Milánói, bolonyai

A tavaszi félév során a csoportunkban vendégeskedett két fiatalember Bolognaból. Az Erasmus program keretében érkeztek hozzánk, hogy hat hónap alatt nálunk szakdolgozzanak. Egyiküket, Giuliot Martti kollégám mentorolta, másikuknak, Francesconak, én voltam a témavezetője. A munkát szépen elvégezték, a dolgozatukat is megírták, és felmerült, hogy látogassak el Bolognaba, és legyek jelen a diplomamunkájuk védésén. Örömmel éltem a lehetőséggel.

Mérges madarak

Tutajozás a fatörzsön

Ezért hát múlt héten pénteken még ellátogattunk Mártival, Bogival és az egész családdal a tamperei vidámparkba, amit Sarkanieminek hívnak. Nagyot hancúroztunk a csapattal, volt fatörzs csónakázás, versenymotorozás, varázsrepülőzés, Angry Bird park. Sőt, Botival fölültünk a legnagyobb, legfélelmetesebb hullámvasútra is, ami tíz emeletnyi magasságból szabadesésben jön le az elején. Idén is félelmetes volt.

Másnap hajnalban aztán megérkezett a taxi, és én elpályáztam a reptérre, s kezdetét vette az utazás. Gyönyörű, napsütéses reggel volt, de a repteret és környékét sűrű köd borította, ezért nem engedtek fölszállni vagy fél óráig. Mivel Helsinkiben amúgy is kissé szoros volt az átszállás, ezért ott csak arra volt időm, hogy átrohanjak az Olaszországba induló géphez, s már szálltunk is felfelé.

Indulás a reggeli ködben

Irány Milánó! A Malpensa repülőtéren szálltunk le,  ami vagy ötven kilométerre van a várostól, ezért nem is olyan egyszerű a közlekedés a kettő között. Szerencsére az interneten alaposan utánanéztem ennek is, és már otthonról megvettem a jegyet a gyorsbuszra, amely egyenesen a főpályaudvarra vitt, mintegy ötven perc alatt. Már délelőtt tizenegy órára beértem hát a Milano Centrale pályaudvart, s mivel szép idő volt, úgy terveztem, csak délután vonatozok el Bolognába. Leraktam hát bőröndömet a csomagmegőrzőbe, és a nyakamba vettem a várost.

Milánó lenyűgözött. Egyáltalán nem tűnt kaotikusnak, zsúfoltnak, és forrónak, mint ahogy az olasz gazdasági fővárost elképzeltem. Hatalmas és széles sugárutak, jól megszervezett villamos és metró hálózat, tiszta közterek. Besétáltam a belvárosba, és megcsodáltam a híres neves milánói dómot, a vásárcsarnokot, a Scala épületét. Érdekes benyomásom volt, hogy a pesti belvárosban, a Párizsi udvar környékén sétálok. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Pest belvárosát Milánó után mintázták.

Milánó, Dóm

Délután négykor fölszálltam a szupergyors vonatra, ami alig hatvanöt perc alatt tette meg a mintegy kétszáz kilométeres utat. Percre pontosan indult, percre pontosan érkezett, ami bevallom, pozitív csalódás volt. Bolognában kissé fülledt idő, de legalább nem kánikula fogadott. Este hat körül értem a szállodába, és hamarosan nyugovóra tértem.

