Arany napok 3

Az elmúlt hétvégén nyaralásunk elérkezett a legizgalmasabb részéhez. Pár héttel ezelőtt megkérdeztem Zsuzsit, hogy mi lenne az, amit legszívesebben csinálna ez alatt a négy hét alatt, amíg kettesben vagyunk. Félig meddig talán poénból, de mindenesetre azt mondta, hogy elutazni Tallinnba. Gondolkodtam a dolgon, és hát az időbe pont beleférne, szóval miért is ne? Az ebookers a honlapján hirdetett kedvezményt, ha az ember repülőjegyet és szállást is ott foglal, szóval gondoltam egy merészet, és lefoglaltam két repjegyet és egy hotelszobát. Elvégre mindjárt itt a házassági évfordulónk, méghozzá a tizenharmadik!

Így történt, hogy pénteken délután a munka után beültünk az autóba, és irány a tamperei repülőtér! Az út Helsinkiig majdnem harminc perc, majd két óra várakozott. Ezalatt beültünk a tranzitban egy vendéglőbe, és alaposan megvacsoráztunk. Helsinkitől Tallinn légvonalban csak tán hetven kilométer, szóval a második repülőzés se volt több fél óránál, így este fél tízre már be is kocogtunk a szállodába, ami nem volt más, mint a híres nevezetes Hotel Viru.

Ez a szálloda a város történelmi belvárosának tőszomszédságába épült, s híres-hírhedt volt a szovjet időkben. Ugyanis a legfelső szintet teljes egészében a KGB foglalta el, s minden szobája be volt poloskázva. Miután minden külföldi vendég itt szállt meg, a szolgálatok időben értesültek mindenről, amiről akartak. Szerencsére ez nem volt elég a szovjet rendszer bukásának elkerüléséhez, és az ötszáz szobás monstrumot a finnek vették meg a kilencvenes években, és az egészet teljesen átépítették a nyugati igényeknek megfelelően. Ahogy a kollégák megjegyezték, ha nem is a legjobb szálloda ma Észtországban, azért nagyon is megfelel az átlag igényeknek.

És valóban. Szobánk a tizenötödik emeleten volt, s a tengerre nézett, így romantikus kilátásunk volt az óvárosra és a kikötőre. Este már csak alvásra futotta az erőnkből, hiszen ugye nap közben még dolgoztunk.

Kilátás a fal tetejéről

Szombatra terveztem a várost először látogatók számára kötelező programpontot, az óváros megtekintését. Reggel, a jó ki reggeli után nyakunkba vettük a várost. Az óvárosból kiemelkedik a Toompea, vagyis Dómhegy, ami egy belső vár a várfalon belül. Itt élt az eredetileg dán nemesség. Tallinn neve ugye azt jelenti, hogy dán vár, hiszen a várost lényegében a dánok alapították. Fölmásztunk a várfal meredek lépcsőjén, megnéztük a híres templomokat. Megnéztük a városházát szó szerint a pincétől a padlásig, sőt, még a városháza tornyába is fölcaplattunk. Ezután megnéztük az egykori domonkosrendi kolostor romjait.

A Szent Olaf templom

Zsuzsi egy lovag karmai között a Főtéren

Lépcsők...

A város talán legismertebb látnivalója a Szent Olaf templom, melyet a 12. században építettek, s melynek százötven méter magas tornya a középkor óta iránymutató a hajósoknak, s a város domináló látványa. Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy ebbe a toronyba is felmásszunk, s ezzel elmondhassuk, hogy a nap folyamán összesen vagy ezer lépcsőt megmásztunk. Nem mondom, jól kifáradtunk, de nagyon megérte. A panoráma kárpótolt a sajgó combokért.

Ezután még a városfal egyik körbástyájában található tengerészeti múzeum került sorra, sok sok hajómodellel, amit természetesen nagyon élveztem, és alaposan felemlegettük a modelleket, amit tinédzser koromban Apával gyártottunk.

Kilátás a templomtorony tetejéről

Természetesen az evésre is gondolni kell egy ilyen fárasztó nap folyamán. Az ebédet egy nagyon kellemes étteremben ejtettük meg két nagyobb lépcsőzés között, míg a vacsorát már egy keleties salátabárban. Mindkét helyen nagyon elégedettek voltunk a koszttal. Este még misére is elmentünk, mert csak az elővételezett mise volt angolul, s gondoltuk, ezt jobban értjük majd, mint a vasárnapi lengyel, orosz vagy észt nyelvűt.

A kolostorkert romjai

Vasárnap következett a program kevésbé konvencionális része. Zsuzsi már kiskora óta nagy rajongója az állatkerteknek, s felmerült, hogy biztos itt is van állatkert, s meg kellene nézni. Miért is ne? Az internetről sikerült levadásznom, hogy egész érdekes állatgyűjtemény van itt, és a recepciónál útba is igazítottak, így hát vasárnap reggel (ismételten a bőséges reggeli után), irány a Tallinn ZOO! Kitrolibuszoztunk a helyszínre, s élveztük a régi típusú jegylyukasztót, meg a felidézett emlékeket, amikor még a BKV is ilyenekkel operált. Az állatkertet könnyen megtaláltuk, és a korai érkezésnek köszönhetően szinte sorba se kellett állnunk a kapunál.

Az állatkert bejárata

Az állatkert igen nagy, és viszonylag új is. Sok, még hasznosítatlan, erdős parkos része van, szóval van tér bővítésre, mert amúgy már ezt is körbenőtte a város. A régi stílusú apró állatkifutókat bezárták, és nagy, modern szemléletű tereken tartják a különféle állatokat. Híres neves az itt tartott hegyikecske állomány, de nem mulasztottuk el megnézni a szokásos elefánt-csinpánz-krokodil kombinációt sem. Végül összesen vagy négy órán át sétáltunk az utcácskákon, sőt, megnéztük a trópusi és hüllőházakat is.

Pelikán

Végül egy gyors ebéd után délután négyre mentünk vissza a szállodához a csomagjainkért, s ismét irány a repülőtér! Ismét két órás várakozásunk volt Helsinkiben, de a fáradtság miatt már csak egy szendvicsezéshez volt kedvünk, se kilenc órakor végre felszállt gépünk Tampere felé. Végül fél tizenegy magasságában estünk haza, s ezzel zárult pazar kis utazásunk Zsuzsival Tallinnba.