Arany napok

Bizony, ritkán adatik meg a magunkfajta négygyerekes házaspárnak,hogy hosszabb időt kettesben tölthetünk. Így van ez annak ellenére, hogy Gorove Laciék tizennégy éve a jegyesoktatásunkon (és még azóta igen gyakran) a lelkünkre kötötték, hogy heti egy este, havonta egy hétvége, évente egy hét kettesben, a házasság ápolására fordított aktív időtöltéssel eltölteni. Nos, attól igen messze vagyunk, de hosszú hosszú idő után először az összes gyerek Magyarországra ment nyaralni, mi meg itt találtuk magunkat kettesben. És el kell áruljam, nagyon élvezzük.

A munka ugyan nem lett kevesebb, sőt inkább kicsit feszítettebb a tempó a tanév végi hajrá miatt, de ügyesen becsempészünk a mindennapokba egy két kuriózumot.

Múlt héten péntek délután az intézetben megvolt a nagy dolgozói egészségséta. Tampere főteréről testületileg fölsétáltunk a város legmagasabb pontjáig, ami egyben skandinávia legmagasabb jégsáncképződményének teteje. Azért nem kell aggódni, mindössze öt kilométert sétáltunk, és mintegy ötven métert másztunk, de ugye a finn tájban olyan a hegy, mint a Nagyalföldön az esőerdő.

Volt még beszélgetés, fényképezkedés, véreshurka eszegetés. A tamperei ember ugyanis azt hiszi, hogy a véres hurka az a környék specialitása, nem tudja, hogy a magyar ember is minden kedd délután véres hurkát ozsonnázik, csak annyi a különbség, hogy a tamperei ember pirosáfonya lekvárral eszi, a magyar meg májas hurkával, ami ugye otthon a véresnek elmaradhatatlan testvére, de errefelé még hírből sem ösmerik.

Az össznépi séta után korán hazatértünk, s egy hosszú délután állt előttünk. Gondoltuk, ha már pihenő, akkor ne főzzünk, s ellátogattunk kis falunk híres helyére, a kangasalai afgán étterembe. Nos, elmondhatom, méltán híres a hely. Olyan remek borsos marhaszeletet adtak, hogy hét nyelven beszélt, és Zsuzsi is dicsérte a saját választását. A királyi kosztot még egy hatalmas adag karamellával leöntött vaníliafagylalttal fejeltük meg, s ekkor már valóban közel jártunk a kipukkanáshoz.

Szombaton kirándulás volt a program. Elautóztunk az Evo nevezetű kirándulóhelyre, ahol pár éve már voltunk Apával és Botival. Ez a hely valójában egy erdészképző iskola. Van egy kiállítás, ahol különféle erdészeti és faipari témájú eszközök és tárgyak vannak kiállítva. Csak felületesen tanulmányoztuk át, de már ennyi is nagyon tetszett. Jól tudtuk hasznosítani a növényrendszertanon alaposan belénk vert latin fajneveket, ez alapján a bemutatott fafajok többségét azonosítani tudtuk.

Zergeboglár

Ezután jött a mintegy tizenöt kilométeres kirándulás. Borult idő volt, időnként esett is, és mi megismerkedtünk a környék összes valamire való szúnyogával. A lelkesedés igen egyoldalúnak bizonyult, a zümmögők csak tették a tiszteletköröket, mi meg csak rohantunk, hátha le tudjuk lépni őket. Az erdő gyönyörű kora nyári buja zöld fázisában van, virágzik a gyöngyvirág, a madársóska. Sőt, láttunk zergeboglárt is, ami a Kárpát-medencében talán csak a Kárpátokban található, ezért a magyar (pannon) flóra nagy megbecsülésnek örvendő tagja.

Vasárnap mise, majd délután botoztunk egy kört két zápor közötti szünetben. Hétfőtől újra robog a mókuskerék, mindenféle találkozók és megbeszélések. Kedden még a dékánnal is volt egy fél órás raportom, ahol elmeséltem ezen fél évem tevékenységeit, és megpróbálom meggyőzni arról, hogy milyen jó munkaerő vagyok.

Macikák

A mindennapi rohanásban egyre nagyobb segítségemre van a mindenhol elérhető elektronikus naptár. Már régebben bevezettük ezt az intézményt a családban, elsősorban azért, hogy ne szervezzük keresztbe a különféle programjainkat. Ezért a családi naptárba bekerülnek mindenféle elfoglaltságaink, így Zsuzsi és és is könnyedén megnézhetjük, hogy szabad e a másik adott időpontban. Az utóbbi időben azonban lavinaszerűen besűrűsödtek a bejegyzések a naptárunkban, és eljött a pillanat, hogy ami nem került be időben, az el is lesz felejtve. Talán jól magyarázza a helyzetet az a tény, hogy már október fele foglalt, és novemberre is van egy bejegyzésünk.

A naptár remek kiegészítője a tennivalók listája, ami szintén kezdi átvenni a hatalmat a hétköznapjaim megszervezésében. Sajnos az a helyzet, hogy lassan a legapróbb dolgot is be kell jegyeznem a listámra, különben elfelejtődnek a tennivalók. Szerencsére mindez egyelőre remekül működik, bármilyen kellemetlenül is hangzik ez a dolog.

Reményre ad okot, hogy azért a nyár itt is főleg a szünetről szól, és sokan mennek majd nyaralni is, így kissé kevésbé lesz rohanós a munkahely, sőt, talán hozzájutok a kutatómunkához is. És ami még jobb, augusztus elején, ha minden jól megy, elmegyünk az egész családdal és Apuékkal egy pár napra pihenni. Már most nagyon várom!