Nyári olvasmányok

Véget ért a nyaralás, ami igen zsúfolt és kissé kimerítő volt, de azért nagyon jó. Ennek eseményeiről majd később számolok be, addig írok pár sort a friss olvasmányélményeimről. Mint korábban írtam, sci-fi fronton Stephen Baxter művei vannak terítéken. Ezúttal a Manifold trilógiából a második kötetet nyúztam, aminek címe Space (Tér). Egyébként a trilógia mindhárom független része a Fermi-paradoxonra próbál tudományosan is emészthető magyarázatot találni. Ez a paradoxon röviden így foglalható össze: „Hol vannak a többiek?” Ebben a részben az derül ki, hogy az intelligens élet minden lehetséges környezetben a lehető leggyorsabban kifejlődik Univerzumunkban, de a galaxisunk magja környékén rendszeresen lejátszódó „hipernóva” robbanások nagy energiájú részecske zápora körülbelül milliárd évenként sterilizálja a galaxist, amiért is az élet visszakényszerül a tengerek mélyére, és ez a „reboot” rendszeresen újraindítja az erőforrásokért zajló versenyt, mely gyakran fajok közötti intersztelláris háborúkban manifesztálódik. Az emberiség jelen formájában egy ilyen periódus elején van, de nem vezető helyen a csillagközi versenyben, ugyanis két faj is megjelenik a Naprendszerben akik „máshonnan” jöttek kitermelni a rendszer különféle erőforrásait. Az egyik faj (a Gajin) tulajdonképpen nem rosszindulatú, segíti az emberiséget, bár valójában technológiájuk nem sokkal fejlettebb a mienknél. A másik faj (a Crackerek) viszont kifejezetten agresszív, napvitorlásokkal közlekedik a csillagok között. A gyors haladás érdekében amint megérkeznek egy rendszerbe, a lehető legtöbb vitorlást építenek egy belső bolygó anyagából, majd nóvává alakítva azt a fény nyomásával távoznak a rendszerből, nem törődve azzal, hogy a bennszülöttek (ez esetben az emberiség) megsínyli ezt a tevékenységüket, mondhatni kipusztul. Már nem mintha rászorulnánk az idegenekre, mert hogy a saját jól ismert problémáink amúgy is a tönk szélére juttatja fajunkat. A könyv közepe rendkívül depresszív, szépen felvázolja, hogy rövid távú vállalati illetve politikai érdekek mentén hogyan packázzuk el fajunk hosszú távú jövőjét, egyfajta karikatúrája a jelen kori világpolitikának. Viszont a Gajin faj megoldást talál a könyv szerint az egyik hipernova elodázására, ami lehetővé teszi, hogy azok az értelmes fajok, amelyek képesek kinőni az expanzió háborús szakaszát, túlélhetik a galaktikus sterilizációt, ezzel megmentve az intelligenciát az idők végezetéig. Csakhogy a Gajin faj robotszerű, és hiányzik belőlük valami, amit az emberiségben találnak meg, a hitet és az önfeláldozást. Ezért az évmilliókig tartó projectet csak az emberek segítségével tudják befejezni, ahogy kiderül a végére, a fajok közötti összefogással sikerül legyőzni a természet vak erőit.
Hát ennyi a sztori. A könyv nagyon tetszett, de sajnos pont az alaptézissel van bajom. Ugyanis a galaktikus sterilizáció itt leírt formájához csak a Tejút magja környékén elég nagy a csillagsűrűség. Ez viszont azt jelenti, hogy egy bármekkora hipernóva robbanás részecskezáporának egy részét leárnyékolná maga a galaxismag, ami ugye egy fekete lyukat is tartalmaz. Ezért a teljes galaxis totális sterilizációja szerintem nem valósulhat meg.
A másik könyv, amit viszont láblógatásként olvastam, az Kristin Gore Kampányszerelem című szösszenete. Előre bocsátom, hogy ez a könyv valahol a harmatgyenge és a futottak még kategória közé esik nálam. A főszereplő, egy Bridzsit Dzsonsz stílusú üresfejű liba, aki huszonpár éves kora ellenére egy tekintélyes amerikai szenátor egészségügyi tanácsadója. Persze egyből ex egészségügyi miniszterünkre asszociáltam (gy.k. Horváth Ágnes), úgy látszik, az egészségügyi politikát a világ szerencsésebb részén is ilyen pancserek viszik. A könyv egyébként nagyjából arról szól, hogy ki kit hányszor és kivel csal meg. Az egyedüli érdekesség az amerikai politikai kampánygépezet leírása volt, amit a szerző alighanem testközelből ismer, lévén hogy ő Al Gore legutóbb meg nem választott elnökjelölt leánya. Ugyanakkor a tartalomhoz méltó formába öntötték a kötetet, lévén hogy az egyik ívet kifelejtették a kötésből, így vagy húsz oldal hiányzik a közepéből, egyáltalán nem zavarva a történet érthetőségét vagy folyamatosságát.