Trollok földjén

Még januárban, amikor a munkahelyzetem meglehetősen átláthatatlan volt, jött egy levél egy szakmai levelezőlistán, hogy bioinformatika professzort keres a norvég Tromsői Egyetem. A kiírásban szerepelt, hogy a jelölt tudjon R környezettel dolgozni, és legyen tapasztalata nagy mennyiségű adat kezelésében. Ezen kívül, jó, ja az illetőnek van affinitása az oktatáshoz, mert a nyertesnek részt kell majd vennie hallgatók bioinformatika képzésében.

Találva éreztem magamat, és kisebb hezitálás után én is megpályáztam a posztot. Pár hét múlva jött az üzenet, hogy a pályázatomat kilenc másikkal együtt elbírálásra érdemesnek ítélték, és kiküldték norvég és nem norvég szakembereknek véleményezésre. Ezután sokáig nem hallottunk az ügyről, de három hete megint csak üzentek, hogy a tíz közül kiválasztottak négyet, akiket meghívnak személyes interjúra, s benne vagyok a négyben.

No, ennek már fele sem tréfa, gondoltam. Repülőjegyet foglaltam, utazást szerveztem, és elérkezett harmadika, vasárnap, amikor is mise után mindeni kiautózott a reptérre. A négy gyerek Zsuzsi szüleivel Magyarországra utazott, a nagy nyári szünetre, én Tromsőbe, Zsuzsi meg búcsúzkodni jött. A véletlen hozta, hogy Helsinkiig együtt repülhettem a többiekkel, de jól jött, mindannyian nagyon élveztük az alig fél órás közös repülőzést. Aztán én az oslói, a többiek meg a budapesti gépekre szálltunk föl, s bár tényleg nem volt megszervezve, a két gép a szomszédos kapuktól indult, öt perces különbséggel. Tökéletes.

Aztán Oslóba érve kicsit alábbhagyott a lelkesedésem. Kiderült, hogy sztrájkolnak a norvég repülőtéri közmunkások, ezért a reptéren jó nagy káosz volt. Minket, transzfer utasokat áttereltek az indulási oldalra, és újra be kellett csekkolnunk, s ez alkalomból végigálltam életem leghosszabb sorát, ami teljesen körbefutott a reptér indulási csarnokán oda s vissza. Legalább két kilométer hosszú volt, s még jó, hogy nem volt szoros az átszállás, mert másfél órára volt szükségem, de még így is tíz perccel az indulás előtt értem a géphez. Nem mindenki volt ilyen szerencsés.

Aztán jött a két órás repülés Tromsőbe, ami igazából Tromsø, csak a skandináv ø (ö) betűt nagyon körülményes kicsikarni ebből a billentyűzetkiosztásból. Az út alatt átszeltük a sarkkört, és hamarosan leszálltunk a szigeten, ami lényegében egy fjordban található. A táj lélegzetelállító, s a nap sütött hevesen, bár már jó késő volt. Ugye naplemente itt legközelebb július utolsó hetében várható.

Tromsø Egyetem, a világ legészakibb egyeteme

Kilátás világ legészakibb botanikus kertjéből

Hétfőn reggel a hotel reggelijénél sikerült találkozni a konkurenciával, és az egyik bírálóval, aki Bécsből érkezett a meghallgatásunkra. Kellemesen elbeszélgettünk, és együtt taxiztunk ki az egyetemre. Délelőtt megtartottam az előadásomat a tanszék professzorai és a három bíráló előtt. Szerintem jól sikerült, számos érdeklődő kérdést kaptam. Ezután következett az interjú, ami jó két órán át tartott. Számos kérdést tisztáztunk, sem az én, sem az ő gyengeségeik nem maradtak kendőzetlenül. Kiderült, hogy nem nagyon tudják, pontosan mit szeretnének (azon kívül, hogy legyen egy bioinformatika professzoruk), infrastruktúra se nagyon látszik a leendő csoportnál., továbbá, ők inkább környezeti bioinformatika felé tapogatóznak (az egyetemük kutatási projektjeinek megfelelően), szóval összességében nem vagyok igazán lelkes.

Kőtörőfüvek

Az interjú után ebég következett, majd tartottak nekem egy körsétát a campuson, amit nagyon élveztem. Van nekik egy részlegük, ahol sarkvidéki állatokat tartanak fogságban, és úgy tanulmányozzák őket. Volt ott sarki bölény (vagy mi a szösz) rénszarvas és fóka is, szóval nagyon érdekes volt ez a rész. Ezután elsétáltam a szomszédos botanikus kertbe, ami a világ legészakibb botanikus kertje. A kora tavaszi aspektus leggyönyörűbb virágait láttam, kőtörőfüveket, kankalinokat, kökörcsineket. Nem egy fajt felismertem (hála a gimiből hozott botanikai ismereteimnek és Szerényi Gábor tanár úrnak), volt olyan is, amit anno Magyarországon mint nemzeti kincset kerestünk meg istenháta mögötti helyeken, hogy lefotózhassuk őket.

Kökörcsinek

Ezután nagyot sétáltam a városban, aminek vannak nagyon szép és nagyon csúnya részei is. Megnéztem a világ legészakibb (katolikus) püspökségét és a legészakibb (evangélikus) katedrálisát is. Persze Tromsőben sok minden van, ami a világon a „legészakibb”. Például az egyetem, hogy mást ne is emlegessünk.

A világ legészakibb katolikus püspöksége

Ez után már nem sok minden történt, este még beszéltem néhány emberrel Skype-on. Szerencsére a szállodában kiváló internet kapcsolatot adtak, nem volt probléma a Sarkkörön túlról Finnországgal, vagy Magyarországgal beszélni.

Másmilyen kökörcsinek

Kedden már csak a visszaút volt hátra, s bár a sztrájk rendületlenül tart, szerencsére nem sokat érzékeltem belőle, lévén, hogy jó korán kiértem a reptérre, illetve, hogy Tromső azért nem az a forgalmas hely, alig pár tucat utas lézengett a várókban. E sorokat most a koppenhágai utolsó átszállás közben írom, várhatóan probléma nélkül, időben érek Tamperébe, ahol remélhetőleg Zsuzsi vár majd a reptéren.

Belvárosi panoráma az éjféli nap alatt

A további napok is bonyolultak lesznek. Holnap, szerdán, az intézetben tanító oktatóknak lesz egész napos tanácskozás az intézet két mesterképzéséről. Itt mint a nemzetközi bioinformatika mesterképzés vezetője szerepelek, és számos dolgot kell prezentálnom az oktatóknak, illetve az intézet dékánjának. Aztán csütörtök délután egy bemutatkozó előadást kell tartanom a kibővített intézet csoportvezetői előtt, s ez az a dolog, amire még semmit nem készültem, pedig alighanem ez fontos lesz. Várható hát egy hosszú éjszaka, amikor is összeállítom azt a prezentációt is. Még szerencse, hogy a gyerekek nyaralnak, így van esélyem odaülni az otthoni számítógéphez....