12. nap Paldiski – Tallin - Helsinki – Kangasala

Táv: összesen kb. 36 km

Ismét ragyogó napsütésre ébredtünk, mely már igen korán kisütött minket a sátorból. De kilépve a sátorból sem volt túl kellemes a helyzet, mert annyi légy volt meg pőcsik volt, amennyit egy helyen még nem láttam. Annyira zavaróak voltak, hogy a reggelit is kihagyva csak összecsomagoltunk és betekertünk Paldiski vasútállomásra, így váratlanul az eggyel korábbi vonatot értük el. Úgyis kicsit izgultunk, mert még mindig tartott a vágányzár, amit Tarttu felé menet már tapasztaltunk. De ezúttal a végállomásnál szálltunk fel, így a bringák simán felfértek.

A vonat bevitt minket Tallin központjába. Itt megvásároltuk azt a pár dolgot, amit haza akartunk hozni, Boti nagy örömére találtunk a boltban alkoholmentes Ginger Joe-t is… Utána a városközponton át mentünk ki a kikötőbe, a főtéren megebédeltünk. Most nem a D dokkra kellett mennünk, hanem a B-re, ami egy kicsit máshol volt, de azért megtaláltuk simán. Betereltek minket a motorosok közé. Akkor lepődtünk csak meg, amikor a mellettünk álló motoros nő magyarul szólított le – kiderült, hogy Finnországból van, és félig magyar – valamelyik szülője magyar, akárcsak férjének, aki szintén itt volt.

A hajóra sokat kellett várni, lassan is döcögött a tengeren, ráadásul kiderült, hogy bár a hajó menetrend szerint fél 5-re Helsinkibe ér, olyan vonat, amin 3 biciklihely is van, csak 7-kor indul, és rengeteg helyen megáll, így csak fél 10-re értünk Tamperébe.

 Későn értünk Kangasalába, ahol végre alapos fürdőt vettünk, és puha ágyba mentünk aludni.

11. nap: Haapsalu -Paldiski

Táv: 106 km

Hát igen. Kicsit az a gyanúm, hogy Csabi véleménye szerint minden túrába kell legalább egy nap, amikor bizonyíthatunk, és 100 km-t megyünk csomaggal. Én nem osztom ezt a nézetét, de csak lihegek a nyomában…

Haapsaluban reggel újabb kellemes meglepetés ért: az élelmes tulaj a boltból frissen sütött pékárut hozott és árult, finn és magyar ízlésnek is megfelelőt. Bár Csabi meg én nem éltünk vele, Boti választott magának valamit, hogy jó napja legyen. Ezen felvidulva viszonylag gyorsan sikerült összepakkolnunk – annál is inkább igyekeztünk, mert tudtuk, hogy hosszú út áll előttünk, ráadásul Haapsalu is érdekesnek ígérkezett, ahogy ezt a kemping falán elhelyezett információs papírkákból és füzetecskékből kisilabizáltuk. Püspöki székhely volt, Rómának tartozott, meg mindenféle ilyenek. Mindenesetre egy szép nagy vár van a város szívében igen jó állapotban, és az óváros is nagyon szép. Ráadásul biciklijavító műhely is van :-) -de ezt nem kellett igénybe vennünk.

Csak mikor a várhoz értünk derült ki számunkra, hogy ezen a napon a várban jóga-fesztivált tartottak. A jógának semmilyen szinten nem vagyunk barátai, ráadásul a várnak egy nagy része le is volt kerítve a fesztivál miatt, így csak röviden tudtuk megszemlélni. Remélem, visszatérünk még ide!

Haapsaluból ismét a bicikliúton mentünk tovább. Ez aztán az Uusi Ruotsi (? vagy valami ilyesmi) nevű területen vitt keresztül,

ahol észtországi svédek élnek. Hát ami azt illeti, jól el vannak határolódva! Erre a területre nem vezetett aszfaltút, egy hosszú szakaszon kavicsos úton mentünk az erdőben, amit télen lánctalpas hókotrók használnak, ezért az átlagosnál is döcögősebb volt. Nagyon izgultam, de végül nem lett senkinek se defektje…. Ráadásul, hétvége lévén, az észt háziasszonyok kiáramlottak az erdőbe áfonyát szedni, sok-sok autó verte fel a port és tette még bonyolultabbá a közlekedést. Ennek a szakasznak a végén szerencsésen belebotlottunk egy út menti hamburgerezőbe, ahol hathatós közbenjárásomra ebédeltünk. Igencsak meglepett minket a bódé ablakába kitett „sós, pörkölt földimogyoró” nevű zacskó magyar felirata :-) Amúgy Észtországban a boltokban nagyon sok magyar termékkel találkoztunk, kezdve a különböző Kotányi fűszereken egészen a meggybefőttig, amitt Finnországbankeservesen hiányolunk.

Ebéd után Botiban felbuzgott az energia, és mikor egy 3 fős fiúcsapat beelőzött minket, ő rájuk tapadt, és pár kilométeren át tesztelte, hogy bírja-e a tempójukat. Hát ő bírta – nekem viszont nagyon kellett igyekeznem, hogy legalább látótávolságban maradjak.

 Gyönyörű napsütéses idő volt egész nap, jól meg is izzadtunk. Pedig erre a napra is olyan táborozóhely ígérkezett, ahol a tenger mellett verhetünk sátrat, de egyéb vízről ne is álmodjunk. A nap végén hát lekanyarodtunk az útról, hogy megtaláljuk a táborhelyet. Meglepetésünkre egy nagy csapat fiatalt találtunk itt: mint kiderült, valamiféle tábor volt itt, olyasmi mint egy cserkésztábor, csak a tengeri életre nevelte a fiatalokat. Jókedvű és jó lelkű emberek voltak, meg is invitáltak bennünket meleg vizes zuhanyra és szaunázni :-). Sőt, még azt is felajánlották, hogy vegyük kölcsön az evezős csónakot és evezzünk ki romantikázni a tengerre – de mivel semmilyen tapasztalatunk a tengerrel nincs, így ezt köszönettel visszautasítottuk.

10. nap: Paatsalu -Haapsalu

Táv: 77 km

Ekkor jött a hideg zuhany: eredeti terveink szerint szombaton szerettünk volna visszatérni Kangasalába, hogy legyen még egy napunk összeszedni és kipihenni magunkat, mielőtt teljes gőzzel bevetjük magunkat a hétköznapokba. Úgy terveztük, hogy Haapsaluban vonatra ülünk, és visszautazunk Tallinba. Azonban a

menetrendet böngészve kiderült, hogy Haapsaluba csak tehervonat jár. A legközelebbi hely, ahol vonatra tudunk szállni: Pärnu. Vagyis irány vissza. Hát ezt mindenképpen szerettük volna elkerülni, így mindenféle alternatív útvonaltervet dolgoztunk ki ezen a reggelen, de egyik sem volt igazán nyerő. Végül amellett döntöttünk, hogy az eredeti terveknek megfelelően továbbmegyünk Haapsaluba, ahol megalszunk a környék egyetlen kempingjébe, majd innen továbbtekerünk Tallin irányába, amíg vonatot nem érünk azon a vonalon. Ez természetesen azzal járt, hogy csak vasárnap fogunk hazajönni. Ezek a kompok persze már jócskán tele voltak, így szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy a délutáni Viking Line járatra helyet kaptunk – ez persze lassúbb, mint a Silja, de azért még mindig nem vészes.

Miután ezt a döntést meghoztuk, sürgősen csomagolni kezdtünk, és nekivágtunk a napi útszakasznak. Áttekertünk egy újabb természetvédelmi területen (Matsalu rahvusparkki), és megküzdöttünk az ismét viharossá fokozódó szembeszéllel. 

Csomó helyen szélmalmokat meg szélerőműveket láttunk, ami arról tanúskodott, hogy itt normális esetben is elég szeles… Nagyon reménykedtünk, hogy találunk egy helyet, ahova beülhetünk enni, de az út csupa olyan falun vitt keresztül, amelyek összesen vagy 3 házból álltak… Ezen a részen elég sok településen látszottak a szovjet idők nyomai: óriási panelépületek, amelyek mállottak széjjel, lakatlan szellemtelepülések… Haapsalu sem tűnt különösebben kiemelkedőnek első pillantásra, de ez csak az első benyomás volt. A kemping mindenesetre csurra tele volt, kiskanállal kellett helyet szorítani sátrunknak. Jobbára karavánautós vendégek voltak, többségben finnek és hollandok – egy nagy holland csoport utolsó napja volt aznap, később szóba elegyedtünk velük, miközben husikánkat sütögettük… 

A kemping tulaja nagyon örült, hogy magyar vendégei vannak, rögtön kitűzte a magyar zászlót, és többször is elmondta, hogy milyen ritkán jönnek ide magyarok (mi is csak azért jöttünk, mert viszonylag közel élünk). Amúgy ez a bácsi finn volt, annak is örült, hogy tudunk finnül beszélgetni, mindjárt kérdezte is, hogy mi a véleményünk az észt nyelvről… és egyéb nyelvészeti kérdéseket is megvitattunk. Az is vicces volt, és egyébként általánosan elterjedt vélemény, amit az egyik hollandus kérdezett, hogy mi (magyarok) mennyire értjük meg az észteket. Mikor elárultuk, hogy egyáltalán nem, a hölgy nagyon csodálkozott, meg volt győződve róla, hogy a finnek, magyarok és észtek majdnem tökéletesen értik egymás nyelvét.

 A vacsi ezen a napon sült husi volt, mert kiderült, hogy a gulyáspor, amit vettünk, másfél órás elkészítést igényel – na ennél azért éhesebbek voltunk! Azért így sem két perc volt, mire leülhettünk végre vacsizni….

9. nap: Pärnu – Paatsalu

Táv: 85 km

Pärnuból viszonylag korán indultunk reggel, mindössze csak a boltba ugrottunk be, mivel a bicikliút ismét lekanyarodott a tengerpartra, és nem vitt át nagyobb településen. Szerencsére most nem tűzött annyira a nap, így nem kellett aggódnunk a tej megromlását illetőleg. Most ismét a bicikliutat választottuk a rövidebb, ámde jóval forgalmasabb országút helyett. Ezen a szakaszon jóval több más biciklistával találkoztunk, persze főleg finnekkel. Ismét nagy táv volt kitűzve erre a napra, mert az internet és a térkép sem tudott kempingről, csak Haapsaluhoz közel, ami azért volt szomorú, mert így erre a napra megint majdnem 100 km jutott, míg a következőre alig 50. Szerencsére kb. 80-nál az elágazásban egy helyes kis hirdetőtáblára bukkantunk, mely szerint kb. 5 km-re van egy hely, ahova a sátorozókat olyan szívesen látják, hogy aki ott sátrat ver, az jutalomból két sört is kap. :-) Boti ugyan ellenérvelt, mondván, hogy egyrészt mi nem is szeretjük a sört, másrészt ez két fős sátorra volt kilátásba helyezve, harmadrészt pedig, hogy ez a hely egy kicsit visszafelé volt az úton, de az én lábamban már elég km volt erre a napra, így mégiscsak úgy döntetett, hogy megtekintjük a helyet.

Valóban ezúttal sem hagyott helyben a szerencsénk! Egy klassz tengerparti kikötőhöz vitt az út, ahol egy vitorlázók számára kialakított szállás volt: egy nagy ház sok kiadó szobával, közös zuhany és wc, amit a sátrasok is igénybe vehettek. Csodálom, hogy az interneten nincs fenn a hely, ha egyszer vendégeket szeretnének kapni! Na most megtaláltam, de észt a honlapjuk – hát nem csoda, hogy ott mindenki észt volt! Pedig az infos hölgy teljesen jól beszélt angolul, csodálkozva kérdezte is, hogy hogy kerülünk mi ide, honnan tudtunk a létezésükről? Említettük is, hogy hát bizony sokat segített volna, ha angolul is van elérhető információ a helyről az interneten… Ami a sört illeti, szerencsére sikerült beváltani ciderre :-)