Az
utóbbi pár napban a Kelet-Amerikát pusztító hurrikánnal
kapcsolatos hírek mindent vittek a médiákban. Méltán, hiszen
mint mondják, az évszázad vihara dühöng arrafelé. Sok
ismerősünk lakik ott a keleti parton, sokat gondolunk rájuk, bár
a hírek szerint szerencsére nem érinti őket közvetlenül a
katasztrófa.
Én
azonban mégsem a szelek keltette viharokról írnék most, hanem
azokról, amiket bizonyos földrengések keltettek, méghozzá
Olaszországban. Történt ugyanis még 2009 tavaszán, hogy
Közép-Olaszország egy településén kisebb földrengések rázták
fel szinte nap mint nap az embereket. Ki tudja, ki nem, de nem
annyira különleges dolog ez, Olaszország egyes részei ugyanis
különösen földrengésesnek minősülnek, a szónak klasszikus,
nem csak politikai értelmében is. Az emberek pedig az évezredek
során hozzászoktak, hogy néha mégis mozog (mármint a föld
alattuk), és bizony néha jobban, mint máskor, és olyankor futni
kell az életért. A kérdéses település (L'Aquila, hogy pedánsak
legyünk) pedig még olaszhonon belül is közismerten a legrázósabb
terület.
Tehát
azon a bizonyos tavaszon mozogni kezdett a föld. Nem túl erősen,
de rendszeresen, hetekig. Ezt már azért nem vették az emberek a
megszokott rutinnal, kezdtek rendszeresen az utcán, az autóikban
aludni, ami pár hét után eléggé fel tudja borítani bárkinek a
megszokott rutinját.
A
történet egy másik szereplője egy kutató. Az illető, ha hinni
lehet a médiáknak, fizikus, de nem földrengéskutató, viszont
akkoriban a kérdéses városkában dolgozott, s hobbiból
megpróbálja előre jelezni a következő rengés időpontját.
Teszi ezt egy olyan módszerrel (a felszabaduló radongáz
mennyiségét mérve), amit a földrengéstan nagyjai nem fogadnak el
megbízható módszernek. Kutatónk gyakran prediktál rengést, és
hol talál, hol nem. Miután a rengések egyre gyakoribbak a
városkában, egyre gyakrabban talál, nem lehetetlen, hogy pusztán
a statisztikai valószínűség miatt. Emberünk mindenesetre ismét
előrejelzéssel áll elő, miszerint ismét egy nagyobb rengés
következik.
A
folyamatos készültségtől és rendszeres kint alvástól
felzaklatott közvélemény kiéhezett ragadozóként csap le a
hírre, és a városkán már-már eluralkodik a pánik. A hatóságok
meg ugye semmitől se félnek jobban, mint egy jó kis általános
pániktól, segítséget kérnek hát kormányzati hatóságoktól.
Olaszország
fejlett ország, van nekik Földrengés kutató bizottságuk is (ok,
a rendes neve National Commission for the Prediction and Prevention
of Major Risks, azaz nagy veszélyek előrejelzésének és
megelőzésének nemzeti bizottsága, vagy valami hasonló), számos,
nemzetközileg elismert kutatóval. Összehívják hát őket, de a
kormányzati szerv zárt ajtók mögött közli velük, hogy a fő
cél a pánik elkerülése.
A
tudósok összeülnek, áttekintik a rendelkezésre álló adatokat.
A földrengés előrejelzés gyerekcipőben járó tudomány, egyesek
szerint sosem fog kinőni belőle, mások szerint már komolyak az
eredmények. Ha a kaliforniai földrengés előrejelzés
hatékonyságáról olvasottak igazak, akkor azért mégiscsak fontos
dolog ez, ami adott eseménynél több perccel előre jelezhet egy
rengést. Ez bizony életeket menthet, akár több ezret is.
Nos,
mindezekkel együtt az olasz tudósok az adatok áttekintése után
megállapították, hogy véleményük szerint egy nagy rengés
esélye a következő napokban egy a százezerhez, ami nem túlságosan
nagy, de nem is nulla. Ennél többet nem tudnak mondani. Miután
ebben megegyeztek, szépen haza mentek. A városkától részt vevő
hivatalnok ezt úgy adta elő a pánik határán remegő embereknek,
hogy semmi baj, a szakértők szerint nem lesz földrengés. Mindenki
(de legalábbis sok ember) megnyugodott, és szépen hazamentek.
Közben az egyik tudós nyilatkozott, miszerint az adatok alapján
nem igazán lehet tudni lesz e nagyobb rengés a következő pár
napban.
Ahogy
az már csak lenni szokott, csekély valószínűség ide,
megnyugtató nyilatkozat oda, a bejelentés után hat nappal
lecsapott a mindent romba döntő, minden várakozást felülmúló
rengés. Több, mint háromszázan meghaltak, a városka nagy része
porig rombolódott.
Fontos
megjegyezni az időpontot. Hat nappal a tudósok vizsgálódása és
a bejelentés után. Tehát valójában az amatőr tudós se talált,
mert ő korábbra jósolta a rengést, illetve a hivatásosak a szó
szoros értelmében helyes következtetésre jutottak, hiszen az
adatok áttekintése után több napig nem volt jelentős rengés.
(Emlékezzünk, a kaliforniai rendszerek csupán néhány perccel az
esemény előtt tudnak riasztást adni, több napos földrengés
előrejelzés ma egyértelműen a sci-fi kategória.)
Az
áldozatokat, és a hozzátartozóikat ez természetesen nem
vigasztalja. Ők úgy érzékelik, hogy az egyik tudós előre
megjósolta, de a hivatásosak elhallgattatták. (Tehát a tudósok
irigyek!) Meg aztán azok a híres tudósok hazudtak! (Tudták előre,
de megnyugtató nyilatkozatot tettek!) Az egész szakértés csak
színjáték volt, csak hogy elkerüljék a pánikot, a tudósok nem
csináltak semmit a pénzükért! (Igaz, hogy azok a tudósok a
kérdéses bizottságban nem pénzért szakértenek, ez nem a fő
feladatuk, többségében egyetemeken/kutyatóintézetben dolgoznak.)
Egyszóval kitört a népharag.
A
tudósokat (és a megnyugtató kijelentést tevő hivatalnokot)
bíróság elé citálták. A múlt héten született meg az ítélet:
a hat tudós és a hivatalnok bűnös népirtás vádjával, az
ítélet hat év börtön. Az indoklás szerint a tudósok nem
kommunikálták kellő pontossággal az álláspontjukat.
Együk
fel a kérdést, lehet e pontosabban kommunikálni a „nem tudom”-ot
annál, hogy nem tudom?
A
hírek hatására megmozdult a föld átvitt értelemben is, a világ
földrengéskutatói általánosan tiltakoztak a történtek ellen.
Az olasz média megpróbálta elmagyarázni, hogy a tudósok nem
azért ítéltettek bűnösnek, mert nem tudták előre jelezni a
földrengést, hanem mert ezt nem kommunikálták megfelelően. Az
egyik internetes cikk felrajzolja az ordító párhuzamot: végül is
de jure Galileit sem a csillagászati eredményeiért ítélték
el, hanem formálisan azért, mert engedély nélkül publikálta
azokat. Vagyis a „nem megfelelő kommunikáció miatt”.
A
történetnek messzebb mutató konzekvenciái vannak, ha egy
pillanatig tovább gondoljuk a dolgot. Mert ugye mi történt? Egy
kormányzati szerv kikérte pár tudós véleményét egy szakmai
kérdésben. A tudósok válaszoltak, a választ a szerv saját szája
íze szerint értelmezte, majd a katasztrófa után a felelősséget
átpasszintotta rájuk. Ezután vajon melyik tudós fog szakvéleményt
adni rizikós kérdésekben? Éppen azokban, ahol fontos lenne a
legapróbb, legbizonytalanabb információ is? És nem kell a
földrengésekre korlátozni a képzelőerőnket. Globális
felmelegedés? Éghajlatváltozások? Hurrikánok? Ózonlyuk? Jövő
évi búzatermés?
Emlékszik
még valaki, amikor az ötvenes években meteorológusokat ítéltek
el (vagy csak bocsájtottak el) amiatt, hogy napsütést jósoltak
május elsejére, de esett? A katonai parásé teljes ideje alatt...
Az
olasz veszélyjelző intézet vezetői mindenesetre lemondtak, hiszen
ki vállalja föl ezután, hogy börtönbe kerül, mert nem tud
megjósolni egy két árvizet, földrengést, vihart, vagy hasonlót?
Vagy ha csak nem megfelelően kommunikálja?
Apropó
kommunikáció: már látom magam előtt, ahogy a TV-ben az időjárás
előrejelzés alatt fut a képen az apróbetűs rész: „Az Országos
Meteorológiai Szolgálat és annak munkatársai semmiféle jogi
felelősséget nem vállalnak abban az esetben, ha hibás
előrejelzésből bárkinek anyagi, nem anyagi, eszmei, vagy erkölcsi
kára származik.”