2012. november 1., csütörtök

Földrengések, hurrikánok


Az utóbbi pár napban a Kelet-Amerikát pusztító hurrikánnal kapcsolatos hírek mindent vittek a médiákban. Méltán, hiszen mint mondják, az évszázad vihara dühöng arrafelé. Sok ismerősünk lakik ott a keleti parton, sokat gondolunk rájuk, bár a hírek szerint szerencsére nem érinti őket közvetlenül a katasztrófa.
Én azonban mégsem a szelek keltette viharokról írnék most, hanem azokról, amiket bizonyos földrengések keltettek, méghozzá Olaszországban. Történt ugyanis még 2009 tavaszán, hogy Közép-Olaszország egy településén kisebb földrengések rázták fel szinte nap mint nap az embereket. Ki tudja, ki nem, de nem annyira különleges dolog ez, Olaszország egyes részei ugyanis különösen földrengésesnek minősülnek, a szónak klasszikus, nem csak politikai értelmében is. Az emberek pedig az évezredek során hozzászoktak, hogy néha mégis mozog (mármint a föld alattuk), és bizony néha jobban, mint máskor, és olyankor futni kell az életért. A kérdéses település (L'Aquila, hogy pedánsak legyünk) pedig még olaszhonon belül is közismerten a legrázósabb terület.
Tehát azon a bizonyos tavaszon mozogni kezdett a föld. Nem túl erősen, de rendszeresen, hetekig. Ezt már azért nem vették az emberek a megszokott rutinnal, kezdtek rendszeresen az utcán, az autóikban aludni, ami pár hét után eléggé fel tudja borítani bárkinek a megszokott rutinját.
A történet egy másik szereplője egy kutató. Az illető, ha hinni lehet a médiáknak, fizikus, de nem földrengéskutató, viszont akkoriban a kérdéses városkában dolgozott, s hobbiból megpróbálja előre jelezni a következő rengés időpontját. Teszi ezt egy olyan módszerrel (a felszabaduló radongáz mennyiségét mérve), amit a földrengéstan nagyjai nem fogadnak el megbízható módszernek. Kutatónk gyakran prediktál rengést, és hol talál, hol nem. Miután a rengések egyre gyakoribbak a városkában, egyre gyakrabban talál, nem lehetetlen, hogy pusztán a statisztikai valószínűség miatt. Emberünk mindenesetre ismét előrejelzéssel áll elő, miszerint ismét egy nagyobb rengés következik.
A folyamatos készültségtől és rendszeres kint alvástól felzaklatott közvélemény kiéhezett ragadozóként csap le a hírre, és a városkán már-már eluralkodik a pánik. A hatóságok meg ugye semmitől se félnek jobban, mint egy jó kis általános pániktól, segítséget kérnek hát kormányzati hatóságoktól.
Olaszország fejlett ország, van nekik Földrengés kutató bizottságuk is (ok, a rendes neve National Commission for the Prediction and Prevention of Major Risks, azaz nagy veszélyek előrejelzésének és megelőzésének nemzeti bizottsága, vagy valami hasonló), számos, nemzetközileg elismert kutatóval. Összehívják hát őket, de a kormányzati szerv zárt ajtók mögött közli velük, hogy a fő cél a pánik elkerülése.
A tudósok összeülnek, áttekintik a rendelkezésre álló adatokat. A földrengés előrejelzés gyerekcipőben járó tudomány, egyesek szerint sosem fog kinőni belőle, mások szerint már komolyak az eredmények. Ha a kaliforniai földrengés előrejelzés hatékonyságáról olvasottak igazak, akkor azért mégiscsak fontos dolog ez, ami adott eseménynél több perccel előre jelezhet egy rengést. Ez bizony életeket menthet, akár több ezret is.
Nos, mindezekkel együtt az olasz tudósok az adatok áttekintése után megállapították, hogy véleményük szerint egy nagy rengés esélye a következő napokban egy a százezerhez, ami nem túlságosan nagy, de nem is nulla. Ennél többet nem tudnak mondani. Miután ebben megegyeztek, szépen haza mentek. A városkától részt vevő hivatalnok ezt úgy adta elő a pánik határán remegő embereknek, hogy semmi baj, a szakértők szerint nem lesz földrengés. Mindenki (de legalábbis sok ember) megnyugodott, és szépen hazamentek. Közben az egyik tudós nyilatkozott, miszerint az adatok alapján nem igazán lehet tudni lesz e nagyobb rengés a következő pár napban.
