2013. augusztus 7., szerda

Utazgatásaink Európában

Hazaértünk hosszú, három hetes nyaralásunkból, ami a középkor témakör jegyében telt el. Rá kellett, hogy jöjjek, hogy nagyon tetszenek a középkori városok, városképek, s ezért próbálok utazgatásaim során minél több ilyet útba ejteni. Annál is inkább, mert Magyarországon nem igazán maradt fenn a szó szoros értelmében vett középkori városkép, ha egyáltalán volt ilyenünk valaha. 
Nyaralásunk során szinte minden a tervek szerint zajlott, (kivéve a több napos negyven fokos meleg,) és sok új élménnyel gazdagodva kezdhetjük az új tanévet. (Többgyerekes család lévén az idő múlását még mindig tanévekben mérjük...)
Krakkó főtere esőben, Zsuzsival
Az utazás egyik legnagyszerűbb állomása Krakkó volt, ahol Zsuzsival egy egész napot töltöttünk kettesben. Nagyon szép Krakkó belvárosa, és megható a lengyelek érezhető szeretete a magyarok iránt. Eleve, a Hotel Batory szállodában volt magyar nyelvű ismertető a hotelról, sőt, a honlapjukon akár magyarul is lehet foglalni. A városban elkapott minket egy jó kis zápor, s ezért beültünk egy városnéző buszba. Amikor a vezető megtudta, hogy magyarok vagyunk, berakta a városvezetés szövegét magyarul, majd elmesélte, hogy a szülei éppen Egerben vannak borkóstoló túrán. Szóval ők igazán fel vannak ránk készülve, de nagy szívfájdalmamra, a magyarok szemmel láthatólag nem jönnek. Mindössze két magyar társaságba botlottunk bele az egész-napos városnézésünk során, miközben a kétszer olyan messze található Milánó belvárosában öt percet nem mehet úgy az ember, hogy magyar szót ne hallana. Valahol szomorú ez, és én az otthoni nyugat mániának tulajdonítom. Komolyan elgondolkoztam, miért nem oda megy a magyar, ahol várják, ahol szeretik? Például Krakkóba? 
Krakkó főtere
Mi mindenesetre alaposan kiélveztük a lehetőségeket. Megnéztük a híres főteret, ami állítólag Európa legrégibb középkori tere. Valóban nagyszerű. Szerintem bőségesen veri Brüsszel híres főterét, ami pedig Victor Hugo szerint a világ legszebb tere, s ahol tavaly októberben sétáltunk Zsuzsival. (Igaz ugyan, hogy Victor Hugo alighanem sosem járt Krakkóban.)
Megnéztük a Mária székesegyházat, a Posztóházat. Fölmásztunk a városháza tornyába, ebédeltünk a főtér egyik kiülős éttermében. Elsétáltunk a Wawel dombra, ahol megnéztük a királyi palotát, a székesegyházat és a sárkány barlangját. A palota csodálatos, az egész engemet egy tündérmesére emlékeztetett. A sárkány barlangja egy nagyon jópofa látnivaló, el is határoztunk, hogy ide még visszajövünk gyerekestül.
Wawel, tüdérkastály
Visegrád, palotajátékok, lovagi torna 2013
A középkori téma következő eseménye a visegrádi palotajátékok voltak, ahová az egész gyereksereglettel és a szüleimmel látogattunk el. Mint kiderült, már 28 éve rendezik ezeket a játékokat, s ilyenkor július második hétvégéjére felelevenedik a magyar középkor. Érdekes módon, ennek ellenére én még sosem voltam ezen a programon, pedig gyerek koromban is biztosan tetszettek volna a lovagok, a bemutatók, a vásári forgatag. Elgondolkoztam azon is, hogy vajon, hány hasonló program lehet még otthon, amiről csak hellyel közzel hallani, és jó, csak nem is tudunk róla?
Ott voltunk a palotajátékokon 2013-ban!
Mert ez a palotajátékok is nagyon jók voltak. Láttunk lovagi tornát, párviadalt, szép ruhákat. Vásároltunk illatos szappant a lányoknak, és nem vásároltunk igazi kardot a fiúknak, pedig Balázsom nagyon fűzte a fejemet. De ugye elképzeltem, amint egy dühös pillanatban miszlikbe aprítja egyik másik bosszantó osztálytársát, és úgy döntöttem, nem kell kard a házhoz. Mindenesetre ez a program bekerült a talonba, amit ajánlani fogok ismerőseimnek, s amire ismételten ellátogatunk majd a jövőben is. 
Középkori témanyaralásunkba itt egy kis szünet következett, tekintettel egyéb programjainkra. A gyerekekkel megtekintettük a Hattyúk tava matiné előadást a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ez az előadás az idei Budapesti Nyári Fesztivál keretében kerül a műsorra. Bevallom, nagyon élvezem, hogy a gyerekekkel már ilyen kultúrprogramokra is el lehet menni, és élvezni Budapest nemzetközi szinten is fergeteges kultúr-menüjét. Ez az darab is jó volt, különösen matiné előadás szinten. Virág ugyan reklamálta, hogy de hát nem is balett volt, és hogy alig táncoltak benne, de szerintem pont jó összeállítás volt a kisebbek számára. A sztori kellően egyszerűsítve volt, jól elmagyarázták, és (természetesen) a hepiend verzió került a színre, s Csajkovszkij zenéje így is bevillant néhány percre. A balettot majd megnézzük egy alkalmasabb felállásban.
Nem, nem ő a menyasszony!
A nyaralás nagy és fő eseménye Zoltán öcsém esküvője volt. Erre július 27-én, szombaton került sor a Bakáts téri házasságkötő teremben. Miután én voltam öcsém tanúja, s leánykáim mint koszorús lányok szerepeltek, így az esküvőt még az elképzelhetőnél is nagyobb izgalom előzte meg. Már reggel elindultunk a szüleimtől Budapestre, ahol segédkeztem a sütemények, pálinkák, felszerelések, s az ifjú pár ide oda szállításában. Végre azonban ütött az öt óra, s tanúsíthatom, az ifjú vőlegény s arája elrebegte a boldogítót, s ezzel kezdetét vette a lakodalom. A közeli Vörös Postakocsi étteremben ültük meg a lagzit, s volt tánc, meg trakta, meg buli rogyásig. Csimotáim hamar kidőltek, s távozni voltunk kénytelenek, de mint hallottam, hajnalig volt dínom meg dánom.

