Síszünet

Mert olyanunk is volt, nem sokkal az influenza szezon után, március első hetében. Ilyenkor ugye az iskolásoknak van a szünet, és az óvoda is csökkentett üzemmódban üzemel, szóval meg kell oldani valahogy a csimoták elhelyezését. Szerencsére idén Anyukám segítségünkre sietett, sőt, szállt, így velünk töltötte ezt a hetet, meg még egy kicsit többet is. Vajon a finn családok hogyan oldják meg a szüneteket? Ahogy hallottam, sokszor a gyerekek egyedül vannak otthon.. Nekem pedig nem szimpatikus ez a gondolat.

Szóval szünet volt, annak minden örömével együtt. Anyu lelkesen koordinálta a gyerekeket volt sok séta, meg síelés, meg benti játék. Az időjárás is megenyhült, az előző hetek mínusz harmincáról hipp-hopp nulla közelébe melegedett az idő, ami kiváló klíma sífutáshoz és korizáshoz. Ki is használtuk.
Botond ismét komolyodott egyet, nagy megelégedésemre. (Bár az is lehet, hogy csak kipihente magát.) Egyre kevesebb leckeelfelejtős beírás van az elektronikus üzenőfüzetében (amit itt amúgy Vilmának hívnak), s egyre több dicséret. Ezen kívül két nagy hobbija támadt, a Civilization játék és a főzés. Az előbbivel kapcsolatban sokat rajzol, meg legóból építgeti a világcsodákat. Az utóbbi miatt meg egész szünet alatt különféle speciális ételek fordultak elő otthon, mint például olajbogyóval megtűzdelt főtt krumpli, csokiba mártogatott gyümölcsdarabok, vagy éppen tenyérnyi pizzácskák. (A halászlém bezzeg várat még magára!) Szóval Botond, a Mama segítségével, bontogatta főzőtudománya szárnyait. A szándékkal és a törekvéssel amúgy elégedett vagyok, csak az eredményeket kell még egy kicsit fogyaszthatóbbá tenni. No, de nem panaszkodom.
A szünet végén, szombaton Zsuzsival kettesben elmentünk síelni Sappeeba. Ezért a nagyon ritka lehetőségért igazán hálásak voltunk, elsősorban Anyukámnak, mert ugye minden szökőévben egyszer adódik ilyesmire lehetőség. És még az időjárás is kegyes volt hozzánk. Szóval, szombat délután vagy három órát csúszkáltunk a pályákon, amik pont megfelelt az én csekélyke sítudásomnak. Életemben most síeltem harmadjára, s ahhoz képest csak egy pályán nem mertem lemenni, a többin viszonylag jól elboldogultam. Szakértők kedvéért említem hogy ezek csak rövid, kék és piros pályák, de nekem pont elégnek bizonyultak. A három óra végén így is alaposan sajgott mindkét combom, de nem estem egyet sem!
Szombaton este még megünnepeltük Zsuzsi hétfőn esedékes szülinapját is. Miután az utóbbi időben angol gyakorlás címszóval Orson Scott Card regényeket olvasunk, megrendeltem hát ajándékképpen az Amazonról három ennek az írónak három regényét. Zsuzsi örült neki, nagyon kíváncsi vagyok a véleményére. Az ünneplésre Anyuval remek csokoládé tortát alkottunk. A torta a dobos torta receptjére épült, hét vékony piskótalapot töltöttünk meg mascarpónés csokoládékrémmel. Az egészet végül bevontuk fél kiló tejcsokival, és még némi díszítés is került. Mondhatom, a torta osztatlan sikert aratott, s igen hamar el is fogyott.
Vasárnap este Anyu elindult vissza Magyarországba. Miután a repcsije hétfőn, hajnalok hajnalán indult, így vasárnap este leautóztunk Helsinkibe, ahol Wiener Zoli barátoméknál aludhattunk. Természetesen ez az út sem lehetett kaland nélkül, mivel mikor hagyjam otthon a mobiltelefonomat, ha nem akkor, amikor nélkülözhetetlen? Helsinkiben ugyanis az a népszokás, hogy a lépcsőházak bejárata előtt nincs csengő. Viszont a lépcsőház ajtaja már zárva volt, amikor odaértünk. Kézenfekvőnek tűnik a megoldás, hogy telefonáljunk, ámde az enyém ugye otthon maradt, Anyué meg külföldön nem roamingol (szuper vagy Vodafon!). Szóval ment SMS Apunak, hogy hívja fel a Zsuzsit, hogy hívja föl a Zolit, hogy engedjen be minket. A mém megtette a Helsinki, Tárnok, Tampere, Helsinki útvonalat, s röpke fél óra alatt be is jutottunk a házba. Ugyanis valaki beengedett.
Másnap, kicsit nyomott voltam, hajnalban repülőtér, aztán vezetés egyenesen a munkába. A héten kezdődik a filogenetika kurzusom. Vicces, hogy a nagyböjt péntekjein tartom, említem is majd a hallgatóknak, hogy felfoghatják penitenciaként.