Véget ért Karácsony ünnepe, elérkezett Vízkereszt, amikor is lebontottuk a karácsonyfánkat, napjaink lassan visszarendeződnek az év közben szokásos kerékvágásba. Mostanában nagy hidegek voltak, többször volt nap közben is mínusz húsz alatt a hőmérséklet. Ez minket nem riasztott vissza attól, hogy kihasználjuk a szünet utolsó néhány napját. Zsuzsival kétszer is el tudtunk menni kettesben sífutni. A régi pályára mentünk Tamperében, a Kaukajärvi mellett, ahol pár éve tanulgattam ezt a sportot. Klassz volt, nagyokat csúsztunk, jól kifáradtunk. A gyerekekkel is futottunk, de velük csak a közeli pályán. Virág és Balázs kezd egész jól ráérezni erre a dologra, bár ők is úgy vannak vele, mint én néhány éve, hogy a legkisebb szelíd lejtő, amit amúgy szinte észre se vesz az ember, hajmeresztő meredéllyé válik sível a lábunkon. Végre fellocsolták a focipályát is, úgyhogy szombat délelőtt még egy korcsolyázásra is sor került. Ez is remek szórakozás, csak az a baj, hogy ilyenkor Luci mindig kifagy, és nagy bőgés van hazafelé. Hiába, ő nem mozog olyan intenzíven, mint a többiek. Nem úgy Virágom, aki rózsaszínű korijával már jégbalettos, bár az igaz, hogy leggyakrabban még a fölállást kell gyakorolnia.
Kedden végre elérkezett a várva várt nap, amikor is átvehettük az új autónkat. Persze izgultam, mert a számla csak hétfőn érkezett meg a postán, úgyhogy a befizetésre csak kedden reggel, az átvétel előtt kerülhetett sor. Végül nem volt semmi gond, fölöslegesnek bizonyult az aggodalom, és időben odaértünk Zsuzsi apukájával az átvétel megbeszélt időpontjára. Az új, kékeszöldes, hétüléses VW Caddy Life 1.6 ott várt minket a kereskedésben. A kereskedő elmondott minden elképzelhető és el nem képzelhető információt, válaszolt a kérdéseinkre, és intézte a papírokat is. Kiderült, hogy még az átadás után egy héttel föl fog hívni, hogy rendben megy e a kocsi, sőt, várhatóan a VW finnországi képviselője is fel fog hívni, hogy elégedett voltam e az eladás menetével, meg a kereskedővel. Mit ne mondjak, elégedett voltam. Vizsgáztatni most két és fél évig nem kell, az olaj utántöltésről kell majd gondoskodni, de a szükséges olajat már oda is adták. Kaptunk egy telefonszámot is, amit meghibásodás esetén kell hívni, és a garancia ideje alatt csereautót biztosítanak, ha rögtön nem tudják javítani az esetlegesen felmerülő problémát. Ez a gondolat meglehetősen tetszik nekem, bár remélem, a gyakorlatban ezt a szolgáltatást nem kell kipróbálnunk.
Egyszóval megmutogatták a kocsit, elmagyarázták a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat, és már át is adták a kulcsokat, papírokat. A régi Ladánkat a kereskedésben hagytuk, mert beszámították az új autó árába. Beülünk hát a Caddybe, és óvatosan körbeautóztunk a környéken. Első utunk persze a benzinkúthoz vezetett, ahol teletöltöttük a tankot. Eléggé izgultam ezen első utunk alkalmával, és még később is, mert hát ugye minden olyan más az új kocsiban. A fékre csak épphogy kell rálépni, különben blokkol, ellenben a gázra meg nagyon is rá kell lépni, különben nem akar gyorsulni. A kormányt nagyon könnyű tekerni, ezért a fordulás egyáltalán nem nehezebb, mint a Ladával, annak ellenére, hogy az új kocsi hosszabb is, szélesebb is, sőt magasabb is, mint a régi. Valahol ugyanis el kell férnie annak a hét ülésnek.
Apropó, hét ülés! A gyerekek nagyon élvezték, hogy mindenkinek van saját helye, jól elférnek, senkinek sem kell nyomorogni, Luca meg kedvére rugdalhatja az üléstámlát a második sorban. Szóval nagyon élvezzük az új helyzetet, olyannyira, hogy már Zsuzsi is vezette a kocsit be Tamperébe, minden különösebb probléma nélkül. Abban megegyeztünk, hogy a legnagyobb gondunk jelenleg az, hogy jobban leköti a figyelmünket a mi hol van, ezért a forgalomra kevesebb figyelem jut. Reméljük, ez hamarosan elmúlik.
Csütörtökön ennek örömére leautóztunk Helsinkibe, ahol Zsuzsi szüleit és tesóját feltettük a repülőre. Szerencsére semmi probléma nem volt, bár a nagy hideg és a folyamatos havazás nehezített egy kicsit. Hazafelé végigbeszélgettük Botival az utat, ami nagyon jól esett.
Az elkövetkezendőkben jönnek a megszokott hétköznapok. Szerdán a fiúk már cserkészkedni mennek, pénteken Virág is elkezdi a félévet a baletton. Nekem extraként bejön az evolúció kurzus, amit kedden délutánonként tartok majd januárban és februárban. Ehhez a tananyag és a diák készen vannak tavalyról, ám szeretném kicsit kibővíteni az előadásokat, mert remek adalékokat találtam az egyik evolúció könyvben, amit nyáron vásároltam, pontosan ezzel a céllal. Remélem, sikerül érdekes előadásokat tartanom, mert már többen jelezték, hogy részt szeretnének venni rajtuk.
Kedden végre elérkezett a várva várt nap, amikor is átvehettük az új autónkat. Persze izgultam, mert a számla csak hétfőn érkezett meg a postán, úgyhogy a befizetésre csak kedden reggel, az átvétel előtt kerülhetett sor. Végül nem volt semmi gond, fölöslegesnek bizonyult az aggodalom, és időben odaértünk Zsuzsi apukájával az átvétel megbeszélt időpontjára. Az új, kékeszöldes, hétüléses VW Caddy Life 1.6 ott várt minket a kereskedésben. A kereskedő elmondott minden elképzelhető és el nem képzelhető információt, válaszolt a kérdéseinkre, és intézte a papírokat is. Kiderült, hogy még az átadás után egy héttel föl fog hívni, hogy rendben megy e a kocsi, sőt, várhatóan a VW finnországi képviselője is fel fog hívni, hogy elégedett voltam e az eladás menetével, meg a kereskedővel. Mit ne mondjak, elégedett voltam. Vizsgáztatni most két és fél évig nem kell, az olaj utántöltésről kell majd gondoskodni, de a szükséges olajat már oda is adták. Kaptunk egy telefonszámot is, amit meghibásodás esetén kell hívni, és a garancia ideje alatt csereautót biztosítanak, ha rögtön nem tudják javítani az esetlegesen felmerülő problémát. Ez a gondolat meglehetősen tetszik nekem, bár remélem, a gyakorlatban ezt a szolgáltatást nem kell kipróbálnunk.
Egyszóval megmutogatták a kocsit, elmagyarázták a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat, és már át is adták a kulcsokat, papírokat. A régi Ladánkat a kereskedésben hagytuk, mert beszámították az új autó árába. Beülünk hát a Caddybe, és óvatosan körbeautóztunk a környéken. Első utunk persze a benzinkúthoz vezetett, ahol teletöltöttük a tankot. Eléggé izgultam ezen első utunk alkalmával, és még később is, mert hát ugye minden olyan más az új kocsiban. A fékre csak épphogy kell rálépni, különben blokkol, ellenben a gázra meg nagyon is rá kell lépni, különben nem akar gyorsulni. A kormányt nagyon könnyű tekerni, ezért a fordulás egyáltalán nem nehezebb, mint a Ladával, annak ellenére, hogy az új kocsi hosszabb is, szélesebb is, sőt magasabb is, mint a régi. Valahol ugyanis el kell férnie annak a hét ülésnek.
Apropó, hét ülés! A gyerekek nagyon élvezték, hogy mindenkinek van saját helye, jól elférnek, senkinek sem kell nyomorogni, Luca meg kedvére rugdalhatja az üléstámlát a második sorban. Szóval nagyon élvezzük az új helyzetet, olyannyira, hogy már Zsuzsi is vezette a kocsit be Tamperébe, minden különösebb probléma nélkül. Abban megegyeztünk, hogy a legnagyobb gondunk jelenleg az, hogy jobban leköti a figyelmünket a mi hol van, ezért a forgalomra kevesebb figyelem jut. Reméljük, ez hamarosan elmúlik.
Csütörtökön ennek örömére leautóztunk Helsinkibe, ahol Zsuzsi szüleit és tesóját feltettük a repülőre. Szerencsére semmi probléma nem volt, bár a nagy hideg és a folyamatos havazás nehezített egy kicsit. Hazafelé végigbeszélgettük Botival az utat, ami nagyon jól esett.
Az elkövetkezendőkben jönnek a megszokott hétköznapok. Szerdán a fiúk már cserkészkedni mennek, pénteken Virág is elkezdi a félévet a baletton. Nekem extraként bejön az evolúció kurzus, amit kedden délutánonként tartok majd januárban és februárban. Ehhez a tananyag és a diák készen vannak tavalyról, ám szeretném kicsit kibővíteni az előadásokat, mert remek adalékokat találtam az egyik evolúció könyvben, amit nyáron vásároltam, pontosan ezzel a céllal. Remélem, sikerül érdekes előadásokat tartanom, mert már többen jelezték, hogy részt szeretnének venni rajtuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése