Talán megtörtént, talán csak legenda, de úgy mondja a fáma, hogy amikor a nagy háború idején a
nagy Amerikában az atombombát fejlesztették, egyszer egy vezetői megbeszélésről Oppenheimernek ki kellett mennie. Ekkor a maradó tudósok egyike ezzel fordult társaihoz: „Uraim, minek gyötörjük magunkat az angollal, hisz mindannyian beszélünk magyarul.” Az illető állítólag Teller Ede volt, a többiek meg Szilárd Leó, Wigner Jenő s talán Neumann János is.
Azt már tán senki se tudja, hogy igaz e a sztori, de velem egy nagyon hasonló eset történt tegnap. Ugyanis Brüsszelben vagyok, ahol az EUhoz beadott pályázatokat bírálok kétszáz másik szakértővel karöltve. Az ügymenet úgy néz ki, hogy minden pályázatot három szakértő elolvas, és véleményez. Aztán a szakértői sokaság találkozik itt Brüsszelben, s a pályázatonként három szakértő leül, és kialakít egy közös álláspontot, ami alapján pontokat adnak. Ez zajlik most. A szakértők természetesen Európa minden sarkából jönnek, így magyarok is vannak vagy egy tucatnyian. Miután minden pályázatnál más a három bíráló, így gyakran csak a találkozó alkalmával derül ki, hogy esetleg egyik vagy másik szakértő ismerős. Tegnap az egyik találkozón örömmel fogadtam, hogy az egyik szakértő magyar. Nosza, neki is láttunk pár mondatban megismerkedni, amikor megérkezett a harmadik szakértő, aki közölte, hogy ő ugyan nem magyar (talán lengyel?; mint később kiderült, bolgár) de sok év óta Magyarországon dolgozik, így tökéletesen beszél magyarul. Így hát megesett a különös eset, hogy a tárgyalást bizony magyarul folytattuk le, amire biztosan nem példa akad máskor. Jó élmény volt.
Ez a szakértősködési munka nagyon tanulságos, sok ember találkozik az ember, sok szempontot megismer a pályázatírásról, miegymás. De nagyon kemény a menet, eddig az első három nap folyamán minden este nyolc utánig írogattam a jelentéseket pedig az utóbbi három hétben is erre a szakértésre készültem, szinte teljes időben. Ennek köszönhetően eddig csak éjszaka láttam Brüsszelt, pedig alapvetően szép városnak tűnik, csak nagyon zsúfolt. Szerencsére vannak későig nyitva tartó csokoládé boltok, így már sikerült beszerezni az otthoniak által óhajtott rengeteg belga csokoládét, a helyi ínyencséget. Mi tagadás, valóban nem rossz.
(Snitt, eltelt egy fél nap.)
Ma végre volt idő ebédszünetben sétálni egyet a belvárosban. Szép, szép, kábé olyan, mit a pesti váci utca tízszeres méretben. Az egyik utcában a templom harangjátéka a Salve Reginát játszotta, és ennek igen megörültem. Kár, hogy utána rögtön valami észvesztő rap zene kezdődött a téren, összerombolva ezzel az épp kialakuló jó hangulatomat. A városon amúgy is nyilvánvalóan jelentkeznek a dekadencia és a bomlás jelei. Még fellelhetők a régi, hagyományos csipkeárus és csokoládés boltok, de minden kirakatot elöntött a mindenütt standard csillogó bóvli. Rengeteg arab és barna bőrű arc alapján szinte az is kérdéses, hogy Európában vagyunk e egyáltalán? Az összbenyomás nálam határozottan negatív, sajnos.
Ja, amúgy Brüsszel két nyelvű. A francia és a holland van forgalomban, de azért angolul is tudtak a boltokban. Az utcán a feliratok szinte mindenhol két nyelven vannak, sőt, a tévében a reklámok is holland felirattal, és francia szöveggel mennek. Ami számomra szinte egyre megy.
Talán megtörtént, talán csak legenda, de úgy mondja a fáma, hogy amikor a nagy háború idején a nagy Amerikában az atombombát fejlesztették, egyszer egy vezetői megbeszélésről Oppenheimernek ki kellett mennie. Ekkor a maradó tudósok egyike ezzel fordult társaihoz: „Uraim, minek gyötörjük magunkat az angollal, hisz mindannyian beszélünk magyarul.” Az illető állítólag Teller Ede volt, a többiek meg Szilárd Leó, Wigner Jenő s talán Neumann János is.
Azt már tán senki se tudja, hogy igaz e a sztori, de velem egy nagyon hasonló eset történt tegnap. Ugyanis Brüsszelben vagyok, ahol az EUhoz beadott pályázatokat bírálok kétszáz másik szakértővel karöltve. Az ügymenet úgy néz ki, hogy minden pályázatot három szakértő elolvas, és véleményez. Aztán a szakértői sokaság találkozik itt Brüsszelben, s a pályázatonként három szakértő leül, és kialakít egy közös álláspontot, ami alapján pontokat adnak. Ez zajlik most. A szakértők természetesen Európa minden sarkából jönnek, így magyarok is vannak vagy egy tucatnyian. Miután minden pályázatnál más a három bíráló, így gyakran csak a találkozó alkalmával derül ki, hogy esetleg egyik vagy másik szakértő ismerős. Tegnap az egyik találkozón örömmel fogadtam, hogy az egyik szakértő magyar. Nosza, neki is láttunk pár mondatban megismerkedni, amikor megérkezett a harmadik szakértő, aki közölte, hogy ő ugyan nem magyar (talán lengyel?; mint később kiderült, bolgár) de sok év óta Magyarországon dolgozik, így tökéletesen beszél magyarul. Így hát megesett a különös eset, hogy a tárgyalást bizony magyarul folytattuk le, amire biztosan nem példa akad máskor. Jó élmény volt.
Ez a szakértősködési munka nagyon tanulságos, sok ember találkozik az ember, sok szempontot megismer a pályázatírásról, miegymás. De nagyon kemény a menet, eddig az első három nap folyamán minden este nyolc utánig írogattam a jelentéseket pedig az utóbbi három hétben is erre a szakértésre készültem, szinte teljes időben. Ennek köszönhetően eddig csak éjszaka láttam Brüsszelt, pedig alapvetően szép városnak tűnik, csak nagyon zsúfolt. Szerencsére vannak későig nyitva tartó csokoládé boltok, így már sikerült beszerezni az otthoniak által óhajtott rengeteg belga csokoládét, a helyi ínyencséget. Mi tagadás, valóban nem rossz.
(Snitt, eltelt egy fél nap.)
Ma végre volt idő ebédszünetben sétálni egyet a belvárosban. Szép, szép, kábé olyan, mit a pesti váci utca tízszeres méretben. Az egyik utcában a templom harangjátéka a Salve Reginát játszotta, és ennek igen megörültem. Kár, hogy utána rögtön valami észvesztő rap zene kezdődött a téren, összerombolva ezzel az épp kialakuló jó hangulatomat. A városon amúgy is nyilvánvalóan jelentkeznek a dekadencia és a bomlás jelei. Még fellelhetők a régi, hagyományos csipkeárus és csokoládés boltok, de minden kirakatot elöntött a mindenütt standard csillogó bóvli. Rengeteg arab és barna bőrű arc alapján szinte az is kérdéses, hogy Európában vagyunk e egyáltalán? Az összbenyomás nálam határozottan negatív, sajnos.
Ja, amúgy Brüsszel két nyelvű. A francia és a holland van forgalomban, de azért angolul is tudtak a boltokban. Az utcán a feliratok szinte mindenhol két nyelven vannak, sőt, a tévében a reklámok is holland felirattal, és francia szöveggel mennek. Ami számomra szinte egyre megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése