2010. október 27., szerda

A nagy csövezés. 6. felvonás: Nyúlik, mint a rétes


Ahogy az várható volt, a dolgok a valóságban nem olyan egyszerűek, mint képzeletünkben, ezért a valóság egész máshogy működik, mint az ideális világ. Ez az axióma képeződik le most igen kézzelfogható módon vidéki kis életünkben, különösen tekintettel a felújítási projektünkre. Mert ugye a vécé elkészült, s már csak a fürdőszoba van hátra. Mennyi időbe kerül kicsempézni és járólappal ellátni egy fürdőszobát? Igen, igen, szinte semmi perc. Maga a munka szinte nincs is, olyan pici a fürdő, hogy egy hosszabb ebédszünetben fel lehet pakolni a gyönyörű kerámialapokat. Van ugyan némi szükséges várakozási idő, de mindennel együtt legyen mondjuk három nap. Mármint az ideális világban. Mert ha mindezt felülírja a nagybetűs élet, és a vállalkozó beteget jelent, és aztán a csúszó munkák miatt ide oda rohangál, a három nap igen könnyen duzzad két hétre, ahogy esetünkben is.
Tegnap végre eljutottunk oda, hogy a csempe már a falon, és talán a járólap is a helyére kerül még ma. S még ezt is csak telefonos fenyegetőzés hatására, ugyanis Zsuzsi így gyakorolja a finn nyelvet a szombaton esedékes nyelvvizsgája előtt. No, de legalább haladunk. Az éppen aktuális hatodszor módosított határidő most kedd, amikor végre visszaköltözhetünk lakáskánkba. S már nagyon ideje lenne, mert a csapat alaposan elfáradt, s az iskola, ovi, munkahely nem nagyon veszi figyelembe a szokatlan körülményeket. Ott csak elvárják a szokott teljesítményt.
Közben beköszöntöttek az első fagyok, néha eső esik, néha hó. Reggelente még alaposan fagy, és most már sötétben indulunk s érkezünk haza. A hideg miatt már minden nap tüzet kell rakni a szobákban, s reggel gyakran még így is fázunk. Tegnap például későn értünk haza, ezért nem fűtöttem be, s ez alapvető hibának bizonyult, mert reggel senkinek se akaródzott kimászni a nagyjából meleg ágyból. Viszont utána a hidegben mindenki expressz sebességgel öltözött, így nem késtünk el az indulással.
Botond tegnap hazahozta az őszi időszak első dolgozatcsomagját. Itt az a szokás, hogy a dolgozatokat fél évente háromszor összegyűjtve, csomagban küldik haza megtekintésre. Büszkén jelenthetem, hogy Botond ezúttal remekelt. Több dolgozata, a matek és a környezetismeret is hibátlan lett, s a többiben is csak egy vagy két pont levonása lett. Ezzel nagyon elégedett vagyok, s ezt mondtam is neki. Reméljük, ez mostanában így marad, s Balázs is követi majd a jó példát.
Az utóbbi időszakban többször jártunk uszodában. A kangasalai uszoda még csak tavaly nyílt, s itt van a Lepokotihoz igen közel. Miután a hideg időben, főleg hétvégén a gyerekekkel nem nagyon tudunk kimenni, ezért többször is ellátogattunk az uszodába. Ezt mindenki nagyon szereti, s a csapat ilyenkor jól lefárad fizikailag is, és éjjel garantált a jó alvás. Luci kifejlesztett egy újfajta pancsikálási módit a gyerekmedencében. A hátára és a karjára felszerelünk ilyen felfújható szerelvényeket, ami teljesen fent tudja tartani a vízen. Ezután gyorsan pörgeti a lábát, és oda furikázik a medencében, ahová csak akar, nem zavarja, hogy nem ér le a lába. Ez mindenkinek nagyon tetszik, természetesen főleg Lucának, de többieknek is, mert nagyon látványos. És főleg jó fárasztó, s ezzel teljesen le lehet meríteni a kisasszony energiaraktárát. Mondhatni ezzel hozzánk lehet őt is fárasztani.

2010. október 12., kedd

A nagy csövezés. 5. felvonás: Kifelé lábalunk

Igen, úgy érzem, kifelé haladunk a lakásfelújításból, mivel múlt héten pénteken a nedvességügyi szakember száraznak nyilvánította a fürdőszobánkat is. A munkások ennek hatására látványos működésbe kezdtek, minek során eltávolították a nappalink és a fürdőszoba közötti fal alsó részét, némi parkettát, s megkezdték a WC járólapjának leragasztását. Azt ígérik, hogy mintegy két heti munka van hátra, azaz az eredeti időponthoz képest mintegy két héttel talán vissza is költözhetünk lakásunkba. Aminek, valljuk be, igazán ürülnénk már. Természetesen mindez biztos csak akkor lesz, ha már elmúlt, ugyanis előjöhetnek még váratlan hibák. A nappali radiátorát például át kellett csövezni, mert rosszul volt bekötve. Sajnos olyan gyenge csövet raktak be a régi helyett, hogy félek, igen hamar el fog az törni, hacsak nem vigyázunk rá nagyon.
Szombaton rakodással töltöttük a napot, a könyvespolcra hordtuk vissza a holmi egy részét. Vasárnap, a mise után otthon ebédeltünk. Ezt délutáni alvás követte, majd végre ellátogattunk az uszodába. A gyerekek jó ideje kérték, hogy menjünk, de valahogy nem került rá eddig sor. Most végre valahára teljesülhetett az óhaj, s az egész csapat lelkesen úszott, pancsolt, fürdött az usziban. Ennek hatására este remekül aludt a társaság, ami igencsak ránk fért már.
A hét másik jelentős híre, hogy Botondot megválasztották az iskolatanácsba, mint az osztályuk képviselőjét. Nagy az öröm, mert már tavaly is pályázott, de akkor csak második lett. Az is kiderült, hogy egyenlőre elég homályos fogalma van arról, hogy mit is kellene csinálnia az osztály képviselőjeként, de beszélgetünk róla, s reméljük, majd csak kiderül számára is, és nem utolsó sorban számunka is.

2010. október 4., hétfő

A nagy csövezés. 4. felvonás: Hétvége, amikor pihenni kell

Az utóbbi hetekben fürdőszoba-felújítás projektünk csigalassúsággal bandukolt előre. Ahogy várható volt, megállapították, hogy szárítani kell a vizes blokk beton alapját, mert alaposan átnedvesedett. Ezért beraktak két nagy forrólevegő fújót, meg két légszivattyút, ami a levegőt a tetőszellőzőn át kiviszi a lakásból, szóval a forró levegő nem megy át a lakás többi részébe. Elmés megoldás.
Ez három hete történt, azóta nem sok. Időnként megmérik valami műszerrel, hogy mennyire nedves még az alap, aztán szárítják tovább az egészet. Múlt hét elején végre megállapították, hogy a WC helyisége már jó, ezért onnan elvitték a szárító gépeket, de a fürdőben továbbra is „ott fúj”. Hétfőre ígérték a következő mérést, addig biztosan nem kezdik a csempézést.
Közben kiderült az is, hogy nappalink radiátora fordítva van bekötve, szóval azt is át kell szerelni, ezért pedig leszünk szívesek lepakolni a könyvespolcról. Ez volt az a pillanat, ahol Zsuzsi dühbe gurult, és felhívta a kivitelező céget, hogy jó, de akkor ők meg legyenek szívesek befejezni a gardróbot, mert már nincs hova pakolni. Amúgy sem értem, miért jó az, hogy minden munkát elkezdenek, de semmit se fejeznek be, így minden félkészen áll. No mindegy, a telefon után, már másnap befejezték a gardróbunkat. Miért is nem lehetett mindezt már három hete, s akkor már jó régen elpakolhattuk volna a felfordulás jelentős részét. No, mindegy. Így viszont a szombatunk valóban a nappali falát borító könyvespolc lepakolásával telt. Remélem, jó munkás embereink nem képzelték azt, hogy egyszerűen leakasztják majd a polcokat a falról. Az a polc ugyanis a szabadalmaztatott Ortutay szerelési technikával került rögzítésre, ami azt jelenti, hogy bombatalálat esetén is a helyén marad. Nem baj, majd lemondanak a leszereléséről, szerintem ez úgysem szükséges a csövek szereléséhez, legfeljebb ezt munkásaink még nem tudják.
Szóval a szombatunk pakolással és az állapotok helyrepofozásával telt. Közben fiaink cserkészkiránduláson vettek részt, ahol amúgy jól érezték magukat. Ennek köszönhetően leánykáink idillien babáztak, míg mi pakoltunk. Vasárnapunk még érdekesebben alakult. Hajnali fél öt magasságában Luca babánk közölte, hogy ő nem hajlandó többet a Lepokotiban aludni, és ő most már föl is kel. Mondanom s kell, indítványa nem aratott osztatlan sikert. Miután ő viszont ragaszkodott ehhez az ötlethez, s ennek igencsak hangot is adott (értsd hangosan bőgött), ezért hamarosan úgy döntöttem, hogy jobb, ha egy kel fel a Lucával, mintha valamennyi a Luca miatt. Nos, természetesen az egy én lettem. Lementünk hát a konyhába, ahol melegszendvicset gyártottunk a többieknek reggelire. Tíz hosszú perc után Luca közölte, hogy ő most már visszamenne alukálni, mert mégiscsak jobb a meleg ágyban, mint a konyhaszéken üldögélve. Mondtam is neki, hogy ácsi, most nem megyünk föl, mert már mindent előszedtem a melegszendvicshez, meg úgy is tudom, hogy ebből csak nyűglődés lenne. Mit tehetett mást? Üldögélnie kellet a széken, amíg én legyártottam a kilenc darab szabvány melegszendvicset piros-arannyal, sonkával, kolbásszal, sajttal. Azért jól elbeszélgettünk, de negyed hétkor, amikor végre elkészültem, megegyeztünk, hogy most már tényleg felmehetünk. Fel is mentünk, s eztán aludtunk is nyolcig, mint a kisangyal. Akkor keltünk a többiekkel. Én ennek a kis reggeli kalandnak köszönhetően egész nap úgy éreztem magamat, mint akit ringlispílben forgatnak.
Reggeli után, melyen a melegszendvics osztatlan sikert aratott, s az utolsó morzsáig elfogyott, viharos tempóban elmentünk misére. Szokás szerint késésben voltunk, de az esedékes gyónás apropóján még ráadásul negyed órával a szokott idő előtt akartunk érkezni. Nem részletezném, a lényeg, hogy odaértünk.
Mise után egyenesen a tamperei magyar családos kirándulásra mentünk Lempelébe, ahol is egész napos kolbászsütés, beszélgetés és számháború várt minket ismét csak Sándorunknak hála. Neki is láttunk a kolbászokat megsütni, meg beszélgetni, amikor fél óra elteltével Balázs közölte, hogy bepisilt, mert nem bírta a nadrágján kicsatolni a derékszíjat. Ekkor mondtam azt, hogy szerintem ideje távoznunk. Zsuzsi befűzte a fejemet, hogy Móniékhoz menjünk, ahol Balázsunk száraz ruhát kapott, míg én továbbra is forgó fejjel próbáltam ébren maradni. Luci Móniéknál hamarosan elaludt, köszönhetően talán a reggeli kukorékolásnak, s sajnálatos módon lázasan ébredt. Gyorsan hazaautóztunk hát, s hamar ágyba raktuk a gyerek sereget.
Vasárnap este volt Szent Ferenc atyánk ünnepének előestéje. Ez alkalomból elénekeltük a tranzitus liturgiáját, ahogy az az Országúti Ferencesek honlapján szerepelt. Jó volt ismét énekelni a régi dallamokat, s ezzel zárni igen mozgalmas hétvégénket, amikor is köztudomásúlag pihenni kell.