2010. november 29., hétfő

Hat évesek lettünk

Bizony, már Virágunk is elérte a méltán nevezetes hat éves kort, s ezzel a Botond féle osztályozásban már kislányból nagylánnyá lett. Igaz, a Botond féle osztályozás folyamatosan változik, és valahogy a nála kisebbek mindig a kisfiú/kislány kategóriába kerülnek, és csak ő üti meg a mércét a nagyfiúsághoz.
Szombaton tehát megünnepeltük Virágunkat. Sokat törtük a fejünket, mi lenne a megfelel ajándék? Végül egy doboz „petshopppit” választottunk. Az oviban most ez a legújabb bolondéria, hüvelyknyi kis állatok diónyi fejjel és gülü szemekkel, na ez egy „petshoppi”. Ejteni hasonlóan kell, mint a peccs fájlt, vagy a peccs kábelt bár a finn szavak etimológiájában most nem merülnék el.
Tehát egy doboz ilyen gnóm állatka lett az ajándék, ami a vártnak megfelelően Paris (Eris?) almájaként robbant a nappali közepén. Hiába volt vagy tíz különféle figura, Lucának valahogy pont az kellett folyton, mint amivel Virág vagy Balázs játszott. Azért hamarosan oldódtak a kedélyek, és aztán már sikerült a gyerkőcöknek „szépen játszani”. Délután az alvás helyett Zsuzsival tortát gyártottunk, mert az óhaj ezúttal csipkerózsikás torta volt. Hát, nagy küzdés volt, mire sikerült a cukor irónokkal a megfelelő hercegnőt fölrajzolni a a torta tetejére, de aztán már ment is az ünneplés, és a torta szerencsére általános sikert aratott, mind ízével, mind formájával.
A finneknek állítólag van vagy féltucat különféle szavuk a hóra. Mi, Közép-Európából szakadt gyüttmentek nehezen értjük ezt a beteges megkülönböztetési kényszert, hiszen ugye, a hó, az hó. Fagyott eső, mi lenne más? Nos, feleim, nem úgy vagyon az! Mert van a hó, ami csak alig hó, éppcsak, hogy nem eső. Aztán van a szép képeslap hóesés, nagy pelyhekben, z ember azt várja, mikor kanyarodik már be a sarkon egy rénszarvas húzta télapószán. És van az olyasféle hó, mint amit most hétvégén tapasztaltunk. Ez nagy hidegben fordul elő, amikor egy nedves melegfront éri el sarkvidékünket, és a levegő hőmérséklete mínusz tízig is felmelegszik hirtelen. Ekkor esik olyan hó, ami jobban hasonlít a homokhoz, mint a messze délen hónak elkönyvelt pihe-puha lágysághoz. És ha ilyenkor nagyobb szél is fúj, akkor az olyan, mint a szaharai számum Joulupukki rendezésében. Na, ilyenünk volt a hét végén, Katalin rázta a kabátját rendesen. Szerencsére hamar elment, és utána lehetett szánkózni az utca végi pályán. Remekül szórakoztunk, szombaton kétszer is kint volt a csapat a havon.
Vasárnappal megkezdődött Advent. Balázs már nagyon várta, már napok óta harmatozzatok-ot énekelgetett magban, s vasárnap este előkerült a koszorú, s meggyújtottuk az első gyertyát. Zengett a roráté, kezdődik az Úrjövet. Vasárnap, a prédikációban volt egy érdekes gondolat. Az igazi boldogság a várakozásból születik. Nehéz ezt megérteni instant kávézós világunkban, pedig a szívben érlelt s várakozásban vajúdott dolgok okoznak csak valódi örömet. Várakozzunk hát, mert ez a tél még megváltatlan, de talán, talán ez a Karácsony hozhat valamit, ami igazi. Az Úr lába már az úton van, jön, átugrik a hegyeken, és szökell a dombokon.

2010. november 22., hétfő

Amit nem hittem volna

Az ember csak írogat mindenfélét a nagy internetre, aztán egyszer csak meglepődik, hogy mások meg elolvassák, többen is, mint elsőre gondolná. Történt egyszer, itt az északi Finnországba, hogy a Finn Igazságügyi Minisztérium, különféle okokból úgy döntött, hogy számítógépein az addig használt borsos árú irodai programokat lecseréli az ingyenes OpenOffice programra. Ugyebár, a közhiedelemmel ellentétben itt sincs kolbászból a kerítés, a jó gazda itt is fogához veri a garast. Ugyanakkor a finnek nem azok a tipikusan kapkodós népek, az elhatározást alapos felkészülés követte, hogy kidolgozzák a váltás pontos menetét. Szumma szummarum, az elhatározás 2003-ban történt, a programok telepítése 2006-ban, s a projekt csak mostanában zárul le. Ugye a feladat hatalmas volt, több mint tíz ezer számítógép átállításáról beszélünk. A felhalmozódott tapasztalati anyag kincset érő, különösen, ha más országok is hasonló lépéseket terveznek. A feladatot levezénylő finn csapat több publikációban is leírta tapasztalatait, s idén nyáron megjelent a témában egy összefoglaló mű is, a projekt vezetőjének tollából.
Miután engem érdekelnek az ilyen témák, s mivel a finn példát nagyon jónak tartottam abból a szempontból, hogy hogyan kell egy ilyen váltást megtervezni és kivitelezni, írtam hát róla egy cikket arra a magyar nyelvű internetes oldalra, amely a magyar szabad szoftverekkel bármilyen szempontból foglalkozó emberek találkozási pontja. (Ez ugye nem más, mint a Hungarian Unix Portal, vagy, ahogy mindenki csak emlegeti, a HUP.) Tehát írtam a témáról egy cikkecskét, mely megjelent ott, s mely akkor és ott nem váltott ki különösebben nagy visszhangot.
Közben a nagyvilágban is zajlanak az események, kormányváltás, önkormányzati választások, miegymás. És egyszer csak olvasom a hírekben, hogy kormányunk digitális stratégiát tervez, mert a számítógépek világában is moderálni kellene azt a mérhetetlen pazarlást, ami az elmúlt időszakban ment. Kevesen tudják, és talán meg sem haladja már az emberek ingerküszöbét, de Magyarország olyasmire költött az elmúlt években forint tíz milliárdokat, amiket tőlünk sokkal gazdagabb országok sem engednek meg maguknak. Így van az például, hogy minden magyar felsőoktatási hallgató rendelkezik ingyenes Windows és MS Office licencekkel. Persze ezek a programok csak látszólag ingyenesek, hiszen az állam (azaz minden adófizető) mintegy ötven milliárd forintot fizet ki érte egy 2009 tavaszi megállapodás alapján. Lehet, hogy jó ez, lehet, hogy nem, mindenesetre ugyanebben az időszakban Finnország vált OpenOffice-ra, aminek ingyenes a licenszelése. De sorolhatnánk számos más aspektust is. Lényeg az, hogy a kormány, úgy tűnik, váltani akar az eddigi pénzszóró módszerről, s ezzel kapcsolatban készült egy vitairat, melyet a fent emlegetett HUP internetes oldalon a hozzáértők elé bocsájtottak, s kijelentették, hogy várnak minden javaslatot, véleményt, kritikát. Akkor és ott bátorkodtam megjegyezni, hogy milyen jó lenne, ha kormányunk tudna a finn példáról, és Magyarországon is megpróbálnának a megfelelő helyeken váltani a fizetős programokról az ingyenes, nyílt programokra.
S lőn csoda, a Minisztérium emberkéje visszaírt, hogy igen, olvasták a cikkemet, s be is építették a vitairat anyagába. Bevallom, nagyon örültem ennek. Már ugye annak is, hogy írásom felkeltette az „illetékesek” figyelmét, de még inkább annak, hogy Magyarország esetleg ebben is jó irányba mozdul. A finnek ezzel a programváltással négy év időtávlatban mintegy két millió eurót spóroltak meg. Ez bizony forintban már milliárdos nagyságrend. Ráadásul a fennmaradt költségek is nem egyszerűen egy külföldi cégnek kerültek kifizetésre, hanem hazai programozókat bíztak meg belőle a szükséges hiányzó programok megírására. Tehát az a pénz is otthon maradt, a saját országban teremtett új munkahelyeket, a saját ország gazdaságában forgott. De jó lenne, ha valami hasonló valósulna meg Magyarországon is!
És az ember már-már elhiszi, hogy érdemes a gondolatait eregetni a nagy internetre, mert néha olvassák is, és nagy ritkán esetleg hasznára is lehet másoknak.

2010. november 9., kedd

A nagy csövezés. 7. felvonás: Végre, vége!

Bizony, ez is elkövetkezett! Az utolsó csempéket is felrakták, az utolsó réseket is kifugázták, beszerelték a lámpákat, föltették a plafont. És bejelentették, kész, lehet visszaköltözni! Hurrá, hurrá! Zsuzsi már pénteken nekiállt visszahordani a ruhahalmokat, s szombaton érzékeny búcsút vettünk a Lepokoti szőke nénijétől, átadtuk a kulcsokat, autóba pattantunk, s elrobogtunk kis lakásunk felé. A hétvégénk ennek megfelelően a takarítás jegyében telt, hiszen maradt jócskán por a munkák után.
Visszatekintve erre a tíz hétre, amelyet a Lepokotiban töltöttünk, szerintem nagyon tanulságos volt. Érdekes volt olyan sokféle másmilyen emberrel találkozni, kicsit látni, hogyan éltek néhány generációval ezelőtt errefelé. Azt hiszem, most sokkal jobban értékeljük, hogy este nem kell begyújtani a kályhákba, hanem csak jön a meleg a radiátorokból. Hogy este nincs rekkenő meleg, reggel meg borzongató hideg, hogy a konyhába ki lehet sétálni pizsamában is, a megfázás kockáztatása nélkül. A füstszag sem fog annyira hiányozni, annál inkább a szép rendezett nappali meg a hintaszék a könyvtárszobában.
Itthon kezdünk visszazökkenni a szokott kerékvágásba, a szokásos programok mennek a gyerekeknek, így csaknem minden délután megyünk valahová. Közben megérkezett az első valamirevaló hó, s ezt a gyereksereg természetesen kitörő lelkesedéssel fogadta. Balázs meg az ovisok már túl vannak az első szánkózáson, hógolyózáson. Sajnos a hét második felére enyhülést ígérnek, úgyhogy visszatér a locspocs idő, de addig is élvezzük kint a jó kis hideget, bent meg az új fürdőszobában a padlófűtést.