Ő sem a menyasszony!

Koszorúsfiúk, koszorúslányok

Lettország, napsütés, homokos tengerpart...
Az esküvő után két nap lábadozás következett, s elindultunk hazafelé. Ezúttal tele volt az egész autó, mert hatónkon kívül Apu is jött velünk, hogy együtt kalandozzuk végig Közép-Európa észak-keleti felét. Kedden hajnalban indultunk, s a Miskolc – Kassa – Eperjes – LublinBiałystokSuwałki útvonalon nyomtunk le mintegy 1100 kilométert. Ez igen húzósnak bizonyult, miután a reggel öt órás indulás ellenére este tíz után értünk célba. Másnap, egy jól megérdemelt bőséges hotel reggeli után folytattuk utunkat a Via Balticán. Szerdára csupán 650 km volt beütemezve, ezért még beiktattunk egy rövid fürdőzést a Balti tengerben, a híres neves homokos tengerparton, mely a lett Rigától északra egészen az észt Pärnuig húzódik, s amely errefelé népszerű és nevezetes turisztikai célpont. A megállónak köszönhetően ismét tíz felé érkeztünk a hotelbe, ezúttal Tallinnba
Tallinn, az óváros kapujánál
A tallinni vár falán
Bevettük a várat!
Csütörtökön visszatértünk nyaralásunk középkori témájához, és ellátogattunk az észt főváros középkori belvárosába. Amikor tavaly nyáron Zsuzsival ketten egy hosszú hétvégét töltöttünk itt, elhatároztuk, hogy ide elhozzuk családunk apraját nagyját. Így történt, hogy most felmásztunk a híres neves Szent Olaf templom magas tornyába, itt is megnéztük a középkori főteret, és sétáltunk a várban, illetve annak falán. Hamar eltelt a hosszított délelőtt, és délután négykor már indult is a kompunk, s este fél hétre értünk Helsinkibe, ahonnan egy levezető két órás vezetés után értünk haza. Ezzel befejeződött a nyaralás, s kezdődik a munka, ami nagy újdonságokat hoz életünkbe, de amiről majd csak később fogunk beszámolni.
Így utazik egy kisasszony

2013. augusztus 6., kedd

Úton

Hosszú út vezet Finnországból Magyarországra. Sok országon át, sok napon keresztül. Autóval napokig tart, főleg ha út közben az ember megtekint ezt-azt. A nagyvilág csodái mellett a magamfajta koca vezetőnek az útjelző táblák is ámulatba ejtők.
Egyszerű emberként azt gondoltam, hogy ha egyszer megtanulom a KRESZt, meg az autó vezetését, már nagy meglepetések nem érhetnek. Azóta, hogy megcsináltam a jogsit, már van néhány év vezetési tapasztalat a hátam mögött, így már nem vagyok ilyen naiv. Azért az idei utunkon mégis értek meglepetések. Néhány trükkös táblán megakadt a szemem vezetés közben.
Kedvencem a "döglött tehén" tábla, mellyel Lengyelország északi részében szembesültem. Piros háromszög, benne a tehén, aláírva "koniec". De ez legalább könnyen megfejthető, szemben a kedves tájékoztató táblákkal, melyekre ékes lengyel nyelven vannak kiírva a figyelmeztetések... A lengyeleknél találkoztunk más érdekes táblákkal is. Például az "emberrel behajtani tilos" táblával, mely egy piros karikában egy embert ábrázol. Vagy mit tippeltek az olyan tábláról, amely egy szabályos parkolóhely tábla, de az alján egy boríték és egy szám van? Alatta rövid, lengyel nyelvű eligazítás... ahogy annak lenni kell :-) A mi tippünk az volt, hogy aki odaparkol, borítékot kap, benne helyes kis csekkel. Azért ezt megkérdeztünk városnézés közben, és azt a felvilágosítást kaptuk, hogy adott helyre csak engedéllyel szabad parkolni. Szóval lényegében eltaláltuk...
A legtöbb fejtörést a litvánoknál előforduló tábla okozta, mely egy piros háromszögben egy fekete pont. Erre több megoldásunk is született:
1. balegyenes
2. vigyázz, a nagy szem téged figyel!
3. figyelem, itt PONTosan be kell tartani a sebességkorlátozást!
4. Balázs fiunk játszik sokszor Supertux cart nevű autóversenyzős játékot, amelyben a versenyzők időnként WC-pumpát lőnek egymás szélvédőjére, ami akadályozza a kilátást. Na, az pont úgy néz ki a játékban, mint egy ilyen fekete pont - úgyhogy ezt a táblát nemes egyszerűséggel WCpumpa táblának kereszteltük el. A helyzet az, hogy máig sem sikerült megismernünk a megfejtést.
Kicsit komolyabbra fordítva a szót, tényleg meglepő, hogy ahány ország, annyiféle tábla. Az utakon betartandó sebességkorlátok is különböznek, egyes országokban autóúton 110-zel mehetsz, máshol csak százzal. Hogy hol, mikor kell lámpát használni, ez is egy érdekes kérdés, vagy hogy kell-e az autóban lennie fényvisszaverő mellénynek meg pótizzókészletnek... A vezetési szokások is eltérnek. Itt a finneknél megszoktuk már a nyugis tempót, hogy nincs nagy tömeg és a tülekedés is csak kicsi. Ma pl. sávlezárás volt a reptérre vezető óton, ahol balra kellett besorolnom. Nem ment nagyon fel a vérnyomásom, hiszen a cippzárelv alapján szépen beengedtek. Budapesti tanulóéveimől nem ilyenre emlékszem.... Ismét lengyel példa: náluk a záróvonal arra való, hogy bátorítsa a vagányabb vezetőket az előzésre. Tehetik bátran, hiszen a kevésbé sportosak lehúzódnak az e célból igen széles leállósávba. 
Hát erre számítsatok kedves utastársaim!