Arany napok 2

Folytatódnak arany napjaink, amikor is igyekszünk Zsuzsival bepótolni sok mindent, ami kimaradt az utóbbi évtizedben életünkből. Például, a múlt héten kedden lakást nézni voltunk. Már rég óta nyilvánvaló számunkra is, hogy szeretett lakásunk bármennyire is szép és kényelmes, hamarosan kell még egy szoba a gyerekeknek. Ezért már hetek óta időnként ránézünk a környéken a lakás kínálatra, hátha találunk egy nekünk megfelelő eladót. Sajnos igényeink eléggé speciálisak, úgyhogy nem könnyű megfelelőt találni. Először is, nekünk nagyon bejött a sorház kategória. Ugye nem emeletes ház, nincs felső szomszéd, csak oldalsó. Van viszont kicsi kert, épp akkora, ami nekünk elég, illetve van nagy közös játszótér, ahol a gyerekek rohanhatnak, hintázhatnak, homokozhatnak. A másik oldalt tekintve ugye nem családi ház, tehát a karbantartást, hóeltakarítást, egyéb közös ügyeket a házfelügyelő cég intézi, cserébe valamekkora (itteni mértékkel mérve nem túl súlyos közös költséget kell fizetni. Szóval a mi szemünkben a sorház műfaja kellemesen ötvözi a családi ház és a társasház előnyeit.

Nem lenne butaság tehát a továbbiakban is sorházban maradni, bár ha találnánk megfelelő méretűt. Mert ugye minimum három hálószoba kell, plusz két WC, és a többi szükséges dolog. Viszont a környékünkön nagyítóval kell az ilyen kritériumoknak megfelelő kecót keresni, eddig nem is találtunk. Aztán megjelent a szomszéd utcából egy hirdetés, amiben nagyjából ilyesmit ajánlgattak, azt néztük meg egy napsütéses délutánon. Errefelé a legtöbb lakást ügynökségen keresztül adnak el. Ez azért kellemes, mert a lakásokról adnak olyan iratot, ami szabványos formában tartalmazza az érdekes és részletes információkat, így nagyon egyszerű több ingatlan információs lapját összehasonlítgatni. Plusz rendeznek hivatalos ingatlan bemutatókat. Ez meg van hirdetve egy honlapon, az ember odamegy, ott az ügynök, aki válaszol a kérdésekre, nem kell a jelenlegi tulajjal beszélni, aki esetleg nem megfelelően válaszolna a kényesebb kérdésekre. Szóval pont egy ilyen bemutatóra mentünk. Maga a kínált lakás nem igazán tetszett, mert előnytelen volt a beosztása. Meg is egyeztünk Zsuzsival, hogy tovább nézelődünk. Amúgy is, amíg ki nem derül, hogy mi lesz a szerződésemmel januártól, addig úgy sem vágnánk bele egy lakáscserébe.

Pedig itt most nagyon pörög az ingatlanpiac. A szomszédban lakó finn barátaink épp tegnap adták el a saját lakásukat, ami pont ugyan olyan, mint a mienk. Kerek egy nappal a meghirdetés után. A környéken történt lakáscseréket megfigyelve szerintem nekünk se jelent majd problémát az eladás, ha egyszer rászánnánk magunkat.

Szerdán este moziba mentünk. Nagy szó ez, mert régen is ritkán járunk moziba, de itt Finnországban most először került erre sor. A műsoron a „Salmon fishing in the Yemen” című film volt, ami stílszerűen lazachorgászásról szólt. A film angolul ment, de könnyítésnek volt finn és svéd felirat is. Szerencsére angol volt a film, és bíbíszíül beszéltek rajta, úgyhogy mindent szépen lehetett érteni. (Nem úgy, mint a tegnap este látott Top Gun-ban, ami feliratok nélkül tuti megakadt volna a torkomon, olyan gyors volt a szöveg. Roger?)

Pénteken elérkezett Skandinávia általános ünnepének, Szentivánéjnek előestéje. Miután itt északon Keresztelő Szent János születésnapját a nép jelentősebb mennyiségű alkohol csodás eltüntetésével ünnepli meg, ezért biztonsági okokból már az előeste napja is munkaszüneti nap, és délutántól semmiféle tömegközlekedés nincs. A nép ilyenkor levonul erdei kis mökkijébe (az évnek egyetlen napja, amikor dugó van a városból kifelé vezető autópályákon), és vagy alkoholba folytja, vagy a tavakban hűsölteti ünnepi érzéseit. Azok a szerencsétlenek, akik e kettőt egyszerre kísérlik meg szerepelnek a másnapi újságokban a vízbefúltak névsorán. (Idén nyugalmas ünnepünk volt, húsznál kevesebben fulladtak meg. Gondolom az idén szokatlanul sok szúnyog keveseket inspirált részegen úszkálásra.)

Mi idén sem csatlakoztunk a finn szokásokhoz. Ehelyett táncolni vittem Zsuzsit, s felelevenítettük ifjú korunk nagy szenvedélyét, a társas táncot. Errefelé ugyanis a társas tánc a rendes szórakozások közé tartozik, nem csak az idősebb korosztály körében. Van is sok felé „lava”, amolyan fedett sportpálya féle, ahol élőzene mellett az egyszeri férfiú lejthet egy kicsit szíve hölgyével valcert, foxtrottot, vagy tangót.

Mi is így tettünk. Meg kellett állapítanunk, hogy enyhén szólva kijöttünk a gyakorlatból, mind a technikát, mind az erőnlétet tekintve, úgyhogy jó lenne elmenni egy itteni kurzusra, hogy megint mi lehessünk a parkett ördögei.

Szombaton két kirándulást is tettünk. Délelőtt Sappee-ben kirándultunk a sípályák körüli erdőben, de annyira sok volt a szúnyog, hogy igen hamar hazaindultunk. (Említettem már, hogy gradációs év van szúnyogéknál?) Kárpótlásul a délutáni alvás után bicikliztünk egyet a környéken, Tiihalában, egy nagyon szép és nagyon kellemes úton a tanyák és a tavak között. Még a tanyasi kis fakápolnát is megtekintettünk, hogy legyen fénykép, amit csatolhatok a blogomhoz, de persze a kápolna nem volt nyitva.

A táncnak, a kirándulásnak és a biciklizésnek köszönhetően vasárnap problémáim támadtak az ágyból való kikászálódással, merthogy egy alapos izomláz kissé visszatartott. Nem baj, este elővettük Matula bácsi receptjét, és egy esőszünetben „rádógoztunk”, azaz bottal jártunk egy jó nagyot a környéken. Hétfőtől ismét munka, de azért igyekszünk kiélvezni a jól megérdemelt szabadság nyújtotta lehetőségeket, és esténként gyakran filmet nézünk, és élvezzük az arany napokat.