Ahogy az már csak lenni szokott, csekély valószínűség ide, megnyugtató nyilatkozat oda, a bejelentés után hat nappal lecsapott a mindent romba döntő, minden várakozást felülmúló rengés. Több, mint háromszázan meghaltak, a városka nagy része porig rombolódott.
Fontos megjegyezni az időpontot. Hat nappal a tudósok vizsgálódása és a bejelentés után. Tehát valójában az amatőr tudós se talált, mert ő korábbra jósolta a rengést, illetve a hivatásosak a szó szoros értelmében helyes következtetésre jutottak, hiszen az adatok áttekintése után több napig nem volt jelentős rengés. (Emlékezzünk, a kaliforniai rendszerek csupán néhány perccel az esemény előtt tudnak riasztást adni, több napos földrengés előrejelzés ma egyértelműen a sci-fi kategória.)
Az áldozatokat, és a hozzátartozóikat ez természetesen nem vigasztalja. Ők úgy érzékelik, hogy az egyik tudós előre megjósolta, de a hivatásosak elhallgattatták. (Tehát a tudósok irigyek!) Meg aztán azok a híres tudósok hazudtak! (Tudták előre, de megnyugtató nyilatkozatot tettek!) Az egész szakértés csak színjáték volt, csak hogy elkerüljék a pánikot, a tudósok nem csináltak semmit a pénzükért! (Igaz, hogy azok a tudósok a kérdéses bizottságban nem pénzért szakértenek, ez nem a fő feladatuk, többségében egyetemeken/kutyatóintézetben dolgoznak.) Egyszóval kitört a népharag.
A tudósokat (és a megnyugtató kijelentést tevő hivatalnokot) bíróság elé citálták. A múlt héten született meg az ítélet: a hat tudós és a hivatalnok bűnös népirtás vádjával, az ítélet hat év börtön. Az indoklás szerint a tudósok nem kommunikálták kellő pontossággal az álláspontjukat.
Együk fel a kérdést, lehet e pontosabban kommunikálni a „nem tudom”-ot annál, hogy nem tudom?
A hírek hatására megmozdult a föld átvitt értelemben is, a világ földrengéskutatói általánosan tiltakoztak a történtek ellen. Az olasz média megpróbálta elmagyarázni, hogy a tudósok nem azért ítéltettek bűnösnek, mert nem tudták előre jelezni a földrengést, hanem mert ezt nem kommunikálták megfelelően. Az egyik internetes cikk felrajzolja az ordító párhuzamot: végül is de jure Galileit sem a csillagászati eredményeiért ítélték el, hanem formálisan azért, mert engedély nélkül publikálta azokat. Vagyis a „nem megfelelő kommunikáció miatt”.
A történetnek messzebb mutató konzekvenciái vannak, ha egy pillanatig tovább gondoljuk a dolgot. Mert ugye mi történt? Egy kormányzati szerv kikérte pár tudós véleményét egy szakmai kérdésben. A tudósok válaszoltak, a választ a szerv saját szája íze szerint értelmezte, majd a katasztrófa után a felelősséget átpasszintotta rájuk. Ezután vajon melyik tudós fog szakvéleményt adni rizikós kérdésekben? Éppen azokban, ahol fontos lenne a legapróbb, legbizonytalanabb információ is? És nem kell a földrengésekre korlátozni a képzelőerőnket. Globális felmelegedés? Éghajlatváltozások? Hurrikánok? Ózonlyuk? Jövő évi búzatermés?
Emlékszik még valaki, amikor az ötvenes években meteorológusokat ítéltek el (vagy csak bocsájtottak el) amiatt, hogy napsütést jósoltak május elsejére, de esett? A katonai parásé teljes ideje alatt...
Az olasz veszélyjelző intézet vezetői mindenesetre lemondtak, hiszen ki vállalja föl ezután, hogy börtönbe kerül, mert nem tud megjósolni egy két árvizet, földrengést, vihart, vagy hasonlót? Vagy ha csak nem megfelelően kommunikálja?
Apropó kommunikáció: már látom magam előtt, ahogy a TV-ben az időjárás előrejelzés alatt fut a képen az apróbetűs rész: „Az Országos Meteorológiai Szolgálat és annak munkatársai semmiféle jogi felelősséget nem vállalnak abban az esetben, ha hibás előrejelzésből bárkinek anyagi, nem anyagi, eszmei, vagy erkölcsi kára származik.”