Irány a strand!

Elérkezett Szentiván-éj. A hosszú hétvége háromnapos esős idővel indult, de vasárnapra elmentek a felhők, és megjött a jó idő. Amúgy finn módra, azaz elkezdett éjjel nappal sütni a nap (de úgy szó szerint ám). Hétfőtől meredeken emelkedik a hőmérséklet is, így kedden már lemerészkedtünk a strandra, ahol természetesen a finnek tömött sorokban vonultak a vízhez. Ezért elhatároztuk, hogy nincs mese, szerdán úszni fogunk. És úgy is lett. Leküzdve minden tudati gátlást, szerdán, munka után családilag levonultunk a strandhoz, és testületileg csobbantunk. Megjegyzem, mégiscsak van valami ebben a tudati gátlásban (tudniillik, hogy a hideg vízben úszásnak tudati szinten van a legnagyobb gátja), ugyanis a víz remek volt, az úszás után mindenki felfrissülve ballagott haza.

Botond mostanában fut. Ha csak tehetem, én is futok vele, hátha nem tunyulok el végletesen. Az ok leginkább Boti kondíciójának felrázása, valamint energiáinak lekötése. Ugyanis korábban folyton veszekedett a többi gyerekkel, sőt, néha elviselhetetlenül szemtelen volt. De mióta naponta fut (vagy futunk) egy kört, azóta ez kevésbé feltűnő. Amúgy szemmel láthatólag fejlődik, június elején még 17 perc kellett a körülbelül másfél kilométeres távhoz, most a közös rekordunk 12 és fél perc. Kitűztük a 12 percet álomhatárnak, ha azt elérnénk, akkor hosszabbítunk a távon. Amúgy tényleg jól bírja, csak gyakran kitör rajta a nyavalygás, meg hogy nincs kedve. Én már kevésbé bírom, néha eléggé nehezemre esik nekiindulni, de talán hozzáedződöm a kihíváshoz.