2010. november 5., péntek

Kapcsolat

A napokban, sokadik alkalommal, ismét elolvastam Carl Sagan Kapcsolat című könyvét. Sagan nagy mesélő, úgy tud beszélni a tudományról, a tudósságról, hogy az embernek egyből visszatérnek tán elveszettnek hitt motivációi a kutatással kapcsolatban, s ráébredünk, hogy a legnemesebb tevékenységet műveljük, amikor a természet titkait kutatjuk. Sagan munkássága a tudományos ismeretterjesztés területén a legnagyobbakkal egyenértékű, Gerald Durrellel, David Attenboroughval emlegethető együtt. Kár, hogy olyan fiatalon meghalt. Legismertebb tévésorozata, a Cosmos, magyarul a Kozmosz: Személyes utazás címen is futott, annak idején nagy hatással volt rám. Emlékszem, tán tízéves lehettem, szombatonként ment, és nekem utána úszásedzésem volt. Úszás közben a Sagan által elmondottakon agyaltam, naprendszerekről, szupernóvákról, evolúcióról.
A Kapcsolat (eredetiben Contact címen jelent meg) nem ismeretterjesztő mű, hanem egy igazi tudományos fantasztikus regény a legjavából. Sajnálatos módon film is készült belőle, amely még érintőlegesen sem tudja visszaadni a könyv alaptémáit, és hangulatát. Azt a feszült izgalmat, ami átlengi egy világrengető felfedezés napjait, a tudóstársadalom rivalizálva együttműködését, a tudomány helyét egy teljes személyiségben, és a többit.
S van egy téma a könyvben, amit a politikai korrektség jegyében ejtettek a filmből. Nagy kár, ugyanis ez a könyv egyik fő témája, s Sagan többi művét ismerve neki magának is fontos volt ez, máshol is körüljárja a témát. Hol van Isten helye a tudós világképében? Valóban a tudomány kizárja a hitet? Érdekes olvasni a témában ismert sztereotípiákat. A fundamentalista vallásos szónok így mennydörög egy tévébeszédben: „Valójában mit tett értünk a tudomány? ... Tényleg boldogabbak lettünk tőle? ...Vagy a tudomány csak kábít bennünket mindenféle játékszerekkel, technikai szerkentyűkkel, és közben aláássa a hitünket? ... Ezeknek köszönhetjük a hidrogénbombát! Bocsásd meg nekem, Istenem, hogy képtelen vagyok hálásabb lenni ezekhez a kedves lelkekhez.
De a sztereotípia természetesen a másik oldalról sem kevésbé sekélyes. A tudós például így minősítgeti az egyik vallási vezetőt: „...ön, Rankin úr, mindent, amit képtelen megérteni, Istennek tulajdonít. Isten a szőnyeg, ami alá besöpri a világ minden rejtélyét, mindent, ami próbára teszi az értelmét. Ön ezekre egyszerűen kikapcsol, mondván, hogy mindez Isten műve.” Hát nem valamennyien hallottuk már ezeket a szövegeket pro és kontra?
De ahogy halad előre a történet, érdekes dolog történik. Kiderül, hogy egymás motivációinak megismerése után egyáltalán nem ütközik a kétféle világnézet, sőt, úgy is fogalmazhatunk, hogy mind a hívő, mind a tudós elme ugyanazt a dolgot műveli. Keresik az Igazságot. A vallásos a kinyilatkoztatásokban, vagy a személyes élményekben keresi Istent, aki maga a végső ok, a természetben található rend alkotója és elrendezője. A tudós kutató az empíria eszközeivel vizsgálja a természetben található rendet, s megpróbálja megismerni a jelenségek okait. Fájóan kevesen ismerik föl, hogy ez ugyanannak az éremnek csupán két oldala, ugyanannak a belülről fakadó keresésnek kétféle megnyilvánulása. Nagyon ritkán jön létre ez a másfajta Kapcsolat, amikor, mint a könyvben is, a hit és a tudomány összekapcsolódik, és egy irányba mutat.
A hit és vallás természetéből fakadóan személyes dolog. Míg a természeti törvények bárki számára demonstrálhatóak, addig a hittel kapcsolatos élmények nem. Éppen ezért a hit és tudomány ilyenfajta egymásra találása is csak egyes embereknek személyesen adathatik meg. Sagan könyvében a tudós főhősnő megtalálja kérdésére a személyes választ: „...van egy értelem. Ez volt mindenek előtt. A világegyetem csak utána keletkezett.” S ez már több is, mint elég.