Laza hét

Az elmúlt hét a szokásosnál egy fokkal kevésbé fárasztóan alakult, mint máskor. Köszönhető ez elsősorban a Munka Nagybetűs Ünnepének, melyet ősi szocialista hagyományok szerint Finnországban is munkaszünettel ünnepelnek. (Hiába no, tudjuk, a szocialisták szeretik a munkát. No nem csinálni, de minden mást vele kapcsolatban.)

Panoráma a kilátóból: azért itt is zöldül már minden

Szóval május egy, de ez az esemény itt kicsit több és más, mint Magyarországon, ugyanis itt ez a nap Vappu, ami itt északon emberemlékezet óta a nyári idény kezdete. Igen a nyárié, hiszen ilyenkor már csak kivételes esetben havazik, s a környéken vannak már tavak, főleg a nagyok, amiket nem borít már jégtakaró, szóval lehet úszni. Bár ahhoz célszerű felszerelkezni némi bátorsággal, esetleg egy kis belső pulóverrel (olvad vodka). Ilyenkor a nép kivonul a parkokba piknikezni, a (volt) középiskolások, és (volt) főiskolások felveszik jellegzetes tányérsapkájukat, és abban parádéznak. Tamperében évről évre a Műszaki Egyetem gólyáit belógatják daruval a folyóba, már ha kiolvadt már. Május másodikán jön a számadás, és a rádió bemondja, idén hányan fulladtak meg a tavakban "alkoholos állapotban".

Idén Vappu szép napos, bár kissé szeles idővel köszöntött be. Végre elvonult a kora tavaszi hányós hasmenős periódus, s végre pótolhattuk Wiener Zoliékkal a régóta tervezett, de többször elhalasztott találkozót, hát eljöttek hozzánk ezen a napon. (Zoli előzetesen rutinosan két tünetmentes napot kért csak a találkozó előtt, legyen szó bármilyen fertőző kórságról. Február óta gyakorlatilag most sikerült ezt először produkálni.) Szóval jöttek, és volt nagy nyüzsgés, négy felnőtt, hét gyerek. Sokat sétáltunk a gyerekekkel a szép tavaszi erdőben, grilleztünk a kertben, s megtárgyaltuk a tudomány s az élet aktuális kérdéseit.

Szerdán ismét vissza a munka világába. Részemről izgalmas esemény volt, még pénteken szólt a vezető tanár professzor, hogy jön az egyetem rektora meglátogatni az intézetet (földrajzilag az intézet elég távol van a központi campustól), s szeretnék, ha én számolnék be a bioinformatika program aktuális helyzetéről. Mondanom se kell, eléggé izgultam, de jól sikerült, a találkozó után több intézeti vezető (köztük az igazgató-dékán is) dicsérőleg nyilatkozott rólam. Azután a mindennapok munkái, Zsuzsi egereket mészárolt, s jól mennek a kísérletei, Botond megint elfelejtett leckét írni, de amúgy megyegetnek a dolgok. Szombaton kissé szusszantam, de Zsuzsinak be kellett mennie pár órára a sejtjeit babusgatni. Hiába, a kísérletben nincs hétvége. Szombat délután jöttek hozzánk Mária és a gyerekei. Zsuzsi még gyorsan sütött egy kis diós csigát, ami ismét nagy sikert aratott. Vasárnap mise, ami elég hosszú volt, utána Balázsnak az utolsó hittan óra az elsőáldozás előtt.

Aztán este játszóház volt, a gyerekek (és az apukák) megköszöntötték az Anyukákat a magyar anyák-napja alkalmából. Mert Finnországban az anyák napja május második vasárnapján van, gondolom azért, hogy ne essen egybe a május elsejével, ami eléggé rombolná a szép és méltó megünneplés lehetőségeit.

Az előttünk álló hét a szokásos fejvesztés. A szokásos munkán túl kedden két értekezlet is bejött, délelőtt a tanárokkal, délután meg az intézeti csoportvezetőkkel. Aztán vannak még a gyerekekkel orvosos programok is, de már elvesztettem a fonalat, hogy most éppen melyik gyereket mikor miért és milyen orvoshoz kell vinni, de szerencsére Zsuzsi viszi aszt a frontot (éljenek az Anyák!). Szóval még szerencse, hogy pihentető volt az előző hét, és csak egy kicsit lefáradva kezdjük az újat. Mire magamhoz térek a nagy rohanásban, megint itt a hétvége!