Négy napos hétvége

Már csak alig pihegünk a taposómalomban, és nagyon várjuk az év végi szünetet, amikor végre megpihenhetünk. Az elmúlt hét sem lehetett különlegességek nélkül. Zsuzsi megkezdte fél éves munkagyakorlatát az egyik kutatólaborban, s ez alapjaiban rendezi át a hétköznapi rutint. Szerencsére majdnem minden reggel együtt tudunk menni a szokásos busszal, de a délutáni programok alaposan megkeveredtek. Csütörtökön, míg a három nagy Zsuzsival Tamperében volt magyar órán, addig én Luci kiskarácsonyi ünnepségén vettem részt. Luci büszkén szerepelt, énekelt, mézeskalácsot díszített, én meg próbáltam kedvesen, de nem kihívóan mosolyogni a szülőtársakra, hosszabb beszélgetést megakadályozandó, mert a finn nyelvben még nem tartok a komolyabb csevej szinten. (Vajh a Rigó utcában ez melyik szintnek felelne meg? Persze hozzávéve a szlenget is, amit a nép Aleksis Kivi veretes irodalmija helyett használ.)

Pénteket megúsztuk egy szimpla balettozással, de szombat délutánra Virágom szülinapi bulija volt beütemezve. Ennek megfelelően volt barbis torta gyártás, takarítás, egyéb borzalmak. Szerencsére a délutáni aluszkálás nem maradt ki, de utána rögtön a fiú csapat elviharzott az uszodába, mert négyre megérkezett a négy vendég kislány a legrózsaszínűbb korosztályból, s ugye ez Botondnál idült agyvihar veszélyt jelent. Jobb hát, ha a fiók áznak, míg a leánykák vigadnak. Szóval úsztunk, jó másfél órát, s hat után estünk haza, kellőképpen fáradtan. Állítólag a babazsúr is jól sikerült, de erről majd a lányok beszámolnak, ha akarnak.
Vasárnap mise, utána igyekeztünk pihenni (ez ám az önellentmondás!). Hétfőn pediglen megérkezett a Mikulás. Hozott csokit zsákszámra, meg havat bőségesen. Ennek ellenére felkerekedtünk, és elindultunk Helsinkibe Wiener Zoliék családját meglátogatni. Az útviszonyok viccesek voltak, Helsinki környékére vörös riasztást adtak ki. Hát, nem véletlenül. Az út majd kétszer olyan hosszú ideig tartott mint normálisan, pedig most az autópályás útvonalat választottam, hátha ott jobban lehet haladni. Azért lehetett, de odafele egyszer megelőztem egy lassú autót, s egyből rájöttem, hogy a többiek miért nem használják a belső sávot még akkor sem, ha a külsőben csak nyolcvannal lehet haladni.
Zoliéknl jól éreztük magunkat, kicsit tudtunk beszélgetni is, aztán együtt átrándultunk Espooba, ahol a Bóbita klubosok szervezte Mikulás ünnepségen vettünk részt. Az ünnepség másfél órája alatt odakünn a kocsit több mint húsz centi hó lepte be. Na, ettől azért egy kicsit megijedtem, hogyan fogunk ekkora hóban hazakerülni? Azért hazakerültünk. Szerencsére a tengertől távolodva egyre gyérült a havazás, így cirka három és fél óra alatt hazaküzdöttük magunkat. Ettől eltekintve, nem biztos, hogy jó ötlet volt.
Kedden a fiúknak szünnap volt, tekintettel arra, hogy szeptemberben az egyik szombaton sportnap volt az iskolában, s ezt akarták most visszaadni az iskolásoknak. Az ötlet nem aratott osztatlan sikert, mert ezzel a lépéssel ama szombatnak is lőttek, és most kedden is itthon kellett valakinek maradni a fiúkkal. Szóval nekem, mivel Zsuzsi egy hét után nem vehetett ki rögtön szabadságot. Jött tehát egy jó kis laza nap, amikor is szánkóztunk is, meg Boti főzte az ebédet. Este Luca utolsó balettja volt (vasárnap már előadás!), és Botondnak az utolsó cserkészfoglalkozás. Mindent összevetve jó kis hétvége volt, bár a pihegés maradt, a pihenésre meg még várakozni kell.