2008. november 22., szombat

Balázs, a született optimista

Végre megjött a hó, és egy kis ízelítőt kaptunk az előttünk álló télből. Ennek örömére egyből elmentünk a gyerkőcökkel egyet szánkózni, amolyan szezonnyitásnak. A havas hancúrozás egészen estig tartott. A felhők addigra már elvonultak, szép csillagos ég alatt vonultunk hazafelé.
Az utolsó, búcsú csúszásnál Balázs esett egy hihetetlenül nagyot. Szállongó porhó között hevert a hátán, és bámult felfelé, az égre. Rohantunk oda hozzá, hogy mi van, erre egyszer csak megszólal:
- Nahát, pont egy csillag alá estem!
Ilyen életfilozófiával még sokra viheti!

2008. november 19., szerda

Cserkészet és bábszínház

Ezen a hétvégén mindkét nap sűrű programunk volt. Szombaton Botondnak élete első cserkészkirándulása volt. Kicsit féltem, mert egész napos szakadó esőt jósoltak aznapra, de szerencsére a front csak este felé érkezett meg, így nekik alig jutott az esőből. Reggel vittem a találkozóra, és lelkesen elvegyült a többi kiscserkész (vagyis farkaskölyök) között. Nagyon lelkesen jött haza, mesélte az akadályversenyt, amin részt vettek. Csináltak kardot (fából), harci övet és megnéztek íjászbemutatót. Az egész kirándulás – akadályverseny Vesilahti-ban volt, ahol a finn történelemben jelentős események történtek, bár Boti előadásából nem sikerült megérteni, hogy mi is volt az a jelentős esemény. Azért lelkesen magyarázta, és meg persze lelkesen hallgattam.
Vasárnap délután bábszínház volt. A Ramazuri bábcsoport látogatott el a tamperei magyar ovisokhoz, és Mátyás királyos meséket láthattunk tőlük. Nekem tetszett az előadás, és a gyerekek is élvezték. Amikor mondták, hogy menjenek a kislányok fogni a kirlylány menyasszonyi uszályát, akkor Vica egyből jelentkezett, a többii kislányt úgy kellett kérlelni. Aztán amikor meg alvezért kerestek a fekete seregbe, Balázs pattant, és ő lett Kinizsi Pál helyettese. Végül még Boti is játszott a színpadon, mint a fekete sereg egy vitéze. Sajnos fényképek ezúttal nem készültek, ugyanis ez alkalomból derült ki, hogy a fényképezőgépünk elromlott. Naná, hisz már vagy négy hónapja lejárt rá a garancia. Szóval most nincs fényképező, pedig jönnek a kiskarácsonyos szereplések, de legkésőbb Karácsonyra be kell szereznünk a pótlást.
Hétfőn az autót végre elvittem a szervizbe, ahol keddre megreparálták. A kipufogó két helyen is törött volt, cserélni kellett. Meglehet tán, hogy vezetési technikánk finomításra szorul.... Az elektronikában is cseréltek alkatrészeket, de most legalább megint hasít, mint a szibériai száguldó veszedelem. Viszont így a karosszéria kikalapálására megint nem maradt keret.
A munka szépen alakul, a pályázat megírása is a végéhez közeleg, illetve a cikkem módosítása is elkészült, mehet vissza újra az újságba, remélem, ezúttal már utoljára. November van, jön a fogorvosi szezon. Zsuzsi kezdi pénteken, nekem meg jövő hétre van időpontom. Sőt, ami azt illeti, Vica már hétfőn elkezdte, van is három foga, ami kezd elromlani. Szerencsére a fogorvos elmagyarázta neki, hogy nem szabad többet az ujját szopiznia, és eddig ez bevált, azóta tényleg nem (nagyon) veszi a szájába az ujját.
Szokatlanul enyhe őszünk most kezd kissé finnesebre fordulni. Ma reggelre esett egy kis hó, bár épp csak beporcukrozta a földet, és a hét hátralévő részére fagyokat ígérnek. Azt mondom, végre! Így legalább a sár meg a mocsok elmegy, ami az állandó esők után marad. És ki tudja, hátha idén fehér Karácsonyunk lesz? Elvégre ez itt mégiscsak a messzi észak nem igaz?

2008. november 10., hétfő

Home alone

Elutaztak a lányok Magyarországra. Zsuzsi szombaton átvehette végre a doktori diplomáját, mely mintegy kilenc év munkájára teszi föl a koronát. Még együtt kezdtük a doktori iskolát 1999. nyarán, ő a SOTE-n én pedig az ELTE-n. Zsuzsi kitartását dicséri, hogy négy gyerek szülése mellett végigcsinálta a képzéseket, a kutatást, a cikkírást, a vizsgákat és a doktori dolgozatnak nevezett monstrum megírását. Most végre beérett a befektetett munka, ezután mint doktor indulhat a munkaerő-piaci versenyben.
Az ő s a lányok távolléte egyben azt is jelentette, hogy én maradtam itthon a fiúkkal tartani a frontot. Hát, nem volt egyszerű. A részleteket mellőzve csak az eredményt említem: szennyesruha halom a komódon és a szennyeskosárban, vasalatlan ruha halom a szárítón, fehérnemű hiány a szekrényekben. Vert hadunk csonthalmai... Szerencsére a mosogatással már nem kell vacakolni hála a mosogatógépnek (áldassék a neve a kitalálójának), különben már rég áttértünk volna papírtányérok használatra. Kissé nyomott hangulatomat nem dobta föl, hogy realizáltam, hogy a kocsi pár hete jelentkező hangja annak köszönhető, hogy leszakadt a kipufogó, és csak két misztikus valamin lóg hetek óta, ami ki tudja mikor adja meg magát az anyagkifáradás mörfi -féle törvényének. Plusz szemmel láthatólag senki nem akarja átérezni ezt a problémát, úgy tűnik csak nekem okoz álmatlan éjszakát, hogy mit csinél egy ilyen kipufogó, amikor száznál leválik a kocsi aljáról, és belevágódik a mögöttünk közlekedő kocsiba. No meg az, hogy miből fogjuk ennek a szervizelését finanszírozni.
Szombaton Balázsnak foglalkozás volt a templomban. Ennek ideje alatt Botival megnéztük a Tibet kiállítást a városi múzeumban. Eddig persze szinte semmit nem tudtam Tibetről, most a múzeumozás apropóján kicsit utána néztem a wikipédián, és az a benyomásom, hogy a „free Tibet” mozgalom sem képviseli a teljes igazságot a Kínához tartozással kapcsolatban. Persze ki tudna bölcsen és igazságosan dönteni egy ország kisebbségeinek ügyében, lásd a közelmúlt eseményeit Szlovákiában.
Vasárnap délelőtt mise volt, délután meg játszóház. Kissé ideges voltam, mert mi vittük a kulcsot, viszont semmi email nem érkezett a listán, hogy mi lesz a program. Attól tartottam, hogy egyedül leszünk, de aztán összejött a szokásos társaság, és jó kis alkalom volt megint.
Szombaton kaptam a hírt, hogy feltételesen elfogadták az egyik cikkemet a Nucleic Acids Research újságban. Nagy jelentőséget tulajdonítok ennek, mert ez a legjobb cikkem ebben az évben, a legfontosabb kutatási eredményeimmel. 26 új gént találtunk, amelyek bizonyos ritka immunológiai betegségek mögött állhatnak. Az opponensek véleményei nagyon pozitívak voltak, így a szerkesztő elfogadta a cikket közlésre, azzal a feltétellel, hogy megcsinálunk egy bizonyos statisztikai kiértékelést. Sajnos ez el fog tartani egy darabig, de nem lehetetlen, úgyhogy most egy darabig ezzel fogok foglalkozni. Ha sikerül megírnom hozzá a programokat, akkor azok már maguktól is elfutnak, és remélem két hét alatt mindent meg tudunk csinálni és visszaküldhetjük a kéziratot.
Zsuzsiék ma délután érkeznek haza a lányokkal. Már mindannyian nagyon várjuk őket, és tegnap még gyümölcssalátát is gyártottunk nekik, mert jól esik az repülőzés után. Aztán remélhetőleg hamar visszazökkenünk a szokásos hétköznapi kerékvágásba.