Bologna, Piazza Maggiore

A vasárnapom Bologna város megnézésével, és vasárnapi mise kereséséből állt. No, nem mintha kevés templom lett volna a környéken, mert körülbelül minden utcára jutott egy. Reggel az interneten kinéztem, hogy adott katedrálisban, amit amúgy is meg akartam nézni, van kényelmes délelőtti időben angol nyelvű mise. Nosza, reggeli, öltözködés, térkép szerzése, majd irány a kinézett templom. Oda is értem, időben, de természetesen mise az nem volt. Sebaj, miután megtekintettem a látnivalókat, elballagtam a nem túl távolt ferences templomhoz. Sajnos, mint kiderült, ott pont vége volt egy misének, de sebaj, láttam, hogy a kápolnában egy óra múlva lesz másik. Addig is sétáltam a belvárosban, szorgalmasan látogattam a turista látványosságokat, templomokat, múzeumokat, épületeket, ahogy azt ilyenkor tenni kell. A megfelelő időpontban visszaballagtam a ferences templomba, s naná, hogy kiderült, hogy a kiírás is téves volt, és megint pont az ite missa est-re sikerült beesni. No, ekkor megint megnéztem a kírást, és láttam, hogy este hatkor is van mise, de ekkor már nem álltam meg, leszólítottam egy barna csuhás szerzetest, és megérdeklődtem, hogy akkor ugye este hatkor? Persze nem tudott angolul, én meg nem tudtam olaszul, szóval ennyiben maradtunk. Én további városnézés során hazaballagtam a hotelben. Ugye, Rómában, mint a rómaiak, Bolognában, mint a bolonyaiak, szóval ebéd után aludtam egy jót. Este végül a hotel melletti templomba mentem misére, mert nem volt kedvem visszazarándokolni a frankákhoz a város másik végébe. Utána ismét helyi szokás szerint sétáltam még a városban, és kiváló bolonyai kotlettet vacsoráztam egy remek kis étteremben.

A Neptun szökőkút

Bologna érdekes város, pont olyan, mint amilyeneknek az olasz városokat elképzeltem. Zsúfolt, középkori, tele szép épületekkel, amiket szinte nem is látni egymástól. Ahogy hallottam, nagy szerencsémre szokatlan hideg uralkodott a városban, s az ilyenkor szokásos negyven helyett csak huszonöt fok volt. Ez nekem éppen a kellemes kategória, és igazán kellemes volt a klíma, bár jóval párásabb annál, amit itt északon megszoktam.

Bologna jelképei, az ijertornyok

Hétfőre esett a látogatásom hivatalos programja. Reggel még megnéztem eg híres terrakotta műalkotást, majd tizenegykor találkoztam Francescoval, aki elvitt az egyetemre, és bemutatott Casadio professzor asszonynak. Ő nagyon kedvesen fogadott, és bemutatott a csoportjának. Elvittek ebédelni is, ahol spenótos mazsolás diós makarónit ettem, és utána házi fagylaltot. Mondhatom, az olasz fagylalt méltán híres neves.

A szupergyors vonat

Délután következett a diplomamunkák bemutatója, védése és értékelése. Hallgatóink a legjobb értékelést kaptak a bizottságtól, nagy örömömre. A csereprogram sikerét látva szóba került, hogy jövőre is kapunk Bolognából diákokat, aminek nagyon örülnék. Sőt, szóba került, hogy esetleg meghívnak ide is megtartani a filogenetika előadásomat, aminek szintén nagyon örülnék. Ez esetben már három ország négy egyetemén tartanám ezt a kurzust.

Végül elérkezett kedd, a hazautazásom napja. Reggel korán kicsekkoltam a hotelból, és kicsit szorongva érkeztem a pályaudvarra. A jegyemet ugyan még itthon megvettem az interneten, de hát ugye ki tudja, az olasz ismeretlenben mennyire lehet megbízni a menetrendben? Nos, nem volt probléma. A majd ezer kilométerről, Nápolyból érkező vonat percnyi pontossággal gördült be, és indult tovább. Milánóban is hamar megtaláltam a megfelelő reptérre szóló buszt, amire szintén még itthon, a neten vettem meg a jegyet. A repülőt gond nélkül elértem, s Helsinkiben ismét csak tíz perces átszállás volt. Minden menetrend szerint, jött, elértem, érkeztem. Bár minden így történhetne az ember életében, menetrend szerint. Zsuzsi már várt Balázzsal és Lucával a reptéren, és este nagy volt az öröm újra együtt a családdal!
A látogatásomat összességében nagyon pozitívnak és hasznosnak értékelem. Új helyeken jártam, szép vidékeket láttam, érdekes emberekkel találkoztam, fontos kapcsolatok magvát vetettem el, bár ha gyümölcsöt is érlelne egyszer. És a kosztra sem panaszkodhatom. Pizza, bolonyai, szószos tészta, kotlett, és fagylalt. Olaszországban mindez remek volt.
P.S.: Ez volt a kétszázadik bejegyzésem a blogomban.