A napokban, sokadik alkalommal, ismét elolvastam Carl Sagan Kapcsolat című könyvét. Sagan nagy mesélő, úgy tud beszélni a tudományról, a tudósságról, hogy az embernek egyből visszatérnek tán elveszettnek hitt motivációi a kutatással kapcsolatban, s ráébredünk, hogy a legnemesebb tevékenységet műveljük, amikor a természet titkait kutatjuk. Sagan munkássága a tudományos ismeretterjesztés területén a legnagyobbakkal egyenértékű, Gerald Durrellel, David Attenboroughval emlegethető együtt. Kár, hogy olyan fiatalon meghalt. Legismertebb tévésorozata, a Cosmos, magyarul a Kozmosz: Személyes utazás címen is futott, annak idején nagy hatással volt rám. Emlékszem, tán tízéves lehettem, szombatonként ment, és nekem utána úszásedzésem volt. Úszás közben a Sagan által elmondottakon agyaltam, naprendszerekről, szupernóvákról, evolúcióról.
A Kapcsolat (eredetiben Contact címen jelent meg) nem ismeretterjesztő mű, hanem egy igazi tudományos fantasztikus regény a legjavából. Sajnálatos módon film is készült belőle, amely még érintőlegesen sem tudja visszaadni a könyv alaptémáit, és hangulatát. Azt a feszült izgalmat, ami átlengi egy világrengető felfedezés napjait, a tudóstársadalom rivalizálva együttműködését, a tudomány helyét egy teljes személyiségben, és a többit.
S van egy téma a könyvben, amit a politikai korrektség jegyében ejtettek a filmből. Nagy kár, ugyanis ez a könyv egyik fő témája, s Sagan többi művét ismerve neki magának is fontos volt ez, máshol is körüljárja a témát. Hol van Isten helye a tudós világképében? Valóban a tudomány kizárja a hitet? Érdekes olvasni a témában ismert sztereotípiákat. A fundamentalista vallásos szónok így mennydörög egy tévébeszédben: „Valójában mit tett értünk a tudomány? ... Tényleg boldogabbak lettünk tőle? ...Vagy a tudomány csak kábít bennünket mindenféle játékszerekkel, technikai szerkentyűkkel, és közben aláássa a hitünket? ... Ezeknek köszönhetjük a hidrogénbombát! Bocsásd meg nekem, Istenem, hogy képtelen vagyok hálásabb lenni ezekhez a kedves lelkekhez.”
De a sztereotípia természetesen a másik oldalról sem kevésbé sekélyes. A tudós például így minősítgeti az egyik vallási vezetőt: „...ön, Rankin úr, mindent, amit képtelen megérteni, Istennek tulajdonít. Isten a szőnyeg, ami alá besöpri a világ minden rejtélyét, mindent, ami próbára teszi az értelmét. Ön ezekre egyszerűen kikapcsol, mondván, hogy mindez Isten műve.” Hát nem valamennyien hallottuk már ezeket a szövegeket pro és kontra?
De ahogy halad előre a történet, érdekes dolog történik. Kiderül, hogy egymás motivációinak megismerése után egyáltalán nem ütközik a kétféle világnézet, sőt, úgy is fogalmazhatunk, hogy mind a hívő, mind a tudós elme ugyanazt a dolgot műveli. Keresik az Igazságot. A vallásos a kinyilatkoztatásokban, vagy a személyes élményekben keresi Istent, aki maga a végső ok, a természetben található rend alkotója és elrendezője. A tudós kutató az empíria eszközeivel vizsgálja a természetben található rendet, s megpróbálja megismerni a jelenségek okait. Fájóan kevesen ismerik föl, hogy ez ugyanannak az éremnek csupán két oldala, ugyanannak a belülről fakadó keresésnek kétféle megnyilvánulása. Nagyon ritkán jön létre ez a másfajta Kapcsolat, amikor, mint a könyvben is, a hit és a tudomány összekapcsolódik, és egy irányba mutat.
