Elmentek a nagyszülők, elvitték a fiúkat Magyarországra. Az élet itthon lelassult, a lakást megszállta a csönd. Csökkentett üzemmódban üzemelünk, élvezzük a félig-meddig nyaralást. Én szeretnék szabadságot kivenni, de előbb be kell fejeznem egy cikket, ami visszajött kisebb javításra. Szombaton általános takarítás volt a program, porszívózás és felmosás. Vasárnap mise után Liliékhez (vagy ahogy Virág mondja, „Liliékhöz”) voltunk hivatalosak születésnapot köszönteni. Az idő borongós, esős, hiszen erre bizony, már itt az ősz.
Nem régen megérkezett az Amazontól rendelt film és könyv csomag. A Gorove Laciék féle családos listán volt a tavasz folyamán egy téma, amiben olyan filmeket kerestek, amik családbarát témájúak, és esetleg lehet róluk egy jegyesoktatáson beszélgetni. Sokféle filmet ajánlottak, komolyat is meg vidámat is, ezekből válogattam össze egy fél tucatnyit, és megrendeltem az Amazontól. (A könyvek szakkönyvek, szóval azokról most ne essék szó.) Pár napja megnéztük az elsőt közülük, címe „Tucatjával olcsóbb”. Ez egy komédia, amely egy tizenkét gyerekes családról szól. Nem volt átütő a sikere, de azért voltak benne részek, amik nagyon is találtak. Például nagyon tetszett, amikor a film elején a feleség elmeséli a család történetét. („A kis család sohasem volt opció nálunk.”) Az is tetszett, ahogy felvillantja egy ekkora család hétköznapi reggelét, ami a kívülálló számára bolondokházának tűnhet, de a résztvevők rettenetesen élvezik és harmóniának látják. Vagy amikor az egyik kisfiú a lepkehálójának nyelével lever egy egész polcnyi poharat, akkor a máshol elvárható reakció helyett az anyuka csak annyit kérdez, hogy „mind összetört?”. Valami ilyesmi lehet az, amikor az anyagi javak csak sokadlagos szerepet játszanak az életünkben, nem? A legjobb mégis az volt, amikor a legnagyobb gyereknek direktben választania kell a bolondokháza, és az álom élet között. A barátja (a TV sztár), akivel már együtt él, kifejti, hogy neki nem kell gyerek (éppen egy nagy családi káosz kellős közepén vannak), és körbemutat: „A gyerekek ilyenek, te nem akarhatod EZT, ezért vagy VELEM!” Aztán a lány hamarosan ott hagyja, nekem nagyon szimpatikusan választva a szingli meg a bolond nagycsaládos vonal között. De a kulcsmondatot mégiscsak az apa mondja, amikor éppen felmond álmai munkahelyén, hogy „ha felsülök a gyerekeim felnevelésével, elérhetek bármilyen sikert, ugyan mit számít?” S ugye, hogy mennyire így van ez?
Nem régen megérkezett az Amazontól rendelt film és könyv csomag. A Gorove Laciék féle családos listán volt a tavasz folyamán egy téma, amiben olyan filmeket kerestek, amik családbarát témájúak, és esetleg lehet róluk egy jegyesoktatáson beszélgetni. Sokféle filmet ajánlottak, komolyat is meg vidámat is, ezekből válogattam össze egy fél tucatnyit, és megrendeltem az Amazontól. (A könyvek szakkönyvek, szóval azokról most ne essék szó.) Pár napja megnéztük az elsőt közülük, címe „Tucatjával olcsóbb”. Ez egy komédia, amely egy tizenkét gyerekes családról szól. Nem volt átütő a sikere, de azért voltak benne részek, amik nagyon is találtak. Például nagyon tetszett, amikor a film elején a feleség elmeséli a család történetét. („A kis család sohasem volt opció nálunk.”) Az is tetszett, ahogy felvillantja egy ekkora család hétköznapi reggelét, ami a kívülálló számára bolondokházának tűnhet, de a résztvevők rettenetesen élvezik és harmóniának látják. Vagy amikor az egyik kisfiú a lepkehálójának nyelével lever egy egész polcnyi poharat, akkor a máshol elvárható reakció helyett az anyuka csak annyit kérdez, hogy „mind összetört?”. Valami ilyesmi lehet az, amikor az anyagi javak csak sokadlagos szerepet játszanak az életünkben, nem? A legjobb mégis az volt, amikor a legnagyobb gyereknek direktben választania kell a bolondokháza, és az álom élet között. A barátja (a TV sztár), akivel már együtt él, kifejti, hogy neki nem kell gyerek (éppen egy nagy családi káosz kellős közepén vannak), és körbemutat: „A gyerekek ilyenek, te nem akarhatod EZT, ezért vagy VELEM!” Aztán a lány hamarosan ott hagyja, nekem nagyon szimpatikusan választva a szingli meg a bolond nagycsaládos vonal között. De a kulcsmondatot mégiscsak az apa mondja, amikor éppen felmond álmai munkahelyén, hogy „ha felsülök a gyerekeim felnevelésével, elérhetek bármilyen sikert, ugyan mit számít?” S ugye, hogy mennyire így van ez?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése