Szünet

Elutazott hát a család. Pénteken a nagyszülők, kedden pedig Zsuzsi a gyerekekkel. A kettő között Lucit próbáltuk rávenni, hogy éjjel aludjon, több-kevesebb sikerrel. Vasárnap, mise után Boti elment Daniékhoz, és csak hétfőn délután hozták vissza, így Zsuzsinak hétfőn délelőtt egy kicsit könnyített volt a program. Balázs viszont teljesen bezsongott az utazástól, kedden már nagyon korán fölkelt, és egész délelőtt izgult, hogy mindjárt jön a repülőzés. Ettől persze teljesen elfáradt, ami nem ígért könnyű utazást. Azért túlélték, és szerencsésen megérkeztek. Azóta egyedül tengetem egyhangú napjaimat. Reggel korai kelés, reggeli torna (hajrá Rubint Réka!), munka, aztán haza, valami főt ennivaló gyártása, majd olvasás estig. Közben skype beszélgetés külön a lányokkal meg a fiúkkal. Korai lefekvés. Hát ennyi.
Most Stephen Baxter Manifold könyveit olvasom. Baxter társszerzője Arthur Clarke több könyvének is, így a stílus eléggé ismerős. Az első könyv (Time) szerintem elég pesszimisztikus befejezéssel bír. A koncepció, amit fölvázol, tudniillik a párhuzamosan létező univerzumok, illetve az esetleges átjárás közöttük, érdekes, és elgondolkodtató. Kicsit kétségeim vannak, hogy tudományosan mennyire megalapozott, bár tény, hogy máshol, ismeretterjesztő irodalomban is találkoztam már a gondolattal, így legalábbis tudományos alapon van levezetve, mégha a konklúzió esetleg hamis is. Az idő végén a véges állapotú gépbe (finite state machine) zárt intelligencia gondolata megdöbbentő, bár ez se teljesen új. Érdekes párhuzamba állítani az értelem ilyen típusú (örök) fenntartását és a biblikus örök életet. Nem csoda, hogy annyi fizikus hisz Istenben. Ugyanakkor pár megoldás nem tetszett, például a Blue gyerekek téma egyértelműen Clarke A gyermekkor vége plagizálása. Arra meg semmiféle értelmes választ nem ad, hogy ha már adott az a sok párhuzamos univerzum, akkor minek kell pont a sajátunkat elpusztítani a vákuum fázisátalakulás indukálásával. Kicsit erőltetettnek tűnik. Ha az én véleményemet megkérdeznék, akkor már inkább a saját sokmilliárd évünkre szavaznék. És ha nem megoldható a dolog valamelyik párhuzamos univerzumban, akkor sincs semmi racionalitás abban, hogy itt és most vessenek véget a világnak, ugyanolyan hatékonyan meg lehetne oldani egy jóval későbbi időpontban, pl. amikor a csillagok kezdenek elfogyni. Még így is maradna pár milliárd év az emberiség leszármazottainak, hogy kicsiny hobbijaiknak hódoljanak.
Ugyanakkor kíváncsian várom, mit főz ki Baxter a második részre (Space). Itt úgy látszik, már vannak más intelligenciák is, éppen egy kapcsolatfölvétel (vagy inkább annak elmaradásának) kellős közepében vagyunk. Érdekes, hogy az aszteroida övben multiplikálódó idegen szonda gondolata, mint scifi téma, már bennem is felvetődött, erre tessék, már valaki megírta előttem. Na nem baj, kíváncsi vagyok, hogy Baxter verziója is lesz e olyan izgalmas, mint az enyém.