A hit és vallás természetéből fakadóan személyes dolog. Míg a természeti törvények bárki számára demonstrálhatóak, addig a hittel kapcsolatos élmények nem. Éppen ezért a hit és tudomány ilyenfajta egymásra találása is csak egyes embereknek személyesen adathatik meg. Sagan könyvében a tudós főhősnő megtalálja kérdésére a személyes választ: „...van egy értelem. Ez volt mindenek előtt. A világegyetem csak utána keletkezett.” S ez már több is, mint elég.
A Kapcsolat (eredetiben Contact címen jelent meg) nem ismeretterjesztő mű, hanem egy igazi tudományos fantasztikus regény a legjavából. Sajnálatos módon film is készült belőle, amely még érintőlegesen sem tudja visszaadni a könyv alaptémáit, és hangulatát. Azt a feszült izgalmat, ami átlengi egy világrengető felfedezés napjait, a tudóstársadalom rivalizálva együttműködését, a tudomány helyét egy teljes személyiségben, és a többit.
S van egy téma a könyvben, amit a politikai korrektség jegyében ejtettek a filmből. Nagy kár, ugyanis ez a könyv egyik fő témája, s Sagan többi művét ismerve neki magának is fontos volt ez, máshol is körüljárja a témát. Hol van Isten helye a tudós világképében? Valóban a tudomány kizárja a hitet? Érdekes olvasni a témában ismert sztereotípiákat. A fundamentalista vallásos szónok így mennydörög egy tévébeszédben: „Valójában mit tett értünk a tudomány? ... Tényleg boldogabbak lettünk tőle? ...Vagy a tudomány csak kábít bennünket mindenféle játékszerekkel, technikai szerkentyűkkel, és közben aláássa a hitünket? ... Ezeknek köszönhetjük a hidrogénbombát! Bocsásd meg nekem, Istenem, hogy képtelen vagyok hálásabb lenni ezekhez a kedves lelkekhez.”
De a sztereotípia természetesen a másik oldalról sem kevésbé sekélyes. A tudós például így minősítgeti az egyik vallási vezetőt: „...ön, Rankin úr, mindent, amit képtelen megérteni, Istennek tulajdonít. Isten a szőnyeg, ami alá besöpri a világ minden rejtélyét, mindent, ami próbára teszi az értelmét. Ön ezekre egyszerűen kikapcsol, mondván, hogy mindez Isten műve.” Hát nem valamennyien hallottuk már ezeket a szövegeket pro és kontra?
De ahogy halad előre a történet, érdekes dolog történik. Kiderül, hogy egymás motivációinak megismerése után egyáltalán nem ütközik a kétféle világnézet, sőt, úgy is fogalmazhatunk, hogy mind a hívő, mind a tudós elme ugyanazt a dolgot műveli. Keresik az Igazságot. A vallásos a kinyilatkoztatásokban, vagy a személyes élményekben keresi Istent, aki maga a végső ok, a természetben található rend alkotója és elrendezője. A tudós kutató az empíria eszközeivel vizsgálja a természetben található rendet, s megpróbálja megismerni a jelenségek okait. Fájóan kevesen ismerik föl, hogy ez ugyanannak az éremnek csupán két oldala, ugyanannak a belülről fakadó keresésnek kétféle megnyilvánulása. Nagyon ritkán jön létre ez a másfajta Kapcsolat, amikor, mint a könyvben is, a hit és a tudomány összekapcsolódik, és egy irányba mutat.
A hit és vallás természetéből fakadóan személyes dolog. Míg a természeti törvények bárki számára demonstrálhatóak, addig a hittel kapcsolatos élmények nem. Éppen ezért a hit és tudomány ilyenfajta egymásra találása is csak egyes embereknek személyesen adathatik meg. Sagan könyvében a tudós főhősnő megtalálja kérdésére a személyes választ: „...van egy értelem. Ez volt mindenek előtt. A világegyetem csak utána keletkezett.” S ez már több is, mint elég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése