Vége van a nyárnak...

Vége van a nyárnak, s bár hűvös szelekről egyelőre nem beszélhetünk, a szabadság idén is rövidebb volt, mint aminek lennie kellene... A múlt héten bekövetkező péntek tizenharmadikát kellően szerencsétlen napnak tartottam ahhoz, hogy ekkor kezdjem a munkát a három heti szabadság után. Maga a szabadság jól sikerült. A lappföldi szafarin kívül volt még tíz nap, melyen Zsuzsi már ismét a nyelvtanfolyamon okosodott, s amikor együtt voltam a négy gyerkőccel otthon. Ez az időszak tulajdonképpen jó telt, egész élhető rutint alakítottunk ki a csapattal. Délelőtt főztem meg takarítottam, délután meg főleg sziesztáztam Lucával, míg Virág, Balázs és Boti feladatlapokat oldott meg. A gyerekekre igazán nem panaszkodhatom, sokat segítettek, és szépen gyakoroltak és készültek az iskolára. Esténként vacsi után nagy társasjátékok zajlottak Zsuzsi, Boti és az én részvételemmel. Catan és Bohnanza (alias babos kártya) ment szinte minden este. Boti egyre gyakrabban elpáhol minket ezekben, cserébe nagyon dühöng, ha mégsem.

Virág nagyon várta már az iskola előkészítőt. Annyira emlegette, hogy Luca is kijelentette, hogy akkor ovi helyett inkább ő is eskariba menne. Luca is nagyot fejlődött az utóbbi hetekben. A lappföldi út utolsó éjszakáján kijelentette, hogy a nagylányoknak nm kell pelus éjszakára is, és mivel ő nagylány, ezért neki se kell pelus. (Briliáns levezetés nemde bár?) Azóta valóban nem használ pelenkát, s bár időnként előfordul egy egy baleset, bizton kijelenthetjük, hogy véget ért életünkben az a tíz év, melyet a pelenkázás jegyében töltöttünk. Kicsit szokatlan még, de azért ki lehet bírni, hogy a heti bevásárlólistánkon nem szerepel már a pelenka tétel...
A hétvégénk igencsak mozgalmasan alakult. Szombaton ellátogatott hozzánk Móni a gyerekeivel. Volt nagy játék és vigalom, de Virág, ki tudja miért, hirtelen iszonyú hisztis lett. Azért balhézott, hogy csináljak neki királylányt vasalós gyöngyből. Nosza, neki is álltam, de Virág csak mondta, mondta, hogy szőke legyen, meg rózsaszínű ruhás, és mosolyogjon, és báli ruhás és koronás. Beletelt egy bő órába, mire a harmadik olyan lett, ami átment a minőség-ellenőrzésen, és végre megnyugodtak a kedélyek. Szerencsére Luca örült a „selejtes” daraboknak is, azóta is állandóan azzal játszanak a lányocskák. Közben Móni említette, hogy vasárnap Turkuba utazik, ahol Polonyi Tündével találkozik, aki régen itt lakott Tamperében, de most Debrecenben. Munkalátogatásra érkezik a turkui együttműködő partnereihez, s ezért hat napot tölt itt Finnországban. Nosza, jött a hirtelen ötlet, mi is szívesen találkoznánk vele, meg van egy üres hely a kocsiban. Menjünk hát vasárnap Turkuba, s vigyük mi le a Mónit.
Így is lett. Vasárnap kora hajnali nyolc órakor kocsiba ültünk, s az egész csapattal leszáguldottunk Turkuba. (Persze azért felszedtük Mónit Lempääläben.) El is értük ott a fél tizenegyes misét. Ezután remek ebéd következett a Rosso pizzázóban, ahol valóban találkoztunk Tündével, és ahol beszélgetni is tudtunk. A gyerekek ugyanis a pizzázó játszóterét nyúzták. Ezután mi átváltottunk turista módba, és megnéztük a turkui katedrálist. Már régi vágyam volt ez, és most itt volt a kihagyhatatlan alkalom. A katedrális valóban nagyon szép, szerintem a legszebb történelmi épülete Finnországnak. Sajnos a társaságban rajtam kívül szemmel láthatólag senki sem értékelte igazán ezt, és kénytelen voltam csak nagyon röviden megnézni a megnézhető dolgokat. Ezután már meglehetősen elfáradt a társaság, s hamarosan indultunk is haza. Még egy nagy jégkrémezés belefért Móniéknál, de azután már igazán hazatértünk, s ezzel véget is ért meglehetősen mozgalmas hétvégénk.