2009. július 6., hétfő

Tizedik

Tíz éve már, hogy ott álltunk izgatottan a pasaréti templom előtt, és körömrágva vártuk a kompánia másik felét, aki persze stílusosan késett, de nem túl sokat, éppen csak amennyit a menyasszonynak késnie illik az esküvőjéről. Bizony, már tíz éve, hogy kimondtuk azt az „igent”, ami holtodiglan holtomiglan köt, amíg ásó, kapa, nagyharang el nem választ. Mint a mesében. És valóban, olyan, mint a mesében. Azóta, mondhatom, mindent elértünk, amire egy magunkfajta házaspár vágyhat. Négy szép gyermek, stabil házasság, a körülményekhez képest biztos egzisztencia, és ráadásnak amit már kérni sem mertünk, autó, lakás, nyugodt élet. Ki mondhatja, hogy nincs pártfogónak a legmegfelelőbb helyen?
Azért már hónapok óta tervezgettem, hogy hogyan lehetne ezt a kerek évfordulót úgy megünnepelni, hogy egy kicsit más, ünnepibb legyen, mint a korábbi, kevésbé kerek évfordulók. Felmerült bennem egy igazán házassági évfordulós ajándék ötlete is. Vadászgattam az ötletekre, és így találtam erre az általam eddig nem ismert dologra, melynek neve „eternity ring”, azaz „mindörökké gyűrű”. Ez egy olyan karikagyűrű, amin körben (vagy szerényebb esetben csak az egyik oldalán) kicsi kövek vannak. Az ilyen gyűrű nem pusztán egy ékszer, hanem jelképek egyvelege. (Mindig is szerettem a jelképeket, melyeket csak az értők tudnak olvasni.) A gyűrű karikája, az önmagába visszatérő hossza a végtelenséget jelenti, mely az adó s a kapó szerelmének végtelenségét jelképezi, innen is a név. Egy ilyen ajándék vallomás, de ígéret is, a hűség és a menyegzői eskü megújítása, hiszen a végtelenben ismét benne van: „holtodiglan, holtomiglan”.
A gyűrű aranya a házasságra ragyogó kegyelem visszfénye. Azt jelenti, hogy szerelmünk áldott, szorosan kapcsolódik a fensőbb szeretethez, onnan meríti erejét, s ezért forrása kiapadhatatlan. A gyűrűn a kövek is jelentést hordoznak. Többféle változat van, az általam ajándékozott gyűrűn öt smaragd között négy gyémánt ül. A zöld színű smaragdok jelentése a kultúrákban sokféle, hozzám legközelebb a tisztaság és a hűség jelentése áll. A négy gyémánt természetesen Botondot, Balázst, Virágot és Lucát jelentik, hiszen a gyémántok azt a nagy kincset, viszonozhatalan ajándékot jelképezik, amit gyermekeink jelentenek az életünkben.
A gyűrűt Anya segítségével készíttettem, és Zsuzsi szülei hozták ki titokban, hogy a jeles napon át tudjam adni. Természetesen egy ilyen jelentőségteljes ajándékhoz megfelelő csomagolást szerettem volna, ezért rendeltem egy kis fa ékszeres dobozt. Sikerült nagyon klasszul elkészíteni, így a nagy napra minden készen állt. Este ünnepi mise volt, ahol magunkban ismét megújíthattuk a nagy esküt, és ez után került sor az ajándék átadására. Nagy volt az öröm, minden jól sikerült, elmondhatom, hogy megérte a hosszú szervezés és izgatott titkolózás. A következő, hasonlóan kerek évfordulónk a huszadik lesz. Vajon azt hol fogjuk ünnepelni?

Nincsenek megjegyzések: