Óraátállítás

Peregnek a hétköznapok. Ismét elérkeztünk október utolsó vasárnapjához, amikor is az időszámítás arrébb megy egy órával. Eddig reggel sötétben indultunk, most viszont sötétben érek haza, mert a világosság persze nem lett hosszabb. Mostanában a menetrend úgy alakul, hogy reggel negyed hét körül kelünk, rendszerint Luca segítségével. Ezután a lányokat gyorsan megreggeliztetjük és fölöltöztetjük, hogy együtt indulhassanak Zsuzsival, akinek fél nyolckor kell indulnia a buszhoz. Ez minden reggel nagy rohanásba torkollik, mert persze a lányok minden mással foglalkoznak, csak az öltözéssel nem. (Add ide a fésűt, nem akarok pelust venni, de nekem rózsaszínű szoknya kell, nem kék!) Néhanapján ezt a monotóniát színesíti, ha Botinak is nyolcra kell mennie, mert akkor még őt is noszogatni kell, hogy mossa már a fogát. Szóval fél nyolckor Zsuzsi indul, én meg átviszem a leánykákat az oviba. Már szépen tudják a rendet, amíg beviszem Lucit és átöltöztetem, addig Virág nekilát levenni a cipőjét, sapkáját. Néha még az overallig is eljut, mint például ma reggel. Ha semmi rendkívüli nem jön közbe háromnegyed nyolcra már otthon is vagyok a fiúkkal. Ekkor van húsz perc szabad foglalkozás, majd nyolc tízkor készülődni kezdünk, hogy húszkor indulhassunk az iskolába. Ha jó nap van, és mind a két fiú kilencre megy, akkor elengedem őket együtt, és én elérem a korábbi buszomat, ami kilencre már be is ér velem a munkába. Ha nem annyira jó nap van, és Boti nyolcra vagy tízre megy, akkor csak a későbbi buszt érem el, ami egyfajta városnéző járat lehet, mert össze vissza kanyarog, és kétszer annyi idő alatt teszi meg az utat, mint az előző. De legalább szép helyeken megy. A munka négyig tart, leginkább mert akkor van egy közvetlen buszom hazafelé. A délutánok persze sokkal változatosabbak, mint a délelőttök. Hétfőn vásárolni megyünk, általában valamelyik gyerkőccel. Minap Balu jött velem, amikor is felújítottuk az őszi ruhatárát. Kapott cipőt, nadrágot, kesztyűt. Kedd a kedvencem, mert olyankor semmi rendszeres nincs, lehet egy délutánnyit szusszanni. Szerda a haláli nap, amikor is a fiúknak cserkészet van. Ez azt jelenti, hogy amikor háromnegyed ötkor hazaérek, már fordulok is Baluval a cserkészetre. Hazaérek, aztán fél óra múlva viszem Botit, Balut meg hozom. Újabb fél óra, és Botiért megyek, bár igazság szerint szerencsére őt gyakran hazahozzák. Testvérek között is ez négy öt elindulás szerdára, ami azért már kicsit sok. (Hahó Bapuf!) Csütörtök délután az iskolások magyaron vannak Tamperében, azaz általában Virágomat nekem kell hazahoznom az oviból. Sajnos a négyórás busszal éppencsak odaérek ovizárásra, azaz nem késhetem le azt a buszt, mégis épphogy odaérek. Időnként csütörtökön bonyolítom a hétvégi bevásárlást, mert ha ekkor nem, akkor szombat délelőtt kell menni, de akkor meg a szombati ebéd nagyon későn van, meg a hétvége is elszúródik. A péntek délutánt is szeretem. Ekkor Virág megy balettozni a központba, és mi addig is sétálunk a többiekkel az őszi erdőben. Gombákat rugdosunk á lá Luca, vagy botokat szedünk, de leginkább Zsuzsival beszélgethetek. Kissé zsúfoltak hát őszi hétköznapjaink, kissé túlságosan betáblázódtak a napok.
Mostanában a fiúkkal a reggeli szabad húsz percben új dolgot találtam ki. Elővettem a tavaly vett csipprogramozómat, és mindenféle elektronikus áramköröket rakunk össze, és programozok nekik. Balázs legalábbis nagyon lelkes, Botit nem annyira érdekli a téma. Ma reggel például csipogót csináltunk, mindenféle vicces hangokat keltettünk vele, nagy volt a vidámság. Volt már szabályosan váltó közlekedési lámpa, meg sima villogó is. Minap eléggé megijedtem, mert épp programozás közben egyik fiú lefröcskölte teával alaptopomat, ami ezt nem vette jó néven. A billentyűzeten az egyik gomb beragadt, teljesen használhatatlanná téve az egészet. Szerencsére szétszedtem, és ettől megjavult, de belegondolni is rossz, mi lenne, ha elromlana. Ugyanis egy csomó munkát ezen csinálok, reggel meg délután a buszon ülve. Például a pénteken beadandó pályázatot szinte teljesen így írtam, a blogjaimról nem is beszélve. Egyszóval eléggé hiányozna. Szerencsére úgy tűnik, megjavult, még egy darabig használatban maradhat.
Ilyenek a csendesnek éppen nem mondható hétköznapok, de szerencsére az advent és a téli szünet lassan hihető távolságba kerül ahhoz, hogy várakozhassunk rá.