2008. július 18., péntek

Szünet

Elutazott hát a család. Pénteken a nagyszülők, kedden pedig Zsuzsi a gyerekekkel. A kettő között Lucit próbáltuk rávenni, hogy éjjel aludjon, több-kevesebb sikerrel. Vasárnap, mise után Boti elment Daniékhoz, és csak hétfőn délután hozták vissza, így Zsuzsinak hétfőn délelőtt egy kicsit könnyített volt a program. Balázs viszont teljesen bezsongott az utazástól, kedden már nagyon korán fölkelt, és egész délelőtt izgult, hogy mindjárt jön a repülőzés. Ettől persze teljesen elfáradt, ami nem ígért könnyű utazást. Azért túlélték, és szerencsésen megérkeztek. Azóta egyedül tengetem egyhangú napjaimat. Reggel korai kelés, reggeli torna (hajrá Rubint Réka!), munka, aztán haza, valami főt ennivaló gyártása, majd olvasás estig. Közben skype beszélgetés külön a lányokkal meg a fiúkkal. Korai lefekvés. Hát ennyi.
Most Stephen Baxter Manifold könyveit olvasom. Baxter társszerzője Arthur Clarke több könyvének is, így a stílus eléggé ismerős. Az első könyv (Time) szerintem elég pesszimisztikus befejezéssel bír. A koncepció, amit fölvázol, tudniillik a párhuzamosan létező univerzumok, illetve az esetleges átjárás közöttük, érdekes, és elgondolkodtató. Kicsit kétségeim vannak, hogy tudományosan mennyire megalapozott, bár tény, hogy máshol, ismeretterjesztő irodalomban is találkoztam már a gondolattal, így legalábbis tudományos alapon van levezetve, mégha a konklúzió esetleg hamis is. Az idő végén a véges állapotú gépbe (finite state machine) zárt intelligencia gondolata megdöbbentő, bár ez se teljesen új. Érdekes párhuzamba állítani az értelem ilyen típusú (örök) fenntartását és a biblikus örök életet. Nem csoda, hogy annyi fizikus hisz Istenben. Ugyanakkor pár megoldás nem tetszett, például a Blue gyerekek téma egyértelműen Clarke A gyermekkor vége plagizálása. Arra meg semmiféle értelmes választ nem ad, hogy ha már adott az a sok párhuzamos univerzum, akkor minek kell pont a sajátunkat elpusztítani a vákuum fázisátalakulás indukálásával. Kicsit erőltetettnek tűnik. Ha az én véleményemet megkérdeznék, akkor már inkább a saját sokmilliárd évünkre szavaznék. És ha nem megoldható a dolog valamelyik párhuzamos univerzumban, akkor sincs semmi racionalitás abban, hogy itt és most vessenek véget a világnak, ugyanolyan hatékonyan meg lehetne oldani egy jóval későbbi időpontban, pl. amikor a csillagok kezdenek elfogyni. Még így is maradna pár milliárd év az emberiség leszármazottainak, hogy kicsiny hobbijaiknak hódoljanak.
Ugyanakkor kíváncsian várom, mit főz ki Baxter a második részre (Space). Itt úgy látszik, már vannak más intelligenciák is, éppen egy kapcsolatfölvétel (vagy inkább annak elmaradásának) kellős közepében vagyunk. Érdekes, hogy az aszteroida övben multiplikálódó idegen szonda gondolata, mint scifi téma, már bennem is felvetődött, erre tessék, már valaki megírta előttem. Na nem baj, kíváncsi vagyok, hogy Baxter verziója is lesz e olyan izgalmas, mint az enyém.

2008. július 12., szombat

A kezdet vége

A héten kitört rajtunk a járványos torokfájás. Nekem is és Zsuzsinak is nagyon fájt a torkunk, sőt még Apu is panaszkodott. Biztos az új nyugat-nílusi vírus. (Azért remélem mégsem.) Viszont ettől elég nyűgösek voltunk, pláne, hogy Luci természetesen nem alszik. (Miért is tenné, amikor ilyen remek a társaság, nem igaz?) Azért jól haladtam bent a munkával, erre nem lehetett panaszom.
Pénteken véget ért a nagyszülők nyaralása, és a fiúkkal lekísértük őket Helsinkibe a reptérre. Az út eléggé eseménytelen volt, bár hazafelé kigyulladt a műszerfalon az egyik figyelmeztető fény, aminek nem tudom pontosan a jelentését. Persze ettől kellőképpen ideges lettem, de nem tapasztaltam semmi rendelleneset, és rendben hazaértünk. Péntek éjszaka elkezdtük Luca visszakényeztetését, ezért csak hajnal öt felé kapott szopizni, addig én mentem át hozzá hogy visszafektessem aludni. Természetesen ezt azért zokon vette, és kétóránként ébresztőzött, de talán ma este már jobb lesz. Legalábbis nagyon remélem, mert most nagyon másnapos vagyok ettől, bár szerencsére ma eseménytelen napnak ígérkezik, és az eső is esik odakint.

2008. július 7., hétfő

Kirándulás

Ez a hét ismét a betegség jegyében telt. Valami influenza szerű kórság támadott meg, úgyhogy csak hétfőn meg szerdán voltam képes bemenni, otthon dolgozni pedig.... Csütörtökön volt a kilenc éves házassági évfordulónk. Egy új kenyérsütő gépet kaptunk magunktól, mert a régi már nagyon az utolsókat rúgta. Furcsa, hogy szinte teljesíthetetlen küldetés Tamperében kenyérsütőgépet vásárolni. Még a háztartási gépekre szakosodott nagy üzletekben is vagy nincs, vagy csak olyan kis modellek, amik számunkra nem megfelelőek. Végül egy kis üzletből hoztam el az egyetlen példányt, ott is először azt hitték, hogy kenyérpirítót szeretnék, aztán a tulaj (aki tudott angolul, nem úgy mint a kiszolgáló) ásta elő egy láthatatlan helyről az egyetlen darabot. A szüleimtől egy teljes tányérkészletet kaptunk tizenkét személyre, ami szintén nagyon jól jött, ugyanis az előző, a kiutazásunkkor vásárolt sorozat már nagyon hiányos, és sok a meglévők közül amúgy is repedt.
Szombatra feljavultam én is, meg az időjárás is, úgyhogy elérkezett a fiús túra időpontja. Ismét a Pukkala tájvédelmi körzetben voltunk, de ezúttal egy másik útvonalat jártunk be. Nagyon szép kirándulás volt, érintettünk több tavat és volt mászás is. Érdekes, hogy a flóra mennyire emlékeztetett a Zemplén erdeire. Sok olyan növényt láttam, amiket ott ritkaságként tartottunk számon. Láttam kétféle orchideát is, az egyik bibircsvirág volt, a másikat nem ismertem pontosabban föl. Volt még gyapjúsás, vízihídőr, korpafüvek és persze mohák, páfrányok. Még virágzó tavirózsát is láttam fehér kiadásban. Az út kb. hat kilométer hosszú volt, és úgy láttam, Balázsnak ez éppen elegendő volt. Sziklára föl, tópartra le, ez bizony nagy kihívás neki. Azért vitézül végigcsinálta, büszke is voltam rá. Botival közben Afrika gazdasági életéről beszélgettünk, ami kissé nehézkes téma számomra, ugyanis semmit sem tudok róla. Mondjuk ez nem zavarta a beszélgetést...
Vasárnap, ama nevezetes névnapom, amikor még a zászlókat is felvonják a tiszteletemre Eino Leino apropóján. Az idő sajnos elromlott, úgyhogy lemondtuk a Viikinsaarira tervezett kirándulást a játszóházasokkal, ami amúgy is logisztikai problémákat vetett föl. A hétre maradt egy csomó munka, igyekszem minél többet megcsinálni belőle. Péntek megint kimarad, Apuékat viszem le Helsinkibe a reptérre.