A két hét a család nélkül nagyon hosszú volt, és lassan telt el. Igaz, hogy sokat aludtam, és talán bepótoltam a sok hiányt, mégis nehezen telt el ez az idő. Minden nap beszéltünk Zsuzsival és néha a fiúkkal is szkájpon, de persze ez nem az igazi. A munkahelyemen elég jól haladtam, csaknem sikerült megcsinálni a kitűzött feladatokat. 18-án pénteken betörtek a szerverünkre és az egyik munkaállomásunkra. Ez nekem és Jouninak egy csomó extra munkát jelentett, mert mind a főnök, mind a rendszergazda éppen szabadságon volt, így nekünk kellett helyreállítanunk a keletkezett károkat. Bár maradandó kár nem keletkezett a kiesett munkaórákat leszámítva, köszönhetően a rendszeres biztonsági mentéseknek, bevallom, izgalmas volt részt venni egy ilyen betörés felderítésében. Igazán bevethettük minden tudásunkat a témában, ami persze nem valami sok, lévén hogy nem ez a fő profilunk.
Amíg otthon voltam, több filmet is megnéztem, és sikerült hozzájuk magyar feliratot halászni az internetről. (Félreértések elkerülése végett, a filmek eredetiek, csak nem tudtam magyar felirattal megvenni őket.) Az egyik film a „When Harry met Sally...” volt. Már többször hallottam erről a filmről, például hogy a főszereplő Meg Ryan első nagy sikere volt, ezért nagyon kíváncsi voltam. Persze csalódtam, mert szerintem nem sokkal több egy egyszer megnézhető limonádénál, egy két momentumot leszámítva. A másik film a „Notting Hill” volt, amit már harmadjára láttam. Ez a film ha lehet még a másiknál is gyengébb, viszont Julia Roberts a kedvenc filmszínésznőm, úgyhogy nem bántam. Ezeken kívül megnéztem még a Pio atyáról szóló maratoni három órás filmet is. Ez tulajdonképpen tetszett, csak nagyon hosszú volt és az utolsó fordulat, ahol a vallató pap „áttér” Pio atya oldalára, az nem tűnt igazán hitelesnek.
Ma végre felvirradt az utazás nagy napja. Persze már én is, meg a többiek is nagyon várják a találkozást. (Most a repcsin ülve írom ezt a bejegyzést valahol Krakkó fölött.) Helsinkiben az átszállásnál volt egy kalandom. Sétálgatással ütöttem agyon a várakozás egy óráját, amikor hallom ám, hogy az információnál egy hölgy hevesen magyaráz magyarul. Mondja, hogy eltévedt és nem talál vissza az induló gépéhez. Mondtam, hogy én majd segítek neki. Ugyanis ilyenkor két gép indul Budapestre negyed óra különbséggel, és ő rossz kapuhoz ment. Ebből is nagy tanulság, hogy rizikós dolog nyelvtudás nélkül messzire utazni.
Amíg otthon voltam, több filmet is megnéztem, és sikerült hozzájuk magyar feliratot halászni az internetről. (Félreértések elkerülése végett, a filmek eredetiek, csak nem tudtam magyar felirattal megvenni őket.) Az egyik film a „When Harry met Sally...” volt. Már többször hallottam erről a filmről, például hogy a főszereplő Meg Ryan első nagy sikere volt, ezért nagyon kíváncsi voltam. Persze csalódtam, mert szerintem nem sokkal több egy egyszer megnézhető limonádénál, egy két momentumot leszámítva. A másik film a „Notting Hill” volt, amit már harmadjára láttam. Ez a film ha lehet még a másiknál is gyengébb, viszont Julia Roberts a kedvenc filmszínésznőm, úgyhogy nem bántam. Ezeken kívül megnéztem még a Pio atyáról szóló maratoni három órás filmet is. Ez tulajdonképpen tetszett, csak nagyon hosszú volt és az utolsó fordulat, ahol a vallató pap „áttér” Pio atya oldalára, az nem tűnt igazán hitelesnek.
Ma végre felvirradt az utazás nagy napja. Persze már én is, meg a többiek is nagyon várják a találkozást. (Most a repcsin ülve írom ezt a bejegyzést valahol Krakkó fölött.) Helsinkiben az átszállásnál volt egy kalandom. Sétálgatással ütöttem agyon a várakozás egy óráját, amikor hallom ám, hogy az információnál egy hölgy hevesen magyaráz magyarul. Mondja, hogy eltévedt és nem talál vissza az induló gépéhez. Mondtam, hogy én majd segítek neki. Ugyanis ilyenkor két gép indul Budapestre negyed óra különbséggel, és ő rossz kapuhoz ment. Ebből is nagy tanulság, hogy rizikós dolog nyelvtudás nélkül messzire utazni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése