Az EU-féle Marie Curie pályázatok bírálási hetének megkoronázása volt a ma esti vacsora a Crowne Plaza hotel étermében. Érdekes élmény volt, jó, hogy a sok munka és rohanás mellett nagy-ritkán ilyesmire is lehetőség nyílik. Kicsit szomorú voltam a vacsora előtt, mert az a néhány ember, akivel sikerült megismerkedni, mind azt mondta, hogy ők bizony nem jönnek, mert már voltak, és unalmas volt.
Szóval kicsit vegyes érzelmekkel érkeztem, de találtam egy asztalt, ahol az a Magyarországon dolgozó külföldi úr ólt, akivel összefutottam az egyik pályázat bírálása során. Már volt egy kisebb társaság ott, s később még mások is csatlakoztak.
Érdekesen alakult a helyzet, hiszen a társaságban volt két Magyarországon dolgozó bolgár, egy Franciaországban dolgozó bolgár, egy Írországban dolgozó magyar, jómagam, mint Finnországban dolgozó magyar, s végül,, kakukktojásként, egy Lengyelországban dolgozó lengyel hölgy. Ez azt jelentette, hogy a társaság kétharmada tudott magyarul, fele bolgárul, tehát a beszélgetés (jobbára) angolul folyt. Mondjuk az igaz, hogy a bolgár hölggyel remekül beszélgettünk magyarul, mert nagyon megörült, hogy egy magyar ül mellette.
Az étel és a hangulat remek volt, nem is számítottam rá, hogy ennyire kellemesen töltöm ezt a két és fél órát. Érdekes megállapításra tettem szert, miszerint mennyire hasonulnak az emberek ahhoz az országhoz, ahol élnek. A Magyarországról érkező bolgárok beszédstílusából teljesen átjött a magyar életérzés, az Írországból érkezett nagyon lelkesen ecsetelte az írek pozitív jellemét, míg a Franciaországból érkezett hölgy egyszerűen sziporkázott, ő volt a társaság középpontja. Én próbáltam a „könnyed csevegést” gyakorolni, több kevesebb sikerrel.
Az étteremtől a szállodai szobám szerencsére egy könnyed tízperces sétányira van, így jó eséllyel még éjfél előtt ágyba bújhatok, s holnap délután, reményeim szerint még lesz időm körülnézni Brüsszelben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése