Rövid látogatás

Végül véget értek az arany napok, s lejárt az egy hónap, melyet Zsuzsival kettesben tölthettünk. Nagyon ránk fért, nagyon jó volt, s reméljük, lesz ilyen jövőre is!

Kedden délelőtt még bementem a munkahelyemre és elintéztem egypár folyó ügyet, de délután ismét repülőre ültem, s irány Magyarország! Ottani idő szerint este hat után érkeztem, s ami egyből nyilvánvalóvá vált, az az volt, hogy a kánikula kellős közepébe csöppentem. A finn tizenöt fokból a közép-európai negyvenbe. No, ez nem volt annyira vicces.

Apa kijött elém a reptérre, sőt, még Csőrös barátommal is sikerült egy rövid, majd negyed órás találkozót és beszélgetést megejteni. Mint megállapítottuk, az utolsó tán öt évvel ezelőtt volt. No igen, nem túl gyakran sodor minket egyszerre ugyanabba az országba, városba az élet. Az idő rövidsége miatt csak gyorsan vázoltuk, mi van velünk s a közös ismerősökkel, és már búcsúzni is kellett.

A Budai Királyi Vár udvara

Én, és a Kisöcsém

Tárnokra érve aztán kitört a nagy hurrá, ott volt a négy csemete, mind barnára sülve, ahogy egy nyaralás végén kell. Szerdán találkoztunk Öcsémmel, és zakóvásárlás ürügyén nyakunkba vettük Budapestet. Fölmásztunk a Budai Várba, megnéztük a Budapest Történeti Múzeumot, a kilátást a Dunára, és a Sándor palotát is. Életemben először felültem a siklóra, és gyönyörködhettem a csodás panorámában. Ezután elsétáltunk a Batthyány térig, és beebédeltünk egy palacsintázóban. Közben azért a meleg sem hagyott alább, az utcai hőmérők ismét negyven fokokat mutogattak, így városnézésünk során Zolival megittunk vagy öt liter ásványvizet. Végül elmetróztunk a híres neves Déli-pályaudvarra, és a délutáni vonattal eldöcögtünk Tárnokra. Ja, zakót is sikerült közben venni.

Csütörtökre ütemeztük be a már nagyon rég óta tervezett kirándulást a Pilisbe. Ugye csak úgy mondjuk, hogy a Pilisbe, hiszen, mint kiderült, az egész kirándulás voltaképpen a Visegrádi-hegységben volt, de ugye, nekünk az a környék már csak Pilis. Reggel bepakolódtunk az autóba, Apa, Zoli öcsém, Botond fiam és én, s irány Dömös, mégpedig Zsámbékon és Esztergomon keresztül.

Dobogókő, kilátó

Dömösről felmásztunk a Rám-szakadékba, ahol nemrég nagyon szépen kiépítették az útvonalat. A kirándulás előtt nézegettem az Interneten elérhető információkat. Gyakorlatilag egy sablon szöveg köszön vissza az összes információs honlapon, miszerint ugye az egyik legismertebb és legforgalmasabb magyar kiránduló célpont a Rám-szakadék. Hogy mennyire veszélyes és ezért vaskorlátokkal és létrákkal biztosított útvonal. Gimis koromban a kirándulós csapattal számtalanszor megjártuk a Dobogókő, Rám-szakadék, Kaincz forrás, Vadálló kövek, Prédikálószék, Királykút, Dobogókő körutat. A Turistaegyesület honlapján most azt kéri, hogy a Rám-szakadékban fölfelé másszunk, ezért most megfordítottuk a szokásos kört, ezúttal Dömösről indulva. Igaz, így ismeretlen kihívásoknak néztünk elébe, s ezzel is izgalmasabbá vált a túra.

Az útvonal eleje igen kemény volt, hisz az első harmadban másztuk meg a teljes szintkülönbség csaknem egészét, vagy hatszáz métert. Az ösvény a szakadékban szép volt és érdekes, de a fölső szakasza elég monoton hosszú emelkedő, egyszóval alaposan megizzadtunk, mire felértünk a Dobogókő kilátóihoz. Ahol aztán lelkesen ebédeltünk, természetesen, miután megtekintettük a kilátást a Dunakanyarra. Azután irány tovább, leballagtunk a Király kúthoz. Érdekes, hogy Botond pont ezen a lefelé ereszkedő kellemes úton érte el a holtpontot, és elkezdte mondogatni, hogy inkább fölfelé menjünk, mert a lejtőt nagyon nem bírja.

Prédikálósyék, emlékkereszt

Nos, hamarosan kedvére tehettünk, hiszen a nyerget fentről elérve már kapaszkodhattunk is fölfelé a prédikálószék tömbjére, ami igencsak emberes mászás volt ismét. Végül mindenki átlendült a holtpontjain, s a hegytetőre már vidám beszélgetéssel értünk föl, s megtekinthettük ismét a dunakanyaros kilátást, ezúttal egy kicsit kevéssé ismert kilátópontunkról.

Boti a Prédikálósyék csúcsán, háttérben a Dunakanyar

Kirándulásunk alatt a nagy meleg ellenére sok kirándulóval találkozhattunk. Legtöbbjük egyszeri "kocatúrista" volt, aki nem a legmegfelelőbb felszereléssel vágott neki, és szemmel láthatóan sokaknak ismeretlen terep volt az erdő. Érdekes, hogy a szakadékban és fent Dobogókőn sok szlovák turistával találkoztunk. Ennek tulajdonképpen örülök, bár csak remélni tudom, hogy a helyi magyarok jó vendéglátókhoz méltóan fogadják őket is. A Prédikálószékre kapaszkodva is összefutottunk egy párral, aki nem igazán megfelelő felszereléssel, térkép nélkül kirándultak. Kicsit csodálkoztam, amikor kiderült, hogy ők is a Vadálló köveken jönnek majd lefelé, de úgy tűnt, még nem is hallottak az ottani speciális terepviszonyokról. Azért remélem, végül épségben leértek, mielőtt megérkezett az eső.

Vadálló kövek

Mi is arra indultunk, és hamarosan lefelé araszoltunk a nagyon eredek, és helyenként veszélyes, porló sziklafalon. Szerencsére lejjebb már fák között vezetett a továbbra is meredek ösvény, s végül visszaértünk a forráshoz, majd hamarosan a Dömösön hagyott autóhoz.

Érdekes, hogy ez az alig tizennyolc kilométeres körút mennyire változatos tájképeken visz át. A Rám-szakadék szurdoka, a hegység északi oldalának bükköse, a Prédikálószék déli kitettségű oldalának szinte mediterrán hangulatú tölgyesei annyira elütnek az általam mostanában látott északi nyíresektől, fenyvesektől, hogy alig tudtam betelni változatos szépségükkel.

Pénteken következett a hazaút a négy csimotával. Szerencsére a menetrend nagyon kényelmes volt, késő délelőtti indulás, kora délutáni érkezés, viszonylag rövid átszállás Helsinkiben. Így nagyon kellemes a utazni!

Strandolás finn módra

Szombaton kicsit regenerálódtunk, s este megérkezett Zsuzsi öccse és sógornője, vagyis Luca babánk keresztszülei. Nálunk töltenek egy hetet, s ezzel hosszú esti Catan csatáknak nézünk elébe időnkénti filmnézéssel fűszerezve. Sajnos mostanában erre esik az eső, és kissé hűvös van, ezért a strandra csak vasárnap jutottunk ki. Viszont ennek örömére még a nap is kisütött! Mintegy öt egész percre....