosszú téli szünetnek.