Az elmúlt időszakban igazoltan maradtam távol, ugyanis családunkon áthajtott a szezonális influenzajárvány. Már nem is emlékszem, hogy melyikünk kezdte, de tény, hogy mind a hatan elkaptuk, némelyek többször is. Volt láz, meg fejfájás, meg orrfolyás, jó három héten át, s most jutottunk el arra a pontra, hogy ki merem jelenteni, talán vége. Mit ne mondjak, eléggé fárasztó ez az influenza, s elgondolkoztam azon, hogy esetleg ősszel már én is beoltatom magamat. (Álljon itt mementóul ez a mondat, hogy el ne feledjem a dolgot!)
Természetesen jó sokat hiányoztunk a munkából, az iskolából, meg az oviból, ki-ki az életkorának megfelelően, se ennek köszönhetően amikor visszamentünk, mindenki pótolhatott egy csomó lemaradást. No, mindenesetre örülünk, hogy már a vége felé járunk, mert influenzásan nem lehet se síelni, se korizni, se semmit, pedig az időjárás éppen alkalmas lenne erre.
Ugyanis visszatért a jó kis hideg, s a napokban tartósan mínusz húsz alatt van a napi csúcs is, de minap reggel éppenséggel mínusz harminc körül volt a hőmérséklet. Na, az már azért hideg, olyannyira, hogy még Botond hét végi sátorozós sífutós cserkészkirándulását is elhalasztották, nagyfiam őszinte sajnálatára. (Mert ugye nagy sátor, és van benne vaskályha, szóval mi az a mínusz harminc? Kérdi ő.)
De már közeleg a síszünet is, ami március első hetében esedékes, s amikor Anya eljön hozzánk unokavigyázni. Már mindenki nagyon várja ezt a jeles eseményt. Ki új zenei cédét remél, ki érdekes könyveket, s olyan is van, aki jó ebédeket vár meg sok játékot a Mamával.
Zsuzsi közben pályázatokat írogat, hogy meghosszabbítsák a szerződését a jelenlegi munkahelyén. Nagyon élvezi a munkáját, szemmel láthatólag jót tett neki a „levegőváltozás”, és valósággal kivirult. Érdekes kísérleteket csinál (a téma a furin), új módszereket tanul (real time PCR, meg western blot), szóval éli a laborkutatók kicsit bolondos, de azért érdekes életét. És ez jó, mert az élet határozottan szép.
Természetesen jó sokat hiányoztunk a munkából, az iskolából, meg az oviból, ki-ki az életkorának megfelelően, se ennek köszönhetően amikor visszamentünk, mindenki pótolhatott egy csomó lemaradást. No, mindenesetre örülünk, hogy már a vége felé járunk, mert influenzásan nem lehet se síelni, se korizni, se semmit, pedig az időjárás éppen alkalmas lenne erre.
Ugyanis visszatért a jó kis hideg, s a napokban tartósan mínusz húsz alatt van a napi csúcs is, de minap reggel éppenséggel mínusz harminc körül volt a hőmérséklet. Na, az már azért hideg, olyannyira, hogy még Botond hét végi sátorozós sífutós cserkészkirándulását is elhalasztották, nagyfiam őszinte sajnálatára. (Mert ugye nagy sátor, és van benne vaskályha, szóval mi az a mínusz harminc? Kérdi ő.)
De már közeleg a síszünet is, ami március első hetében esedékes, s amikor Anya eljön hozzánk unokavigyázni. Már mindenki nagyon várja ezt a jeles eseményt. Ki új zenei cédét remél, ki érdekes könyveket, s olyan is van, aki jó ebédeket vár meg sok játékot a Mamával.
Zsuzsi közben pályázatokat írogat, hogy meghosszabbítsák a szerződését a jelenlegi munkahelyén. Nagyon élvezi a munkáját, szemmel láthatólag jót tett neki a „levegőváltozás”, és valósággal kivirult. Érdekes kísérleteket csinál (a téma a furin), új módszereket tanul (real time PCR, meg western blot), szóval éli a laborkutatók kicsit bolondos, de azért érdekes életét. És ez jó, mert az élet határozottan szép.
2 megjegyzés:
örülök a hozzáállásnak, meg h Zsuzsi is kivirul, Itt a tavasz! Szretettel BAPUF
Örülök, hogy meggyógyultatok és jobban vagytok!
Megjegyzés küldése