Nagyhét és Húsvét

Eljött a húsvét reggele,
feltámadásunk édes ünnepe....

Az elmúlt hét, a nagyhét, igen zsúfolt és nehéz volt. Valami enyhe megfázás kering a családban. Ahhoz nem elég erős, hogy ledöntsön, de ahhoz igen, hogy kellemetlen legyen a közérzetünk. Ráadásul Luci továbbra is hatkor kel. Az összesített eredmény: fáradtak és nyűgösek vagyunk. A nagyheti liturgiák közül egyre sem mentünk el, de nagypénteken otthon mondtunk keresztutat, a nagyszombati feltámadási misét pedig a rádióban meghallgattuk. Sajnos kimaradt a kedvenc énekem. Talán jövőre nagyobb szerencsém lesz. Húsvét vasárnapján délelőtt mentünk misére, délután pedig Sanyiékhoz a gulyáspartira. Sanyiéknak szép házuk van Lempäälä -ben. Jó sokan eljöttek a játszóházasok közül, és jól éreztük magunkat. Szerencsére a nap is kisütött, úgyhogy nem is fáztunk. A szomszédban még lovak is voltak, és Balázs nagyon ügyes volt, mert meg merte etetni. Hétfőn Gabiékhoz mentünk, ahol a fiaink meglocsolták a lányokat. Szép verseket tanultunk, a fiúk büszkén harsogták a verset. A maradék időkben jókat sétáltunk, a fiúk és Virág pedig biciklizett, élveztük, hogy javul az idő.
A héten várjuk, hogy Zsuzsi behívják interjúra, ahogy két hete ígérték. Ezen kívül Virág útlevelét is el kellene intézni, ehhez viszont le kell mennünk Helsinkibe a nagykövetségre. Hogy ez pontosan mikor lesz, azt még nem tudjuk. Ezeken kívül jó lenne már kiheverni ezt a megfázást, és akkor mennyivel vidámabb lesz ez a tavasz.
Kíváncsian várom a mai otthoni parlamenti szavazás eredményét. Bizodalmam az nem sok van, de csodák még történhetnek, és akkor a parlament feloszlathatja önmagát. Elkeserítő, hogy némelyek pókerarccal játsszák ki az alkotmányos rendet, és a törvény puszta betűjénél fogva hiteltelenné teszik a demokratikus berendezkedést, csak a saját rövid távú érdekeiket nézve. Találtam egy Sík Sándor verset, aminek utolsó versszaka teljesen leírja azt, hogy mi a véleményem a jelenlegi helyzetről:

MAGYAROK GYÓNÁSA

Ama régi híres döntő magyaroknak,
Kiknek sírjain most kányák marakodnak,
Marék maradéka, fáradt fogyatéka:
Gyónjuk gyónásunkat nemzetek elébe,
Nemzetek-ostorló Úristen kezébe.
Mi vétkünk, mi vétkünk, mi nagyon nagy vétkünk!

Gyónjuk legelsőben honni hevertünket,
Szalonnás körömmel kártya-kevertünket,
Ázsiát ásitó, valóság-másító
Bolondító bortól fátyolos szemünket.
Gyónjuk gyönyörűjét délibáb meséknek,
Piros pántlikáját régi dicsőségnek,
Magyari jövendőt, álmodott szivárványt,
Sült-galamb-lesését szalmán szundikálván;
Részeg magabíztunk, mikor hétszer vérzünk.
Mi vétkünk, mi vétkünk, mi nagyon nagy vétkünk!

Gyónjuk másod szeren úri-pazar markunk,
Németnek, zsidónak, mindenki mohónak
Csordulatig amit tékozlani tartunk.
Valaki fülünkbe szép szót furulyázott,
Minden javainkból pőrére kirázott.
Mindent oda, mindent, ingünket, utolsót,
Holt szülénk sírjából a deszkakoporsót:
Zsíros üstökünket csakhogy le ne nyessék,
Nemzeti tokánkat hájjal kenegessék.
Mi vétkünk, mi vétkünk, mi nagyon nagy vétkünk!

Gyónjuk legutólszor legutolsó vétket,
Gyónjuk égnek-földnek a legfeketébbet.
Mikor az ördögnek mindent odaadtunk,
Csillagot az égről, a földet alattunk,
Amikor béklyóztak örökös robotra,
S lettünk a világnak ebűl rugdosottja:
Akkor, orcátlanon, cigányok módjára,
Álltunk vigyorogva világ piacára,
Szóval megtagadtuk jó régi nemünket,
Csúfságra cseréltük magyar szép nevünket,
Tisztes apáinknak sírja fölé köptünk,
Istennek, embernek arcába röhögtünk,
Önnön ganajunk közt táncra kerekedtünk,
Isten, ember előtt fertelemmé lettünk.

Mi vétkünk, mi vétkünk, mi nagyon nagy vétkünk!
Kegyelmes Úristen, ne kegyelmezz nékünk!